Pulzar

Debut interjú

A Debut név mára összenőtt a minőségi house zenével. Évek óta magas fokon és megalkuvás nélkül terjesztik az igét.

Rég hallottunk róluk friss infókat, így gondoltuk, mikrofonvégre kapjuk a srácokat. Kriko, Garay, Add2Basket

Hell: Én legalábbis nem voltam akkor még aktív részese a popszakmának mikor elkezdtétek a Debut-ot. Hogy indult el a szekeretek?

Kriko: 2001. őszén kezdődött a Debut története. Akkoriban még nem léteztek partysorozatok, talán egy-kettő, nem úgy, mint most. Volt a BPM és még pár kisebb és kifújt. Elkezdtünk csinálni nyaralós bulikat és látszott, hogy van igény az ilyen igényes zenéknek. Zártkörben a barátokkal tudtak bulizni az emberek az akkori előremutató zenék mellett.
2001. október 31-én volt az első partynk az akkori Art Caffe-ban a Liszt Ferenc téren. Annyira jól sikerült, hogy két hónap múlva az akkor nyíló Pacha Clubba mehettünk rezidenciába. Itt nagyon jó kapcsolatokra tettünk szert. Ez után jöttek a szabadtéri partyk. A Citadellát mi hoztuk vissza a party életbe, majd a társaim felépítették Citadella udvarán a mára már legendává avanzsálodott Gardent, majd a Fame Promotionnal következett egy egy éves együttműködés, ezután sokak örömére újra a Garden, majd a Merlin Club, mára pedig Budapest legújabb clubja a Prive lett a rezidenciánk.
Ez bizonyítja, hogy nem ragadtunk le egy helyen, hanem mindig más és más helyszínen csináltunk esteket, nem időztünk sehol sem fél évnél tovább. Home, Pacha, Vigadó, Citadella, Flört. De e mellett volt 160 vidéki bulink, de külföldön is megfordult a csapat, említhetnénk a hatalmas Exit fesztivált, vagy a szerbiai illetve lengyelországi fellépéseinket.
Egyik legfontosabb jellemzőnk, hogy a helyszín megválasztásában mindenképpen törekszünk az egyedi, különleges helyszínek megtalálására; lásd uszodás partyjaink, Aquaparkos rendezvényeink illetve a legújabb a nagy sikerű Yachtunk.
Az első rezidensek Garay Andris és Moonline volt. Időközben egy pár évre hozzánk szegődött Dandy is. Távozásuk után pedig Gensi (Add2Basket) igazolt a Debut-hoz.
Tehát lassan 6 éve csináljuk rendületlenül, a visszajelzések alapján nagy sikerrel. Természetesen nekünk is voltak hullámvölgyeink, de létezünk! Számomra a legnagyobb visszacsatolás sikereinkről, hogy mára már gomba mód elszaporodtak a partysorozatok, és rengeteg mai szervező a mi rendezvényeinken nőtt fel és talán a mi sikereinken felbuzdulva vágott bele a szervezésbe. A srácoknak pedig az lehet a legjobb visszajelzés, hogy Debut partykon az első sorban tomboló kis srácok nagy része mára dj-nek állt&..

Hell: Velem együtt sok embert érdekelne a Moonline-al való szakítás valódi oka& lehet erről tudni valamit, illetve hogyan érintette ez a Debutot?

Kriko: Ugyan úgy, mint Dandy is az egyéni karriert részesítette előnyben. Úgy gondolták, hogy ha kilépnek, vagy átigazolnak máshová, akkor nagyobb karriert futhatnak be. Dandynél ez valamelyest bejött, reméljük Zolinál is így lesz. De nem hiszem, hogy távozásuktól változott volna a Debut megítélése, vagy esetleg csökkent volna a rendezvényeink látogatottsága, népszerűsége, sőt&Utólag egy-két dolgot lehet, hogy másképpen kommunikálnának, cselekednének.

Hell: Most, hogy Krikó megmondta a frankót, Garayhoz fordulok: az elején is hasonló gondolatokkal és elszántsággal vetettétek bele magatokat a dolgokba vagy ez már mostanra átcsapott egy üzletiesebb ízű szellemiségbe?

Garay: Nem, abszolút nem csapott át. A motiváció ugyanaz maradt. Számomra mindig is a zene lesz az első, nem pedig az anyagi érdek.Az első időkben ugyan jobban megtaláltam magam abban, amit a Debut zeneileg képviselt. Ma már egy kicsit másfelé kalandozgatok. Nem arról van szó, hogy a Debut-ben nem tudom önmagam nyújtani, csak van más oldalam is, melyet más esteken tudok megmutatni. Mára szerintem abszolút a house lett a fő zenei irányvonal a Debut estéin. Én igazából ezen nőttem fel , de azt vallom , mindig előre nézz sose hátra...

Hell: Megalakulásotokkor mit játszottatok, milyen skatulyába lehetne sorolni?

Garay: Akkor az volt a különleges a Debutben, hogy mindenki a feszesebb, keményebb dolgokat játszotta, mi pedig az epic-esebb, deep-esebb hangzást képviseltük. Az emberek szerintem ezt értékelték is. Ez által egy zeneileg képzettebb, igényesebb közönséget gyűjtöttünk magunk köré, akiket nevelgettünk az évek során és most itt tartunk.

Hell: Sokat játszotok vidéken is. Mennyire érzitek a kontrasztot egy pesti és egy vidéki club között? Van kimutatható ízlésbeli különbség?

Kriko: Más a keleti és más a nyugati régió is. Régebben sokkal Budapest- orientáltabb volt mindenki. Rengetegen feljöttek vidékről is egy- egy partyra. Ma már vidéken is vannak olyan megaclubok, akik el tudnak hívni neves előadókat, így ez a Budapest -orientáltság megszűnt.

Garay: Igen, szerintem abszolút érezhető egy ízlésbeli különbség, méghozzá Budapest javára, de ez nem azt jelenti, hogy vidéken ne lennének értő fülek, csakhát sajnos jóval kevesebb. Másik tapasztalatom az, hogy a mostani generáció azt sem tudja, hogy mit akar és milyen zenei irányzat tetszik neki. Persze ez a rengeteg szennynek is köszönhető, ami körülveszi őket.

Gensi (Add2Basket): Sokat fiatalodott a közönség az utóbbi időben. Ha megnézed a különböző partyfotókat, láthatod, hogy rengeteg a 15-16 éves, ami nem baj, de biztos hogy nekik még van mit tanulni zeneileg.

Garay: Ha megnézed, 2002. tájékán Magyarország abszolút a világ elitjébe tartozott a zenei kultúrát illetően. Sajnos máig ez a színvonal van. Egyes helyeken mármár minősíthetetlen zene szól, és azok a fiatalok, akik ezen nőttek fel, később sem fogják igényelni az értékes zenét.
Ha nincs újítás nem halad előre a dolog. Profitorientáltság van.

Kriko: Régebben és most is mindenütt a profitszerzés volt az elsődleges szempont, de talán régebben több szponzor volt és több dolgot be tudtak vállalni. Most viszont sokan csak a tutira mennek, mert teljesítménykényszerben vannak, egyrészt a főnökeik részéről, másrészt minél hamarabb akarnak minél több pénzt kivenni, nem hosszútávra terveznek.

Garay: Új nevek talán új embereket vonzanának. Mindenképpen az újításban van az előrehaladás kulcsa.

Hell: Nálatok ez az újítás és új felé nyitás Add2Baskettel is magyarázható?

Garay: Moonline-t kilépése után pótolni kellett valakivel, és Gensinél keresve sem találhattunk volna megfelelőbb személyt. Minden szempontból beleillik a képbe!

Krikó: Én is úgy érzem, hogy nagyon jó választás volt Gensi, tökéletesen beleillik a mai Debut koncepcióba. Mellékesen annyit megjegyeznék róla, hogy olyan helyekre eljutott már dj-ként, amire talán eddig egy magyar dj-nek sem volt lehetősége.

Gensi (Add2Basket): Amikor még a Zoli benne volt a csapatban az ő támogatásával kaptam lehetőséget, hogy játszhassak a korai órákban. Kiválása után pedig a srácoknak kézenfekvő volt a belépésem. Addigra már kisebb tapasztalatot szereztem, hiszen az előtte jött külföldi fellépésekkel egyből a mélyvízbe kerültem és az ott szerzett tapasztalatok könnyebbé tették a beilleszkedésem.

Hell: Merre fordultál meg kis száműzetésed során? : )

Gensi (Add2Basket): Mexikóban 4-5 városban játszottam (Mexico city, Monterrey, Juarez, Tampico Beach, Reynosa) Buenos Aires-ben az Opera Bay-ben, a Pacha Sao Pauloban kétszer, Uruguayban , Romániában , Szerbiában, Szófiában, Prágában,Varsóban, Litvániában.

Hell: Hogy van benned ez a producer kontra dj kérdés?

Gensi(Add2Basket): Dj-ként kezdtem, szórólapoztam az újonnan nyílt Pachának, ezért cserében 22-23 óráig játszhattam. Miután megtörtént a tulajdonosváltás, egy darabig felhagytam a dj-zéssel. Ezután egy kis szünet következett és a Shootie segítségével a zeneírás felé fordultam. Közben szorgalmasan vásároltam a lemezeket, amiket tulajdonképpen sohasem volt alkalmam a szobámon kívül lejátszani. Mire kezdett ismerté válni az Add2Basket formáció, addigra teljesen a CD-re váltottam. Aztán a sors úgy hozta, hogy egyedül viszem tovább a nevet és azóta a dj-zés ugyanolyan fontos része az életemnek, mint a zeneírás. Azt hogy utazhatom és külföldön zenélhetek, azt kizárólag a saját zenémnek köszönhetem, de helytállni is tudni kell, mert rengeteg a tehetséges producer, aki dj-ként nem áll a helyzete magaslatán.

Hell: Mi a Debut életében a következő lépcső?

Gensi(Add2Basket): Próbálunk olyan kivételesen tehetséges producereket, dj-ket elhozni a közönségnek, akik itthon, széles körben még nem bejáratott nevek és nem is jártak korábban Magyarországon. Szerencsére még meg lehet tölteni egy klubot itthon olyan közönséggel, aki igenis szeretne valami újat hallani.

Garay: Külföldön ezek a dj-k már abszolút ismert és elismert nevek. Csak nálunk még nem kaptak bizonyítási lehetőséget, megfelelő teret az előbb említett okok miatt.

Hell: Október 5-én lesz a következő külföldi fellépős rendezvényetek. Mit érdemes tudni róla?

Kriko: A Prive clubban lesz. Végre találtunk egy olyan helyet, amely méltó a Debut-höz és mi is méltók vagyunk a clubhoz. Az ország egyik, hanem a legexclusivabb clubja. Havonta lesz egy rendezvényünk, kéthavonta, pedig külföldi fellépős est.
Elsőként Tom Morgen és Jimpster lép fel.

Hell: Mondtátok, hogy vevők vagytok az újra. A minimal még újnak számít hazánkban?

Garay: Nálam ez nem egy új keletű dolog. 2-3 éve játszok ilyen stílusú zenéket. Nagyon nehéz volt elfogadtatni az emberekkel ezt a stílust itthon.
A club- tulajdonosoknak is fel kell vállalni ezt a stílust és teret adni nekik.

Gensi(Add2Basket): Abszolút nem új dolog. Már itthon is megvan ennek a műfajnak a közönsége. Én ezért próbálok ragaszkodni mindenhol ahhoz, hogy a saját hangzásomat játszam.

Garay: Szerintem rá abszolút jellemző az egyediség és a megkülönböztethetőség.

Hell: Kit tartotok magyar szinten elfogadható producernek?

Garay: Add2Basket-et mindenképp, Forteba is közel áll hozzám zeneileg. És természetesen Coldfish és Laurine Frost, akit nagyon kedvelek.

Add2Basket: Rengeteg producer van itthon, akik már bejáratott és elismert nevek külföldön. Belocca, Snake Sedrick, Jay Lumen, Yvel and Tristan, Muzzaik, Lank, Andro, Workidz. ( ha kihagytam valakit, elnézést).

Hell: Hogy telt a nyaratok?

Kriko: Elég mozgalmas volt. Rengeteg rendezvényen vettünk részt. Saját projectben A Bed beachen indítottuk a nyarat. Ezután következett egy Classic party a 3 régi rezidenssel, majd elhoztuk Ricky Ryant és végül egy fergeteges hajós bulival zártunk.

Garay: Szinte minden héten játszottam valahol. A saját estem az Admirable Night is elindult Vecsésen a Kerekerdő fantázianévre hallgató szabadtéren,. Ezeken az esteken a saját ízlésemnek megfelelő fellépőket szerepeltetek.

Gensi(Add2Basket): Én próbálok minden külföldi fellépést a kellemessel összekötni és egy hosszú hétvégét mindenhol eltölteni, ahol csak lehet. A varsói fellépés után másnap fent a tengerparton zenéltem és ott maradtunk pár napot kempingezni, de Prágában is sikerült 3 napot eltölteni. A hétköznapok pedig munkával teltek és telnek J

Hell: Említettétek, hogy sportoltok rendszeresen& ennyire kimerítő az éjszakázás?

Gensi(Add2Basket): Én elkezdtem futni, mert túl sokat ülök a gép előtt és óhatatlanul is felszaladhat pár kiló felesleg a kevés mozgás miatt. Általában nem éjszakázom sokat, hacsak nem játszom. 12 évig vízilabdáztam , de ennek mára már csak a nyomai látszanak : )

Garay: Edzőterembe járok több-kevesebb kihagyással, és a jóga keltette fel az érdeklődésemet mostanánban.

Készítette: Helgert László ( Hell )

Ajánlott rádiók

Archív partyajánlók

  • [2008-06-20] Marvin & Naga
     

  • [2008-06-06] Ratpack
    @ Mokka Cuka

    Fellépők: Ratpack (London, UK), Mesterházy (Syrup), Reza (BreakSh!t), Popbitch (Kollektiva),
  • [2008-05-24] ILD Tour
    @ 7sin's Club, Harkány

  • [2008-04-19] HYPERSPACE 2008
    @ Syma

    Nincs mese, a visszaszámolás megkezdődött. Napról napra közeledik az április 19-i dátum és vele az idei év egyetlen HYPERSPACE-e is. A hetek óta tartó kampánynak köszönhetően a fellépőkről már mindent tudni lehet, a technikai körítésről azonban nem beszéltünk még. Pedig érdemes, hiszen a budapesti SYMA-csarnokban megrendezett Hyperspace minden tekintetben a maximumot hozza e téren is.
  • [2008-03-08] Design Music
    @ Underground Café

    Az alábbi link alatt a Design Music februári és márciusi programjait találod.
  • [2007-12-01] KNE' DEEP WORLD TOUR 2007
    @ Syma

    'Először a külsőd alapján döntenek rólad, csak ezt követően lesz a személyiséged is érdekes.' - jelentette ki DJ Rush egy webinterjúban pár évvel ezelőtt, s az idő őt igazolta. Isiah Major, Major Rush, Russian Roulette, mára a chicagoi dj-producer valamennyi alteregoját jól megjegyezte a világ. A szokatlan, gyakran polgárpukkasztóan meghökkentő imázzsal parádézó Rusht egyesek a techno Denis Rodman-jeként aposztrofálják, nem véletlenül. Feltűnő megjelenése, rendkívül magas termete, kaján vigyora és elementáris játéka vélhetően bajnoki posztra emelnék egy képzeletbeli techno NB1-ben. A közönség-díjat legalábbis biztosan bezsebelné.
  • [2007-11-24] HUNGARIAN ALL STARS 2007
    @ Syma

