Az angol diákok számára a nyelvtanulás zene, tánc és játék! Angliában ugyanis egy új nyelvtanulási módszert fejlesztett ki! A Sonica névre hallgató "táncgép", amely képernyőből és egy padlóra helyezhető lépésjelző platfomból áll, hamarosan megtalálható lesz minden iskolában. A gépre állva megszólal az elektronikus muzsika és a monitoron egy táncoló emberke, kinek utánozva lépéseit és hangját sajátíthatjuk el az idegennyelv rejtelmeit.
Bővebben
[Fesztivál hír] Február 18-án tartották a legfontosabb brit zenei díjátadót, a 40. BRIT Awards gálát, ahol több idei Sziget fellépő is nyertesként került ki a jelöltek közül. Lewis Capaldi két díjjal gazdagodott, de mellette a Foals, Stromzy és Mabel is hazavihetett egy-egy trófeát.
Bővebben
[Technika] Richie Hawtin és Andy Rigby-Jones közös gyermekének, a PLAYdifferentlynek új technológia partnerévé a The Warhouse Projectet választották. Az első gyártási sorozat „sold-out”-ját követően a rendelések már megtehetőek a PLAYdifferently MODEL1 következő szériájára.
Bővebben
Úgy tűnik beerősít a belga PIAS. A független kiadó ugyanis miután közölte, hogy
hozzá került a Wall Of Sound (brit független label: Zoot Woman, The
Infadels..stb.), most sorra jelenti be a jobbnál jobb megjelenéseket is!
Bővebben
[rádió műsor] Már 4 éve, hogy a Pure.fm-re tette át székhelyét a Moti Brothers. A Hungarian Harmonies rádió show-t szombatonként este 8-10 között élvezheti a nagyérdemű a deep -house lounge chanelen.
Bővebben
Legion Of Boom lemezturnéra indul a The Crystal Method...
Bővebben
[Friss] A Zeneszöveg.hu nagyszabású kutatásba kezdett, mellyel kettős céljuk van: egyrészt szeretnék megtudni, hogy milyen szolgáltatásokat használunk mi, magyarok a zenehallgatáshoz. Másrészt a magyar zenészeknek szeretnének segíteni abban, hogy jobban megtalálják a közönségüket azokon az új csatornákon, amelyek ma a zenehallgatásra leginkább használt felületek közé tartoznak, a digitális áruházaktól kezdve a streamen át a Youtube-ig.
Bővebben
[Friss] A cider 2010-ben jelent meg Magyarországon, évről évre dinamikusan növekvő kategória, egyre nagyobb teret hódítva magának a fiatalok körében. Sokan azonban mégsem tudják, hogyan és miből és hogyan készül az igazi cider, a Strongbow ezért szeretné megismertetni az embereket a cider-készítés rejtelmeivel. A kampány középpontjában a gyümölcs áll, hiszen minden üveg Strongbow egy egész, érett, zamatos alma levét tartalmazza.
Bővebben
Lineup: Hot X, Newl, Igor Do'Urden
Bővebben
December 13-án a második technofesztivál
kerül megrendezésrea Club Play-ben. E nagyszabású
rendezvény a PULZÁR és a MÁSIKRÁDIÓ
segítségével kerül megrendezésre. Ezen az estén
a lineup: TÉGLA (VTS & Másik Rádió), HOT X (Deadcode),
IGOR DO'URDEN (Deadcode), NorY (Pulzár)
Bővebben
A 2004-es év első Club PLay-beli megapartyjának a sztárvendégei Hot X (deadcode) és NewL (freeemagazin.hu)...
Bővebben
- Sz. Miklós
- B. Zoltán
- Szerencséseket emailben értesítettük!
Bővebben
DJ-k:
NewL,
Steve Brick,
DJ E.Boogie & DJ Prozac
Bővebben
Sounds Like Techno- Egy ausztráliai dokumentum film, ami napjaink
detroiti és ausztrál underground közösségetét
és az ottani techno zene „fogalmát” mutatja be. A
filmet, melyet az ABC 2003-ban be is mutatott nem kis elismeréssel,
a legrangosabb ausztráliai dokumentum fesztiválon az év
"real life on Film"(A legrealisztikusabb filmje) lett!
Az alkotást nálunk április - május tájékán
mutatják be.
Bővebben
lineup: La King (D250), Reakthor (D250), Carco (Drumloop, Shockwave),
Kiri (Drumloop, Shockwave)
r oom2: Dat (D250), Jagermeister (D250)
Bővebben
[Friss] A basszus lüktet, a konfetti szikrázik, a piros egyenruhák pedig vakítanak a színpadi fényekben – a MEUTE július 23-án először koncertezik a Budapest Parkban! A hamburgi “techno marching band” 2015 óta járja a világot azzal az egyedülálló, határokat és szabályokat hírből sem ismerő performansszal, amely a hipnotikus technót ötvözi a rézfúvós hangzással - ráadásul kizárólag akusztikus hangszerekkel.
Bővebben
[Friss] Nincs felesleges sallang, tortadobálás vagy tűzijáték, csak őszinte és áradó techno a teljes átszellemülés jegyében. Paul Kalkbrenner több mint 15 éve van a szakmában, zenéjében pedig mindig keresi az új utakat. A német dj legenda szeptember 8-án a Budapest Parkba érkezik pulzáló live act-jével.
Bővebben
Lineup: Gerega, Monotone, Scarface, Sajgal
kisterem: Asa & Max, Lino, ShiipMan
Bővebben
Lineup: Igor Do'Urden /Hyperspace-Deadcode/, Missdar /Dark Angels Rec/, Andy K, Reka
Bővebben
[Fesztivál hír] Richie Hawtin és Sven Väth egy színpadon a B my Lake Fesztiválon!
Világviszonylatban is csak ritkán fordul elő, hogy a techno két legendás alakja, Richie Hawtin és Sven Väth közvetlenül egymás után lépjen fel egy fesztiválon. Magyarországon pedig mindez még soha nem fordult elő - és jó eséllyel nem is fog többször.
Bővebben