Pulzar

Focus party presents

Archív partyajánlók

Biográfiák

  • Darren Emerson

  • Moon

  • Manic-N

    Manic.N azaz Bauer Norbert 1975. június 5-én született Nagyatádon. A zene iránti imádat már gyerekkorában megmutatkozott. Már akkor mániákusan gyűjtötte a zenéket (kazettán), amiket előszeretettel játszott házibulikon, iskolai rendezvényeken.
  • Corey Korosy

    1988. január 26-án láttam meg a napavilágot Miskolcon. Már gyerekkoromba is meghatározó szerepet töltött be a zene. Ezért is jártam egy művészeti iskolába, ahol 8 évig táncoltam, ami megalapozta a zene iránti szeretetem és elősegítette a ritmusérzékem kialakulását.
  • Dave D

    1988. október 3-án születtem Miskolcon. Már fiatal korom óta érdekelt a zene. Az iránta érzett szeretetem és a bulikon látott és hallott lemezlovasok munkája ösztönzött arra, hogy elkezdjek foglalkozni a dj-kedéssel.
  • Schiipman

  • Griff

    Griff zenei pályafutását alig 12 évesen, 1998-ban kezdte. Ettől az évtől kezdve magántanárnál tanul szintetizátoron, billentyűs hangszereken.
  • Madox aka Marco Grandi

    1982.augusztus 5-én születtem Orosházán. Édesapám komoly bakelit gyűjteménye révén nagyon sok zenét hallgatott, így én is egész pici koromban kapcsolatba kerültem a zenével.
  • Alberto Visi

  • Nigel Snorter

    A 90-es évek elején, mint műkedvelő és egyben az elektronikus tánczene híve, egyre erősödő elkötelezettséget érzett a diszkósvilág felé. 1995-ben megkapta elsö lemezjátszóját és megvásárolta elsö bakelit lemezét. Innentől fogva a lemezlovasi ambíciók vezették.
  • Andrewboy

    DJ, akit az afterpartik tettek igazán elismertté és innen sikerült országos hírű névvé válnia.
  • Tiefschwarz

    A Tiefschwarz projekt megalakulását a létrehozó két testvér, név szerint Ali és Basti Schwarz 1990-re teszi, amikor is a zene iránti szenvedélyük kibontakozásaként olyan stuttgarti helyeken kezdtek el zenélni, mint az „ON-U“ (1990 – 1993) és a „Red Dog“ (1993 – 1997).
  • Lucky Lawley

  • GREEN

  • Bordzsi

  • Lillith

  • Kistulip

  • Axass

Ajánlott lemezek

  • Renaissance – The Masters Series: Satoshi Tomiie

    Satoshi Tomiie mixeli a Renaissance kiadó Masters Series-sorozatának a legújabb részét. A japán-amerikai lemezlovas az aktuális kedvencei mellett kiadója, a Saw Recordings hamarosan megjelenő felvételeiből is bemutat párat.

Zenei stílusok

  • Darkambient

  • Indie

  • Blues

  • Darkwave

  • Ethno

  • Nu Disco

  • Twostep

  • Reggae

  • Pop

  • Nu Rave

  • Deep House

    A house zene egyik alfaja. Lassabb ütemek és lágyabb hangzás jellemzi, gyakran fordul elő férfi vokál a stílus klasszikusai között.
  • Acid

    Valószínűleg a Roland cég maga sem gondolta, milyen korszakalkotó változás elindítója lesz a TB-303-as analóg bassliner 1982-es piacra dobásával. A készüléket egyedül gyakorló gitárosoknak, a TR-606-os dobgép mellett használandó mechanikus basszuskíséretként szánták, az “élő zenekar a nappaliban” hatás elérésére. A szerkezetnek eleinte nem volt komoly visszhangja; a gitárosoknak nem igazán jött be a készülék, vagy csak egyszerűen nem vettek tudomást róla. A Roland másfél év, azaz mindössze tízezer TB-303-as összeszerelése után leállította a gyártást.
  • Progressive Psy

  • Minimal Techno

  • Nu Beats

  • Rock

  • Killer

  • Industrial

  • Club

  • Garage

  • Darkpsy

  • Psytech

  • Tradicional Goa

  • Full-on

  • Funk

  • Speedgarage

  • Progressive Trance

  • Dub

    A dub egy létező szám változatának tekinthető, amely általában kihangsúlyozza a dobot és a basszust; a keletkező hangzás népszerű a jamaicai sound systemek tagjai körében.
  • Hardcore

  • Folk

Ajánlott videók

Ajánlott rádiók

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó