Pulzar

CikkFesztivál hír

A világ zenéi a Szigeten

Létrehozva 2018. július 24.
    0.00

A világ zenéi a Szigeten

A Világzenei Színpad 2000 óta veszi ki a részét a világzenei mozgalomból. Az elmúlt tizennyolc évben kirívó nemzetközi rangra tett szert, egyrészt annak köszönhetően, hogy a műfaj valamennyi kiválósága fellépett itt, másrészt pedig annak, hogy mindig is érzékenyen reagált az újabb és újabb trendekre, hullámokra. Nézzünk néhány bandát a Sziget idei világzenei kínálatából!

A világzene történetének is megvannak a maga kulcsfigurái. Ezek közül talán egy előadóval volt adós a Világzenei Nagyszínpad szervezőgárdája. Jelentőségében kicsit (nem kicsit) olyan, mintha a világzene Rolling Stonesa érkezne. A francia sanzon, az angol punk, az algériai rai és a spanyol flamenco fúziójával iskolát teremtő francia Les Negresses Vertes most lép fel először Magyarországon, harminc évvel ezelőtti Mlah albumának slágereivel.
Zobi La Mouche: https:/​/​youtu.be/​S6nSpBiekzQ

A tangó és az elektronikus alapú tánczenék híveit két együttes is kényezteti. A Plaza Francia Orchestra ott folytatja, ahol a kultikus Gotan Project abbahagyta – ezt a formációt is a Gotan Project két alapítója, Eduardo Makaroff és Christoph H. Müller hozta össze. A másik társaság, a belga-argentin El Juntacadaveres a tangó és a hiphop fúziójával tűnt ki, ami elsőre kissé bizarrnak tűnik, de a végeredményt hallva, egyáltalán nem lehetetlen vállalkozás, sőt! Mindezt már évekkel ezelőtt már meglehetősen nagy sikerrel be is bizonyították a Szigeten és a Müpában. Nagy valószínűséggel sokan lemaradtak erről a heuréka-élményről, így idemásolunk egy részletet müpás koncertjükből.
https:/​/​youtu.be/​6wD2ZcsjI3M

A szervezők fontosnak tartják, hogy a program tükrözze a világzene multikulturális – és gyakran multinacionális – jellegét, a különböző kultúrák egymás iránti nyitottságát, tiszteletét és gazdagító befolyását. Mr Žarkóról is első blikkre azt gondolnánk, hogy a balkáni rezesek legújabb zenekara a Macskajaj huszonharmadik remake-jéből: ehhez képest a gitáros-énekes Žarko Jovaševic Szerbiából költözött Berlinbe, és ott alapította meg Mr Žarko nevű együttesét, mely a balkáni rezeszene, a szörf-rock, a funk, a rap és a pop elegyét alkotja. Hogy hogyan áll össze a balkáni rezeszene a szörf-rockkal, abba most nem mennék bele: na jó, de, mindenki hallgassa meg Dick Dale: Miserlou-ját és érteni fogja. https://youtu.be/ZIU0RMV_II8
Ez pedig főhősünk I Will Drink című slágere: https:/​/​youtu.be/​hneATdOYOqs

A Közel-Kelet legnagyobb durranásait sem kell nélkülöznünk. Az isztambuli Baba Zulát a török pszichedelikus rock és az orientális dub fúziója tette legendássá, az izraeli Jewish Monkeys pedig a klezmert, a kabarét, a rockot és a skát gyúrta ellenállhatatlanul szórakoztató egységbe.
Caravan Petrol: https:/​/​youtu.be/​Z6mGtAYG5l8

Nem biztos, hogy a COD országjelzésre mindenki azonnal rávágja: Kongó! Nos, az innen érkezett, tehát kongói Jupiter & Okwess a legvadabb afrorockot játssza, és a múlt év egyik legsikeresebb afrikai albumát jegyezte Kin Sonic címmel. Az alábbi dalban Damon Albarn is közreműködik, és ha picikét belegondolunk, egyáltalán nem is meglepő.
Musonsu: https:/​/​youtu.be/​tlhdfXJv46A

A skandináv vonalat a nagy múltú klasszikusok képviselik: a svéd Garmarna tizenöt év hallgatás után jelentkezett a "6" című új albummal 2016-ban, hogy bebizonyítsa, töretlenül a legjobb skandináviai zenekarok közé tartozik, míg a finn Värttinä most úgy érkezik a Szigetre, ahogy eddig soha: a híres finn rapper, Paleface társaságában.
Seelinnikoi: https:/​/​youtu.be/​l9ozxHOXf8I

Messze Mississippi, messze ide Niger! A legjobb minőséget kapják az afrikai zenék rajongói is. A Griot Bluesban a Mighty Mo Rodgers amerikai bluesénekes és Baba Sissoko mali ütős-ngonis folyatta össze a Mississippi és a Niger hagyományait.
Donke/Dance: https:/​/​youtu.be/​VbBnzpykAzU

Az ukrán Onuka egyrészt az ország egyik legismertebb popzenekara, hiszen az Eurovíziós dalfesztiválon is láthattuk őket 2017-ben, másrészt elektro-folkban utazó izgalmas produkció. És igen, onuka unokát jelent.
Other: https:/​/​youtu.be/​UHZw9FDcOGc
A francia-tunéziai Ifriquiyya Electrique 2017 egyik legnagyobb szenzációját keltette rituális zenéjével, az archaikus sivatagi banga hagyományt forrasztva össze ipari- és zajrockkal. Nem találunk szavakat, inkább feltekerjük a hangerőt a szomszédoknak.
Arrah arrah abbaina - Bahari - Tenouiba: https:/​/​youtu.be/​TEhAyAx9m0Q

És végül a magyarországi világzenei színtér leginkább ugrálásra késztető zenekarai mind itt lépnek fel: a Besh o droM, a Pannonia Allstars Ska Orchestra, a Chalaban és az Amsterdam Klezmer Banddel kollaboráló Söndörgő, a Zuboly, a Kistehén, a Ladánybene27 és a már említett az Meszecsinka és az Anima Sound System. De zárjuk sorainkat Riger Jani veretes soraival: Hajnal előtt, mikor a metró még nem jár / És nem sütött ki az első napsugár / Ilyenkor mindig ugyanaz a szám/ Hogy kell egy hely, ahol ihatunk tovább.
Cheers!
Részeg: https:/​/​youtu.be/​0Kfeow1OpAg  

Még több fesztivál hír

  • Már készülhetünk a következő Szigetre, hamarosan elérhetők a 2027-es Super Early Bird bérletek

    Az idei Szigetről érkező visszajelzések is azt mutatják, hogy a fesztivál élménye még jóval a hazatérés után is velünk marad. Miközben az idei fesztivál emlékei még frissek, már a következő Szigetre is elindulhat a készülődés: augusztus 24-én megkezdődik a Sziget 2027 Super Early Bird jegyértékesítése. A legkedvezőbb árú jegyvásárlási lehetőség 82 órán át tart, és azok élhetnek vele, akik mostantól augusztus 23-ig regisztrálnak.
  • Visszaszámlálás indul: -1, 0, Sziget!

    A világsztárokat felvonultató zenei színpadok mellett idén újra nagyobb hangsúly kerül a kulturális sokszínűségre és a látogatók komfort érzetére. Megújuló fesztiválnegyedek, különleges új és visszatérő művészeti produkciók, új gasztronómiai helyszínek, közösségi terek és kényelmi fejlesztések várják a látogatókat idén a Szigeten. A fesztivál már a hivatalos nyitás előtt két különleges nappal elindul, majd öt napon át ismét egy sokszínű, felfedezésre váró városként működik, ahol a kultúra, a szórakozás és a közösségi élmények egyaránt főszerepet kapnak.
  • Sziget Nulladik nap

    A Sziget Nulladik Napja nemcsak a legendás koncerteket idézi meg, hanem összehozza azokat is, akik az elmúlt három évtizedben tették különlegessé a fesztivált. Ez az a nap, amikor a Szigeten felnőtt generáció tagjai a saját gyerekeikkel élhetik át ugyanazt a szabadságot, ugyanazokat a dalokat és ugyanazt, a semmihez sem fogható Sziget-hangulatot. Visszatér Korda György és Balázs Klári is és itt debütál az egyszeri és megismételhetetlen Pietro Fabuloso is.
  • DGTL ADE 2026

    Október 22. és 25. között a DGTL ismét visszatér az Amsterdam Dance Eventre (ADE). A négynapos rendezvénysorozat nyolc eseménnyel várja a látogatókat az NDSM Warehouse és a Kromhouthal helyszíneken. A program a nappali koncertélményektől és kurált zenei programoktól az éjszakai klubeseményekig az elektronikus zene számos irányzatát felvonultatja.
  • Világsztár DJ-k a B MY LAKE 2026-on

    Július 16. és 18. között ismét a Velencei-tó partja lesz az elektronikus zene egyik legfontosabb közép-európai találkozópontjává. A B MY LAKE 2026 három napon keresztül a techno jelenének és jövőjének legizgalmasabb szereplőit hozza el Velencére, többek között Paul Kalkbrenner, Deborah De Luca, Amelie Lens, Adam Beyer, Joseph Capriati és Sven Väth is fellép. A FASHION BLOCK by Miller keretében pedig a kortárs magyar divat is kiemelt szerepet kap a fesztiválon.
  • Hamarosan indul az Electric Love 2026

    Az Electric Love Festival pár hét múlva, 2026. július 9-én startol Salzburgringre. Több mint 200 fellépő, hét színpad és széles zenei kínálat – az EDM-től a hard technón és bass musicon át a hip-hopig – garantálja a felejthetetlen élményt Ausztria lenyűgöző környezetében.
  • Cercle Festival Mexico 2026

    A mexikói San José del Cabo városában, Baja California lenyűgöző természeti környezetében rendezik meg a Cercle Festival következő különleges eseményét. A fesztivál helyszíne a Crania, amely a sivatagi tájak és a Csendes-óceán türkizkék vizei között bújik meg, egyedülálló hátteret biztosítva a zenei élményhez.
  • Újra lesz Nulladik Nap a Szigeten és elindítják a SZociety Mozgalmat

    Nagy bejelentésekkel érkezett a Sziget: az elmúlt 30 év legnagyobb bulijait összehozó nemzetközi sztárokkal, utána afterpartiként pedig a legendás Táncdalfesztivál sátor modernizált verziójával idézik fel a fesztivál hőskorát egy Nulladik Nappal, augusztus 10-én. Bejelentették a SZiget SZociety Alapítvány, ezen belül a SZociety Mozgalom és a SZuper SZociety-díj életre hívását, mely azokat a szakembereket és közösségeket segíti és állítja reflektorfénybe, akik kapaszkodót nyújtanak a mai fiataloknak a tömegessé váló mentális problémák és szorongások kezelésében. Megismerhettük az idén bővülő és színesedő district struktúrát és mindent, ami ott lesz a 2026-os fesztivál programjaiban.
  • Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

    A Sziget Nagyszínpadára eddig bejelentett, headliner szintű előadók, így Zara Larsson, Sombr, a Twenty One Pilots, Lewis Capaldi, a Florence + the Machine, Skepta, a Bring Me The Horizon és Jorja Smith mellé megérkezett a fesztivál zárónapjának fő fellépője. Augusztus 15-én a globális klub‑ és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
  • Teljes a Delta District programja

    Tavaly mutatkozott be a Yettel Colosseum, The Club és a BOLT Night Stage által meghatározott partiháromszög, az elektronikus zene vibráló központja a Szigeten. A Delta District idén is bizonyára beszippantja majd a partikultúra híveit, mintegy 100 act-et felsorakoztatva, köztük Peggy Gou, Sara Landry, Argy, Sub Focus vagy Richie Hawtin fellépésével.

© 2001–2026 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó