Pulzar

Griff

Griff zenei pályafutását alig 12 évesen, 1998-ban kezdte.
Ettől az évtől kezdve magántanárnál tanul szintetizátoron, billentyűs hangszereken.

Lemezlovas karrierje 2000-ben Miskolcon, középiskolai rendezvények lebonyolításával majd ezek szervezésével kezdődött. Folyamatosan nőtt az igénye a különböző zenei stílusok iránt. A kezdeti sikereken felbuzdulva 2002 februárjában, alig 16 évesen sikeres vizsgát tett az OSZK-nál Budapesten, így ő lett Magyarország addigi legfiatalabb lemezlovasa. Nem sokkal a vizsga letétele után, némi szerencsének köszönhetően megismerkedett Kühl Tamással, aki rengeteg tanáccsal és hanglemezzel segítette a pályán való elindulását. Griff még ebben az évben bekerült Miskolc egyik legnívósabb klubjába, a Juno Dance Club-ba, októberben pedig már rezidensként állhatott a lemezjátszók mögé. Zenei stílusa ekkortájt még két szálon futott. Hobbi szinten belekóstolt a hip-hop műfajba, ezáltal rengeteg sztárral ismerkedhetett meg. Mindemellett lehetősége nyílt mindenkori kedvencének, az elektronikus zenének a megszerettetésére, a helyi közönséggel.

2003-ban sikerült fellépéseinek elszakadnia Miskolctól. Meghívást kapott Tiszaújváros és
Eger egy-egy klubjába.

2004 Griff pályafutásának egy vízválasztó éve volt. Az elektronikus zenét tekintette mindig is a főprofiljának, ezért is jött szeptemberben -egy szabadtéri rendezvényen való fellépés után- az elhatározása: Befejezte az egyéb stílusok játszását és innentől kezdve csak a fő zenei vonalára összpontosított. A DJzés mellett, elkezdett producerként is tevékenykedni. Egy internetes rádióműsorban több rögzített mixe is helyet kapott.

Hatalmas előrelépést jelentett az ifjú tehetség számára a 2005-ös év. Az ország számos klubjába kapott meghívást, köztük a legendás Highlander Music Hall-ba (Sárospatak) és a Bank Dance Hall-ba (Budapest). Több külföldi világsztárral is zenélhetett egy pultban: Misjah (NL), Felipe (A) és Brenda Russel (UK). Az év elején meghívást kapott Miskolc egyik közkedvelt rádióállomásának elektronikus zenékkel foglalkozó műsorába lemezlovasként. Azóta már számos hétvégi estén szórakoztatta sajátos stílusával a rádió hallgatóit, visszatérő vendégként. Meghívást kapott Miskolc első nagyszabású szabadtéri nyárbúcsúztató parádéjára, a Miskolc Parádéra, ahol a Juice kamionján hevíthette fel a több ezres tömeg hangulatát. Az év elején megalapította első label-jét és egyben project-jét, a Technology Karma Recordings-ot, melyben produceri oldalát mutatja meg a közönség számára. Kisebb fajta otthoni stúdiót hozott létre célja megvalósításának érdekében. Ezzel párhuzamosan fivérével elkezdett egy "live-act" produkción dolgozni.

2006 a vártnál is több eseményt hozott Griff karrierje számára. A fiatal lemezlovas március elején Budapest egyik közkedvelt klubjában a Kashmir Undergroundban szórakoztatta a fővárosi közönséget. Februártól el kezdett aktívan foglalkozni, az akkor már egy éve létező partysorozatával, a Karma Night-tal, melyet ettől kezdve havi jelleggel rendezett meg barátjával, Peet Bovszky-val. Március végétől a sorozat helyszínéül, Miskolc legkedveltebb klubját, az Egyetemi RockWell Klub-ot választják. A Karma Night-okon nem csak főszervezőként, hanem rezidens lemezlovasként is részt vesz. Augusztusig hét alkalommal rendezték meg partyjaikat, melyeknek egyre nagyobb sikere és viszhangja lett. Mind emellett fiatal tehetségek tanításával is foglalkozott, akiknek fellépési lehetőséget biztosított a rendezvényein. A nyár utolsó hónapja egy igazi próbatétel volt Griff számára, aki mind szervezőként, mind pedig lemezlovasként bizonyított. Augusztus elején a Budapesten megrendezésre került első magyarországi kétnapos techno fesztiválon, több mint 3000 embernek zenélt. Másnap karrierje újabb mérföldkövéhez érkezett. Ekkor ünnepelhette első külföldi fellépését, méghozzá nem is akárhol. A helyszín Szerbia egyik legnívósabb klubja, a BALI Dance Club volt, ahol szintén több mint 3000 embernek zenélhetett a két külföldi sztárDJvel, a norvég Cave-vel és a belga Ortin Cam-mel együtt, akiket ő maga bookingolt. A hét utolsó napján pedig egy miskolci mixversenyre volt hivatalos, mint zsűritag. Ezt követően a gergelyiugornyai Nádas Disco-ban, a miskolci RockWell Cafe-ban és a hajdunánási Carib Club-ban lépett fel. A 25-én megrendezésre került második Miskolc Parádén saját kamiont szervezett és indított a TechFest csapatának színeiben, melyen nem utolsó sorban DJként is szerepelt. A kamion és egyben a rendezvény egyik hivatalos afterpartyját is Griff szervezte, méghozzá a Karma Night sorozat augusztusi bulijaként, melyre sztárvendégként Magyarország vezető techno DJjét, Budait hívta meg. Másnap pedig második külföldi fellépésének helyszínére, Szlovákiába utazott. Ez alkalommal az Európaszerte híressé vált Free Summer 2006-os fesztiváljára kapott meghívást, ahol csaknem 30 külföldi lemezlovassal együtt több ezer embernek zenélhetett. Ősszel a Karma Night-ot három alkalommal a Hotel Juno-ban rendezték meg, az év végére csapatával azonban ismét visszatért az Egyetemi RockWell Klub falai közé. Mind eközben október 14-re a nagyhalászi Júlia Centrál-ba bookingolta a norvég sztárDJt, Cave-et. Novemberi és decemberi bulijai nem csekély visszhangot keltettek szülővárosában. Az év utolsó napját pedig egy zártkörű Karma Szilveszterrel zárta. 2006-ban három stúdió- és egy tucat livemixét rögzítették. Hivatalos weboldala angol nyelven is elérhetővé vált. Ezen felül külföldön, a lemezlovasok körében is igen nagy népszerűségnek örvendő myspace.com-on saját oldalt nyitott. Novemberben A New Hope címre keresztelt mixlemezét három webrádióban is sugározták. 2006-ban megragadta az alkalmat hogy bebizonyíthassa: mind szervezőként, mind lemezlovasként megállja a helyét.

2007 sem telt el események nélkül. A Karma Night-ot 16 alkalommal rendezték meg ebben az évben, melyek között az egri Origó Club, a miskolci White Horse Disco, AmfiTeátrum, Avas Kilátó, E/2 Becks Aréna és Mad Club új helyszínül szolgáltak a rendezvénysorozatnak. Mindemellett Griff két dj-versenyt is szervezett, melyen zsűritagként is részt vett. Márciusban meghívást kapott Nyíregyháza egyik legnevesebb rádió állomásának, a RetroFM-nek a stúdiójába egy 2 órás elő mix erejéig. Májusban ismét külföldi vendégszereplésre került sor. Ez alkalommal a csantavéri (Cantavir - Szerbia) Club Underground falait döngette meg a norvég sztárDJ-vel, Cave-vel együtt, akit ismét ő hozott el a közönségnek. Szeptemberben pedig a minden évben megrendezésre kerülő Wet Dreams nevezetű party-ra kapott felkérést Dárdára (Darda - Horvátország). Ez évi két külföldi fellépése mellett számos meghívást kapott szülőföldjén is, többek között a sárospataki Highlander-be, a budapesti Viper Room-ba, a miskolci Avas Kilátóba, stb. Októberben felkérték Karma projektjével együtt, Miskolc egyik legnívósabb fesztiválján a Rocktoberfest-en való szereplésre. 2007-ben egy stúdiómixet készített, melyben a techno felvételek mellett már a Magyarországon is egyre nagyobb népszerűségnek örvendő electro és minimal stílus elemei is körvonalazódtak. Emellett számos élő mixét rögzítették fellépései során. Februárban megjelent az első, 2 saját számot és 2 Karma DJ által írt zenét tartalmazó CDs kiadványa Hard To Be Free EP címen.

Griff zenei stílusában kisebb változás következett be 2008-ban. Ettől az évtől kezdve egyre gyakrabban hallhatott tőle főként minimal és electro felvételeket a közönség, nem csak a Karma rendezvényein. A váltás oka a nagyérdemű megnövekedett igénye az új stílus iránt. A csupán 22 esztendős lemezlovas a progressive house világából is előszeretettel játszott zenéket, ugyan akkor a régóta kedvelt techno vonalat se hagyta feledésbe merülni. Ezt az évet első sorban rendezvénysorozatának szentelte. Csapatával együtt egyre nagyobb sikereket értek el, olyannyira, hogy Miskolc legkedveltebb partysorozatává nőtte ki magát a Karma Night, melyet ebben az évben 12 alkalommal rendeztek meg. Griff 2008-ban is kapott külföldi fellépési lehetőséget. Március 23-ára a Hong-Kong-i származású angol Miss Janette Slack-kel érkezett az eszéki (Osijek - Horvátország) Club Tufna-ba, ahol ezúttal is teltházas közönségnek játszhatott. Emellett számos magyarországi partyn kapott vendégszereplést, mint például a 8. Ableton Live Találkozón (Mad Club, Miskolc), a Creamfields Warm-up Partyn (Kettes Klub, Miskolc), a Mesca Boys Birthday Partyn (Viper Room, Budapest), az Ostroml Birthday Bash-en (Vigadó, Debrecen), stb. Ez utóbbira, barátjának - Ostroml - születésnapjára, készített live technomixe a stílus kedvelőinek széles körében ismételten elismerést vívott ki. Április elejétől május végéig barátjával Corey Korosy-val minden héten, csütörtökönként a miskolci Jazz Café-ban szórakoztatták a kávézó vendégeit. Eközben május 11-ére a legendás Highlander Music Hallba Griff bookingolta az angol sztárDJ-t Ignition Technician-t, aki ekkor járt először Magyarországon. Augusztusban a Karma csapatával együtt Borsod megye egyik nívós nyári fesztiváljára, a kazincbarcikai KaSza Napok csütörtök és szombat estéjére kapott felkérést. 2008-ban 3 stúdió mix látott napvilágot, melyek már Griff új zenei stílusának világából adnak ízelítőt.


Forrás: DjGriff

Archív partyajánlók

Ajánlott lemezek

  • Anthony Pappa visszatér - Moments 2

    Anthony Pappa karrierjének története nagyon tartalmas, olyan nevekkel való együttműködését követően, mint a Global Underground, Renaissance, DMC vagy éppen az EQ, csak egy maroknyi példa karrierjéből.

Kapcsolódó cikkek

  • Lesz*rom Projekt – Dave Seaman

    Múlt hét pénteken, azaz 2012. február 12-én startolt a Lesz*rom Projekt (a benzinkutakról már jól ismert Lesz*rom termékek promójaként) Dave Seaman-t, mint sztár DJ-t felvonultató 4 állomásos party sorozata. Pénteken a budapesti Prestige Club-ban, és a kiskunfélegyházi Globe-ban, szombaton pedig a sárospataki Highlander-ben, és a pásztói Miami Club-ban nyílt lehetőség a vájt fülű közönségnek meghallgatni a sámánt.

Biográfiák

Ajánlott rádiók

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó