Pulzar

CikkFesztivál hír

Kezdődik a legmenőbb vízparti partyfolyam

Létrehozva 2017. július 5.
Stílus Electro
    0.00

Kezdődik a legmenőbb vízparti partyfolyam

Július 5-9 között csábít a Balaton-partra Európa legmenőbb vízparti bulija, ahol majd' 20 helyszínen, több mint 300 fellépő fordul meg az 5 nap alatt, köztük mintegy 100 nemzetközi sztár, ráadásul a világ 20-as élbolyából idén 7 top DJ-t is sikerült elhozni.

Az előrejelzések szerint minden nap 30 fok fölé csúszik a hőmérő higanyszála ezen a hétvégén Zamárdiban, nincs is jobb hely egy igazi bulihétvégére, mint a Balaton-part. Az idei Soundra világsztárok hosszú sora érkezik, bemutatkozik a világ egyik legkeresettebb partisorozata, az Elrow, lenyűgözően látványos utcaszínházak színesítik a programot, minden nap sztárokkal a fedélzetén kifut a vízre a Party Boat, vízparti és a vízre épített bulihelyszínek sorakoznak majd egymás után és kiépül egy nagy, homokos beach is.

Sztárok a Nagyszínpadon, és azon túl
Soha ennyi nagy sztárral nem rukkolt még elő a nyár legjobb vízparti pillanatait összegyűjtő Sound.
Itt játszanak majd a világ legjobb Dj-i közt számon tartott előadók, rögtön az első napon Don Diablo és Armin van Buuren, aztán a második napon két headliner is fellép Axwell v Ingrosso illetve Tiesto személyeiben, de visszatér a Nagyszínpadra a DJ Mag jelenlegi harmadik helyezettje Hardwell, valamint KSHMR is. Pótolja tavalyi elmaradt koncertjét Robin Schulz és ugyanezen a napon érkezik a Sound talán legjobban várt és legizgalmasabb vendége, Kygo, akit most először láthatnak Magyarországon a fanok. És érkezik a tehetséges amerikai rapper, Gerald Earl Gillum is, aki G-Eazy néven vált ismertté a szakmában.
Persze a Nagyszínpadon túl is van élet a Soundon, például a Party Arénában kapott helyet a Dj Mag lista 10. helyezettje, Afrojack vagy szintén a holland elektronikus élvonalhoz tartozó R3hab, illetve Nicky Romero is. A Jäger Aréna javarészt a hazai élvonalat vonultatja fel, mások mellett itt lesz a Punnany Massif, Halott Pénz, Wellhello, Brains, Bëlga, de azért itt is találkozhatunk olyan nemzetközi sztárokkal, mint például a Sigma, a Bloody Beetroots élő koncerttel, de lesz Example & Dj Wire, jön az amerikai rapper, French Montana és először jár hazánkban az énekes-dalszerzőnő, Dua Lipa. A techno, tech-house nevek sokaságát felvonultató Heineken Beach-en az idei évben színpadra lép többek között Jamie Jones, Jan Blomqvist, Sasha, Erick Morillo, Dubfire és John Digweed. A nagyobb színpadok mellett számos kisebb helyszín színesíti a kínálatot, mint például a Moyra Colour Beach, ahova már kora délelőttől várják a house és techno rajongókat, itt olyan külföldi DJ-kre pöröghetnek a látogatók, mint Niconé, Ray Okpara, Robert Dietz, élő szettel jön majd Guti, és a hazai felhozatal is igen erős lett ezen a helyszínen is.

Bemutatkozik az Elrow
Ibiza, Madrid, London, Amsterdam és a földkerekség legnagyobb fesztiváljai, így például a Tomorrowland, és legismertebb klubjai után végre Magyarországon is bemutatkozik az Elrow, a világ egyik legkeresettebb partisorozata, ami a Soundon a vízen és a vízparton is egy egyedi helyszínnel várja a nagyérdeműt, napi két turnusban, a Nagyszínpad programja előtt és után. A látványra különösen nagy hangsúlyt fektetnek: az Elrow elhozza a 60-as évek hippi-korszakot - ez visszaköszön a dekorációban, showban is. És feltűnik majd egy tucat artista és gólyalábas is... A fellépők közt pedig ott lesz generációjának egyik legsikeresebb feltörekvő DJ-je, Henry Saiz, honfitársa Edu Imbernon, a Lengyelországból érkező Catz 'N Dogz duó is, a német Anja Schneider. Ahogy a Nagyszínpad programjának vége, indulnak a hajnalig tartó afterpartik az Elrow rezidens DJ-ivel. Itt lesz Zamárdiban Bastian Bux, De La Swing, Eddy M, Mario Biani és Toni Varga is.

Új látványosság: utcaszínházak a Soundon
Idén a Balaton Sound amúgy is színes látványvilágát egy új elem gazdagítja majd. A Szigeten is hatalmas sikernek örvendő utcaszínházak ezúttal a Balaton-parti közönséget is elkápráztatják műsoraikkal. A Soundra idén négy társulat is érkezik. A német Oakleaf Stelzenkunst gólyalábas utcaszínházi társulat két műsorral is jön a Balaton-partjára. A francia Compagnie Planète Vapeur társulat Aquatica című produkciójával a víz alatti világ csodálatos hangulatát varázsolja a fesztivál területére. Az angol Spark! utcaszínházi produkciója dinamikus koreográfiákkal, játékos karakterekkel, dobokkal és változatos fénytechnikával ejti ámulatba a nézőket. Végül pedig hamisítatlan riói hangulattal, szamba táncosokkal, caopeirásokkal és batucada dobosokkal érkezik a Balaton Soundra a Bloco de Budapeste csapata.


Idén is kifut a Party Boat
Tavaly indult és hamar a Sound egyik kedvenc „külső" helyszíne lett a Balaton vizére nap-mint nap kifutó partihajó, a Party Boat, olyan sztárokkal, mint Max Cooper, Jan Blomqvist, Eelke Kleijn, Sasha vagy az Art Department. A hajó tavaly teltházas bulikkal töfögött a Balatonon és idén is sietni kell, hogy még jegyet kapjanak rá az érdeklődők, több napra ugyanis már „telt katamaránt" hirdettek a szervezők.

Flamingók a vízen: itt a Mingo Polo
Az utóbbi időben az óriás felfújható flamingók elárasztották az USA-t, főszerepet kaptak a közösségi médiában és most megérkeznek a Soundra is. Számtalan közkedvelt híresség, énekes, színész, pózolt vele tengerparti villájában hűsítő koktélok mellett. Ekkor pattant ki az ötlet, hogy e hatalmas flamingókban több lehetőség rejlik, izgalmasabb módon is felhasználhatók – és megszületett a Mingo Polo. A Mingo Polo a vízi sportok új dimenziója, ami három magyar fiatal kreatív ötleteként született meg. A Mingo Polo sport, szórakozás, a vízparti kikapcsolódás egy új formája, amit leginkább a lovaspóló eleganciája és a vízilabda keménysége jellemez. Mint minden csapatsportnál, a taktika itt is hatalmas szerepet kap a felhőtlen jókedv mellett. A játékot 5 fős csapatok játszák: az egyik csapattag a flamingó mozgatásáért, haladásért felel, míg a flamingón elől ülő játékos megpróbál passzolás, illetve egyéni megmozdulások segítségével helyzetet kialakítani, gólt szerezni.

A Sound számokban
Idén is többszáz ember készült arra, hogy a kezdésre szépen felépüljön az alkalmi vízparti „buliváros" Zamárdi szabadstrandjának 25 hektáros területén. Majd 3000 m2-nyi színpadot építettek, köztük a legnagyobb, a 140 tonnás, 20 méter magas 1200 m2-es Nagyszínpad. A Party Aréna eddig is impozáns helyszíne idén megújul és a partik egy majd' 6000 m2-es, minden eddiginél nagyobb, vadonatúj sátorba költöznek, de teljesen megújult, koromfekete külsővel várja elsősorban a koncertekre kiváncsi fanokat a Jäger Aréna is. A Sound jellegzetessége a vízre épített stégek és színpadok változatos kínálata, ebből összesen – a tavalyinál is több - 3000 m2 található a Balaton vizén, illetve kialakítottak egy saját, homokos beachet is. A Sound látványosságát színesíti 20 km hosszú izzófüzér és a minden este 11-kor kezdődő tűzijáték valamint felépítenek egy 10 emelet magas, impozáns óriáskereket is. A Sound látogatóinak 200 tusolót állítottak be és a 800 db wc 50 új angol wc-vel bővült, a biztonságot egy 300 fős személyzet szavatolja, míg az egészségügyi bázison 250 fő dolgozik felváltva a Sound ideje alatt.

Őrület a Soundon
A Sound szombat délutánján egy látványos flashmob-party aktivizálja a jelenlevőket, a Big Balaton Mattrasse Madness, ahol felfújható állatok/matracok/pizzaszeletek teszik látványossá az őrült akciót.

Koktélozás a "fellegekben"
A WestEnd SkyBar egy egyedülálló program mindazoknak, akik a "földhözragadt" szórakozás helyett valami izgalmasabbra várnak. Egy hamisítatlan SkyBar érzés 50 méter magasban, ahonnan egy kellemes koktél mellett tekinthetünk le a Sound forgatagára, vagy a messze távolba, a Balaton legszebb tájaira.

Sport a vízen
Az aktív fesztiválozókat a legmenőbb vízisportok várják a Naturelle Watersport Centernél. Lesz professzionális SUP Yoga óra kezdőknek és haladóknak egyaránt, lesznek SUP túrák a híresen gyönyörű balatoni naplementében valamint SUP, sárkányhajó, tengeri kajak kölcsönzési lehetőség minden nap. A Balaton vizén pedig a fürdőzést egy nagy, felfújható vízi vidámpark teszi még élvezetesebbé.

360 fokos VR túra
Virtuális és valódi országjárásra hívja a látogatókat a Magyar Turisztikai Ügynökség a nyári fesztiválokon, hiszen egy speciális, 360 fokos VR (virtuális valóság) túrával készül az MTÜ minden fesztiválhelyszínen. Először a VOLT Fesztiválon mutatkozott be, most a Balaton Sound augusztusban pedig a Sziget Fesztivál közönsége is megismerheti a különleges országjárást.
Az elmúlt hetekben folyamatosan készültek a 360 fokos felvételek azokról a kincsekről, amelyek felfedezésre várnak. Ezeket az élményeket egy speciális eszköz segítségével élhetik át a fesztiválok látogatói az MTÜ sátrában. A virtuális országjárásokon olyan helyszíneket mutat be az ügynökség, mint például a Balaton-felvidéki Hegyestű, a Megyerhegyi tengerszem, az egerszalóki sódomb, vagy a tapolcai tavasbarlang, valamint az egyes fesztiválok környékének látnivalói. Elsőként a VOLT Fesztivál látogatói találkozhattak a különleges túrákkal, nekik Sopron belvárosának virtuális 360 fokos túrája készült el, de bejárhatták a környékbeli szőlészeteket, borospincéket, valamint Bükfürdőt is. A Balaton Soundon pedig többek között a Badacsony, Tihany és Veszprém belvárosa nézhető majd meg virtuálisan.

MOL Nagyon Balaton Terasz
A MOL Nagyon Balaton egyik legfontosabb és egyben legnagyobb eseménye idén is a Balaton Sound. A MOL Nagyon Balaton terasz nemcsak egy fontos bulihelyszín, de a fesztiválozók ezen a helyen juthatnak hozzá a balatoni eseményekkel kapcsolatos infókhoz. A "Check-in" játék állomásaként azok, akik legalább 5 pecsétet gyűjtenek a MOL Nagyon Balaton bármely eseményén - így akár a Soundon is - és 5000 Ft-ért vásárolnak egy MOL-kúton, sorosoláson vesznek részt, amelynek fődíja egy Volkswagen Beats-Up!

sziget.hu/​balatonsound/​

Ajánlott lemezek

Még több fesztivál hír

  • Primer Music Festival 2025

    A Primer Music Festival idén megújulva tér vissza, ugyanis idén szeptemberben az ikonikus Athéni Olimpiai Sportközpont (OAKA) ad otthont Görögország legnagyobb elektronikus zenei eseményének. A bejelentett fellépőgárda pedig minden eddiginél erősebb – világsztárok, ikonikus nevek és hazai kedvencek egyaránt szerepelnek a programban.
  • Rekordot hozó szombat és közösségi élmény – 120 ezer felett ismét a Campus Fesztivál

    A 2025. évi Campus Fesztivál újra bebizonyította, hogy miért az ország egyik legnagyobb és legszerethetőbb nyári rendezvénye. A július 16–20. között megrendezett fesztivál ismét 120 ezer felett teljesített, a rekordot hozó szombati nézőszámmal összesen 121 ezer látogató érkezett négy nap alatt a Nagyerdőre, ahol a régi idők felszabadult fesztiválhangulata találkozott a mai kor kényelmével és technológiájával.
  • VERKNIPT CROATIA 2025

    A Verknipt Holiday Festival második felvonása felejthetetlen élményt nyújtott a horvátországi Zrće Beach-en.
  • Teljes a B MY LAKE programja

    A Velencei-tó Északi strandján 2025. július 24. és 26. között újra önálló fesztiválként tér vissza az elektronikus zenei szcéna egyik legmeghatározóbb eseménye, a B MY LAKE. A fesztivál három zenei színpadán közel 70 DJ lép fel. Először mutatja be legendás show-ját Magyarországon TALE OF US tag MRAK, és többek között Ben Klock, Maceo Plex, Sam Paganini, Dubfire, Jan Blomqvist, Lilly Palmer, DJ Rush, Alignment, Fideles, Space 92, Azyr, Colyn b2b Innellea, Funk Tribu, Bad Doombox, a Collabs 3000 is színpadra lép.
  • VERKNIPT ARENA – Guinness rekordkísérlet a világ legnagyobb lézershow-jával

    Július 19-én a Verknipt másodjára tér vissza Amszterdamba, a Johan Cruijff Arénába, azonban ezúttal egy sokkal nagyobb szabású eseményre készülnek.
  • Újabb nevek az INOTA Fesztiválon

    Újabb jövőbemutató nevek a várpalotai hőerőműben megrendezett INOTA Fesztivál fellépői között.
  • Electric Love 2025

    Az Electric Love Festival Európa egyik legismertebb elektronikus zenei fesztiválja, amely minden nyáron a nem is olyan távoli osztrák Salzburgringen kerül megrendezésre.
  • Dance Valley 2025

    Idén 30. évfordulójára készül a hollandiai Dance Valley fesztivál, melyet 2025. augusztus 9-én ünnepelnek a már megszokott helyszínükön, a Spaarnwoude-ban.
  • INOTA Fesztivál 2025

    Az INOTA idén nyáron ismét fesztiválként tér vissza – itt a 2025-ös line-up első fele. A monumentális inotai hőerőmű idén nyáron ismét megtelik fénnyel, zenével és mozgással: 2025. augusztus 28–30. között az INOTA Fesztivál visszatér a nyitóévhez hasonló nagyívű formátumban, a tavalyi két kisebb eseménytől eltérően újra egy teljes értékű, nagyléptékű programmal. A Budapesttől alig egy órányira található poszt-indusztriális játszótér élvonalbeli és újszerű hangokkal, látványos installációkkal, valamint egy eddig még sosem használt helyszínnel bővül. Itt vannak az első bejelentett nevek.
  • DGTL Amsterdam

    A hamarosan startoló DGTL Amsterdam fesztivál az idei rendezvényével feltette az i-re a pontot.

Ajánlott videók

© 2001–2025 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó