Pulzar

Partyajánló

MARKUS SCHULZ

Dátum 2008. október 18.
Stílus ismeretlen
MARKUS SCHULZHa megkérdeznek, hogy ki Markus Schulz, akkor két angol szó jut eszembe. Az egyik a “Coldharbour”, a másik a “Daydream”. Két emblematikus fogalom, melyek a Németországban született, de Miamiban élő DJ munkásságát fémjelzik.

MARKUS SCHULZ

Ha megkérdeznek, hogy ki Markus Schulz, akkor két angol szó jut eszembe. Az egyik a “Coldharbour”, a másik a “Daydream”. Két emblematikus fogalom, melyek a Németországban született, de Miamiban élő DJ munkásságát fémjelzik.
Coldharbour Lane - egy keskeny kis utca Londonban, ami a fagyos kikötőről kapta nevét. Itt működik az a stúdió, ahol Markus évekkel ezelőtt megtalálta saját hangzását, ahol révbe ért. A hangzást, melyben az alapok olyan súlyosak, olyan mélyek, a dallamok pedig úgy lebegnek akár csak a viharos tenger hatalmas, lenyűgöző hullámai.
Daydream - álmodozás, amikor az ember nyitott szemmel is egészen máshol, a valóságtól messze jár. Daydream, ami talán az egyik legátütőbb, legszenvedélyesebb és egyben talán a legnagyobb sikert arató felvétel Markus legutóbbi, csaknem egy évvel ezelőtt megjelent szerzői lemezéről.
A house mély, szigorú alapjait a trance lágy hullámzásával és a progressive zenék előremutatásával ötvözi legfrissebb válogatáslemezén is, amely az Armada at Ibiza Summer 2008 címet viseli.
Nevéhez fűződik a Global DJ Broadcast című rádióműsor, melynek minden adása Markus megkérdőjelezhetetlen profizmusát és zene iránti szeretetét tükrözi.
Mindezt élőben is átélheted, vagy akár nyitott szemmel álmodozhatsz, október 18-án Budapest egyik legkülönlegesebb eseménysorozatán, a BudapestTranceCentral nyolcadik felvonásán. Az este szintén fellép a BTC által képviselt zenei irányzat két jeles hazai képviselője, Inpieces és a Poleposition is. A BTC a White Angel-ben ünnepli harmadik születésnapját, méghozzá azzal a Markus Schulz-cal, aki három évvel ezelőtt az első, hatalmas sikert arató rendezvény vendége is volt egyben.

Ha tudod, ki Markus Schulz, akkor ott leszel. Ha még nem tudod, akkor azért legyél ott!


BTC8: Markus Schulz – White Angel (2008. október 18. szombat)
Cím: Budapest III. Reményi Ede u. 3.


Belépő elővételben 2900 Ft, helyszínen 4000 Ft.

Elővétel helyek: Nyugati NonStop, Traffic Shops: Westend & Mammut, KarmaCafe: Westend, IncognitoCafe Bp. VI. Liszt Ferenc tér 3., DokkCafe: Mammut II. 2.emelet

Internetes elővétel: www.ticketbox.hu


Kapcsolódó weboldalak:
www.markusschulz.com
www.budapesttrancecentral.hu
www.freee.hu
www.inpieces.hu
www.poleposition.dj




Markus Shculz LIVE @ House Parade 2008 (RO)



Markus Schulz & Departure - Cause you know


Ajánlott lemezek

  • Renaissance – The Masters Series: Satoshi Tomiie

    Satoshi Tomiie mixeli a Renaissance kiadó Masters Series-sorozatának a legújabb részét. A japán-amerikai lemezlovas az aktuális kedvencei mellett kiadója, a Saw Recordings hamarosan megjelenő felvételeiből is bemutat párat.

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó