Pulzar

CikkFesztivál hír

Indul a STRAND és a B.my.Lake

Létrehozva 2016. augusztus 24.
Stílus Breakbeat
    0.00

Indul a STRAND és a B.my.Lake

A MOL Nagyon Balatonnak köszönhetően az idei balatoni szezon lehet - hosszú idő óta - a leghosszabb. Augusztus 24-én indul Zamárdiban a négynapos STRAND és B.my.Lake Fesztivál, melyekre százezres tömeg várható. Majd szeptemberben egy különleges kompkoncert következik a Kiscsillaggal a Balaton közepén, végül sok-sok finomsággal a Kálibuli zárja a balatoni nyarat. A május óta tartó MOL Nagyon Balaton programjain várhatóan egymilliónál is több vendég vesz részt a szezon végéig.

Egymillióan a MOL Nagyon Balatonon

"A MOL Nagyon Balaton az egyik legnagyobb jelentőségű összefogás a turizmus területén, Magyarországon. A négy éve indult programhoz ma már a Balatoni Régió legjelesebb eseményei csatlakoztak, olyanok, mint a Művészetek völgye, a Veszprém Fest, a Kultkikötő, a Balaton Sound, vagy éppen a KeszthelyFest és a Paloznaki Jazz Piknik. Ezzel együtt, a MOL Nagyon Balaton indulása óta tucatnyi, szórakoztató és egyben színvonalas rendezvény is elindult, így például, a STRAND és a B.my.Lake, melyek a nyár legvégén is százezres tömeget hoznak el a Balaton Régióba" - mondta el a szerdai sajtótájékoztatón Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezetője.

A MOL Nagyon Balaton alapítójától megtudtuk, hogy az idei évben rekord látogatottságot várnak a meghosszabbított szezonban. "A MOL Nagyon Balaton indulása óta egyre tartalmasabb és izgalmasabb programok várják a régió vendégeit és ez a megnövekedett forgalomban is jól látható. A partner eseményeink mindegyike eddig látogatócsúccsal zárt, arra számítunk, hogy a szeptember 10-i záróeseményünkig egymilliónál is több vendég látogat el a MOL Nagyon Balaton programjaira" – mondta el Lobenwein Norbert.

Szollár Domokos, a MOL kommunikációs vezetője szerint a Nagyon Balaton pár év alatt az ország egyik legnépszerűbb programsorozatává vált, amely számos fesztivált, turisztikai programot kínál az úton lévőknek. "A MOL célja pedig az, hogy a legjobb minőségű szolgáltatásokkal az úton lévők első számú választása legyen, amikor ők tankolni, bevásárolni vagy éppen kávézni akarnak. Így örömmel álltunk egy olyan programsorozat mögé, ami arra ösztönzi a családokat, fiatalokat, nyaralni vágyókat, hogy induljanak útnak, fedezzék fel a Balatont, és minél több helyre, kiváló programra látogassanak el" – tette hozzá a kommunikációs szakember.



Két fesztivál egy helyen: STRAND és B.my.Lake

Augusztus 24-től - 4 napon át - Zamárdi szabadstrandja egy helyen, egyszerre két fesztiválnak ad otthont. "Ma már hagyománynak számít, hogy augusztusban két, hiánypótlónak számító esemény tölti meg élettel a Balaton déli partját. A STRAND Fesztivál a Petőfi Rádióval közös eseményünk, ahol a hazai zenei élet színe-java mellett nemzetközi sztárok is nagy számban színpadra lépnek. A B.my.Lake, a strand keleti oldalán különleges elektronikus zenei felhozatalával vívta ki a hazai és a nemzetközi közönség figyelmét. Mindkét fesztivál igencsak emberléptékű, de így is a régió egyik legnagyobb eseményének számít, hiszen összességében százezernél is több vendéget várunk Zamárdiba e 4 nap alatt" – tudtuk meg Fülöp Zoltántól, a VOLT Produkció vezetőjétől.

A STRAND Fesztivál hazai nagyágyúi között igazi különlegességeket találunk. Kevés nyári fesztiválkoncertje közül az utolsót itt tartja a Punnany Massif, de a száznál is több fellépőt számláló programban jelen lesz a 25 éves Quimby, a Tankcsapda, a Szabó Balázs Bandája, a Brains, míg a Wellhello és a Halott Pénz pedig a szombati nap két főszervezőjeként nemcsak koncertet ad, de kedvenc előadóikat is színpadra hívja majd.
A nemzetközi mezőny is igencsak erősre sikeredett idén: a Hurts, Tom Odell, Caro Emerald, a Lost Frequencies, a Hollywood Undead, az Asking Alexandra, Jamie Woon és még jó néhányan szerepelnek az illusztris line-upban.

A Petőfi Rádió és a Petőfi TV négy napon át jelen lesz és élő közvetítést ad a fesztiválról, számos koncert pedig élő streamben lesz látható a fesztivál honlapján és a petofilive.hu oldalon. A STRANDon épül fel a Balaton Régió legmagasabb tornya is, ahonnan a közönség fölött "repülhet" át minden bátor fesztiválozó.

Minden eddiginél erősebb programmal és számos újítással nyitja meg kapuit a negyedik B.my.Lake Fesztivál. Nem túlzás azt mondani, hogy Európa egyik legparádésabb line-upja várja idén az underground elektronikus zene közönségét Zamárdiban: Carl Cox, Richie Hawtin, Solumon, Luciano, Nicola, Moudaber, Joseph Capriati, Dubfire, Kollektiv Turmstrasse, Guy J, Gregor Tresher, Stephan Bodzin és még nagyon sokan mások garantálják a feledhetetlen 4 napot. Ilyen felhozatallal nem találkozunk egyhamar hazánkban. A nyár egyik legjobban várt elektronikus zenei rendezvényének koncepciója változatlan: 3 színpadon, egymást váltva, több mint 70 DJ és Live act sorakozik fel.

Jegyek mindkét eseményre a helyszínen is kaphatók.


Kiscsillag KompKoncert

Az idei nyáron - a MOL Nagyon Balaton keretében - már két alkalommal koncertezhetett ezer fős rajongótáborával egy-egy zenekar a Balaton közepén. Szeptember 10-én a Kiscsillag és közönsége lehet részesen ennek a nem mindennapi élménynek. Két komp kapcsolódik össze a Szántód révben és kezdetét veszi a 2 és fél órás utazás Lovasiékkal és a Kiscsillag dalaival.


Kálibuli 3.
szeptember 17-én az Északipart magazin szervezésében

Köveskálon harmadszor gourmet- és kulturális boutiqfesztivál: előadások, borkóstoló, degusztációs menük, élőzene, este buli...
"Két agyféltekés gasztrobuli" lesz a Káli-medence szívében nyár végén, szüret elején: nem csak kóstolni lehet a legjobb éttermek (Kővirág, Káli Art Inn, Mi A Kő) és 10 fantasztikus északi parti borászat kínálatából, hanem fűben ülős, beszélgetős előadások is lesznek: a gasztronómia és az egyéb élvezetek kapcsolata, útkeresés a magánéletben és a vállalkozásban és merre tovább Balaton....
Beszélgetőpartnerek: Mautner Zsófi, Herczeg Ági, Harmath Csaba, Csapody Balázs, Almási Kitti, Boldizsár Ildikó, Stumpf András, Szakonyi Péter, Vitézy Dávid és még sokan mások, gyerekeknek Varró Dani és Gryllus Vilmos, napközben élőzene a kertekben, este pedig nagy mulatás, Rakonczai Imrével.

Archív partyajánlók

Még több fesztivál hír

  • Már készülhetünk a következő Szigetre, hamarosan elérhetők a 2027-es Super Early Bird bérletek

    Az idei Szigetről érkező visszajelzések is azt mutatják, hogy a fesztivál élménye még jóval a hazatérés után is velünk marad. Miközben az idei fesztivál emlékei még frissek, már a következő Szigetre is elindulhat a készülődés: augusztus 24-én megkezdődik a Sziget 2027 Super Early Bird jegyértékesítése. A legkedvezőbb árú jegyvásárlási lehetőség 82 órán át tart, és azok élhetnek vele, akik mostantól augusztus 23-ig regisztrálnak.
  • Visszaszámlálás indul: -1, 0, Sziget!

    A világsztárokat felvonultató zenei színpadok mellett idén újra nagyobb hangsúly kerül a kulturális sokszínűségre és a látogatók komfort érzetére. Megújuló fesztiválnegyedek, különleges új és visszatérő művészeti produkciók, új gasztronómiai helyszínek, közösségi terek és kényelmi fejlesztések várják a látogatókat idén a Szigeten. A fesztivál már a hivatalos nyitás előtt két különleges nappal elindul, majd öt napon át ismét egy sokszínű, felfedezésre váró városként működik, ahol a kultúra, a szórakozás és a közösségi élmények egyaránt főszerepet kapnak.
  • Sziget Nulladik nap

    A Sziget Nulladik Napja nemcsak a legendás koncerteket idézi meg, hanem összehozza azokat is, akik az elmúlt három évtizedben tették különlegessé a fesztivált. Ez az a nap, amikor a Szigeten felnőtt generáció tagjai a saját gyerekeikkel élhetik át ugyanazt a szabadságot, ugyanazokat a dalokat és ugyanazt, a semmihez sem fogható Sziget-hangulatot. Visszatér Korda György és Balázs Klári is és itt debütál az egyszeri és megismételhetetlen Pietro Fabuloso is.
  • DGTL ADE 2026

    Október 22. és 25. között a DGTL ismét visszatér az Amsterdam Dance Eventre (ADE). A négynapos rendezvénysorozat nyolc eseménnyel várja a látogatókat az NDSM Warehouse és a Kromhouthal helyszíneken. A program a nappali koncertélményektől és kurált zenei programoktól az éjszakai klubeseményekig az elektronikus zene számos irányzatát felvonultatja.
  • Világsztár DJ-k a B MY LAKE 2026-on

    Július 16. és 18. között ismét a Velencei-tó partja lesz az elektronikus zene egyik legfontosabb közép-európai találkozópontjává. A B MY LAKE 2026 három napon keresztül a techno jelenének és jövőjének legizgalmasabb szereplőit hozza el Velencére, többek között Paul Kalkbrenner, Deborah De Luca, Amelie Lens, Adam Beyer, Joseph Capriati és Sven Väth is fellép. A FASHION BLOCK by Miller keretében pedig a kortárs magyar divat is kiemelt szerepet kap a fesztiválon.
  • Hamarosan indul az Electric Love 2026

    Az Electric Love Festival pár hét múlva, 2026. július 9-én startol Salzburgringre. Több mint 200 fellépő, hét színpad és széles zenei kínálat – az EDM-től a hard technón és bass musicon át a hip-hopig – garantálja a felejthetetlen élményt Ausztria lenyűgöző környezetében.
  • Cercle Festival Mexico 2026

    A mexikói San José del Cabo városában, Baja California lenyűgöző természeti környezetében rendezik meg a Cercle Festival következő különleges eseményét. A fesztivál helyszíne a Crania, amely a sivatagi tájak és a Csendes-óceán türkizkék vizei között bújik meg, egyedülálló hátteret biztosítva a zenei élményhez.
  • Újra lesz Nulladik Nap a Szigeten és elindítják a SZociety Mozgalmat

    Nagy bejelentésekkel érkezett a Sziget: az elmúlt 30 év legnagyobb bulijait összehozó nemzetközi sztárokkal, utána afterpartiként pedig a legendás Táncdalfesztivál sátor modernizált verziójával idézik fel a fesztivál hőskorát egy Nulladik Nappal, augusztus 10-én. Bejelentették a SZiget SZociety Alapítvány, ezen belül a SZociety Mozgalom és a SZuper SZociety-díj életre hívását, mely azokat a szakembereket és közösségeket segíti és állítja reflektorfénybe, akik kapaszkodót nyújtanak a mai fiataloknak a tömegessé váló mentális problémák és szorongások kezelésében. Megismerhettük az idén bővülő és színesedő district struktúrát és mindent, ami ott lesz a 2026-os fesztivál programjaiban.
  • Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

    A Sziget Nagyszínpadára eddig bejelentett, headliner szintű előadók, így Zara Larsson, Sombr, a Twenty One Pilots, Lewis Capaldi, a Florence + the Machine, Skepta, a Bring Me The Horizon és Jorja Smith mellé megérkezett a fesztivál zárónapjának fő fellépője. Augusztus 15-én a globális klub‑ és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
  • Teljes a Delta District programja

    Tavaly mutatkozott be a Yettel Colosseum, The Club és a BOLT Night Stage által meghatározott partiháromszög, az elektronikus zene vibráló központja a Szigeten. A Delta District idén is bizonyára beszippantja majd a partikultúra híveit, mintegy 100 act-et felsorakoztatva, köztük Peggy Gou, Sara Landry, Argy, Sub Focus vagy Richie Hawtin fellépésével.

© 2001–2026 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó