Pulzar

CikkFesztivál hír

Holland Time Warp 2014

Létrehozva 2014. november 17.
    0.00

Holland Time Warp 2014

2014. December 6-án ismét megrendezésre kerül a népszerű Time Warp hollandiai kiadása az ütrecht-i Jaarbours komplexumban. A line up idén végre nem egy kommersz program, módfelett változatosra sikerült összeállítani.

Az eredeti német Time Warp idén ünnepelte megrendezésének 20. évfordulóját. Az ünnepi hangulat a szó legszorosabb értelmében érződni fog a holland kiadásban is. Csak úgy, mint pár évvel ezelőtt a barlang-design-t is újra felépítették, ugyanúgy idén is átköltöztetik a komplett díszletet és világítástechnikát.

Ami szintén nagyon eltérő lesz az idei TW-ben az a változatos line-up. Talán kicsit már kezdett unalmassá válni, hogy minden évben nagyjából ugyan azokat a neveket láthattuk a listán. Igaz Hollandiában támogatva a helyi előadókat és feltörekvő tehetségeket, így is sok volt számunkra az ismeretlen név. Idén viszont kibővült a kör, több olyan fellépőt láthatunk, hallhatunk, akik még nem léptek fel egy Time Warp rendezvényen sem, illetve b2b szettekkel színesítik a szervezők a programot.

A Time Warp jól megszokott arcai, mint Sven Vath, Ricardo Villalobos, Chris Liebing, Pan-Pot és Karotte mellett üdvözölhetjük a még holland TW-szűzeket, aki Fritz Kalkbrenner, Dj Tennis, Karenn, Pfirter, Matador, Maya Jane Coles és Maceo Plex.

A holland szcéna is nagy arányban lesz jelen a rendezvényen. Live-előadásával készül Egbert, Joop Junior és a Detroit Swindle, Dj-szettel pedig Sterac (aka Steve Rachmad), ROD, Nuno Dos Santos, Juan Sanchez, Job Jobse, De Sluwe Vos, Man With No Shadow, Joran van Pol és Prunk készül.

Külön említésre méltó, hogy idén nagy hangsúlyt fektetnek a techno-ra, mely egyre nagyobb teret-hódit magának, illetve a live performanszokra. A Time Warp ismét bizonyítja, hogy mennyire aktuális programmal szolgálnak, illetve az igazi tehetségeket támogatják és nem csak a pultban bohóckodókat. Fritz Kalkbrenner, Robert Hood, Egbert, Detroit Swindle, Henrik Schwarz, Karenn, Joop Junior és Matador mind live-al, avagy live-ban fogják szétszedni a házat!

A további extrákat a b2b szetteknek köszönhetjük, Monika Kruse régi jó barátjával, Karotte-val fog színpadra állni, a holland alkalmi partnerek Joey Daniel és Ici Sans Merci lesznek, valamint igazán ígéretes techno szettet várhatunk a Marcel Fengler és Function párostól.

Time Warp NL
2014. December 6. Szombat
20.00 – 07.00 óra
Facebook event: www.facebook.com/​events/​462321833911825/​
Jegyek: www.time-warp.de/​netherlands/​index_eng.html

Archív partyajánlók

Még több fesztivál hír

  • Primer Music Festival 2025

    A Primer Music Festival idén megújulva tér vissza, ugyanis idén szeptemberben az ikonikus Athéni Olimpiai Sportközpont (OAKA) ad otthont Görögország legnagyobb elektronikus zenei eseményének. A bejelentett fellépőgárda pedig minden eddiginél erősebb – világsztárok, ikonikus nevek és hazai kedvencek egyaránt szerepelnek a programban.
  • Rekordot hozó szombat és közösségi élmény – 120 ezer felett ismét a Campus Fesztivál

    A 2025. évi Campus Fesztivál újra bebizonyította, hogy miért az ország egyik legnagyobb és legszerethetőbb nyári rendezvénye. A július 16–20. között megrendezett fesztivál ismét 120 ezer felett teljesített, a rekordot hozó szombati nézőszámmal összesen 121 ezer látogató érkezett négy nap alatt a Nagyerdőre, ahol a régi idők felszabadult fesztiválhangulata találkozott a mai kor kényelmével és technológiájával.
  • VERKNIPT CROATIA 2025

    A Verknipt Holiday Festival második felvonása felejthetetlen élményt nyújtott a horvátországi Zrće Beach-en.
  • Teljes a B MY LAKE programja

    A Velencei-tó Északi strandján 2025. július 24. és 26. között újra önálló fesztiválként tér vissza az elektronikus zenei szcéna egyik legmeghatározóbb eseménye, a B MY LAKE. A fesztivál három zenei színpadán közel 70 DJ lép fel. Először mutatja be legendás show-ját Magyarországon TALE OF US tag MRAK, és többek között Ben Klock, Maceo Plex, Sam Paganini, Dubfire, Jan Blomqvist, Lilly Palmer, DJ Rush, Alignment, Fideles, Space 92, Azyr, Colyn b2b Innellea, Funk Tribu, Bad Doombox, a Collabs 3000 is színpadra lép.
  • VERKNIPT ARENA – Guinness rekordkísérlet a világ legnagyobb lézershow-jával

    Július 19-én a Verknipt másodjára tér vissza Amszterdamba, a Johan Cruijff Arénába, azonban ezúttal egy sokkal nagyobb szabású eseményre készülnek.
  • Újabb nevek az INOTA Fesztiválon

    Újabb jövőbemutató nevek a várpalotai hőerőműben megrendezett INOTA Fesztivál fellépői között.
  • Electric Love 2025

    Az Electric Love Festival Európa egyik legismertebb elektronikus zenei fesztiválja, amely minden nyáron a nem is olyan távoli osztrák Salzburgringen kerül megrendezésre.
  • Dance Valley 2025

    Idén 30. évfordulójára készül a hollandiai Dance Valley fesztivál, melyet 2025. augusztus 9-én ünnepelnek a már megszokott helyszínükön, a Spaarnwoude-ban.
  • INOTA Fesztivál 2025

    Az INOTA idén nyáron ismét fesztiválként tér vissza – itt a 2025-ös line-up első fele. A monumentális inotai hőerőmű idén nyáron ismét megtelik fénnyel, zenével és mozgással: 2025. augusztus 28–30. között az INOTA Fesztivál visszatér a nyitóévhez hasonló nagyívű formátumban, a tavalyi két kisebb eseménytől eltérően újra egy teljes értékű, nagyléptékű programmal. A Budapesttől alig egy órányira található poszt-indusztriális játszótér élvonalbeli és újszerű hangokkal, látványos installációkkal, valamint egy eddig még sosem használt helyszínnel bővül. Itt vannak az első bejelentett nevek.
  • DGTL Amsterdam

    A hamarosan startoló DGTL Amsterdam fesztivál az idei rendezvényével feltette az i-re a pontot.

© 2001–2025 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó