Elérkezett az idĹ, hogy ismét találkozzatok. Te és megújult otthonod, a Home Club. Bár a nyár kellemes emlékei még benned élnek, de a szervezĹk fel tett szándéka, hogy tartalmassá tegyék számodra az év többi hónapját is. Mint azt mindannyain tudjuk, az emlékek és kihívások egyszerre éltetik az embert, így ennek a filozófiának eleget téve új ruhát öltöttek, minden vonatkozásban. Szeptember 12-én, valamint 13-án nyílnak a kapuk és megbizonyodhatsz arról, hogy a legtartalmsabb programok, a legprofibb dj-k, a legszexibb lányok és a legjobb pasik még mindig Budapest legnagyobb klubjában találhatók.
Bővebben
Hamarosan már a boltok polcaira kerül Chriss elsĹ mixalbuma, ami egyben a Directions sorozat 4. darabja is. Szeptember 19-én, a Pacha Bar-ban kerül megrendezésre az exclusive lemezbemutató, melyen Chriss 5 órás szettje mellett, Kühl, valamint egy special guest is a lemezjátszók mögé lép. Aki az elsĹk között lépi át a Pacha szentélyét, az egy-egy ajándék cd-vel lehet gazdagabb. Érdemes tehát sietni.
Bővebben
Több szempontból is jelentĹs eseménynek számít a szeptember 20-ai dátum a Psystem Error rendezvénysorozat életében. Az elsĹ említésre méltó hír, hogy új színhelye lesz a rendezvénynek: Budapesten, a XI. kerületi Bartók Béla út 137-es szám alatt található Remiz -az eddigi helyszínhez képest közel háromszor akkora belterületĹą- épülete biztosítja ezúttal a helyszínt az elkövetkezendĹ megmozdulásnak. A hétköznapokon villamosok parkolását kiszolgáló robusztus épület erre az éjszakára átalakul, és a szerelvények helyét egy kivételével - hangfal tornyok és robotlámpák veszik majd át.
Bővebben
Egy új magas színvonalú szórakozóhely nyílik Bonyhádon. A nyitóbulin nem kissebb név vendégszerepel majd, mint James Holden. A hazai élvonal képviseĹi is a lemezjátszók mögé állnak, névszerint Chriss, Tommyboy, Szeifert. A kisteremben pedig: Andrewboy, Deep Jr., Nigel Snorter.
Bővebben
Az idei Budapest Parádén mintegy 600 ezren vettek részt, ezzel a fesztivál az egyszerre legnagyobb tömeget megmozgató rendezvény Magyarországon - mondta Vető Viktória, a szervező Sziget Kft. sajtófőnöke szombaton este az MTI-nek. Hozzátette, hogy tavaly 550 ezren vonultak fel a parádén.
Bővebben
2003. szeptember 5.-én pénteken 22 órától veszi kezdetét a szabadtéri SYNTHETIC PARTY, amelynek helyszíne az Érd-Simonpusztai PihenĹ- és Lovaspark területe (7-es fĹút 27. km). A nyarat záró buli szombat reggel 11-ig tart, amely rossz idĹ esetén partysátorban kerül megrendezésre. FellépĹk: Sterbinszky, Slam Jr., Tranzident, három techno-dj: bEgA!, Peha, P.G. Boy
Bővebben
Budapesten mostanra hagyománnyá vált, hogy a Budapest Parádé zárja a nyári fesztiválok sorát. Idén augusztus 23-án immár negyedik alkalommal foglalja el a fĹvárosi utcák egy részét több, mint 40 színpaddá varázsolt zenés kamion.
Bővebben
Carl Cox ismét hazánk vendége, pontosabban a Palace Dance Club Siófok -ban fog fellépni augusztus utolsó hétvégéjén...
Bővebben
Van, aki libával jött be, van, aki siklóernyĹvel landolt a rendezvényre, többtízezer látogató pedig busszal, vonattal vagy repülĹvel érkezett Budapestre, az idei Sziget Fesztiválra. Az általános vélemény szerint az idei buli békésebb, nyugodtabb, de pörgĹsebb és változatosabb volt, mint az elĹzĹ tíz rendezvény bármelyike. Bár a kezdeti kétnapos esĹ távol tartotta a látogatókat, egyhetes jó idĹ esetén akár nézĹcsúcs is lehetett volna. Az egy hét alatt idén 353 ezren voltak a Szigeten.
Bővebben
További Korg újdonság, az Electribe sorozatból.
Bővebben
Immáron hivatalossá vált, hogy szeptember 5-tĹl, minden hónap elsĹ péntekén a Pacha Bárban kerülnek megrendezésre a legendás House Matic éjszakák. A nem hivatalos, augusztus 23-ai debütálás után, az official nyitópartyn a sztárvendég nem más, mint a Peace Division, akiket úgy vélem felesleges bemutatni.
Bővebben
ŐsztĹl újabb taggal bĹvül a Korg híres Electribe sorozata.
Bővebben
LÁTOGASS EL IBIZÁRA ÉS BULIZZ AZ AMNESIÁBAMAN MAGYAR LEMEZLOVASOKRA...
Bővebben
MeglehetĹsen forró hangulatban telik augusztus második hétvégéje a Palace-ban.
A pénteki French Kiss-Hustler Girls! 'bemelegítése' után szombaton csúcsra törnek
az élvezetek: Home 69 Party hozza izgalomba a kedélyeket a Dance Club arénájában!
DJ-k: Junior, Lauer. Az est háziasszonya: MICHELLE WILD.
Bővebben
Hustler Girls!!
Ugyan kinek kéne bemutatni a fantasztikus Hustler- lányokat?! Larry Flynt magazinjának csodálatos testĹą lányainak lába elĹtt ott hever a világ férfi-nemzedéke. A szabadosságukról híres, fülledt erotikával hódító; vampként vagy épp szende szĹązként színpadra lépĹ Hustler-lányok alighanem a Palace 2003-mas ajánlatának egyik legkedveltebb színfoltjaként lesznek jelen a Dance Club-ban.
Bővebben
Lassan de biztosan gyĹąlnek a letölthetĹ archív Pulzár mixek. Így mindenki újból vagy elĹször hallgathatja a Pulzárban megfordult lemezlovasokat. Mindezt a letöltések menüpont alatt tehetítek meg...
Bővebben
Chriss-t az a megtiszteltetés érte, hogy július 26-án Londonban léphet fel, a legendás hírĹą The Cross-ban. Ezen az éjszakán a Renaissance olyan dj-k mellett ad lehetĹséget Krisztiánnak, mint ANTHONY PAPPA, TOM STEPHAN, vagy LISA GERMAN.
Bővebben
Lassan több mint egy év telt el az Oktogon címĹą album, és a Dallam videó megjelenése óta. Azóta a lemez bejárta Európát, és a legkülönbözĹbb féle válogatáslemezeken szerepelt Karányi Dani neve Londontól Görögországig.
Bővebben
ISMÉT INDÍT KAMIONT A PULZÁR
JEGYRENDELÉS: 06 70 2100 453
ÁR: 5000.-
Bővebben
Féláron jöhetnek vonattal a hazai fanok a Sziget Fesztiválra és egyes vendéglátó helyeken akár kártyával is fizethetnek már a rendezvényen. Az idei Sziget Fesztiválon a szervezok még nagyobb hangsúlyt fektetnek a szolgáltatások fejlesztésére, amivel kapcsolatban a Sziget látogatói - a közvélemény-kutatások szerint - évrol-évre pozitív változást érzékelnek.
Bővebben