A szerkesztĹ dj-k régi álma vált valóra azzal, hogy elindíthatták hazánk
legújabb zenei portálját, melynek célja, hogy a eurotrance, trance és trancecore
zenék kedvelĹibĹl egy olyan közösséget alakítsanak, ahol az elĹadókat és
hallgatóikat kicsit közelebb hozhatják egymáshoz. A site nagy hangsúlyt helyez a
trance stílus híreinek naprakész bemutatására, de olvashatnak és/vagy láthatnak
interjút is a magyar trance fanok.
Bővebben
Az évszázados rekordot megdöntő, hirtelen beköszöntött 'ősz' miatt az előzetes hírekkel ellentétben csak 2005.06.18-án nyitnak a Hajógyári-sziget szórakoztató komplexumának létesítményei, amikor is már igazi fényében élvezhetjük a nyarat - már ha a meteorológiának hinni lehet.
Bővebben
Hihetetlen tempójú és látványos előkészületek után tavaly júniusban megnyitotta kapuit Magyarország minden tekintetben egyedülálló szórakoztató-komplexuma a Hajógyári-szigeten; ahol egészen szeptember közepéig bulizhattunk úgy, ahogy korábban soha, ahogy csak kedvünk tartotta, számtalan elektronikus zenei stílus között válogatva. A múlt évi nyitó-buli hétvégéjén tízezrek élvezték a sziget fantasztikus létesítményeit, melyeket 2006 május 27-től végre ismét birtokba vehettünk - feledve a szürke napokat, a zárt klubokat, és élvezve a nyár ragyogó örömeit!
A zenei kínálat most is rendkívül színes, garantáltan Te is megtalálod majd a fogadra valót:
Bővebben
[Biográfia] A Masomenos duo-t Joan Costes és Adrien de Maublanc alkotja.
Bővebben
Lemondta júliusi és augusztusi
fellépéseit.
Bővebben
a szombati WHAT DA FUNK? party helyszíne MEGVÁLTOZOTT!!!
Az új helyszín az OLDSCHOOL az INSIDE-ban.
Időpont: 2005 december 03. szombat
Bővebben
A nyári Pacha pénteken már találkozhattatok Matthew és Flash nevével, hiszen nem kevesebb mint negyedik alkalommal "vágják tele" a klub táncterét.
Lineup: Matthew, Flash, Peru, Tranzident
Bővebben
November 26-án 11. Születésnap & Wild West Classic Mendén, a Club
Prince-ben.
A tavalyi nagysikerű 10. születésnap óta ismét eltelt egy év, ami megint
okot ad az ünneplésre. A koncepció - az eddigi születésnapokhoz
hasonlóan - változatlan, tehát a rezidensek és kedvenc classic lemezeik
kerülnek terítékre ezen az éjszakán.
Bővebben
[Friss] Willcox legújabb dalával is tarol. A „Day ’N Night” és a "Let it go” elsöprő sikere után, az „In My Head” a legtöbbet hallgatott magyar dal lett a Shazam Top 100 Hungary chart-on.
Bővebben
Az év dala 2007-ben, a Radio Café-n: Zagar feat. Underground Divas - Wings Of Love!
Bővebben
2004. elĹ felében mutatják be az idei WMC-n forgatott dokumentumfilmet.
Bővebben
[Fesztivál hír] Szépen kerekedik az idei Sziget programja, ezúttal egy híján 10 név került a már eddig is színes csoportba. Rapper-nagyágyú, pop-r'n'b díva, indie rock aktuális kedvencek, DJ-producer legenda. Íme, a friss lista:
Bővebben
A tavalyi évhez hasonlóan a Defected Rec. Idén is kiadja szokásos Most Rated dupla albumát, ami ezúttal a WMC jegyében készült és március 21.-től a boltok polcain.
Bővebben
Júliusban egy egészen új partisorozat indul útjára az amerikai House jegyében, ezáltal népszerűsítve, ezt a sokak által igen kedvelt stílust, mely színte alig hallható kis hazánkban.
Bővebben
[Friss] Jess Glynne és Wilkinson a SZIN-en!
A hazai fesztiválpaletta legnagyobb múltú eseménye, a Szegedi Ifjúsági Napok idén lesz 50 éves. A szervezők – stílusosan - az év 50. napján jelentették be a Tisza-parti nyárzáró buli első külföldi fellépőit, a szupertehetséges Jess Glynne-t és a brit d'n'b meghatározó alakját, Wilkinsont. Erősödik a hazai felhozatal is: már ott a sorban Majka & Curtis, a Punnany valamint a Wellhello is. SZIN idén augusztus 22-26 között lesz, a már megszokott Újszegedi Partfürdőn.
Bővebben
Elkészül a két techno titán, Collins és Behnam honlapja. Az oldalon a legújabb szerzemények mellett számos fontos információt is találhattok, ha oda látogattok!
Bővebben
Ezen héten indult a TRUESOUNDS csapat új weboldala, amit óriási várakozás
előzött meg már az elmúlt hónapban. A szerkesztők igyekeztek egy előremutató
weboldalt létrehozni, amely hűen tükrözi a truesounds filozófiát.
Bővebben
Choice. Ezt a nevet kapta az Azuli records gondozásában megjelent dupla mix album, ami tényleg az igazi klasszikusokig nyúl vissza a house mĹąfaján belül.
Bővebben
A hazai internetes rádiózás egyik úttörője, a ParaRadio, idén negyedik alkalommal rendezi meg az X-peripheria Fesztivál, amely a kortárs elektronikus zenei élet legfontosabb külföldi és magyar fellépőit mutatja be a hazai közönségnek. A május 2-án és 3-án sorra kerülő esemény egyben jó alkalom a ParaRadio hatodik születésnapjának megünneplésére is.
Bővebben
[Friss] MAX COOPER készítette a neves San Francisco-i illetőségű nyomtatott és internetes elektronikus zenei szaklap, az XLR8R podcast sorozatának legújabb darabját. A „Decibel Mix”-re hallgató epizódhoz a Seattle-ben sorra kerülő Decibel Festival adta az inspirációt Max-nek. Több mint egy órán keresztül élvezhetjük a rá jellemző eklektikus és magas színvonalú zenei spektrumot. Többek között Agoria, Ambivalent, Pleasurekraft, és persze maga Max Cooper is a tracklistán!
Bővebben