Pulzar

CikkFesztivál hír

Indul a 27. Telekom VOLT Fesztivál

Létrehozva 2019. június 26.
Stílus Minimal, House
    0.00

Indul a 27. Telekom VOLT Fesztivál

Kedd este új helyszínen – a korábbi szomszédságában - nyitja meg kapuit a 27. Telekom VOLT Fesztivál. A Magyar Kormánytól kapott fejlesztési támogatásból létrejött szabadtéri rendezvényhelyszínen első alkalommal tartanak VOLT Fesztivált. „Mindössze pár hónapja volt a városnak, hogy a VOLT indulására elkészüljön a terület. Utak épültek, víz- és csatornahálózatot telepítettek. Negyed század után méltó körülmények között készülhettünk számos világsztár és százezernél több hazai- és külföldi vendég fogadására, hiszen a VOLT ma már az egyik legnagyobb turisztikai esemény idehaza" – mondta el Lobenwein Norbert, a Telekom VOLT Fesztivál alapító-főszervezője. Szombat estig százezernél is több vendéget várnak Sopronba. Jegyek még kaphatók a helyszínen és a www.volt.hu oldalon.

Világsztárok és a legnagyobb hazai kínálat 
A VOLT 10 helyszínén összesen 200 program várja a látogatókat. A legnagyobb érdeklődés a szerdai napot kíséri, amikor a Telekom Nagyszínpadon olyan legendás csapatok váltják egymást, mint a Papa Roach, a Cypress Hill és a Slipknot. A fesztivál EDM fronton is erős: a felejthetetlen partikat többek között a Grammy-díjra is jelölt Robin Schulz, Lost Frequencies, Parov Stelar, Martin Solveig, Friction, a Kollektiv Turmstrasse garantálja, de szervezők a finomabb zenét kedvelőkre is gondoltak, így a Kruder & Dorfmeister, a Nouvelle Vague, vagy a olasz származású amerikai dalszerző-zseni, Laura Pergolizzi, azaz LP is koncertezik majd Sopronban. 
A többi nap fő fellépői között van még a slágergyáros Black Eyed Peas, a gitárhős Slash, az újra aktívan koncertező Ugly Kid Joe, és itt ünnepli 15. születésnapját a jubileumi fesztiválshowt ígérő, számos vendégfellépővel kiegészülő Halott Pénz is. Mindeközben a VOLT büszkesége, hogy a hazai fesztiválok között a legtöbb magyar előadó itt lép színpadra. 

Sopron megtelt 
„A VOLT Fesztivál hosszú ideje Magyarország egyik, a régióban viszont a legjelentősebb turisztikai vonzerőnek számító eseménye, amelyre az ország minden pontjáról érkeznek hazai turisták Sopronba, és a környező országokból is több ezren látogatnak el hozzánk" – mondta el Fülöp Zoltán, a VOLT másik alapító-főszervezője. „Lassan megszokottá válik, hogy a városban hónapok óta lehetetlen szálláshoz jutni a fesztivál idején, a vendéglátók a megnövekedett kereslet hatására három-négyszeres áron adhatják ki a szobáikat ebben az időszakban, és már a közeli osztrák hotelek is megteltek" – tette hozzá. 

Gyerekek és családok a VOLTon 
Fennállásának évei alatt a VOLT a legcsaládiasabb magyar fesztivállá vált. Rengeteg szülő érkezik a gyermekével, a szervezők pedig különleges, csak itt elérhető programokkal várják a legkisebbeket is - elég, ha csak a színfalak mögött tett látogatásra, a bábszínházra, vagy a színes-vidám pom pom partyra gondolunk. „A VOLT a 11 év alatti gyerekek számára sem ingyenes: csak az léphet be a fesztiválra, aki hoz magával egy rajzot, amit a Telekom VOLT Fesztivál ihletett. Ezeket a képeket kiállítjuk és a nagyszínpad kivetítőin is bemutatjuk a vendégeinknek." – mondta el Filutás Anna, projektvezető. 

30 éve szabadon 
A 2019-es VOLT Fesztivál önálló helyszínnel emlékezik meg a 30 évvel ezelőtt, Sopron mellett megtartott Páneurópai Piknikről. A helyszín könnyed, "fesztiválos" formában idézi meg '89 és a határnyitás szellemét, főképp azokat a fiatalokat célozva, akik életkoruknál fogva keveset tudnak az akkori eseményekről. A nappali közösségi, pihenő helyszín esténként házibulivá változik: egy KGST-gyártmány lakókocsiból létrehozott dj-pultból 80-as évekbeli zenék szólnak majd. A helyszín a 30 éve szabadon emlékév támogatásával és szakmai partnerségével valósul meg. 

A VOLT ügye 
Megszokott, hogy a VOLT minden évben zászlajára tűz egy olyan ügyet, amelyre a fesztiválozók figyelmét kívánja felhívni. Tavaly az Út a Mosolyért Alapítvánnyal összefogva az autizmus volt a központi téma, idén a Média Unióval együttműködve a "Minden tanár rocksztár!" elnevezésű kampánnyal a tanárok és a tanári pálya megbecsülésének fontosságára összpontosítanak. A Telekom VOLT Fesztivál sztárjai örömmel csatlakoztak a kezdeményezéshez, és vállalták, hogy videóüzenetben mondják el, mi mindent köszönhetnek kedvenc tanáraiknak. 

Először használhatunk Apple Pay-t magyar nagyfesztiválon 
Május 21. óta hazánkban is használható az Apple Pay. Már a magyar felhasználók is hozzáadhatják bankkártyájukat a Wallet alkalmazáshoz, hogy készüléküket a bankkártyaterminálhoz érintve fizessenek. A 27. Telekom VOLT Fesztivál lesz az első nagyfesztivál Magyarországon, amin az Apple Payt is lehet majd használni, a fesztivál integrált fizetési- és beléptetési rendszerét működtető Festipaynek köszönhetően.

Még több fesztivál hír

  • Már készülhetünk a következő Szigetre, hamarosan elérhetők a 2027-es Super Early Bird bérletek

    Az idei Szigetről érkező visszajelzések is azt mutatják, hogy a fesztivál élménye még jóval a hazatérés után is velünk marad. Miközben az idei fesztivál emlékei még frissek, már a következő Szigetre is elindulhat a készülődés: augusztus 24-én megkezdődik a Sziget 2027 Super Early Bird jegyértékesítése. A legkedvezőbb árú jegyvásárlási lehetőség 82 órán át tart, és azok élhetnek vele, akik mostantól augusztus 23-ig regisztrálnak.
  • Visszaszámlálás indul: -1, 0, Sziget!

    A világsztárokat felvonultató zenei színpadok mellett idén újra nagyobb hangsúly kerül a kulturális sokszínűségre és a látogatók komfort érzetére. Megújuló fesztiválnegyedek, különleges új és visszatérő művészeti produkciók, új gasztronómiai helyszínek, közösségi terek és kényelmi fejlesztések várják a látogatókat idén a Szigeten. A fesztivál már a hivatalos nyitás előtt két különleges nappal elindul, majd öt napon át ismét egy sokszínű, felfedezésre váró városként működik, ahol a kultúra, a szórakozás és a közösségi élmények egyaránt főszerepet kapnak.
  • Sziget Nulladik nap

    A Sziget Nulladik Napja nemcsak a legendás koncerteket idézi meg, hanem összehozza azokat is, akik az elmúlt három évtizedben tették különlegessé a fesztivált. Ez az a nap, amikor a Szigeten felnőtt generáció tagjai a saját gyerekeikkel élhetik át ugyanazt a szabadságot, ugyanazokat a dalokat és ugyanazt, a semmihez sem fogható Sziget-hangulatot. Visszatér Korda György és Balázs Klári is és itt debütál az egyszeri és megismételhetetlen Pietro Fabuloso is.
  • DGTL ADE 2026

    Október 22. és 25. között a DGTL ismét visszatér az Amsterdam Dance Eventre (ADE). A négynapos rendezvénysorozat nyolc eseménnyel várja a látogatókat az NDSM Warehouse és a Kromhouthal helyszíneken. A program a nappali koncertélményektől és kurált zenei programoktól az éjszakai klubeseményekig az elektronikus zene számos irányzatát felvonultatja.
  • Világsztár DJ-k a B MY LAKE 2026-on

    Július 16. és 18. között ismét a Velencei-tó partja lesz az elektronikus zene egyik legfontosabb közép-európai találkozópontjává. A B MY LAKE 2026 három napon keresztül a techno jelenének és jövőjének legizgalmasabb szereplőit hozza el Velencére, többek között Paul Kalkbrenner, Deborah De Luca, Amelie Lens, Adam Beyer, Joseph Capriati és Sven Väth is fellép. A FASHION BLOCK by Miller keretében pedig a kortárs magyar divat is kiemelt szerepet kap a fesztiválon.
  • Hamarosan indul az Electric Love 2026

    Az Electric Love Festival pár hét múlva, 2026. július 9-én startol Salzburgringre. Több mint 200 fellépő, hét színpad és széles zenei kínálat – az EDM-től a hard technón és bass musicon át a hip-hopig – garantálja a felejthetetlen élményt Ausztria lenyűgöző környezetében.
  • Cercle Festival Mexico 2026

    A mexikói San José del Cabo városában, Baja California lenyűgöző természeti környezetében rendezik meg a Cercle Festival következő különleges eseményét. A fesztivál helyszíne a Crania, amely a sivatagi tájak és a Csendes-óceán türkizkék vizei között bújik meg, egyedülálló hátteret biztosítva a zenei élményhez.
  • Újra lesz Nulladik Nap a Szigeten és elindítják a SZociety Mozgalmat

    Nagy bejelentésekkel érkezett a Sziget: az elmúlt 30 év legnagyobb bulijait összehozó nemzetközi sztárokkal, utána afterpartiként pedig a legendás Táncdalfesztivál sátor modernizált verziójával idézik fel a fesztivál hőskorát egy Nulladik Nappal, augusztus 10-én. Bejelentették a SZiget SZociety Alapítvány, ezen belül a SZociety Mozgalom és a SZuper SZociety-díj életre hívását, mely azokat a szakembereket és közösségeket segíti és állítja reflektorfénybe, akik kapaszkodót nyújtanak a mai fiataloknak a tömegessé váló mentális problémák és szorongások kezelésében. Megismerhettük az idén bővülő és színesedő district struktúrát és mindent, ami ott lesz a 2026-os fesztivál programjaiban.
  • Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

    A Sziget Nagyszínpadára eddig bejelentett, headliner szintű előadók, így Zara Larsson, Sombr, a Twenty One Pilots, Lewis Capaldi, a Florence + the Machine, Skepta, a Bring Me The Horizon és Jorja Smith mellé megérkezett a fesztivál zárónapjának fő fellépője. Augusztus 15-én a globális klub‑ és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
  • Teljes a Delta District programja

    Tavaly mutatkozott be a Yettel Colosseum, The Club és a BOLT Night Stage által meghatározott partiháromszög, az elektronikus zene vibráló központja a Szigeten. A Delta District idén is bizonyára beszippantja majd a partikultúra híveit, mintegy 100 act-et felsorakoztatva, köztük Peggy Gou, Sara Landry, Argy, Sub Focus vagy Richie Hawtin fellépésével.

© 2001–2026 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó