Az Astronautmusic csapata ezúttal egy különleges megjelenéssel jelentkezett, ez pedig nem más, mint a Space Disco EP.
A Poker Flat Records vezérének új lemeze most októberben jelent meg. A Noir című lemez a Steve Bugtól már jól megszokott minőséget képviseli.
Első magyarországi producerként azzal a kivételes helyzettel találta magát szemben a napokban Bourne, az Oversized Records alapítója, hogy önálló EP-je jelent meg Kevin Yost legendás iRecords-ánál Minor Changes címmel.
Igéző, varázslatos, elbűvölő, mágikus: a magyar From P60 legújabb szerzeménye már a címében is sejteti, hogy nem mindennapi élményben részesül, aki meghallgatja a Magic-et. A könnyed, mégis rendkívül magas színvonalú zenei aláfestéshez ráadásul nem kisebb egyéniség adta a hangját, mint a kanadai születésű, New Yorkban élő énekesnő, Lisa Shaw.
Az elektronikus zenei élet júniusban egyértelműen átteszi székhelyét Barcelonába, a Sonar fesztiválra. Nincs is annál jobb, mint egy homokos tengerparton tombolni a kedvenc slágereinkre egy olyan csodálatos helyen, mint a Playa del Prat de Llobregat, amely Barcelona központi repülőtere mellett terül el.
A „Stage Whisper” sikere után nem kellett sokáig várnunk, máris itt a következő megjelenés az „Astronaut Voices”.
A Ready Mix Records a 2012-es évet egy meglepetéssel kezdi: az Already Mix sorozat harmadik darabját nem más jegyzi, mint Nortio, a Moti Brothers idősebbik tagja. Nortio karrierje 2002-ben kezdődött, a hazai techno láz tombolásának közepette.
Bár sosem sorolhattuk SonTec zenéit a könnyen emészthető kategóriába, a most megjelent Cockpit vaskos, sötét szögleteivel igazán mélyen belenyúlt az underground elektronika bugyraiba. Az ipari, fémes hangok mitikus ütközete a cybervilág űrbe kiáltó effektjeivel már a jövő zenéjét idézi. A gépzajok masszív lüktetése egyetlen egésszé kovácsolódva új köntösben kelti életre a klasszikus detroiti hangzásvilágot. Izgalmas, futurisztikus deep tech house némi minimállal és garage-os cinnel fűszerezve.
Ezúton szeretnénk bemutatni számotokra a 2011-ben alakult ITOM Records első kiadványát. Az EP-t a kiadó alapítója a magyar Moti Brothers készítette el és a címe „Miami”.
A „Stage Whisper” szó szerinti fordításban annyit tesz: „színpadi suttogás”. Suttogásról azonban szó sincs, hiszen Goodspeed első saját szerzeménye bombaként robbant a köztudatba. A muzsika debütáló albumán a „Space Disco”-n jelent meg 2009-ben, és a hozzá kapcsolódó turné során igazi klubhimnusszá nőtte ki magát.
Dubaa a Loco Records művésze lett. A fiatal magyar producer alig egy éve kezdett el zeneírással foglalkozni, így ez a hír már önmagában is szenzációnak számít. Kétségtelen, hogy az idei év egyik legnagyobb és legkellemesebb meglepetése az ő sikertörténete, mellyel sorra veszi le a lábáról a kiadókat, a szakma képviselőit, illetve természetesen a közönséget.
Az elmúlt hónapban egy nagyszerű I Records-os release-ről számoltunk be a hazai és nemzetközi szcénából egyre nagyobb szeletet kihasító Paul Mad-től, akinek az év utolsó hetei is kemény munkával telnek.
Megjelent Sikztah új EP-je a Deafness Records Netlabelnél, 'Starscape' címmel!
Fábián Juli, hazánk egyik legismertebb fiatal jazz tehetsége idén alakított új formációt Palásti Kovács Zoltánnal, alias Zoohackerrel. Nemrégiben megjelent Girly című EP-jük egyik legszebb slágerét, az izgalmasan zizegő Sizzlin’-t szerették volna új köntösben látni. Daluk remix változatához Chriss Ronsont, a többszörös Év Dj-je és Év Mixlemeze díjas producert kérték fel!
Ez a citrom sárga ugyan, de nem fanyar. A Deep Beep Records elérkezett a hatodik, novemberi kiadványához, melynek borítója az évszakhoz illő hangulatot meghazudtolva ragyog át a szürke novemberi ködön. Rhadow zenei világához azonban keresve sem találhattak volna jobban passzoló árnyalatot.
Hallótávolságban a legújabb erős fekete: megjelent az All Inn Black 005, vagyis a Phrasis Veteris duó Valahia Ep-je. A két fiatal román fickó 5 éve találkozott először, négy év ismeretség után tavaly megalakították a már említett Phrasis Veterist. Zenéjük csupa játék és ötlet, melyben a dzsessztől a klasszikus zenén át a house, a minimal és a break elemeket elegyítik. Ha azt mondjuk, többek között Rick Wade, Pete Moss, Jay Tripwire, Raresh, Rhadoo is hatott rájuk, talán közelebb visz a megoldáshoz, de nem annyira, mintha meghallgatjuk a munkáikat.
A Cre8tion Records 2010-es indulása óta bő egy év telt el és ez idő alatt megannyi, nemzetközi színtéren jól ismert név fordult meg a Chriss Ronson vezette kiadó berkein belül.
Újabb bomba szaggatja a táncparketteket a Deep Beep Records legújabb, immár ötödik kiadványa jóvoltából. A 19 esztendős BNZO az Egyesült Államokban él, és valósággal ontja magából a slágereket. Az úriember neve - zsenge kora ellenére – már most olyan kiadók katalógusában virít exkluzív művészként, mint Steve Lawler VIVA Music-ja vagy a Trapez Records. A Deep Beep Recordsnál megjelenő új zenéjében is hozta a legjobb formáját: a What’s The Use hamisítatlan house ritmusai kimondottan táncparkett-orientálttá teszik a trekket.
Akár a szüreti szőlődöngöléshez is kiváló EP-vel tér vissza Zack Marullo a Soundtribe Rekordshoz. A 99 EP-nek csak a címe nem százas, a zenék mindegyike maradéktalanul jól sikerült.
A hazai paletta egyik legigazabb gyöngyszeme, a Deep Beep Records új kiadvánnyal rukkolt elő szeptember első napján. A sorrendben immár negyedik EP főszereplője a portugál Mikalogic. A mesteri zenekreátor nem véletlenül tűnt fel a Deep Beep tulajdonosainak: zenéit olyan kiadóknál gondozzák, mint Steve Lawler híres ViVa Musicja, vagy a másik patinás label, a CR2, mely szinte folyamatosan licenszeli a latin géniusz munkáit. Ezek után érthető, hogy sajátos hangzásvilága nyomban szembe- (helyesebben fülbe-) tűnik a minőségre éhes stílusfanoknak.
Amióta Ron Costa, a Potobolo Records feje felfigyelt az ifjú magyar producerre, szinte nem telik el úgy hónap, hogy ne hallanánk egy-egy újabb elképesztően jó hírt Collective Machine-ről. Emberünk szinte szó szerint ontja magából a jobbnál jobb zenéket, melyek természetesen a Potobolón jönnek ki szép sorban. A Hector Couto-nak készített remixe például a label legsikeresebb nyári zenéi közé verekedte fel magád a ranglétrán, ami azért sem kis dolog, mert olyan nevek is szerepelnek a top 10-es listán, mint Supernova, Matthew Dekay, El Mundo, Satori, Loko, Leland McWilliams vagy éppen maga a label boss, Ron Costa.
Július végén került az online lemezpiacra Diwex 9 trekkes The Juice EP-je, mely nevéhez méltó felfrissülést jelent hűs minimálos hangzásával a fülledt nyári éjszakák időszakában… Az EP azóta elképesztő karriert futott be, visszajelzések tömkelegével támasztva alá a fiatal magyar DJ/producer létjogosultságát a szakma minőségi szegmensében.
A nyár egyik legkellemesebb meglepetése volt a Deep Beep Records indulása és első megjelenése… A fiatal kiadó immár a harmadik kiadványának megjelenésél tart.
Egyre több honfitársunkra lehetünk büszkék manapság, ami bizonyítja: a magyar producerek bőven vannak olyan tehetségesek, mint a külföldi kollégáik. A legújabb ilyen örömhír Smoke Sykes-ról szól, aki a Monique Musique-nál tette le névjegyét. A kiadót a mérvadónak számító nemzetközi elektronikus zenei magazin, a Residentadvisor.net a világ 9. legjobb kiadójának nevezte a közelmúltban. A label katalógusát böngészve olyan nevekre bukkanhatunk többek között, mint például Carlo Lio, Ramon Tapia, Hermanez, Martin Eyerer vagy éppen Horatio.
Megjelent az Oversized Records 20. kiadványa, Domyantól a Balaton EP! A szakmai berkekben nagy megbecsülésnek örvendő magyar kiadó ezzel egy igen szépen felfelé ívelő pályafutást koronázott meg, hiszen az EP-n valóságos kis belföldi elitkommandót vonultat fel, az élen az eredeti alkotóval, Domyannal.
Vajon mi sülhet ki abból, ha négy fanatikus bakelitrajongó összefog? Egy új hazai címke! Elindult a Deafender Recordings, kis hazánk legújabb, kizárólag a szimbolikus, fekete műanyagra dolgozó elektronikus zenei labele. A négy ötletgazda jóbarát - Streako, andy_age, Bridgend, és B-Squit - legfontosabb közös tulajdonsága, hogy megőrülnek a bakelitlemezekért, amelyek a mai napig a srácok hű csatlósainak számítanak a kezek és a tűk alatt egyaránt.
A napokban megjelent Honey EP egyértelműen Zack Marullo eddigi produceri munkájának egyik kiemelkedő darabja. A tavaly ősszel elkészült muzsikáról már frissiben a magyar élvonal több képviselője is elismerően nyilatkozott. A dallamos house muzsika sorban kapta a dicséreteket, bárhol is került lejátszásra.
A napokban jelent meg Dring néven, a francia Nöze negyedik produceri albuma. Még több stílus, még több meghökkentő elem az eddigi legváltozatosabb Nöze kiadványon. Reggae, klezmer, tech house vegyül a Nöze féle virtuozitással.
Beware Of The Chair címmel napvilágot látott Cave Sedem első szerzői albuma. A különös címmel ellátott zenei anyag ráadásul nem is akármilyen kiadó gondozásában került piacra: Chloé Harris híres Further Recordsa nyúlt a tehetséges magyar producer hóna alá. A rendkívül izgalmas, magas művészi színvonalú LP nem kevesebb mint 7 hónapig készült, majd a hangutómunkák még további 4 teljes hónapot vettek igénybe. A gondos munkának meg is lett az eredménye: egy lenyűgöző muzikális gondolatfolyam, egy sajátos, egyedi zenei fantázia, ami – az eddigi visszajelzések tanulsága alapján - már a nemzetközi szakmai elit elismerését is kivívta. Az album nemcsak digitális, hanem CD-formátumban is megjelent, méghozzá dupla korongon, az egyiken az original, a másikon a remix verziókkal.
A „Chriss Ronson and Yvel & Tristan – Rula” után itt az újabb Cre8tion Records bakelit megjelenés, mely ezúttal a Budai & Vic pároshoz köthető.