Mono, Mono, Mono!!! A töretlen sikereknek örvendő klub novemberben is helyszínül szolgál több hazai sikeres rendezvénynek is. Az alábbiakban az összes novebmberi mono programot szemügyre vehetitek.
Az új lemezt bemutató turné első állomása! A Seattle-ből származó producer Bruno Pronsato 2005-ben óriási lépéseket tett, hogy az experimentális technot a csúcsra emelje. Zenekészítésben és előadásaiban egyaránt hektikus ütemeket diktált és közvetített a hallgatóknak és a közönségnek Németországban, Svájcban, Törökországban, Mexikóban és egész Amerikában.
A düsseldorfi Oliver Hacke személyében már nem a régi, klasszikus és nem egyszer begyöpösödött detroiti szokások által befolyásolt nemzedék tagját tisztelhetjük, hanem az önálló, friss hangzású német techno producerek egyikét.
Frivolous, vagyis Daniel Gardner nem mindennapi karakterét a megszokott jelzők közé szorítani nem egyszerű feladat. Sokan, sokféleképpen próbálkoztak már, de rendszerint pofára esés és reménytelenné nyilvánítás lett a vége.
A legszélesebb körben Maurizioként ismert, jelenleg negyvenes évei közepét taposó Moritz von Oswald az 1990-es években tért rá az útra, amely napjaink egyik legbefolyásosabb technoproduceri státuszához vezette. Ezt megelőzően a '80-as években a hamburgi Palais Schaumburg new-wave bandában dobolt, de az évtized végén éles váltással nyergelt át az elektronikus zene hátára.
Konrad Black (született Todd Schillington) számára a DJ-zés, a producerkedés és zenéjének élő előadása sem jelentett gondot az utóbbi tíz évben. Egész zenei karrierjén végigkövethető a piszkos basszusokra alapuló hangzásvilág, akár a drum & bass-es, hip hopos gyökereit, akár a legfrissebb zenéit vesszük górcső alá.
A program egy előadással kezdődik, amely során Bíró Eszter énekesnő és Raj Tamás rabbi beszélget kötetlenül a modern zsidó zenéről. Ezt követi a „Slam Poetry” produkció Backdoor és Akkezdet Phiai közreműködésével, akik külön erre az alkalomra álltak össze és a méltán népszerű Akkezdet hiphop formációnak a live-actjén dolgoznak.
Az őszi mendei szezonnyitó alakalmával a LIP Records legénysége mutatja be a nemrég megjelent lemezüket. A LIP Records-ot DJ Soneec alapította, aki már jó pár éve "benne van" a magyarországi House vérkeringésben.
A szervezőség köszöni, hogy eddigi rendezvényeken ilyen sokan részt vettetek. Reméljük senkinek sem okoztak csalódást, és hogy szereztek egy pár felejthetetlen élményt nektek.