    DJ-k: BUDAI, CHRISS, DANDY, HOT X, KÜHL, NAGA, PALOTAI, PÖLI SLAM JR, STERBINSZKY
  • [2007-11-09] ILD 01 Album Launch Party with BUDAI
    @ Sing Sing, Szeged

    Hat évnyi számtalan felejthetetlen partyt követően november közepétől hazavihető és kézzel foghatóvá válik az élmény! Budai prezentálásában és a Fudation Records gondozásában megjelenik az I LOVE DEEP mixlemez. A party esszenciájának hetven percbe való sűrítése ezúttal Budaira hárult. A feladat nem volt egyszerű, hiszen egy CD-nyi idő szinte semmi ahhoz képest, ami egy I LOVE DEEP partyn átélhető, így viszont nem maradt választás, csak a legjobb trackek kerülhettek fel a korongra. A saját, Budai&Vic szerzemények mellett olyan előadók munkáira bólogathatunk ezentúl otthon is, mint Jimpster, The Timewriter, Terry Lee Brown Jr., Fred Everything vagy Dusty Kid.
  • [2007-10-22] MAYDAY 2007
    @ Syma

  • [2007-09-14] Experimental Drum & Bass és Jungle Est
    @ K2, Budapest

    Az Augusztus 20.-án a rossz idő miatt sajnálatos módon elmaradt rendezvény most új időpontban jelentkezik.
  • [2007-08-25] Bónusz 2007
     

    2007 augusztusának utolsó hétvégéjén ismét jelentkezik a legnagyobb hazai elektronikus zenei fesztivál, a Parádé Bónusz. A Parádé hivatalos zárórendezvényeként elhíresült sokhelyszínes megaparti a hagyományt folytatva idén is kivételes programfelhozatalt prezentál: több olyan világsztár érkezik Magyarországra, akik Európában vagy az Egyesült Államokban önálló fellépéseiken is sportcsarnokokat töltenek meg, vagy éppen a legnevesebb európai fesztiválokon főműsoridőben szórakoztatják a közönséget.
  • [2007-08-24] Megaherz és a SpiralExit bemutatja: Szurdok-völgy
    @ Szurdok-völgy

    Fellépők többek közt: Gio (sunshine explosion, Austria), MARCA-to (sunshine Explosion, Austria), Total Spektrum (Megaherz), Kraak (Spiralexit), Vibo (megaherz)...
  • [2007-06-09] Electronic beats fesztivál
    @ Syma

    A nemzetközi hírű R&B/soul énekes, Kelis a június 9-ei budapesti „electronic beats” Fesztivál kiemelt sztárvendége olyan nagynevű előadók mellett, mint a chicagói Felix da Housecat, valamint a magyar NEO, Hot X és Coyote . Jegyek már kaphatók.
  • [2007-04-28] HYPERSPACE 2007
    @ Syma

    Chris Liebing, Advent live!, Adam Beyer, Monika Kruse, Dominik Eulberg – színtiszta nemzetközi sztárparádé avatja fel a Hyperspace új időszámítását április 28-án, a budapesti Syma csarnokban.
  • [2006-12-25] The Etiket
    @ Hotel Konferencia

    Idén karácsonykor is megrendezésre kerül Győr legnagyobb partyja, a The Etiket elnevezésű buli ami egy 100fős házibuliból bő 5 év alatt egy 2000 fős exkluzív rendezvénnyé nőtte ki magát és egy négycsillagos szállodában kerül megrendezésre a Győr barokk óvárosában.
  • [2005-07-09] Free Party Night
    @ Petőfi-sziget Szikla sörkert

    Az idén immár ötödik éve, Magyar Dj-k fesztiválja alcímmel kerül megrendezésre a Bajai Halfõzésen a már komoly tradícióval rendelkezõ szabadtéri Free Party Night Openair. Három színpadon szerepelnek a hazai elektronikus szcéna képviselõi.
  • [2005-05-13] Circus Maximus pres.
    @ Kashmir, Budapest

    The Monthly Circus Maximus Club Nights 05. 05. 13. péntek 22:00-06:00
  • [2008-06-06] Technology Karma Night
    @ Kettes Klub, Miskolc

    DJ-k: BUDAI, GRIFF vs. COREY KOROSY LUKY LAWLEY vs. DAVE D PEET BOVSZKY

Még több interjú

  • „Irány a csúcsok csúcsa!” – egy 20 éves barátság igaz története

    Mostanában felbolydult a legendás Strictly! csapat körül az élet, s a két régi jó barát, Slam Jr. és Borbély Gyula újra együtt dolgozik. A barátságuk két évtizede alatt kaptak hideget és meleget, de ez mit sem változtatott a hozzáállásukon, a zene és a közönség iránti szeretetükön, tiszteletükön. A két örökifjú mára azonban nemhogy lenyugodott, inkább még nagyobb vehemenciával néz a jövő elé. Kulisszatitkokról, barátságukról és a jelen legfontosabb történéseiről is sok minden kiderül most a hétvégi Akváriumos bulijuk kapcsán.
  • „Már nem zavarnak a változások” – Interjú Dave Clarke-kal

    November 21-én ismét felcsendülnek a Bónusz Fesztivál techno ütemei a Hungexpo falai között. Ezúttal a techno báró, Dave Clarke is a meghívott headlinerek között szerepel, melynek apropóján egy rövid interjút készítettek vele.
  • 5 years of Move

    A szerdai május 20-át biztosan péntekre kereszteljük majd, hiszen nem kisebb meglepetéssel jelentkezik a MOVE, mint Romániából hozzánk látogató BARAC. Az ötödik éves fennállását ünneplő sorozat rezidensei, minden idők legütősebb szerda esti partijára készülnek, ahol a buli végének csak Ti szabhattok határt. Még nem késő szabadságot intézni csütörtökre!
  • SNILLOC: „A legfontosabb dolog a kitartás”

    Hazánk egyik produceri büszkeségét, Snillocot faggatták ki az Elektra klubest szervezői, csehországi fellépése előtt. Gábort korábban a Collins & Behnam duóból ismerhetjük sokan, de Snillocként is olyan neves lemezlovasok rendszeres támogatását élvezi manapság, mint Loco Dice, Marco Carola, Oliver Koletzki vagy Hot Since 82. Gabi nem először zenélt e neves külföldi rendezvényen, de az interjúban a kezdő producereknek is adott pár értékes tanácsot. Kellemes olvasást!
  • Hyperspace: Pan-Pot interjú

    Az április 26-án megrendezésre kerülő Hyperspace egyik fellépőjével, pontosabban fellépő párosával, azaz Pan-Pot-tal készült interjút olvashatjátok.
  • Björn Torwellen interjú

    A szeptemberi debütáló buliról már ismert MUTE csapat, november 2-án ismét techno őrületet tervez elszabadítani a Corvintető falai között, melynek egyik prominens résztvevője Björn Torwellen lesz. Ennek apropóján igyekeztünk kifaggatni egy-két dologról a német származású extrém úriembert.
  • CRISTIAN VARELA interjú

    Az október 12-i BÓNUSZ ELECTRONIC MUSIC FESTIVAL egyik kiemelt sztárvendége lesz a spanyol Cristian Varela. A friss DJ Awards győztes lemezlovassal készült interjúnkat olvashatjátok!
  • Goodspeed interjú

    Épp, hogy csak elkezdted produceri munkádat már olyan műsorokban játsszák a felvételed, mint a John Digweed nevével fémjelzett Transitions. A Diablo EP az eddigi legjobb munkád?
  • MUTE, avagy Musical Temptation

    A frissen alakult rendezvényszervező brigád debütáló partyjának szeptember 7-én lehettünk szem és fültanúi a Corvintetőn. Azon szerencsések, akik részt vettek eme eseményen, talán egyetértenek abban, hogy ez a kísértés – temptation – dolog bejött… hiszen nagyon sokan elcsábultak, és nem kis sikerrel zárult a buli mindenki örömére. Ennek apropóján ültünk le kicsit beszélgetni a rendezvény magyar főszervezőjével, Ágoston Dániellel, hogy megtudjuk, pontosan mivel is igyekeznek frissíteni Budapest elektronikus zenei „vérkeringését”.
  • IAN Autorun - Interjú

    A hazai drum’n’bass szcénában egyre többször hallani IAN Autoron nevét. Ez köszönhető annak, hogy egy nagyon tehetséges fiatalembert tisztelhetünk személyében, amelyet bizonyít az is, hogy a 2012-es IPC Közönségszavazás Drum & Bass – Legjobb hazai DJ kategóriájának harmadik helyezését kaparintotta meg. Ezen felbuzdulva vettük a bátorságot, és kicsit kifaggattuk a múltról és a jövőben várható eseményekről.

Ajánlott lemezek

  • Belocca és Budai - Contact

    Ha két profi zenész összedugja a fejét, akkor abból biztosan valami nem hétköznapi fog születni. Így van ez Belocca és Budai esetében is, hiszen elkészült a két DJ első közös szerzeménye: a Contact.
  • CRE002 Budai & Vic - Forever EP

    A „Chriss Ronson and Yvel & Tristan – Rula” után itt az újabb Cre8tion Records bakelit megjelenés, mely ezúttal a Budai & Vic pároshoz köthető.
  • Budai & Vic - B With U

    Szeptember 15-én jelent meg az I Love Deep Records kilencedik kiadványa.
  • Budai & Vic zene az új Renaissance mixalbumon

    Tom Middleton, úttörő producer és DJ, aki nem szorul bemutatásra...
  • Új Budai & Vic megjelenés!

    A Discoteca Music norvég kiadó gondozásában jelent meg Budai & Vic All Night Long című maxija. Az eredeti verzió mellett 3 remix is helyet kapott a digitális kiadványon.
  • Plastic City, The Timewriter, Budai&Vic

    Három fogalom, egy nagyszerű remix.
  • I Love Deep 01. Mixed By Budai

    Több mint hatévnyi, számtalan, felejthetetlen party-t követően, november közepétől hazavihetővé és kézzelfoghatóvá válik az élmény!
  • ILD007: Budai & Vic- U JustDon'tKnow

    Igazi nyári dallamokat ígér az I Love Deep Records hetedik digitális kiadványa a legújabb Budai & Vic szerzemény: U Just Don't Know, mely eredetije mellett négy remixszel érkezik, többek között a berlini Lukas Greenberg által készített mélyebb illetve a kanadai Jay Tripwire által újragondolt techesebb változat.
  • The Quasar - Over The Gravity EP

    A nagyobb on-line lemezboltokban már elérhető a The Quasar - Over the Gravity EP!
  • The Quasar – Soda Inc. és Deep Collective remixek

    A The Quasar tovább folytatja menetelését a nemzetközi hírnév felé! Az Over The Gravity már korábban átlépte hazánk határait, hiszen szerepelt a John Digweed Transitions showjában elhangzott, fél órás The Quasar produceri mixben, most pedig a dallal kapcsolatban két EP megjelenés is küszöbön áll.
  • Megjelent DJ Budai új mixalbuma és első DVD-je

    Különleges útifilmet kap szemébe és fülébe a kedves DVD néző. DJ Budai, a hazai klub generáció nagy kedvence a főszereplője a "LIVE - FUNKY TECHNO ROADMOVIE" című party-mozinak. Az energikus stílusú lemezlovas-producer a múltban számtalanszor bizonyította, neve nem véletlenül szerepel több mint 15 éve rendezvények plakátjain, CD-k és bakelitek címkéin.
  • True Playaz In The Mix Vol 3.

    A Ganja Kru Dj-ként talán legkevésbé futtatott tagja, Pascal bizonyít a csapat legújabb mixlemezén, melyen persze megtalálhatók társai: Dj Hype és Zinc legújabb szerzeményei is, valamint más jelentős producerek munkái is helyet kaptak a True Playaz mixen, mint például : Hive, Friction, vagy Hazard.

Ajánlott videók

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó