Pulzar

Cikksajtóközlemény

Viszlát Kasino, ismét költözik a Cinema Hall

Létrehozva 2017. december 15.
Stílus House, Progressive House
    0.00

Viszlát Kasino, ismét költözik a Cinema Hall

Több éves működést követően bezárja kapuit a belváros legpompásabb klubja, a Kasino, mely egyben a Cinema Hall klub érájának is helyet adott az elmúlt években.

A különleges klub-fúzió a Cinema Hall Bécsi úti bezárását követően jöhetett létre, ami egyedinek számított a budapesti klubtörténelemben. A két klub összedolgozva tette bele Budapest éjszakai életébe a jobbnál jobb tánczenei programokat, ahol világsztárok és külföldi vendégek végeláthatatlan sora fordult meg az elmúlt években, ezzel is felhelyezve fővárosunkat az elektronikus zenei szcéna nemzetközi térképére.

A bezárás hirtelen jött. Alig novemberben derült ki, hogy a régen kaszinóként, később klubként üzemelő épületet januártól más célra használják majd, így a Kasino sorsa megpecsételődött, ami egyet jelent azzal, hogy a Cinema Hall újabb költözésre kényszerül.

A klubéletben már 8. éve jelen lévő fedett pályás mozi sorsa egyelőre még ismeretlen, de egy biztos: a jövőben is lesz Cinema Hall! Hogy hol, azt már csak a 2018-as év hozza el számunkra.

Addig érdemes kihasználni az időt, hogy még néhány alkalommal a Kasino – Cinema Hall terében szórakozhassunk. Az utolsó alkalmakon is kitesz magáért a „Kasino Hall”, izgalmas klubdekorral, karácsonyi, előszilveszteri, szilveszteri és újévi programokkal várnak minket az utolsó felvonásokon.

Mindösszesen ezek a lehetőségeink maradtak:

December 25. – DJ Budai tradicionális nagykarácsonyi all night long buli

December 30. -  Music Killers 100% Classics House Party

December 31. – Cinema Hall & The Debut All Inclusive NYE party

Január 1. – Záró Matiné újév reggelén

A Cinema Hall naptárában már januári programot is találunk, amire Nick Curly és a Super Flu érkezik a budapesti RIO-ba, de már ezt követően esélyes, hogy megismerkedhetünk az új mozival! Alig várjuk az újabb szélesvásznú elektronikus zenei vetítést.

Még több sajtóközlemény

  • Világsztárok, nagy kedvencek, kurrens csemegék

    A Sziget idei zenei felhozataláról eddig nem érkezett hír, most azonban egyből majd' 40 zenekar zuhant le a Nagyszínpadra, az A38 színpadra és az Arénába. Köztük napjaink egyik legmenőbb rappere, Kendrick Lamar, az egyik legsikeresebb deep house/tropical house producer, Kygo, a folkosabb irányból az alteresebb rock felé forduló sztárzenekar, a Mumford & Sons, a szókimondó rock-fenegyerek, Liam Gallagher és még sokan mások. "Sziget – Love Revolution" augusztus 8-15 között.
  • Zeneipari érdekszövetség alakult

    November 30-án az alapító okirat aláírásával életre kelt a zeneipar szereplőinek széles körét magába foglaló és azok érdekeit a döntéshozók felé képviselő Music Hungary Szövetség.
  • Ibizával támad a Debut őszi szezonja

    Az idén 16. éves fennállását ünneplő The Debut csapat Ibizát hozza el Budapestre a klubszezon minden egyes bulijára!
  • Indul az 5. MOL Nagyon Balaton!

    Nagyfesztiválokat, különleges programokat, világsztárok egész sorát és több száz hazai előadót, valamint jobbnál-jobb gasztronómiai élményeket ígér idén nyárra a MOL Nagyon Balaton. A gondozásukban megjelent és országszerte fellelhető Balaton Magazin és a Best of Summer kiadvány ugyancsak a legizgalmasabb balatoni eseményeket és a legjobb helyeket mutatja be, az online térben és a közmédia csatornáin pedig egyaránt kiemelt szerephez jut a Balaton. Idén először négy, balatoni esemény egy-egy gigantikus köztéri Balaton- felirattal gazdagodik, a MOL Nagyon Balaton "Check-In" játék fődíjaként pedig autót is nyerhetnek azok, akik több eseményt is meglátogatnak a tó körül. Májustól-októberig idén már ötödik alkalommal, 30 helyszínen egymilliónál is több vendéget várnak a MOL Nagyon Balaton eseményeire.
  • Világsztárok a Balaton körül

    Alig néhány napja zárult a Thievery Corporation közel teltházas koncertjével a VeszprémFest. Napokon belül pedig újabb „nagy nevek" érkeznek a Balaton legjobb fesztiváljaira, a MOL Nagyon Balaton programsorozat részeként.
  • A GELKA VÁLOGATTA A LEGÚJABB CAFÉ DEL MAR LEMEZT

    Hatalmas lépés a Gelka életében: José Padilla nyomdokába lépve ők válogatták a legújabb Café Del Mar - Chillhouse 9 lemezt.
  • Indul a STRAND – Nagyon Zene Fesztivál

    December 1-jén délután a hazai zenei élet krémje árulja a STRAND Fesztiválra a jegyeket a budapesti Erzsébet téren. Persze ekkor már országosan is indul kedvezményes jegyterjesztés a nyárzáró fesztiválra. STRAND – Nagyon Zene Fesztivál augusztus 24-27. között.
  • Megújulás előtt a Corvintető!

    Komoly munkálatok folynak a Blaha Lujza téren, december 12-én ráncfelvarrás után vehetünk részt a kultikus szórakozóhely „újranyitásán”.
  • Negyvenezer látogató a Budapest Music Expón

    Vasárnap este véget ért a tizedik Budapest Music Expo kiállítás. A rendezvényt mintegy 40 ezren látogatták meg, akik több tízezer hangszert is kipróbálhattak. Az eseményt szervező Hangszeresek Országos Szövetsége (HANOSZ) kiosztotta az Öröm a Zene Díjakat. Elismerésben részesült többek közt Both Miklós és Gotthard Mihály gitáros.
  • Téli álmot alszik a Park

    Nyolcvan intenzív koncertnap után lezárta az idényt a Budapest Park. Április végétől szeptember végéig 330 ezren szórakoztak a legnagyobb szabadtéri bulihelyen.

Archív partyajánlók

  • [2010-02-20] Kollektiva Klub
    @ Merlin, Budapest

    Ha csak az arcszőrzetük színe alapján választották volna ki a februári Kollektiva Klub két vendégét, akkor sem találhattak volna tökéletesebben összeillő párt, mint Lee Mortimer és Hostage.

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó