Pulzar

Marc Marzenit és Lank a Super 8 Radio Show-ban

Két zseniálisan eklektikus elektronikus zenei egyéniség mutatkozik be március 20-án Six és Senon Nugen Fm-es műsorában, a Super 8 Radio Show-ban: a spanyol Marc Marzenit és a hazai színekben Lank.

 Marc Marzenit sokszínű zenei világa a klasszikus zenei tanulmányaival kezdett kialakulni, majd az ajándékba kapott szintetizátora adta az első határozottabb körvonalakat. A végső lökést a Sónar jelentette, ahova 14 évesen volt szerencséje eljutni (Spanyolország világhírű fesztiválja). 2006-ban (23 évesen) alapította meg saját kiadóját, a Paradigma Musikot, ahol többek közt Paul Ritch, Henry Saiz vagy Gery Back zenéi is megjelentek. Marc saját zenéit azóta olyan neves kollégák válogatásain hallhattuk már, mint mondjuk John Digweed, Sven Väth, Hernan Cattaneo, Wally Lopez, Tiesto, stb. Azoknak a kiadóknak a listája is igencsak figyelmere méltó, ahol Marc szerzeményei megjelentek (pl. Bedrock, Cocoon, Traum). Akárhogyan is próbálkoznánk azonban pontos definíciót találni a zenéjére, a szavak szintjén ez jóformán a lehetetlennel lenne egyenlő. Talán a „progressive techno” áll a legközelebb az igazsághoz. Ám – ahogy a hozzá hasonló kaliberű zenészeknél – az a legcélszerűbb, ha skatulyagyártás helyett inkább a zenét hallgatjuk… Például március 20-án este a Nugenen.

 
Lank a magyar színeket képviseli a műsor másik 60 percében. Rá is próbáltak már ezerféle jelzőt aggatni, és nincs is ezzel probléma, hiszen mind igaz rá. Éppen annyira jól bánik a mély house groove-okkal, mint a progressive szőnyegek „rojtjaival”. Pontosan egy évtizede zenél aktívan a DJ-pultban és a stúdióban. Az első zenéi magyar válogatásokon jelentek meg, majd 2006 táján egyre több külföldi kiadó kezdett érdeklődni iránta. John „Quivver” Graham BozBoz kiadójánál ekkor jött ki a Cowboys Again, ami után John egy saját szerzői album elkészítésére is felkérte Lankot. A No Sense of Direction 2009-ben meg is jelent. Közben a Nick Warren-féle Balance 18 válogatáson is feltűnt egy zenéje, de előszeretettel pörgették és pörgetik a legnagyobb nevek a Lank féle ’deep techy’ trekkeket mindenütt a világon Sashától Anthony Pappán át Sander Kleinenbergig. Saját rádióműsora a híres Proton Rádión, a Bounce Back a legkedveltebb show-k egyike. Ezúttal a Super 8-as hallgatók életébe visz egy kis frissességet sajátos zenei fűszereivel.
 

Archív partyajánlók

Még több rádió műsor

  • Elindult a Budapest Park online rádiója, a Park FM!

    Augusztus 1-től érhető el a Budapest Park új zenei játszótere, amelynek célja, hogy platformot biztosítson olyan új és régi, hazai és nemzetközi előadóknak, akikkel kevésbé találkozhatunk az itthoni rádiókban.
  • Kétéves a NightVision Podcast

    Torta helyett is – természetesen – techno! 2013. október 16-án együtt fújhatjuk a képzeletbeli gyertyákat az ünnepelttel a NightVision Podcast második szülinapján. A 100%-ban techno mixeket bemutató sorozat atyja a műfaj egyik legelhivatottabb hazai zászlóvivője, Sade Rush, aki az alkalomhoz méltó zenei finomságokkal készül megvendégelni a hallgatókat.
  • Audio Control: újratöltve!

    A show-nak folytatódnia kell – Freddie Mercury örökérvényű refrénje most az Audio Control Radio Show esetében is értelmet nyert, hiszen a lassan négy éve életre hívott elektronikus zenei projekt újabb reinkarnáció után a megszokott koncepcióval és minőséggel, de természetesen a lehető legfrissebb tartalmakkal ezen túl a Lounge Radio felhozatalát erősíti minden szerdán éjjel, 24h-tól kerek egy órán keresztül.
  • Audio Control: újratöltve

    A show-nak folytatódnia kell – Freddie Mercury örökérvényű refrénje most az Audio Control Radio Show esetében is értelmet nyert, hiszen a lassan négy éve életre hívott elektronikus zenei projekt újabb reinkarnáció után a megszokott koncepcióval és minőséggel, de természetesen a lehető legfrissebb tartalmakkal ezen túl a Lounge Radio felhozatalát erősíti minden szerdán éjjel, 24h-tól kerek egy órán keresztül.
  • Vadiúj webrádió! BestWavefm - három stílus, egy régió

    A BestWavefm rádió napjaink legfrissebb e-zenei irányzatait gyűjti egybe. A csatornán három stílusban is élvezhetik a hallgatók a DJ-szetteket. A nap 24 órájában sugározza a BestWave a house, a trance és a dubstep/electro muzsikákat.
  • COMMAND STRANGE bemutatkozása a RADIO FREE-n keretén belül!

    2012 június 13 –án 20:00 órai kezdettel a Radio Free és az After8 Radio Show bemutatja az első Liquid Drum and Bass vendégmixet, amelyet Command Strange készített a műsor számára. Előtte még érdemes elolvasni a rendkívül fiatal csodagyerek sikeres életpályáját.
  • Indul a Strictly! csapat új rádióműsora, az ALULJÁRÓ!

    Újabb nagy dobásra készül a népszerű Szigorú Csütörtök folytatásaként az ország egyik legrégebbi és legsikeresebb underground DJ-formációja, a Slam Jr. (Grandmasta'Slam) vezette STRICTLY!
  • The Big Warm Up Theory pres.: LOCO & JAM

    Újabb híresség vendégszerepel a ’The Big Warm Up Theory’-ban: március utolsó péntek délutánján a Loco & Jam duó „melegít” a világ egyik legnépszerűbb online rádiójában, a D.I.Fm-en, ezen belül is a techno szekcióban, Adam Beyer Drumcode-ja előtt. Az egyetlen, immár patinásnak számító magyar techno klub, az M47 újdonsült rezidense, DNS (aka Denes Toth) ezúttal is a felvezetést szolgáltatja friss, ropogós mixével a két ír úr előtt.
  • Stelios Vassiloudis és Nastech az utolsó márciusi Super 8 Radio Show-ban

    Fejesugrás mélyvízbe – így jellemezhetnénk legtalálóbban a Super 8 Radio Show következő adásának zenei felhozatalát. Hogy miért? Egyrészt, mert az elektronikus zene mélységeibe vezet, másrészt mert a két mostani vendég nem az úgynevezett „befutott” művészek táborából került ki…
  • Marc Marzenit és Lank a Super 8 Radio Show-ban

    Két zseniálisan eklektikus elektronikus zenei egyéniség mutatkozik be március 20-án Six és Senon Nugen Fm-es műsorában, a Super 8 Radio Show-ban: a spanyol Marc Marzenit és a hazai színekben Lank.

Ajánlott videók

  • Robert Babicz @ SQ Klub 23.11.2007.

  • Lank @ I Love Deep Szilveszter 2010

    Töltsd te is Lankkal és barátaival az év utolsó éjszakáját az I Love Deep Szilveszter 2010 rendezvényen.
  • I Love Deep Szilveszter 2010

    2009. december 31. csütörtök I Love Deep Szilveszter 2010 Hotel Royal - Royal Club Jimpster (Freerange Records - UK)| Budai | Vic | Nigel Snorter | Madox | Lank | Skiz | Nova | Rony Breaker | Blatti | Bios jegyelővétel december 30-ig: http://www.ticketportal.hu vagy http://www.heavenstore.hu

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó