Pulzar

CikkFesztivál hír

A vártnál is erősebb a B.my.Lake programja

Létrehozva 2014. március 13.
Stílus House, Tech-house
    0.00

A vártnál is erősebb a B.my.Lake programja

Újabb nevekkel bővült a B.my.Lake Fesztivál idei felhozatala. Köztük Magda, Hot since 82, Nina Kraviz, Gui Boratto, Tale Of Us, Gaiser.

Az idén 4 napossá bővült B.my.Lake Fesztiválon a tavalyi évhez hasonlóan több színpadon, több mint 120 DJ részvételével, a Balaton közvetlen partján non-stop adogatják egymásnak a helyet a pultban a DJ-k és Producerek. Az érdeklődés óriási nem csupán hazai, de nemzetközi berkekben is. Miután a B.my.Lake januárban a hollandiai Groningenben elnyerte az „Európa Legjobb Új Fesztiválja“ díjat, már februárban elfogytak az ún. "early bird“ jegyek s rohamos tempóban fogynak a bérletek. Kiss Ákos, a VOLT Produkció társszervezőjeként az eseményt jegyző Deadcode Production munkatársa elmondta, hogy a B.my.Lake 2014-ben is megtartja a “butikfesztivál” jellegét, azaz korlátozzák a résztvevők számát, így naponta legfeljebb tízezer vendéget várnak Balatonvilágosra, a Club Aliga Beach-re.

A LineUp eddig bejelentett nevei:

AGORIA /// ALAN FITZPATRICK /// ÂME /// ANDRAS TOTH /// ANDREY PUSKHAREV /// ANDRO /// BEN KLOCK /// BERNATHY ZSIGA (LIVE) /// BETA /// BILL PATRICK /// BUDAI /// CHRIS.SU /// CHRISS RONSON /// CROSSNINETROLL /// CYBERPUNKERS /// DANNY AVILA /// DARIUS SYROSSIAN /// DERRICK MAY /// DINKY /// DIXON /// DJ TENNIS /// DJ W!LD /// dOP /// DUBLIC /// ELLEN ALLIEN /// FIREDOG /// GABOR KRAFT /// GAISER /// GREGOR TRESHER /// GUI BORATTO /// HEARTTHROB /// HENRIK SCHWARZ /// HOT SINCE 82 /// HOT X /// JAY LUMEN /// KARANYI /// KOLLEKTIV TURMSTRASSE /// LAURA JONES /// LEVON VINCENT /// MAGDA /// MARCEL DETTMANN /// MARK REEVE /// MATHEW JONSON (LIVE) /// MATHIAS KADEN /// MICHAL BREETH /// MODESTEP DJ SET /// MY FAVORITE ROBOT /// NORA NAUGHTY /// NINA KRAVIZ /// OLIVER SCHORIES /// PALOTAI /// PILLOWTALK /// POLI /// REDSHAPE /// SASHA CARASSI /// SANFRANCISCOBEAT /// SCUBA /// SECRET FACTORY /// SICK INDIVIDUALS /// SIKZTAH /// SINKO /// SIS /// SPILERZ /// STEPHAN BODZIN /// STEREOKILLAZ /// STIMMING /// TALE OF US /// THE MAGICIAN /// TIEFSCHWARZ/ALI /// TUBE&BERGER /// UTO KAREM /// WONDAWULF

Ha valaki azt gondolná, hogy ezt már nem lehet fokozni… Hát lehet, ugyanis a szervezők újabb bejelentést ígének a közeljövőben.

 

Bővebb infók: www.bmylake.hu, https:/​/​www.facebook.com/​BmyLakeOfficial

Még több fesztivál hír

  • Már készülhetünk a következő Szigetre, hamarosan elérhetők a 2027-es Super Early Bird bérletek

    Az idei Szigetről érkező visszajelzések is azt mutatják, hogy a fesztivál élménye még jóval a hazatérés után is velünk marad. Miközben az idei fesztivál emlékei még frissek, már a következő Szigetre is elindulhat a készülődés: augusztus 24-én megkezdődik a Sziget 2027 Super Early Bird jegyértékesítése. A legkedvezőbb árú jegyvásárlási lehetőség 82 órán át tart, és azok élhetnek vele, akik mostantól augusztus 23-ig regisztrálnak.
  • Visszaszámlálás indul: -1, 0, Sziget!

    A világsztárokat felvonultató zenei színpadok mellett idén újra nagyobb hangsúly kerül a kulturális sokszínűségre és a látogatók komfort érzetére. Megújuló fesztiválnegyedek, különleges új és visszatérő művészeti produkciók, új gasztronómiai helyszínek, közösségi terek és kényelmi fejlesztések várják a látogatókat idén a Szigeten. A fesztivál már a hivatalos nyitás előtt két különleges nappal elindul, majd öt napon át ismét egy sokszínű, felfedezésre váró városként működik, ahol a kultúra, a szórakozás és a közösségi élmények egyaránt főszerepet kapnak.
  • Sziget Nulladik nap

    A Sziget Nulladik Napja nemcsak a legendás koncerteket idézi meg, hanem összehozza azokat is, akik az elmúlt három évtizedben tették különlegessé a fesztivált. Ez az a nap, amikor a Szigeten felnőtt generáció tagjai a saját gyerekeikkel élhetik át ugyanazt a szabadságot, ugyanazokat a dalokat és ugyanazt, a semmihez sem fogható Sziget-hangulatot. Visszatér Korda György és Balázs Klári is és itt debütál az egyszeri és megismételhetetlen Pietro Fabuloso is.
  • DGTL ADE 2026

    Október 22. és 25. között a DGTL ismét visszatér az Amsterdam Dance Eventre (ADE). A négynapos rendezvénysorozat nyolc eseménnyel várja a látogatókat az NDSM Warehouse és a Kromhouthal helyszíneken. A program a nappali koncertélményektől és kurált zenei programoktól az éjszakai klubeseményekig az elektronikus zene számos irányzatát felvonultatja.
  • Világsztár DJ-k a B MY LAKE 2026-on

    Július 16. és 18. között ismét a Velencei-tó partja lesz az elektronikus zene egyik legfontosabb közép-európai találkozópontjává. A B MY LAKE 2026 három napon keresztül a techno jelenének és jövőjének legizgalmasabb szereplőit hozza el Velencére, többek között Paul Kalkbrenner, Deborah De Luca, Amelie Lens, Adam Beyer, Joseph Capriati és Sven Väth is fellép. A FASHION BLOCK by Miller keretében pedig a kortárs magyar divat is kiemelt szerepet kap a fesztiválon.
  • Hamarosan indul az Electric Love 2026

    Az Electric Love Festival pár hét múlva, 2026. július 9-én startol Salzburgringre. Több mint 200 fellépő, hét színpad és széles zenei kínálat – az EDM-től a hard technón és bass musicon át a hip-hopig – garantálja a felejthetetlen élményt Ausztria lenyűgöző környezetében.
  • Cercle Festival Mexico 2026

    A mexikói San José del Cabo városában, Baja California lenyűgöző természeti környezetében rendezik meg a Cercle Festival következő különleges eseményét. A fesztivál helyszíne a Crania, amely a sivatagi tájak és a Csendes-óceán türkizkék vizei között bújik meg, egyedülálló hátteret biztosítva a zenei élményhez.
  • Újra lesz Nulladik Nap a Szigeten és elindítják a SZociety Mozgalmat

    Nagy bejelentésekkel érkezett a Sziget: az elmúlt 30 év legnagyobb bulijait összehozó nemzetközi sztárokkal, utána afterpartiként pedig a legendás Táncdalfesztivál sátor modernizált verziójával idézik fel a fesztivál hőskorát egy Nulladik Nappal, augusztus 10-én. Bejelentették a SZiget SZociety Alapítvány, ezen belül a SZociety Mozgalom és a SZuper SZociety-díj életre hívását, mely azokat a szakembereket és közösségeket segíti és állítja reflektorfénybe, akik kapaszkodót nyújtanak a mai fiataloknak a tömegessé váló mentális problémák és szorongások kezelésében. Megismerhettük az idén bővülő és színesedő district struktúrát és mindent, ami ott lesz a 2026-os fesztivál programjaiban.
  • Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

    A Sziget Nagyszínpadára eddig bejelentett, headliner szintű előadók, így Zara Larsson, Sombr, a Twenty One Pilots, Lewis Capaldi, a Florence + the Machine, Skepta, a Bring Me The Horizon és Jorja Smith mellé megérkezett a fesztivál zárónapjának fő fellépője. Augusztus 15-én a globális klub‑ és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
  • Teljes a Delta District programja

    Tavaly mutatkozott be a Yettel Colosseum, The Club és a BOLT Night Stage által meghatározott partiháromszög, az elektronikus zene vibráló központja a Szigeten. A Delta District idén is bizonyára beszippantja majd a partikultúra híveit, mintegy 100 act-et felsorakoztatva, köztük Peggy Gou, Sara Landry, Argy, Sub Focus vagy Richie Hawtin fellépésével.

© 2001–2026 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó