Pulzar

Paul Kalkbrenner, Amelie Lens és Deborah De Luca is fellép a B MY LAKE-n

Júliusban három napos elektronikus zenei sztárparádé a Velencei-tónál

A tavalyi siker után idén is Velencén rendezik meg a B MY LAKE fesztivált. 2026. július 16. és 18. között három nap elektronikus zene, világszínvonalú látvány, szabad energiák és minden eddiginél komolyabb sztár fellépők, többek között Paul Kalkbrenner, Amelie Lens, Deborah De Luca, Sven Vath, Worakls, Adam Beyer és Joseph Capriati, mindössze fél órára Budapesttől – ezt ígérik a szervezők, akik másodjára hirdetik meg a Velencei-tó Északi Strandján a több, mint egy évtizede életre hívott, mára már klasszikusnak mondható elektronikus zenei eseményt.

A több nemzetközi elismerést is elnyert elektronikus butikfesztivál hű marad a gyökereihez és a progresszív elektronikus zene, valamint a techno legnagyobb nemzetközi neveit vonultatja fel, hogy a legmodernebb elektronikus zenei irányzatok találkozhassanak a vízparti pihenés élményével.

Több, mint négy hónappal az esemény előtt szinte teljes programot hirdettek meg a fesztivál szervezői, akik 2026-ban a korábbi évekhez képest is erősebb hazai és külföldi kínálattal várják a látogatókat, köztük a nemzetközi elektronikus zenei szcéna olyan top kategóriás headlinereivel, mint a hazai közönség kívánságlistáján évek óta első helyen álló német techno ikon, Paul Kalkbrenner, olyan világsztárokat láthatunk és hallhatunk, mint a belga Amelie Lens, az olasz techno királynő Deborah De Luca, világszinten különlegességnek számít Adam Beyer és Joseph Capriati back to back szettje, érkezik a német techno legenda, a háromszoros DJ Awards-nyertes Sven Vath, valamint a francia zenei zseni Worakls.

A fesztivál 3 fő színpadán közel 70 hazai és nemzetközi DJ gondoskodik a feledhetetlen hangulatról a techno, house, melodic techno és hard techno legjavával. A B és MY színpadokon az egyedülálló vizuális arculatról és professzionális fénytechnikáról a német Liveframe Design csapata gondoskodik.  A fellépők között pedig DJ Rush, Chris Liebing, Planetary Assault System, Kasablanca, Estella Boersma, Daria Kolosova, Rebuke és Kasia is színpadra lép.

A Velencei-tó partján fekvő Északi Strand kiváló adottságokkal rendelkezik, Budapesttől mindössze fél óra alatt elérhető autóval, vagy vonattal. A helyszín egyedi, fél kilométer hosszú saját stranddal biztosít tökéletes környezetet a fesztiválozóknak.

Több, mint zene – teljes értékű fesztiválélmény

A tavalyi hagyományokat és koncepciót követve a B MY LAKE idén sem csak egyszerűen egy elektronikus zenei maraton, hanem klasszikus fesztiválélményt is kínál.

Lesz napindító jóga, különféle sportolási lehetőségek, strandröplabda, SUP, thai masszázs, szabadtéri mozi, beauty blokk, fodrászattal és sminkelési lehetőségekkel, mindemellett a tavaly nagy sikerrel debütált divatbemutató helyszín, a FASHION BLOCK is újra felépül, magyar divattervezők kollekcióival a kifutón.

A DEADCODE PRODUCTION és a Weekend Event által szervezett B MY LAKE fesztivált Velence városa is örömmel fogadja. A rendezvény tavalyi bemutatkozása után idén második alkalommal tér vissza a Velencei-tó partjára, és a városvezetés tapasztalatai szerint nemcsak a zenerajongók, hanem a helyiek számára is pozitív élményt jelentett.

Megközelítés, helyszíni szolgáltatások

A fesztivál teljes értékű élményt kínál a több napra érkezők számára is. A helyszínen hivatalos, vízparti kemping működik, emelt komfortfokozatú glamping szolgáltatásokkal, előre telepített és felszerelt lakóegységekkel, valamint közösségi terekkel. A szervezők emellett kiemelt 3 és 4 csillagos hotelcsomagokat is kínálnak ellátással és közvetlen transzferrel a fesztivál bejáratáig, Velencén és Székesfehérváron. Mindemellett Velence és a környező települések panziói, apartmanjai és szállodái is felkészülten várják a fesztiválozókat.

A megközelítés egyszerű és gyors: a helyszín Budapesttől mindössze fél órára található, autóval és vonattal egyaránt kényelmesen elérhető. A fesztivál ideje alatt kijelölt parkolózónák, taxi- és transzferszolgáltatások, sofőrsegély, ingyenes kerékpártároló, valamint dedikált drop-off pontok segítik az érkezést és a távozást, biztosítva a gördülékeny és biztonságos közlekedést.

A kedvezményes jegyek és bérletek március 16-ig érhetők el.

További információk és friss hírek a fesztivál hivatalos csatornáin találhatók: www.bmylake.hu

Még több fesztivál hír

  • Visszaszámlálás indul: -1, 0, Sziget!

    A világsztárokat felvonultató zenei színpadok mellett idén újra nagyobb hangsúly kerül a kulturális sokszínűségre és a látogatók komfort érzetére. Megújuló fesztiválnegyedek, különleges új és visszatérő művészeti produkciók, új gasztronómiai helyszínek, közösségi terek és kényelmi fejlesztések várják a látogatókat idén a Szigeten. A fesztivál már a hivatalos nyitás előtt két különleges nappal elindul, majd öt napon át ismét egy sokszínű, felfedezésre váró városként működik, ahol a kultúra, a szórakozás és a közösségi élmények egyaránt főszerepet kapnak.
  • Sziget Nulladik nap

    A Sziget Nulladik Napja nemcsak a legendás koncerteket idézi meg, hanem összehozza azokat is, akik az elmúlt három évtizedben tették különlegessé a fesztivált. Ez az a nap, amikor a Szigeten felnőtt generáció tagjai a saját gyerekeikkel élhetik át ugyanazt a szabadságot, ugyanazokat a dalokat és ugyanazt, a semmihez sem fogható Sziget-hangulatot. Visszatér Korda György és Balázs Klári is és itt debütál az egyszeri és megismételhetetlen Pietro Fabuloso is.
  • DGTL ADE 2026

    Október 22. és 25. között a DGTL ismét visszatér az Amsterdam Dance Eventre (ADE). A négynapos rendezvénysorozat nyolc eseménnyel várja a látogatókat az NDSM Warehouse és a Kromhouthal helyszíneken. A program a nappali koncertélményektől és kurált zenei programoktól az éjszakai klubeseményekig az elektronikus zene számos irányzatát felvonultatja.
  • Világsztár DJ-k a B MY LAKE 2026-on

    Július 16. és 18. között ismét a Velencei-tó partja lesz az elektronikus zene egyik legfontosabb közép-európai találkozópontjává. A B MY LAKE 2026 három napon keresztül a techno jelenének és jövőjének legizgalmasabb szereplőit hozza el Velencére, többek között Paul Kalkbrenner, Deborah De Luca, Amelie Lens, Adam Beyer, Joseph Capriati és Sven Väth is fellép. A FASHION BLOCK by Miller keretében pedig a kortárs magyar divat is kiemelt szerepet kap a fesztiválon.
  • Hamarosan indul az Electric Love 2026

    Az Electric Love Festival pár hét múlva, 2026. július 9-én startol Salzburgringre. Több mint 200 fellépő, hét színpad és széles zenei kínálat – az EDM-től a hard technón és bass musicon át a hip-hopig – garantálja a felejthetetlen élményt Ausztria lenyűgöző környezetében.
  • Cercle Festival Mexico 2026

    A mexikói San José del Cabo városában, Baja California lenyűgöző természeti környezetében rendezik meg a Cercle Festival következő különleges eseményét. A fesztivál helyszíne a Crania, amely a sivatagi tájak és a Csendes-óceán türkizkék vizei között bújik meg, egyedülálló hátteret biztosítva a zenei élményhez.
  • Újra lesz Nulladik Nap a Szigeten és elindítják a SZociety Mozgalmat

    Nagy bejelentésekkel érkezett a Sziget: az elmúlt 30 év legnagyobb bulijait összehozó nemzetközi sztárokkal, utána afterpartiként pedig a legendás Táncdalfesztivál sátor modernizált verziójával idézik fel a fesztivál hőskorát egy Nulladik Nappal, augusztus 10-én. Bejelentették a SZiget SZociety Alapítvány, ezen belül a SZociety Mozgalom és a SZuper SZociety-díj életre hívását, mely azokat a szakembereket és közösségeket segíti és állítja reflektorfénybe, akik kapaszkodót nyújtanak a mai fiataloknak a tömegessé váló mentális problémák és szorongások kezelésében. Megismerhettük az idén bővülő és színesedő district struktúrát és mindent, ami ott lesz a 2026-os fesztivál programjaiban.
  • Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

    A Sziget Nagyszínpadára eddig bejelentett, headliner szintű előadók, így Zara Larsson, Sombr, a Twenty One Pilots, Lewis Capaldi, a Florence + the Machine, Skepta, a Bring Me The Horizon és Jorja Smith mellé megérkezett a fesztivál zárónapjának fő fellépője. Augusztus 15-én a globális klub‑ és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
  • Teljes a Delta District programja

    Tavaly mutatkozott be a Yettel Colosseum, The Club és a BOLT Night Stage által meghatározott partiháromszög, az elektronikus zene vibráló központja a Szigeten. A Delta District idén is bizonyára beszippantja majd a partikultúra híveit, mintegy 100 act-et felsorakoztatva, köztük Peggy Gou, Sara Landry, Argy, Sub Focus vagy Richie Hawtin fellépésével.
  • STRAND Fesztivál 2026 - Világsztárok Zamárdiban!

    A Pendulum, Purple Disco Machine és a Hybrid Minds is fellép a STRAND Fesztiválon Öt hónappal a kapunyitás előtt világsztár fellépőket jelentett be a STRAND Fesztivál. Augusztus 19. és 22. között Zamárdi szabadstrandján az ausztrál Pendulum csapata, Purple Disco Machine, a Hybrid Minds, a Sigma és Dub FX is színpadra lép, a már korábban bejelentett Timmy Trumpet, valamint a hazai arénasztárok, élő legendák és az új generáció kedvencei mellett.

Ajánlott videók

© 2001–2026 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó