Pulzar

CikkFesztivál hír

Rekordra számítanak

Létrehozva 2015. július 28.
    0.00

Rekordra számítanak

Már csak ezen héten lehet olcsóbban Sziget jegyet kapni, július utolsó napjával lezárul az elővételes időszak. Érdemes sietni a jegyvásárlással, mert a tavalyihoz hasonló tempóban fogynak a jegyek – mondják a szervezők. Mint ismeretes, tavaly a bérletek a Sziget előtt egy héttel elfogytak.

Idén is a tavalyihoz hasonló rekord látogatószámot várnak a Sziget szervezői, legalábbis ezt ígérik az elővételes jegyeladási mutatók. “Úgy készülünk, hogy ismét meghaladja a heti látogatószám a 400 ezret” – mondja Gerendai Károly. “Úgy alakítottuk idén azonban az infrastruktúrát, hogy akár a tavalyinál is többen szórakozhatnak kényelmesen a fesztiválon” – tette hozzá a főszervező. A szervezők nem csak a szolgáltatásokat bővítették, de a programkínálat is színesedik, új programhelyszínek jelennek meg, régiek cserélnek helyet és az elmúlt években folyamatosan fejlődő látványvilág minden eddiginél izgalmasabbnak ígérkezik.  „Jól mutatja a Sziget programkínálatának változatosságát, hogy 47 országból érkeznek fellépők idén a fesztiválra, az érdeklődés pedig igen nagy, hisz eddig 89 országból váltottak jegyet a Szabadság Szigetére és a hazai kereslet is bővül” – mondta Gerendai.

www.sziget.hu

Ajánlott lemezek

  • Renaissance – The Masters Series: Satoshi Tomiie

    Satoshi Tomiie mixeli a Renaissance kiadó Masters Series-sorozatának a legújabb részét. A japán-amerikai lemezlovas az aktuális kedvencei mellett kiadója, a Saw Recordings hamarosan megjelenő felvételeiből is bemutat párat.

Még több fesztivál hír

  • Primer Music Festival 2025

    A Primer Music Festival idén megújulva tér vissza, ugyanis idén szeptemberben az ikonikus Athéni Olimpiai Sportközpont (OAKA) ad otthont Görögország legnagyobb elektronikus zenei eseményének. A bejelentett fellépőgárda pedig minden eddiginél erősebb – világsztárok, ikonikus nevek és hazai kedvencek egyaránt szerepelnek a programban.
  • Rekordot hozó szombat és közösségi élmény – 120 ezer felett ismét a Campus Fesztivál

    A 2025. évi Campus Fesztivál újra bebizonyította, hogy miért az ország egyik legnagyobb és legszerethetőbb nyári rendezvénye. A július 16–20. között megrendezett fesztivál ismét 120 ezer felett teljesített, a rekordot hozó szombati nézőszámmal összesen 121 ezer látogató érkezett négy nap alatt a Nagyerdőre, ahol a régi idők felszabadult fesztiválhangulata találkozott a mai kor kényelmével és technológiájával.
  • VERKNIPT CROATIA 2025

    A Verknipt Holiday Festival második felvonása felejthetetlen élményt nyújtott a horvátországi Zrće Beach-en.
  • Teljes a B MY LAKE programja

    A Velencei-tó Északi strandján 2025. július 24. és 26. között újra önálló fesztiválként tér vissza az elektronikus zenei szcéna egyik legmeghatározóbb eseménye, a B MY LAKE. A fesztivál három zenei színpadán közel 70 DJ lép fel. Először mutatja be legendás show-ját Magyarországon TALE OF US tag MRAK, és többek között Ben Klock, Maceo Plex, Sam Paganini, Dubfire, Jan Blomqvist, Lilly Palmer, DJ Rush, Alignment, Fideles, Space 92, Azyr, Colyn b2b Innellea, Funk Tribu, Bad Doombox, a Collabs 3000 is színpadra lép.
  • VERKNIPT ARENA – Guinness rekordkísérlet a világ legnagyobb lézershow-jával

    Július 19-én a Verknipt másodjára tér vissza Amszterdamba, a Johan Cruijff Arénába, azonban ezúttal egy sokkal nagyobb szabású eseményre készülnek.
  • Újabb nevek az INOTA Fesztiválon

    Újabb jövőbemutató nevek a várpalotai hőerőműben megrendezett INOTA Fesztivál fellépői között.
  • Electric Love 2025

    Az Electric Love Festival Európa egyik legismertebb elektronikus zenei fesztiválja, amely minden nyáron a nem is olyan távoli osztrák Salzburgringen kerül megrendezésre.
  • Dance Valley 2025

    Idén 30. évfordulójára készül a hollandiai Dance Valley fesztivál, melyet 2025. augusztus 9-én ünnepelnek a már megszokott helyszínükön, a Spaarnwoude-ban.
  • INOTA Fesztivál 2025

    Az INOTA idén nyáron ismét fesztiválként tér vissza – itt a 2025-ös line-up első fele. A monumentális inotai hőerőmű idén nyáron ismét megtelik fénnyel, zenével és mozgással: 2025. augusztus 28–30. között az INOTA Fesztivál visszatér a nyitóévhez hasonló nagyívű formátumban, a tavalyi két kisebb eseménytől eltérően újra egy teljes értékű, nagyléptékű programmal. A Budapesttől alig egy órányira található poszt-indusztriális játszótér élvonalbeli és újszerű hangokkal, látványos installációkkal, valamint egy eddig még sosem használt helyszínnel bővül. Itt vannak az első bejelentett nevek.
  • DGTL Amsterdam

    A hamarosan startoló DGTL Amsterdam fesztivál az idei rendezvényével feltette az i-re a pontot.

© 2001–2025 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó