Pulzar

CikkFesztivál hír

Alvaro Soler a SZINen hódítja a női szíveket

Létrehozva 2019. február 8.
Stílus House
    0.00

Alvaro Soler a SZINen hódítja a női szíveket

200 nap múlva indul a nyári suliszünetet búcsúztató Szegedi Ifjúsági Napok (SZIN), ennek örömére a szervezők bedobtak a köztudatba néhány új fellépőt, köztük a sármos spanyol-német énekes-dalszerzőt, Alvaro Solert, aki először lép fel hazai fesztiválon.A "Napfény Városának" Tisza-parti bulisorozata kihagyhatatlan augusztusi program, idén 28. és 31. között.

„Ha valaki, akkor Alvaro Soler tudja, hogy nyáron hogyan kell a táncparkettre utasítani az embereket" – írta a kritika a spanyol származású szívtipróról, aki az idei nyár zárásaként Szegeden mutatja meg a hazai közönségnek, hogyan kell búcsúzni a nyártól. A legnagyobb ívet befutott slágeréről, a Sofia-ról Alvaro  korábban így nyilatkozott: „Ez egy himnusz az élethez, kemény ritmusokkal, erős és szuper-megkapó." S hogy mennyire szuper és megkapó, meghallgathatjuk  - sok más slágere mellett – a legnagyobb hagyományokkal bíró magyar fesztiválon, aminek a Tisza-part és a legszebb alföldi város, Szeged adja a keretét. A Szegedi Ifjúsági Napok három újabb hazai fellépőt is nyilvánosságra hozott: az már biztos, hogy fellép itt a Halott Pénz, a Punnany Massif és a Vad Fruttik is. 

A szervezők az elkövetkező 200 napban 10 naponta friss híreket tesznek majd közzé, köztük számos újítást és természetesen újabb fellépőket. A SZIN-re még február végéig tart a kedvezményes akció, amíg a 4 napos bérlet csak 19.990 forintba kerül.

A SZIN korábban már bejelentette, hogy fellép a fesztiválon a Clean Bandit, Rúzsa Magdi, a Follow the Flow és az Anna and the Barbies.

Sofia: https:/​/​www.youtube.com/​watch?v=qaZ0oAh4evU

szin.org/​

Archív partyajánlók

Még több fesztivál hír

  • VERKNIPT ARENA – Guinness rekordkísérlet a világ legnagyobb lézershow-jával

    Július 19-én a Verknipt másodjára tér vissza Amszterdamba, a Johan Cruijff Arénába, azonban ezúttal egy sokkal nagyobb szabású eseményre készülnek.
  • Újabb nevek az INOTA Fesztiválon

    Újabb jövőbemutató nevek a várpalotai hőerőműben megrendezett INOTA Fesztivál fellépői között.
  • Electric Love 2025

    Az Electric Love Festival Európa egyik legismertebb elektronikus zenei fesztiválja, amely minden nyáron a nem is olyan távoli osztrák Salzburgringen kerül megrendezésre.
  • Dance Valley 2025

    Idén 30. évfordulójára készül a hollandiai Dance Valley fesztivál, melyet 2025. augusztus 9-én ünnepelnek a már megszokott helyszínükön, a Spaarnwoude-ban.
  • INOTA Fesztivál 2025

    Az INOTA idén nyáron ismét fesztiválként tér vissza – itt a 2025-ös line-up első fele. A monumentális inotai hőerőmű idén nyáron ismét megtelik fénnyel, zenével és mozgással: 2025. augusztus 28–30. között az INOTA Fesztivál visszatér a nyitóévhez hasonló nagyívű formátumban, a tavalyi két kisebb eseménytől eltérően újra egy teljes értékű, nagyléptékű programmal. A Budapesttől alig egy órányira található poszt-indusztriális játszótér élvonalbeli és újszerű hangokkal, látványos installációkkal, valamint egy eddig még sosem használt helyszínnel bővül. Itt vannak az első bejelentett nevek.
  • DGTL Amsterdam

    A hamarosan startoló DGTL Amsterdam fesztivál az idei rendezvényével feltette az i-re a pontot.
  • CAMPUS 2025 - Zene minden mennyiségben

    A decemberben már bejelentett amerikai sztárok, Jason Derulo és a The Chainsmokers elektropop-duó mellett újabb külföldi zenei produkciók kerültek fel az idei Campus Fesztivál fellépőinek listájára. Megérkezett a napi bontás is, mától már azt is tudhatjuk, a hazai kedvencek mikor érkeznek Debrecenbe.
  • Egy nappal hosszabb lesz a STRAND Fesztivál

    Nulladik nappal bővül, így egy nappal hosszabb lesz az idei STRAND Fesztivál. Augusztus 20-án igazi ünnepi eseménnyel várják Zamárdi Szabadstrandján a közönséget. A MOL Nagyszínpadon több korosztály elektronikus zenei ikonjai váltják egymást. Fellép Paul Kalkbrenner, a Purple Disco Machine és a Kruder & Dorfmeister páros is.
  • Júliusban Velencén indul újra a B MY LAKE Fesztivál

    2025-ben újra önálló eseményként tér vissza az elektronikus zenei szcéna egyik legmeghatározóbb eseménye, a B MY LAKE! A MOL Nagyon Balaton programsorozat keretében 2013-ban életre hívott underground elektronikus zenei fesztivál az elmúlt 11 évben több Balaton-parti helyszínen sikerrel vonzott alkalmanként több tízezer elektronikus zenei rajongót és turistát, a műfaj világsztár művészeit felvonultatva. 2025-ben a Velencei-tó partján, az Északi Strandon indul újra a B MY LAKE. Az esemény július 24-25-26-án, három napon át várja a fesztiválozókat, a város vezetői és a fesztivál szervezői hosszabb távon terveznek ezzel a helyszínnel, bízva abban, hogy ez az attrakció a tó körüli turizmus egyik zászlóshajója lehet.
  • VERKNIPT ARENA 2025

    A VERKNIPT ARENA 2025-ben visszatér, és a világon elsőként állít fel 360 fokos színpadot, mely forradalmi újítás a hard techno világában, és a legjobb DJ-k b2b szettjeinek ad majd helyet.

© 2001–2025 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó