Johan Gielen 1968-ban Belgiumban született, első lemezét 17 éves korában rakta fel a lemezjátszóra, majd elhatározta, hogy producer lesz és Svenson-nal közösen, számos nagy sikert értek el Svenson & Gielen, valamint Airscape néven.
Yvel & Tristan üstökösként robbant be a hazai elektronikus zenei életbe. Több netes rádión is műsoruk van és rendszeres fellépői az ország neves klubjainak.
Az első klub, ahol házigazda szerepet töltött be, a Bahnhof Music Club volt 1998-ban. Három éven keresztül volt ott rezidens. Közben kis klubokban játszott, mint például: Süss fel nap, Fat Mo’s, Club Seven.
A SanFranciscoBeat (aka Egér) név mögött álló Kovács Krisztián tizennégy évesen, 1996-ban kezdett összebarátkozni a lemezjátszókkal.