Pulzar

Új sikerfesztivál született

Vasárnap hajnalban ért véget Zamárdiban, a Nagyon Balaton keretében zajló, második STRAND – Nagyon Zene Fesztivál, amely egy új sikertörténet a Balaton Régióban. Négy nap alatt a vártnál is több, 72 ezer vendég vett részt a VOLT Produkció és a Petőfi Rádió közös eseményén.

A gumicsizma és az esőkabát világszerte kötelező fesztiválkelléknek számít, hiszen megszokott, hogy a legnagyobb fesztiválokat rendszeresen felhőszakadás éri el.  Úgy tűnik, az idei nyáron az időjárást illetően is sikerült felzárkózni a Nyugat-európai fesztiválpéldaképekhez, hiszen két alkalommal is igazán nagy mennyiségű csapadék zúdult a STRAND Fesztiválra. A lehulló csapadék elsősorban a kempingező tömeg számára okozott kényelmetlenséget. “A szervező csapatunk száznál is több munkatársa szivattyúkkal, munkagépekkel eredményesen dolgozott azon, hogy a fesztivál biztonságosan folytatódhasson. Ennek volt köszönhető, hogy egyetlen koncert, vagy program sem maradt el és a közönségünket megfelelően ki tudtuk szolgálni” – mondta el Fülöp Zoltán, a STRAND egyik főszervezője, a VOLT Produkció vezetője.  “Öröm volt látni, hogy a fesztiválozók és a fellépők a borongós idő ellenére is kivételesen jól érezték magukat, napok óta százával kapjuk a köszönő leveleket. A legfontosabb eredmény az, hogy a STRAND második évében egy új és igazán sikeres fesztivál született, amelyen 72.000-en vettek részt. Ma már nem kérdés, hogy ez egy sikersorozat kezdete, amely túl azon, hogy fesztiválozók tízezreinek jelent élményt és örömöt, a Balaton Régió egyik legnagyobb vonzerejű turisztikai eseménye is egyben” – mondta el Lobenwein Norbert, a STRAND Fesztivál és a Nagyon Balaton másik főszervezője.

Augusztus utolsó hetében valóban újra, a megszokottnál jóval nagyobb élettel telt meg a Balaton. Fesztiválozó fiatalok lepték el a déli partot, Zamárdiban és környékén minden szállás megtelt, a szolgáltatók, vendéglátók és a települések a szokásos forgalom többszörösét realizálhatták.

“Tényleg igaz, amit a backstage-ben napok óta hallok rólatok: Ti vagytok a legjobb fesztiválközönség!” – ezekkel a szavakkal lépett színpadra a STRAND utolsó zenekara, a Péterfy Bori és a Love Band vasárnap hajnalban. Zamárdi szabadstrandján világsztárok sora mellett szinte a teljes hazai élmezőny felvonult, elsősorban azok az előadók, akiket a Petőfi Rádió kedvenceiként aposztrofáltak a szervezők.

A Tankcsapda nyitónapi, születésnapi koncertjét követően a kaliforniai Papa Roach csapott a húrok közé. Másnap az osztrák Parov Stelar nagysikerű koncertjére közel húszezren voltak kíváncsiak, az ausztrál Knife Party pedig, miután megtáncoltatta a Nagyszínpad közönségét, hajnalig bulizott a Kiscsillag, majd DJ Palotai koncertjén. A legnagyobb várakozás az aktuális szupersztár, a 23 éves John Newman szombat esti koncertjét kísérte, amelyet a szakadó eső ellenére ugyancsak közel húszezren táncoltak végig.

Felépült Zamárdiban a Balaton Régió legmagasabb tornya is. A Széchenyi 2020 Élménypark 30 méter magas pontjáról egy 200 méter hosszú pályán, a nézők feje fölött csúszhatott végig több száz vállalkozó kedvű vendég.

Sikeresnek bizonyult a Diákhitel Kávézó programja is, ahol a Design Terminal csapata mellett Zacher Gábor tartott teltházas előadást, a Petőfi Rádió Kultúrfitnesz című műsorában pedig zenészeket látott vendégül a helyszínen Horváth Gergely.

A Petőfi Rádió négy napon át a helyszínről közvetítette adását, így a távolmaradók is részesei lehettek a nem mindennapi fesztiválélménynek. A Nagyszínpadon zajló koncerteket pedig a Ustream a Telekom támogatásával közvetítette élőben a STRAND honlapján.

A “Nekem a Balaton…” című kezdeményezés is sikert aratott a STRANDolók között. Kortárs festőművészek irányításával bárki ecsetet ragadhatott, hogy megmutassa: milyen számára a Balaton. A száznál is több művet a STRAND honlapján mutatják majd be a szervezők.

Vasárnap reggel véget ért a második STRAND, amely az időjárás ellenére a nyár egyik legsikeresebb, új eseményének bizonyult. A Nagyon Balaton azonban folytatódik, egészen októberig zajlanak programok a Balaton Régióban.

Képek letölthetők: http://www.strandfesztival.com/galeria

Archív partyajánlók

Szervező

  • Bladerunnaz

    A Magyar Drum & Bass világ legrégebbi és legismertebb szervezőcsapata.

Még több fesztivál hír

  • DGTL ADE 2026

    Október 22. és 25. között a DGTL ismét visszatér az Amsterdam Dance Eventre (ADE). A négynapos rendezvénysorozat nyolc eseménnyel várja a látogatókat az NDSM Warehouse és a Kromhouthal helyszíneken. A program a nappali koncertélményektől és kurált zenei programoktól az éjszakai klubeseményekig az elektronikus zene számos irányzatát felvonultatja.
  • Világsztár DJ-k a B MY LAKE 2026-on

    Július 16. és 18. között ismét a Velencei-tó partja lesz az elektronikus zene egyik legfontosabb közép-európai találkozópontjává. A B MY LAKE 2026 három napon keresztül a techno jelenének és jövőjének legizgalmasabb szereplőit hozza el Velencére, többek között Paul Kalkbrenner, Deborah De Luca, Amelie Lens, Adam Beyer, Joseph Capriati és Sven Väth is fellép. A FASHION BLOCK by Miller keretében pedig a kortárs magyar divat is kiemelt szerepet kap a fesztiválon.
  • Hamarosan indul az Electric Love 2026

    Az Electric Love Festival pár hét múlva, 2026. július 9-én startol Salzburgringre. Több mint 200 fellépő, hét színpad és széles zenei kínálat – az EDM-től a hard technón és bass musicon át a hip-hopig – garantálja a felejthetetlen élményt Ausztria lenyűgöző környezetében.
  • Cercle Festival Mexico 2026

    A mexikói San José del Cabo városában, Baja California lenyűgöző természeti környezetében rendezik meg a Cercle Festival következő különleges eseményét. A fesztivál helyszíne a Crania, amely a sivatagi tájak és a Csendes-óceán türkizkék vizei között bújik meg, egyedülálló hátteret biztosítva a zenei élményhez.
  • Újra lesz Nulladik Nap a Szigeten és elindítják a SZociety Mozgalmat

    Nagy bejelentésekkel érkezett a Sziget: az elmúlt 30 év legnagyobb bulijait összehozó nemzetközi sztárokkal, utána afterpartiként pedig a legendás Táncdalfesztivál sátor modernizált verziójával idézik fel a fesztivál hőskorát egy Nulladik Nappal, augusztus 10-én. Bejelentették a SZiget SZociety Alapítvány, ezen belül a SZociety Mozgalom és a SZuper SZociety-díj életre hívását, mely azokat a szakembereket és közösségeket segíti és állítja reflektorfénybe, akik kapaszkodót nyújtanak a mai fiataloknak a tömegessé váló mentális problémák és szorongások kezelésében. Megismerhettük az idén bővülő és színesedő district struktúrát és mindent, ami ott lesz a 2026-os fesztivál programjaiban.
  • Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

    A Sziget Nagyszínpadára eddig bejelentett, headliner szintű előadók, így Zara Larsson, Sombr, a Twenty One Pilots, Lewis Capaldi, a Florence + the Machine, Skepta, a Bring Me The Horizon és Jorja Smith mellé megérkezett a fesztivál zárónapjának fő fellépője. Augusztus 15-én a globális klub‑ és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
  • Teljes a Delta District programja

    Tavaly mutatkozott be a Yettel Colosseum, The Club és a BOLT Night Stage által meghatározott partiháromszög, az elektronikus zene vibráló központja a Szigeten. A Delta District idén is bizonyára beszippantja majd a partikultúra híveit, mintegy 100 act-et felsorakoztatva, köztük Peggy Gou, Sara Landry, Argy, Sub Focus vagy Richie Hawtin fellépésével.
  • STRAND Fesztivál 2026 - Világsztárok Zamárdiban!

    A Pendulum, Purple Disco Machine és a Hybrid Minds is fellép a STRAND Fesztiválon Öt hónappal a kapunyitás előtt világsztár fellépőket jelentett be a STRAND Fesztivál. Augusztus 19. és 22. között Zamárdi szabadstrandján az ausztrál Pendulum csapata, Purple Disco Machine, a Hybrid Minds, a Sigma és Dub FX is színpadra lép, a már korábban bejelentett Timmy Trumpet, valamint a hazai arénasztárok, élő legendák és az új generáció kedvencei mellett.
  • Paul Kalkbrenner, Amelie Lens és Deborah De Luca is fellép a B MY LAKE-n

    Júliusban három napos elektronikus zenei sztárparádé a Velencei-tónál A tavalyi siker után idén is Velencén rendezik meg a B MY LAKE fesztivált. 2026. július 16. és 18. között három nap elektronikus zene, világszínvonalú látvány, szabad energiák és minden eddiginél komolyabb sztár fellépők, többek között Paul Kalkbrenner, Amelie Lens, Deborah De Luca, Sven Vath, Worakls, Adam Beyer és Joseph Capriati, mindössze fél órára Budapesttől – ezt ígérik a szervezők, akik másodjára hirdetik meg a Velencei-tó Északi Strandján a több, mint egy évtizede életre hívott, mára már klasszikusnak mondható elektronikus zenei eseményt.
  • Kruder & Dorfmeister: a bécsi downtempo legendái a SopronFesten

    A bécsi elektronikus zenei színtér egyik legmeghatározóbb duója, a Kruder & Dorfmeister visszatér Magyarországra. Július 3-án a SopronFest keretében a Lővérekben lépnek színpadra, ahol aznap többek között Azahriah, a Parno Graszt és Beton.Hofi koncertezik, másnap pedig a The Prodigy várja a közönséget.

© 2001–2026 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó