Pulzar

Cikksajtóközlemény

Zeneipari érdekszövetség alakult

Létrehozva 2017. november 30.
Stílus Minimal, Techno
    0.00

Zeneipari érdekszövetség alakult

November 30-án az alapító okirat aláírásával életre kelt a zeneipar szereplőinek széles körét magába foglaló és azok érdekeit a döntéshozók felé képviselő Music Hungary Szövetség.

A Music Hungary Konferencia idei rendezvényén fogalmazódott meg az igény egy olyan érdekképviseleti szövetség létrehozására, mely az iparág szerteágazó területeinek kérdéseit, felvetéseit fogalmazza meg a döntéshozók felé. "Célunk, hogy ezzel a populáris zenei élet szereplőinek, a teljes iparágnak a szava jobban érvényesüljön, hogy valóban a teljes szakma által támogatott és professzionális módon kidolgozott elemzések, javaslatok, tervek kerüljenek az asztalra" - fogalmazták meg az idei konferencia résztvevői.

Ennek nyomán tizenöt alapító életre hívta a Music Hungary Szövetséget, melynek céljai között szerepel a magyar zene részarányának növelése a hazai piacon, a Nemzeti Kulturális Alap könnyűzenei támogatása fenntarthatóságának biztosítása, az iparági szereplők szerepének növelése a támogatási programok végrehajtásában és a hazai zenészek egzisztenciális, jogi és szociális helyzetének javítása. Szintén a célok közt fogalmazták meg a szerzők, előadók és kiadók internetes felhasználásokból származó bevételeinek növelését, a koncertbelépők, jegyek áfájának csökkentését, illetve a társasági adóról szóló törvényben szabályozott „kedvezményezett célok" kiterjesztését. A Szövetség a célok elérésének érdekében ellátja a hazai zeneipar szakmai képviseletét az egyes közigazgatási szervek, valamint a közönség irányában. A közös szervezet feladatának tekinti a szakmai képviselet ellátását a területet érintő valamennyi európai uniós, vagy hazai jogalkotással kapcsolatos kérdésben is. Az alapító okiratban megfogalmazott célok között szerepel még – többek között – a magyar zenei exportiroda indításának  elősegítése, a hazai zeneipar külföldi szerepvállalásának támogatása céljából és szakmai együttműködésre törekvés a filmiparral. Az alapító okirat aláírásával egyidőben, az alapítók felkérték a szakmát a különböző területeket képviselő szakosztályok megalakítására.

Az alapítók: a Sziget Kulturális Menedzser Iroda Kft, a Magyar Hangfelvétel-kiadók Szövetsége, az ARTISJUS Egyesület, az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület, a Hangszeresek Országos Szövetsége, a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete, a Music Hungary Zeneműkiadó Kft., az A38 Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft., a Magyar DJ és Producer Egyesület, az Akvárium Klub Üzemeltető Kft., a VOLT Produkció Kft., az ETALON PRODUKCIÓ, a LEON Kft.  Kultúrpark Kft és a Live Nation CEE Kft.

Archív partyajánlók

Még több sajtóközlemény

  • Világsztárok, nagy kedvencek, kurrens csemegék

    A Sziget idei zenei felhozataláról eddig nem érkezett hír, most azonban egyből majd' 40 zenekar zuhant le a Nagyszínpadra, az A38 színpadra és az Arénába. Köztük napjaink egyik legmenőbb rappere, Kendrick Lamar, az egyik legsikeresebb deep house/tropical house producer, Kygo, a folkosabb irányból az alteresebb rock felé forduló sztárzenekar, a Mumford & Sons, a szókimondó rock-fenegyerek, Liam Gallagher és még sokan mások. "Sziget – Love Revolution" augusztus 8-15 között.
  • Viszlát Kasino, ismét költözik a Cinema Hall

    Több éves működést követően bezárja kapuit a belváros legpompásabb klubja, a Kasino, mely egyben a Cinema Hall klub érájának is helyet adott az elmúlt években.
  • Ibizával támad a Debut őszi szezonja

    Az idén 16. éves fennállását ünneplő The Debut csapat Ibizát hozza el Budapestre a klubszezon minden egyes bulijára!
  • Indul az 5. MOL Nagyon Balaton!

    Nagyfesztiválokat, különleges programokat, világsztárok egész sorát és több száz hazai előadót, valamint jobbnál-jobb gasztronómiai élményeket ígér idén nyárra a MOL Nagyon Balaton. A gondozásukban megjelent és országszerte fellelhető Balaton Magazin és a Best of Summer kiadvány ugyancsak a legizgalmasabb balatoni eseményeket és a legjobb helyeket mutatja be, az online térben és a közmédia csatornáin pedig egyaránt kiemelt szerephez jut a Balaton. Idén először négy, balatoni esemény egy-egy gigantikus köztéri Balaton- felirattal gazdagodik, a MOL Nagyon Balaton "Check-In" játék fődíjaként pedig autót is nyerhetnek azok, akik több eseményt is meglátogatnak a tó körül. Májustól-októberig idén már ötödik alkalommal, 30 helyszínen egymilliónál is több vendéget várnak a MOL Nagyon Balaton eseményeire.
  • Világsztárok a Balaton körül

    Alig néhány napja zárult a Thievery Corporation közel teltházas koncertjével a VeszprémFest. Napokon belül pedig újabb „nagy nevek" érkeznek a Balaton legjobb fesztiváljaira, a MOL Nagyon Balaton programsorozat részeként.
  • A GELKA VÁLOGATTA A LEGÚJABB CAFÉ DEL MAR LEMEZT

    Hatalmas lépés a Gelka életében: José Padilla nyomdokába lépve ők válogatták a legújabb Café Del Mar - Chillhouse 9 lemezt.
  • Indul a STRAND – Nagyon Zene Fesztivál

    December 1-jén délután a hazai zenei élet krémje árulja a STRAND Fesztiválra a jegyeket a budapesti Erzsébet téren. Persze ekkor már országosan is indul kedvezményes jegyterjesztés a nyárzáró fesztiválra. STRAND – Nagyon Zene Fesztivál augusztus 24-27. között.
  • Megújulás előtt a Corvintető!

    Komoly munkálatok folynak a Blaha Lujza téren, december 12-én ráncfelvarrás után vehetünk részt a kultikus szórakozóhely „újranyitásán”.
  • Negyvenezer látogató a Budapest Music Expón

    Vasárnap este véget ért a tizedik Budapest Music Expo kiállítás. A rendezvényt mintegy 40 ezren látogatták meg, akik több tízezer hangszert is kipróbálhattak. Az eseményt szervező Hangszeresek Országos Szövetsége (HANOSZ) kiosztotta az Öröm a Zene Díjakat. Elismerésben részesült többek közt Both Miklós és Gotthard Mihály gitáros.
  • Téli álmot alszik a Park

    Nyolcvan intenzív koncertnap után lezárta az idényt a Budapest Park. Április végétől szeptember végéig 330 ezren szórakoztak a legnagyobb szabadtéri bulihelyen.

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó