[Fesztivál hír] Alig 2 hónap múlva, augusztus 10-én kerül ismét megrendezésre Zürichben az egyik legszínesebb utcai zenei fesztivál, a Street Parade.
Bővebben
[Fesztivál hír] Két év szünet után visszatér az év egyik legszínesebb zenei eseménye, a zürichi Streetparade.
Bővebben
Az idei nyár leg exclusívabb yacht kirándulásán vehetett részt közel 700 ember az EURÓPA hajóból átalakult Srtictly! Yacht-on, 2004. július 31.- én. Az úszó Party- helyszín, reggel 10 órakor nyitotta meg kapuit azon különleges meghívott vendégei elĹtt, akik rég vártak egy olyan 24 órás hajókázásra a Dunán, ahol felhĹtlenül szórakozhatnak.
Bővebben
December 19-én pénteken második állomásához érkezik
a Strip Records által nemrégiben indított partisorozat,
a Limited Edition. A bulik koncepciója az, hogy kicsit más megvilágításba
helyezze a techno-t és a nagyközönség számára
eddig talán kevésbé ismert hangzásokat is prezentálja.
A cél megvalósítása érdekében pedig
az előző partihoz (Function) hasonlóan ismét egy igazi unikumnak
számító lemezlovast sikerült a Sonic BlueHole súlyosan
underground falai közé â vagy inkább alá â csábítani.
A szóban forgó DJ pedig nem lesz más, mint a magyar közönség
számára már jól ismert TAKAAKI
ITOH (Wols â J),
egyenesen Japánból.
Bővebben
[Fesztivál hír] Az After 2AM program eddig bejelentett fellépőihez - így Netskyhoz, Drumsound & Bassline Smithhez, MC Dynamite-hoz, Borgore-hoz, Goldie-hoz és SP:MC-hez – új nevek csatlakoztak: Skream, Sub Focus és MistaJam is feltűnt a lineupban.
Bővebben
[Friss] Tempo! és Yesman (Ioda) után az NVC nagy büszkeségére Subotage is leigazolt egy külföldi labelhez. Első kiadott zenéje, a bulikon már sokat hallott Csikidampresso az olasz Bulldozer Records legújabb válogatásalbumán jelent meg.
Bővebben
Bassline Promotion & Semtex present:
Summer Of Love 2005 Szabadtéri elektronikus zenei fesztivál
2005.augusztus 19-21ig
ZÁVODIŠTĚ PARDUBICE Csehország
A fesztivál line up-ja önmagáért beszél: GREEN VELVET, ALTER EGO live, RICHIE HAWTIN, CHRIS LIEBING; a magyar színeket a második napon BUDAI illetve CHRISS képviseli.
Bővebben
[Fesztivál hír] Nina Kraviz mellett DJ Rush, Hot X és Denes Toth is fellép a Summer of Love fesztiválon.
Az osztrák szomszédok két napos szabadtéri fesztiválon látják vendégül a techno nemzetközi és regionális arcait.
Bővebben
[Havi Program] Április 22-től gyermekes családoknak kínál minden vasárnapra tartalmas kikapcsolódást gyönyörű környezetben, kedvező áron a budapesti Eiffel téri MIX Club Bar Restaurant, SUMMER SUNDAY BRUNCH címmel.
Bővebben
[Fesztivál hír] Ismét elindult a várva várt fesztivál szezon, így épp itt az ideje, hogy elkezdjünk zsizsegni az egyetlen fővárosi, színtisztán elektronikus zenével szórakoztató fesztivál, a Sun Goes Down körül. A Stayfly csapata idén sem felejtette el ugyanis a különleges naplemente szerelmeseit. 2012. július 26-27-28-án a szervező brigád átvéve a margitszigeti tücskök szerepét, három napon keresztül kényezteti a hallójáratokat a Sun Goes Down fellépőinek nemzetközi taktusaival.
Bővebben
Új dobásra készül a Sunday Session csapata, azaz Moonline, Shootie és Add2Basket, akik egy vadonat új clubsorozattal lepik meg a közönséget! Annyit elárultak, hogy Radio City-re keresztelték a projectet és a House zene rajongóinak szeretnének kedveskedni. Részletek hamarosan!
Bővebben
A soproni Sunscreen-ra esett a világhírű Groove Armada zenekar választása, így ez az együttes nyerte a Heineken Thirst Studio zenei tehetségkutató 2006-os fordulóját â jelentették be a verseny eredményhirdető rendezvényén. A nyertes csapat Londonban és Barcelonában tölthet el 9 napot a neves nemzetközi producerekkel egy stúdióban, és olyan nemzetközi sztárok társaságában léphet fel november 18-án a Syma csarnokban, mint a Coldcut, a De La Soul vagy a Groove Armada.
Bővebben
December 20. Dj-k: Frederik (NL), Dandy, Rash, Sys
December 26. Dj-k: Dejan Milicevic (YU), Grega, Sys,
Limit, Bastiano Coimbra
Bővebben
Sok szempontból is érdekes, sőt fontos hónapnak néz elébe a nemrég megnyílt
Supersonic Blue Hole. Novemberi nehézkes kezdés után, decemberben rendkívül
erős felhozatal várja azokat, akik a Sonicot választják a hétvégi kikapcsolódás
színhelyéül. A decemberi első három bulit az EB prezentálja, azaz a december
5. 6. és 12.-ét, és az underground vonalat viszi előre.
Az 5.-ei bulin két szlovák dj Dust és BangDE!
mellett Grega és Scarface kergeti az embereket
a végső monotóniába . A kisteremben Simosay's és Girlside
felvezetése után Insomnia snd adja meg a kikapcsolódási
lehetőséget az esetleges energiarombolás közepette...
Bővebben
[Friss] Surfalone 2016-ban, a Budapest Selected válogatáson mutatkozott be, egy merész feldolgozással: akkor a Kispál és a Borz 1992-es „Halszív” című számát ültette át sötét techno alapokra, Döbrösi Laura énekével megspékelve.
Bővebben
[Fesztivál hír] A birminghami techno legenda, Surgeon évtizedek óta az egyik legjelentõsebb alakja a kortárs techno mûvészi vonalának. Éppen ezért tekinthetõ mérföldkõnek a popzene történetében, hogy Surgeon volt a meghívott vendég Lady Gaga tavalyi ikonikus párizsi koncertjén, ahol Lady Starlight-tal együtt egy vegytisztán analóg techno warm up-ot adott a nem feltétlenül arra számító közönségnek.
Bővebben
Október 16-án elég színes éjszakába futhat bele a partyarc, mert újra egy nagy név a Kashmirban! Dj FUNCTION/usa/ után most SURGEON/uk/ fogja leépíteni a Kashmir-t, DirtyBass crew és a Kashmir Underground közös produkciója keretén belül- kicsit másképp, mint ahogyan azt a törzsvendégek megszokták, ezért is kötelezĹ a megjelenés! Feltételezem, a brit gyilkos fiú-t nem kell bemutatni senkinek, hiszen nem elĹször jár Magyarországon (Bónusz, Hyperspace stb.).
Mellette pedig a hazai élvonalból : JAY CORTEZ (deadcode) , LINDA KAIS (titan international), NILUX vs. KILLSWITCH (ngoht), HAMMOND vs. POULOS (dirtybass),
GLONCZI vs. SIMON (dirtybass). És eme szép színes lineup folytatásaként a manapság egyre nagyobb népszerĹąségnek örvendĹ kisteremben: MONIQUE, PLASTIK ANGEL, GHOST(darkangels) és ROPY & TECHNOGRAPH (partyland) fogja a retro-,minimal-,techno korongokat fel, a közönséget pedig szét- pakolni.
Bővebben
Korábban már beszámoltunk arról, hogy a Sushi Train zenekar és Karányi Dani is bekerült az Eurovíziós Dalfesztivál magyar döntőjébe. Már csak pár nap van a megmérettetésig, a döntőt vasárnap (13-án) este 19 óra 50 perctől élőben közvetíti a Magyar Televízió 1-es csatornája.
Bővebben
A Német techno legenda éppen úgy döntött a legfrissebb albumát a 'The Sound Of The Fifth Season'-t egy világ körüli turnéval promótálja.
Bővebben
Megjelent sven vaeth új albuma
Bővebben