[sajtóközlemény] Jay Lumen két hétig turnézott Ausztráliában a kontinens 6 különböző városát érintve. Ez már önmagában is szenzáció értékű, ám azzal hogy Jay mindeközben a Beatport No.1 pozíciójáig jutott legfrissebb, Nobody című dalával, egyenesen hihetetlen!
Bővebben
[Fesztivál hír] Idén is egy nappal korábban, már június 30-án délben megnyitja kapuit a Telekom VOLT Fesztivál, ahol öt színpadnál várja program a látogatókat. A kínálat valóban ünnepinek ígérkezik, ugyanis több zenekar is kerek évfordulóval érkezik Sopronba. A Nagy VOLTos Szülinapra napijegyek válthatók, a bérleteseknek pedig ajándék ez a nap.
Bővebben
[Fesztivál hír] Éljük át újra az idei Balaton Sound legjobb pillanatait, fogadjátok sok szeretettel a Balaton Sound 2016 hivatalos Aftermovie-ját!
Bővebben
[Fesztivál hír] Mint ahogyan azt már az elmúlt 5 évben is bizonyította, a DGTL kifogástalanul jó a fesztiválszervezésben. Ennek köszönhetően az idei Amsterdam Dance Eventen 3 egymást követő estén is jelen lesznek október 18. és 20. között, melyre igazán impozáns line up-ot dobtak össze.
Bővebben
[Fesztivál hír] Az izlandi Secret Soltice Fesztivál szervezői bejelentették, hogy sajnálatos módon a járványügyi helyzetre tekintettel, kénytelenek elhalasztani az idén június 26. és 28. közötti időszakra tervezett fesztivált.
Bővebben
A híres Time Warp techno fesztivál a rendezvény alkalmával ismét egy mixlemezt ad ki méghozzá Umek mixelésében. A lemez április 7.-én lát napvilágot.
Bővebben
December 19-én pénteken második állomásához érkezik
a Strip Records által nemrégiben indított partisorozat,
a Limited Edition. A bulik koncepciója az, hogy kicsit más megvilágításba
helyezze a techno-t és a nagyközönség számára
eddig talán kevésbé ismert hangzásokat is prezentálja.
A cél megvalósítása érdekében pedig
az előző partihoz (Function) hasonlóan ismét egy igazi unikumnak
számító lemezlovast sikerült a Sonic BlueHole súlyosan
underground falai közé â vagy inkább alá â csábítani.
A szóban forgó DJ pedig nem lesz más, mint a magyar közönség
számára már jól ismert TAKAAKI
ITOH (Wols â J),
egyenesen Japánból.
Bővebben
A POSITIVE VIBRATION színpad programja.
Bővebben
[Friss] Mostanában robbanás szerűen ugrottak meg a Twittert használok száma. Az Apple meg is szeretné venni.
Bővebben
[Friss] Újabb világsztár budapesti látogatása tartja izgalomban a rajongókat: május 22-én, szombaton érkezik a magyar fővárosba a világ egyik legnépszerűbb DJ-je, Tiësto, aki legújabb szerzői albumát mutatja be.
Bővebben
Az Instant Art Bar Wood idén kapja meg, vágja fel és osztja szét harmadik születésnapi tortáját. Szokásához híven az ilyenkor szokásos alapmodell ellenében nem öregszik, hanem ismét felfrissül, megújul. Budapest belvárosának eddig is egyik legnagyobb „elvarázsolt erdeje” az eddig meglévő 3 koncert/tánc-terme, 6 bárja, és 14 házibulija mellé ismét kitalált valamit a tökéletes kikapcsolódás érdekében.
Bővebben
[Friss] Tehetséges, fiatal DJ-knek hirdetett remixversenyt a Brains. A pályaműveket november 15-ig lehet beküldeni, és a Full Range album három dalának nyertes átdolgozása szerepelni fog az új Brains Remix lemezen. Magyarország egyik legnépszerűbb zenekara eközben őszi turnéra indul, és december végéig járja a nagyvárosokat az elektronikus műfajban rendhagyó, hangszerekkel előadott élőzenés koncertjeivel.
Bővebben
[Friss] Jay Lumen a 2015-ös esztendőben is hihetetlenül magasra tette a mércét. Idei három kislemezének mindegyike a Beatport eladási listájának Top10-ében végzett. Ez már önmagában is fantasztikus teljesítmény ám, ha ehhez hozzávesszük, hogy ezzel immár egy közel 4 éves, eddig megszakítás nélküli sorozat folytatódik, akkor egyenesen egyedülálló szenzációról beszélhetünk.
Bővebben
[Fesztivál hír] A barcelonai Sónar fesztivál szervezői korai bejelentéssel éltek a jövő évi fellépőket illetően. A 2017-es fellépői listájukból 22 nevet hoztak nyilvánosságra, melyek közé tartozik Nicolas Jaar, Justice, Moderat, Eric Prydz, De La Soul és Daito Manabe.
Bővebben
[Fesztivál hír] Látogatócsúcsot hozott az idei Balaton Sound, az öt nap alatt 165.000 látogatót számlált. Ez a 2016-os csúcsot írta felül, 8 ezer látogatóval voltak idén többen, mint akkor.
Bővebben
[Friss] Kedves koncertre járók!
Az alábbiakban egy nyílt levelet olvashattok, amely a hazai élőzenei helyszínek, fesztiválok, koncertszervezők összefogásának eredményeként született meg.
Bővebben
Az idei tavaszi utolsó fedett Cinetrip Vízimozi 2003.04.19-én kerül megrendezésre a Rudas Gyógyfürdő, ezek után egészen nyár végéig szabadtéri helyszínt fog kapni a rendezvény. A CINETRIP hagyományainak megfelelően - Filmkülönlegességek a némafilmek hőskorából. A legszebb navigációs és antigravitációs kortárs-kísérleti filmek !
Bővebben
Szakítva az eddigi hagyományokkal a FREEE Magazin a decemberi dupla szám helyett szimpla lapszámmal jelentkezik. A szilveszteri őrület után tehát január első napjaiban már megvásárolhatod az új év első magazinját. Igaz, hogy e hónap első fele a partik szempontjából uborkaszezonnak számít, viszont a globális modern tánczenei élet és annak történései nem szünetelnek, tehát a friss infok, a jól ismert rovataink, és egy nagyobb hangvételű, tudatmódosítókkal foglalkozó írás reményében érdemes zaklatni az újságárus nénit.
Bővebben
Elfogyott TIESTO Arnhem-ben /nl/ a GELRE DOME-ban tartandó koncertjére az ÖSSZES jegy. Ha esetleg valaki a helyszínen járna október 29-30.-án, és még nincs jegye az eredeti jegyár akár öt-tízszeresére is számíthat a jegyüzéreknél.
Bővebben
A ma esti (05.08.10) mogyoródi AQUARÉNÁBA meghírdetett THE DEBÚT party style='mso-bidi-font-weight:normal'>Yunus Guvenen úrral együtt, -az esős idő miatt- átköltözik az OLOF PÁLME házba. (Budapest VII., Városliget, Olof Pálme Sétány) A szervezők erre a helyszínre várnak szeretettel mindenkit.
Bővebben