[Fesztivál hír] Három szép emlékért cserébe féláron kaphatunk hetijegyet a jubileumi Szigetre. Az akció július 15-e után is tart azoknak, akiknek már van névre szóló OTP PayPass™ kártyájuk.
Bővebben
[sajtóközlemény] Nyáron sem pihennek a honi producerek. Most egy háromlemezes szerződést írt alá egyik fenegyerekünk, melynek első felvonása július 14-én jelent meg.
Bővebben
[Friss] Jay Lumen a világ 2. számú Techno DJ-je 2015-ben a Beatport toplistáit összesítő Beat Stats website közzététele szerint. (Ugyanebben a listában a Beatport Toptracker szerint a 3.) Egyben ő az egyetlen előadó, aki mind Techno, mind Tech House stílusban a legjobb 10 közé került 2015-ben. Ezen felül az egyetlen hazai előadónk, aki a minden zenei stílus előadóit felölelő összesítésben is a legjobb 40 közé került. A hazaiak közül ő az egyetlen művész, aki a legjobb 100 DJ között szerepel.
Bővebben
[Friss] Bár eddig is gigarendezvénynek számított, az idei lesz az eddigi legnagyobb Budapest Music Expo. A zenei kiállítás immáron 18.000 négyzetméteren várja az érdeklődőket október 6-tól 8-ig a Hungexpo területén. Külön öröm lehet a klasszikus zene kedvelőinek, hogy a billentyűs, ütős, pengetős hangszerek mellett a fúvós és vonós hangszerek is kipróbálhatók a három nap alatt. Az expo ezúttal is ingyenesen látogatható.
Bővebben
[Friss] A Rockstar Magazin harmadik lapszáma egészen különlegesre sikeredett. A címlapra az EFOTT fesztivál fő fellépője, a koszovói szépség, Rita Ora került. Beleláthatunk kicsit a világhírű Jay Lumen gondolataiba, Delov Jávort faggattuk a jubiláló Random Trip kapcsán, és Schuster Lóri sem rejti véka alá véleményét. A "Jelenések" rovatot ezúttal is megpakoltuk a legjobb lemezekkel (Vampire Weekend, Rammstein, Kornél Kovács, Tyler, the Creator), és kedvenc csodabogarainkról most is az "A Jövő Zenéje" mesél majd.
Bővebben
[Fesztivál hír] Az új bejelentéssel kiegészült a Nagyszínpad headlinereinek listája és számos további izgalmas név is érkezett. Jó hír, hogy újra éled az Art Of Freedom, színesítve a Sziget látványvilágát és a szervezők több fronton is hadat üzentek a tavalyi, szokatlan szárazság okozta porfelhőnek is.
Bővebben
Lemon D és Dillinja hivatalosan bemutatták legfrissebb munkájukat.
Bővebben
Itt a Beastie skacok legújabb nagylemeze, ami nem kis sikert ért el az U.S.A.-ban és Európában is...
Bővebben
Németország legrangosabb modern tánczenei szaklapja a Groove magazin idén is több kategóriában felmérést készített az olvasói között.
Bővebben
Nyerj jegyet a november 5.-ei Überzone és Soul Mekanik nevével fémjelzett AAD Special bulira, melynek az A38 állóhajó ad helyet! Csupán két végtelenül egyszerû kérdésre kell felelned és bekerülsz a sorsolásba, melyen 2*1 db belépĹt sorsolunk ki!
Bővebben
[Friss] Ricardo Villalobos nyerte a 2008-as évi Resident Advisor’s díjat az év DJ. kategóriában.
Bővebben
[Friss] Sajnálattal vettük tudomásul, hogy az ügynökség az utolsó pillanatban lemondta Nathan Fake fellépését, azzal az indokkal, hogy útlevél problémák miatt nem tudja elhagyni Angliát.
Bővebben
[Friss] 2011. április 16-án kerül megrendezésre Magyarország legnagyobb techno rendezvénye, a 15. születésnapját ünneplő HYPERSPACE. A HYPERSPACE 2011 -re január 15-én déli 12 órától megkezdődött az elővételes jegyek árusítása a Deadcode Produkció megújult jegyrendelő rendszerén keresztül, a www.deadcode.hu weboldalon. Január 17-én pedig az összes többi jegyértékesítő helyen is megvásárolhatóak lesznek a legendás rendezvénysorozat belépőjegyei.
Bővebben
[Fesztivál hír] A kísérleti elektronikának, formabontó e-zenei projekteknek és a progresszív elektronikus zene pionírjainak teret engedő Meduza helyszíne idén bár nem lelhető fel a Szigeten, szelleme azonban továbbra is velünk él: a különleges ízekre, hangokra, fényekre és arcokra fogékony e-zene búvárokat, és a pirkadatig aktív szigeteseket várják az A38 sátrában, ahol minden este 23:30-tól egészen napfelkeltéig Meduza Night parti lesz. És persze megannyi más, izgalmas és aktuális fellépők délután 3-tól az új helyre költözött és új köntösbe öltözött közkedvelt A38 helyszínén.
Bővebben
[Friss] Balaton fővárosát a nyári partyözön központjává varázsolja idén is az ország legnagyobb fehérhomokos bulistrandja, a Borsodi Beach Club, Siófokon. Július elejétől az új SkyBar Sun Terace partykkal fűszerezi a nyaralást, július 18-19-én egy hosszú bulihétvégével végérvényesen beindul a Beach-hangulat és tart augusztus 20-ig.
Bővebben
[Fesztivál hír] Újabb tucatnyi fellépő csatlakozott a Balaton Sound nemzetközi sztárkínálatához. Friss hír, hogy Európa legjobb vízparti bulisorozatán – július 6. és 10. között – fellép Dimitri Vegas & Like Mike, Tyga, Sven Väth és a megannyi további nemzetközi név mellé már csorognak a hazai fellépők is. Jön a Halott Pénz, a Punnany Massif, a Wellhello, a Brains és az Irie Maffia is.
Bővebben
[Friss] A Szalonképes Bulinegyed fesztiválja.
Szeptember 16-án ismét egy különleges utcafesztivál vár mindenkit, aki a Kazinczy utcába ellátogat.
Bővebben
[Friss] Siófok kultikus szórakozóhelye zenei szellemiségét örökíti tovább a PLÁZS új helyszíne, az Aréna. A hatalmas bulitér június 8-án egy hatalmas partival nyitja meg kapuit, hogy utána egész nyáron, minden pénteken és szombaton a legmenőbb lemezlovasok a legforróbb dallamokat pakolhassák a talpunk alá.
Bővebben
[Fesztivál hír] Hatalmas bejelentést tett a Sziget. Majd’ három tucat 2023-as fellépő nevét dobták be ízelítőként a köztudatba, de már a lista eleje nagyot durran: korunk egyik legnagyobb sztárja, az Oscar-, Golden Globe-, és sokszoros Grammy-díjas Billie Eilish lép fel jövőre a fesztivál Nagyszínpadán.
Bővebben
ISMÉT POSITIVA REMIXEK!
Bővebben