Pulzar

CikkFesztivál hír

Final Festival

Létrehozva 2014. április 28.
Stílus Dubstep
    0.00

Final Festival

Medicinlabda-súlyú hip-hop ütemekkel, eufórikus törtütem-szettekkel, mindenki által ismert slágerekkel, a dobbasszus-színtér régi és új sztárjaival, valamint a legjobb magyar zenekarokkal és DJ-kel búcsúztatja az érettségi-szezont 2014. május 08-10. között a Budapest Parkban a MEEX és a FUNZINE! Először rendezik meg ugyanis a Final Festivalt, ahol olyan világsztárok lépnek majd fel, mint a Pendulum, a Crookers, Stanton Warriors vagy Thomas Newson.

Az idén három éves Budapest Park és a FUNZINE tényleg a feje tetejére állítja Budapestet, feledtetve velünk a sablonos, unalomba hajló szemeszter- és zh-temető partikat. A Park kisebb városrésznyi területe egyrészt garantálja, hogy nem fog bezavarni egyik koncert sem a másiknak, másrészt ekkora terület bőven elég arra, hogy az összes barátoddal is kényelmesen elférjetek. A FUNZINE és a MEEX pedig már a Funiversity Magazinnal is bizonyította, hogy tudja, mi kell az egyetemistáknak.


A csütörtöki nap sztárfellépője a világ szinte minden szeletét rímekbe öntő Belga, akik nemrég vágtak bele karrierük második tizenöt évébe. DJ Titusz és a három ceremóniamester (Bauxit, Még5lövés és Tokyo) rappelt már a magyar történelemről, a vidéki diszkók szocreál romantikájáról, bőrdzsekikről, közös nevezőre hozták már az érettségi tananyagot és a hip-hopot. Fellép mellettük a Nobody Moves egyik fele, az egyszemélyes fiúbanda, Andro, aki a Take That lemezek helyett a horzsolós, már-már metálosan reszelő dubstephez nyúlt, amit szívesen ötvöz más, éppen aktuális elektronikus vadhajtásokkkal. A pult mögötti tettestársak között ott lesznek a fekete zenét legjobban ismerő magyar DJ-k: DJ Revolution, DJ O’neal (aka Basslime), a Katapult DJ-k és persze Drop The Cheese, valamint DJL.

Szombaton a breakbeat színtér bármikor bevethető ütőkártyája, a Stanton Warriors dolgozza majd meg a táncparkettet: a duó imád scratchelni, jó érzékkel passzintják össze a műfaj legnagyobb slágereit az épp aktuális pop/rock himnuszokkal, a keverési technikájuknál pedig csak a funk és a zene iránti szeretetük példamutatóbb. A nagyszínpadon pedig a dobbaszus dominál majd: a stílus legnagyobb hazai reménysége, a Cloud 9+ tökéletes felvezetése lesz a Pendulumnak. Előbbiek fellépése minden alkalommal egy maghasadással ér fel, az oldalláncos, karcos raprock-betéteket a tagok megfejelik a modern tánczene minden hibridjével: dubstep, trap, drum ’n’ bass, minden jöhet! Utóbbi csapat pedig szinte egyet jelent a drum ’n’ bass fogalmával: szinte mindenkinek van egy fesztiválos élménye, amikor az ausztrál különítményé volt a legjobb koncert, vagy amikor valamelyik albumuk egy reggeli triplakávénál is több energiát pumpált az ereibe.

 

A világ egyik leghatékonyabb bulizenekara most egy DJ szettel és MC Verse rímkreátorral érkezik a Budapest Parkba. Ha pedig a legelőremutatóbb, legvagányabb zenékre és stílusokra vagyunk kíváncsiak, a magyar Disclosureként jegyzett Stámusz-testvérpár táncparketthez láncoló különítménye, a Stamusic. vagy az örök jövő(zene)kutató DJ Palotai megbízhatóan szállítja majd a talpalávalót.


Ha valaki tizenkilenc évesen már a Tomorrowlanden lép fel, ráadásul olyan stimuláló szettel, hogy azt több szaklap is a legemlékezetesebb fellépésnek választja, természetesen, hogy felkapjuk rá a fejünk. Thomas Newson esetében van is miért: a dán csodagyerek már most is slágert slágerre (Flute, Don’t Hold Us, Kalevala) halmoz, a szettjeiben pedig jó érzékkel válogat a leginkább táncra késztető dance örökzöldek és az aktuális klubhimnuszok között. Az olasz Crookers duó 2003 óta ül a fidget house trónján, kemény, de mégis dallamos saját számaikkal és ütős remixeikkel, amelyek közül a Kid Cudi-féle Night ’N’ Day újraértelmezés máig minden házibuli vagy jobb klubbuli alapkelléke. Persze az a szám még csak a jéghegy csúcsa, hiszen Bot és Phra elől nem menekült az AC/DC (Thunderstruck) és a Chromeo (Fancy Footwork) sem.

 

Színpadra áll még mellettük DJ Titusz másik zenekara, a The Carbonfools, ami stílusában követi a Belga-alapoknál megszokott eklektikát: klubos elektronika, hard rock, funk, punk, csipetnyi blues és persze a frontember, Fehér Balázs karizmája. A fülbemászó számok garantáltak, akárcsak a rímtapadás az Animal Cannibals fellépésén. Ricsipí és Qka MC érdemei (és street creditje) a magyar hip-hop berkein belül vitathatatlanok, kicsit jazzes, kicsit funkos rapjük és kicsit buddy copos felállásuk pedig még a műfajtól idegenkedőket is meggyőzhetik arról, hogy a hip-hopnak épp annyi létjogosultsága van, mint bármely más stílusnak.


 Jegyek már kaphatóak május nyolcadikáig, a bérlet elővételben 4000 forint, a helyszínen pedig 6000 forint. A napijegy elővételben 2500, a helyszínen 3500 forint. Jegyek elővételben vásárolhatók a MEEX jegy.meex.hu illetve a Budapest Park www.budapestpark.hu/​jegyvasarlas/​ weboldalán.

Party ajánló: www.pulzar.hu/partyajanlok/2014/05/08/final-festival-2014

Archív partyajánlók

Még több fesztivál hír

  • Primer Music Festival 2025

    A Primer Music Festival idén megújulva tér vissza, ugyanis idén szeptemberben az ikonikus Athéni Olimpiai Sportközpont (OAKA) ad otthont Görögország legnagyobb elektronikus zenei eseményének. A bejelentett fellépőgárda pedig minden eddiginél erősebb – világsztárok, ikonikus nevek és hazai kedvencek egyaránt szerepelnek a programban.
  • Rekordot hozó szombat és közösségi élmény – 120 ezer felett ismét a Campus Fesztivál

    A 2025. évi Campus Fesztivál újra bebizonyította, hogy miért az ország egyik legnagyobb és legszerethetőbb nyári rendezvénye. A július 16–20. között megrendezett fesztivál ismét 120 ezer felett teljesített, a rekordot hozó szombati nézőszámmal összesen 121 ezer látogató érkezett négy nap alatt a Nagyerdőre, ahol a régi idők felszabadult fesztiválhangulata találkozott a mai kor kényelmével és technológiájával.
  • VERKNIPT CROATIA 2025

    A Verknipt Holiday Festival második felvonása felejthetetlen élményt nyújtott a horvátországi Zrće Beach-en.
  • Teljes a B MY LAKE programja

    A Velencei-tó Északi strandján 2025. július 24. és 26. között újra önálló fesztiválként tér vissza az elektronikus zenei szcéna egyik legmeghatározóbb eseménye, a B MY LAKE. A fesztivál három zenei színpadán közel 70 DJ lép fel. Először mutatja be legendás show-ját Magyarországon TALE OF US tag MRAK, és többek között Ben Klock, Maceo Plex, Sam Paganini, Dubfire, Jan Blomqvist, Lilly Palmer, DJ Rush, Alignment, Fideles, Space 92, Azyr, Colyn b2b Innellea, Funk Tribu, Bad Doombox, a Collabs 3000 is színpadra lép.
  • VERKNIPT ARENA – Guinness rekordkísérlet a világ legnagyobb lézershow-jával

    Július 19-én a Verknipt másodjára tér vissza Amszterdamba, a Johan Cruijff Arénába, azonban ezúttal egy sokkal nagyobb szabású eseményre készülnek.
  • Újabb nevek az INOTA Fesztiválon

    Újabb jövőbemutató nevek a várpalotai hőerőműben megrendezett INOTA Fesztivál fellépői között.
  • Electric Love 2025

    Az Electric Love Festival Európa egyik legismertebb elektronikus zenei fesztiválja, amely minden nyáron a nem is olyan távoli osztrák Salzburgringen kerül megrendezésre.
  • Dance Valley 2025

    Idén 30. évfordulójára készül a hollandiai Dance Valley fesztivál, melyet 2025. augusztus 9-én ünnepelnek a már megszokott helyszínükön, a Spaarnwoude-ban.
  • INOTA Fesztivál 2025

    Az INOTA idén nyáron ismét fesztiválként tér vissza – itt a 2025-ös line-up első fele. A monumentális inotai hőerőmű idén nyáron ismét megtelik fénnyel, zenével és mozgással: 2025. augusztus 28–30. között az INOTA Fesztivál visszatér a nyitóévhez hasonló nagyívű formátumban, a tavalyi két kisebb eseménytől eltérően újra egy teljes értékű, nagyléptékű programmal. A Budapesttől alig egy órányira található poszt-indusztriális játszótér élvonalbeli és újszerű hangokkal, látványos installációkkal, valamint egy eddig még sosem használt helyszínnel bővül. Itt vannak az első bejelentett nevek.
  • DGTL Amsterdam

    A hamarosan startoló DGTL Amsterdam fesztivál az idei rendezvényével feltette az i-re a pontot.

© 2001–2025 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó