Pulzar

CikkFesztivál hír

Buborék teríti be a Szigetet

Létrehozva 2015. május 21.
    0.00

Buborék teríti be a Szigetet

Óriás buborék fedi be majd a közönséget, az égből emberek szállnak alá és beindul egy soha nem látott show. A Sziget minden eddiginél látványosabb Nagy Utcaszínházzal készül: jön a Fuerza Bruta társulat. Közben érkeztek újabb nevek is: Asaf Avidan, The Script, Major Lazer, C2C és Arty.

“Kevés show mondhatja el magáról, hogy olyat mutat, amihez foghatót még senki sem látott korábban. A Fuerza Bruta ilyen” – írta korábban a New York Daily News az idei Sziget leglátványosabb elemének ígérkező Nagy Utcaszínházról. Az argentin társulat – melynek spanyol neve magyarul Nyers Erőt jelent – show-ja áttöri a színházi előadások eddig ismert határait, egészen különleges fizikai és vizuális élményben részesítve a közönséget. Az esemény folyamán világok ütköznek össze, teljesen háttérbe szorítva a valóságot. A Fuerza Bruta eddigi, 10 éves működése során több mint ötven országban lépett fel, és közel tízmillió ember látta az előadásukat, olyan városokban, mint London, Chicago, Miami, Moszkva, Peking, Tokió vagy Berlin. A társulat 2007 óta visszatérő vendége a New York-i Broadway-n található Daryl Roth Theather-nek. Itt fordult elő, hogy a produkció vendégfellépője volt az amerikai énekes Usher, aki a show során forgatott videoklipet éppen aktuális slágeréhez, a Scream-hez. A társulat célja minél több pontjára eljutni a világnak, és minél több embernek megadni a lehetőséget, hogy alámerüljön a kreativitás és inspiráció élményében. A társulat egész estés show-jának záró elemével, a “La Globa” – A buborék névre hallgató produkcióval érkezik a Szigetre, mely naponta több alkalommal is megtekinthető lesz. A koncepció lényege, hogy nincs külön színpad, az előadás középpontjában maga a közönség áll, akik folyamatosan, minden irányból vizuális és fizikai élményben részesülnek. Sokkal több a színháznál, egy egyetlen pillanatra sem lelassuló óriási, intenzív buli, mely magával ragadja és részévé teszi a nézőt. Interaktív szabadságot ad, az élmény intenzitása, az energia, minden a néző személyén múlik, aki teljesen szabadon tehet hozzá az eseményhez.

Itt egy kis ízelítő: https:/​/​www.youtube.com/​watch?v=gyaeW2gJzLs&feature=youtu.be

A korábbi bejelentések óta újabb zenekarokkal is sikerült megállapodni. Érkezik a kivételes tehetségű izraeli dalszerző-énekes, Asaf Avidan, januárban megjelent legfrissebb lemezével és magával ragadó folk-rock zenéjével. https:/​/​www.youtube.com/​watch?v=KRAMNWzfjcg

Itt lesz a The Script, a dublini pop-rock trio, melyet kétszer is jelöltek a BRIT Awards legjobb nemzetközi zenekar díjára. https:/​/​www.youtube.com/​watch?v=mk48xRzuNvA

Az amerikai sztárproducer és kiadótulajdonos Diplo Major Lazer névre keresztelt buliprojektje 2008 óta toborozza fanatikus híveit. Major Lazer újra a Szigeten. https:/​/​www.youtube.com/​watch?v=YqeW9_5kURI

Az European Border Breakers díjas francia C2C négy tagja a tinédzserkori DJ Shadow és Qbert rajongásra alapozva hozta létre ezt a különleges formációt. Náluk tényleg igazi hangszerként funkcionálnak a lemezjátszók, olyan természetességgel pattognak az electro swing, breakbeat, funky vagy épp trip-hop hangminták a kezeik között jobbra-balra.

https:/​/​www.youtube.com/​watch?v=PZbkF-15ObM

És végül jön a huszonéves orosz elektro DJ-producer, Arty, aki 19 éves kora óta megállás nélkül szállítja a kislemezeket és a remixeket. A leginkább house és trance vonalon mozgó Arty három éve robbantott nagyot, Paul van Dyk mellett ugyanis társszerzője volt a The Ocean című klubslágernek. https:/​/​www.youtube.com/​watch?v=o_LKE5lX2no

Archív partyajánlók

  • [2008-11-14] Camo
    @ Diesel Club, Budapest

    Az utóbbi néhány évben Ausztria számos újoncot termelt ki a drum & bass világ rajongóinak, közülük az egyik legígéretesebb feltörekvő tehetség a 25 éves Camo

Még több fesztivál hír

  • Már készülhetünk a következő Szigetre, hamarosan elérhetők a 2027-es Super Early Bird bérletek

    Az idei Szigetről érkező visszajelzések is azt mutatják, hogy a fesztivál élménye még jóval a hazatérés után is velünk marad. Miközben az idei fesztivál emlékei még frissek, már a következő Szigetre is elindulhat a készülődés: augusztus 24-én megkezdődik a Sziget 2027 Super Early Bird jegyértékesítése. A legkedvezőbb árú jegyvásárlási lehetőség 82 órán át tart, és azok élhetnek vele, akik mostantól augusztus 23-ig regisztrálnak.
  • Visszaszámlálás indul: -1, 0, Sziget!

    A világsztárokat felvonultató zenei színpadok mellett idén újra nagyobb hangsúly kerül a kulturális sokszínűségre és a látogatók komfort érzetére. Megújuló fesztiválnegyedek, különleges új és visszatérő művészeti produkciók, új gasztronómiai helyszínek, közösségi terek és kényelmi fejlesztések várják a látogatókat idén a Szigeten. A fesztivál már a hivatalos nyitás előtt két különleges nappal elindul, majd öt napon át ismét egy sokszínű, felfedezésre váró városként működik, ahol a kultúra, a szórakozás és a közösségi élmények egyaránt főszerepet kapnak.
  • Sziget Nulladik nap

    A Sziget Nulladik Napja nemcsak a legendás koncerteket idézi meg, hanem összehozza azokat is, akik az elmúlt három évtizedben tették különlegessé a fesztivált. Ez az a nap, amikor a Szigeten felnőtt generáció tagjai a saját gyerekeikkel élhetik át ugyanazt a szabadságot, ugyanazokat a dalokat és ugyanazt, a semmihez sem fogható Sziget-hangulatot. Visszatér Korda György és Balázs Klári is és itt debütál az egyszeri és megismételhetetlen Pietro Fabuloso is.
  • DGTL ADE 2026

    Október 22. és 25. között a DGTL ismét visszatér az Amsterdam Dance Eventre (ADE). A négynapos rendezvénysorozat nyolc eseménnyel várja a látogatókat az NDSM Warehouse és a Kromhouthal helyszíneken. A program a nappali koncertélményektől és kurált zenei programoktól az éjszakai klubeseményekig az elektronikus zene számos irányzatát felvonultatja.
  • Világsztár DJ-k a B MY LAKE 2026-on

    Július 16. és 18. között ismét a Velencei-tó partja lesz az elektronikus zene egyik legfontosabb közép-európai találkozópontjává. A B MY LAKE 2026 három napon keresztül a techno jelenének és jövőjének legizgalmasabb szereplőit hozza el Velencére, többek között Paul Kalkbrenner, Deborah De Luca, Amelie Lens, Adam Beyer, Joseph Capriati és Sven Väth is fellép. A FASHION BLOCK by Miller keretében pedig a kortárs magyar divat is kiemelt szerepet kap a fesztiválon.
  • Hamarosan indul az Electric Love 2026

    Az Electric Love Festival pár hét múlva, 2026. július 9-én startol Salzburgringre. Több mint 200 fellépő, hét színpad és széles zenei kínálat – az EDM-től a hard technón és bass musicon át a hip-hopig – garantálja a felejthetetlen élményt Ausztria lenyűgöző környezetében.
  • Cercle Festival Mexico 2026

    A mexikói San José del Cabo városában, Baja California lenyűgöző természeti környezetében rendezik meg a Cercle Festival következő különleges eseményét. A fesztivál helyszíne a Crania, amely a sivatagi tájak és a Csendes-óceán türkizkék vizei között bújik meg, egyedülálló hátteret biztosítva a zenei élményhez.
  • Újra lesz Nulladik Nap a Szigeten és elindítják a SZociety Mozgalmat

    Nagy bejelentésekkel érkezett a Sziget: az elmúlt 30 év legnagyobb bulijait összehozó nemzetközi sztárokkal, utána afterpartiként pedig a legendás Táncdalfesztivál sátor modernizált verziójával idézik fel a fesztivál hőskorát egy Nulladik Nappal, augusztus 10-én. Bejelentették a SZiget SZociety Alapítvány, ezen belül a SZociety Mozgalom és a SZuper SZociety-díj életre hívását, mely azokat a szakembereket és közösségeket segíti és állítja reflektorfénybe, akik kapaszkodót nyújtanak a mai fiataloknak a tömegessé váló mentális problémák és szorongások kezelésében. Megismerhettük az idén bővülő és színesedő district struktúrát és mindent, ami ott lesz a 2026-os fesztivál programjaiban.
  • Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

    A Sziget Nagyszínpadára eddig bejelentett, headliner szintű előadók, így Zara Larsson, Sombr, a Twenty One Pilots, Lewis Capaldi, a Florence + the Machine, Skepta, a Bring Me The Horizon és Jorja Smith mellé megérkezett a fesztivál zárónapjának fő fellépője. Augusztus 15-én a globális klub‑ és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
  • Teljes a Delta District programja

    Tavaly mutatkozott be a Yettel Colosseum, The Club és a BOLT Night Stage által meghatározott partiháromszög, az elektronikus zene vibráló központja a Szigeten. A Delta District idén is bizonyára beszippantja majd a partikultúra híveit, mintegy 100 act-et felsorakoztatva, köztük Peggy Gou, Sara Landry, Argy, Sub Focus vagy Richie Hawtin fellépésével.

© 2001–2026 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó