Pulzar

Cikkek

  • Sziget: „Húsz év hév”

    A Szigeten ott kell lenni. A jubileumi huszadikon pedig különösen, hiszen minden eddiginél színesebb és izgalmasabb látványvilág tárul majd a szemünk elé. A jelentősen megújuló fesztiválon bár komoly kedvezményekkel várják a szép emlékeiket felidézni vágyó régi törzsszigeteseket, mégsem a nosztalgiázásé lesz a főszerep, hanem a jelen aktuális sztárjaira és trendjeire helyezik a szervezők a hangsúlyt. Persze azoknak, akik elsősorban nosztalgiára és régi nagy slágerekre vágynak azoknak sem lesz oka panaszra, hiszen a nulladik napon Ákos legnagyobb slágerei is felcsendülnek, a mínusz egyedik napon pedig a Csík zenekar feldolgozásokra épülő monstre koncertjén hangzanak fel az elmúlt évtizedek nagy slágerei, vendégek közreműködésével. Sőt idén mínusz kettedik (!) nap is lesz az ünnep okán. Augusztus 5-én hazai sztárok sora adja egymásnak a mikrofont, ugyanis újra Magyar Dal Napjával indul a jubileumi Sziget.
    Bővebben
  • Sziget: itt az első nyolcvan fellépő

    [Fesztivál hír] Sokáig hallgattak a Sziget szervezői, most azonban egy mindent kielégítő első bejelentéssel jelentkeztek, benne mintegy nyolcvan fellépővel. Kádár Tamás főszervező szerint már ez a lineup-részlet hű leképezése a Sziget változatos, izgalmas zenei kínálatának. A Sziget idén augusztus 5-11-ig tart, s a 7 napos bérletek mellett mostantól 3 és 5 napos jegyeket is lehet kapni, és idén először VIP belépő is vásárolható.
    Bővebben
  • Sziget: jobb lesz, mint valaha

    [Fesztivál hír] Az utóbbi évek legjobb zenei programját felvonultató Sziget úgy tűnik nézőcsúcsot is hoz: a szervezők több mint félmillió látogatót prognosztizálnak a szerdától induló hét nap alatt és könnyen lehet, hogy az idei Szigeten köszönthetjük a kezdetektől számított 9 milliomodik látogatót is.
    Bővebben
  • Sziget: Már megint Prodidzsáj

    [Fesztivál hír] Nagy visszatérők és eddig itthon még nem látott produkciók szerepelnek a Sziget legfrissebben megjelent nevei között. A Prodigy, Lily Allen, a Ska-P, a La Roux és Fink már bizonyított, s nem hiába várják vissza őket a rajongóik, míg az idei Szigeten először láthatjuk Miles Kane, a Palma Violets, Kavinsky, a Jagwar Ma és a Bonobo előadását.
    Bővebben
  • Sziget: nem csak zene (videó!)

    [Fesztivál hír] Hét nap talán már elég, hogy felfedezzük a Sziget minden titkát és programját. Sőt, most avatott szakértőktől kaphatunk tanácsot, hogy milyen, nem zenei programokra érdemes még készülnünk a Fesztiválköztársaságban. Felcser Máté, Marsalkó Dávid, Vitáris Iván és Kama videókban ajánlja a Sziget legszínesebb kulturális programjait.
    Bővebben
  • Szigetes fesztiválok ismét a legjobbak közt

    [Friss] Ismét a legjobbak közt várja a végső megmérettetést négy szigetes fesztivál, a Sziget, a Telekom VOLT, a MasterCard Balaton Sound és a B.My.Lake a legnagyobb presztízsű nemzetközi fesztiválelismerés, a European Festival Awards versenyében.
    Bővebben
  • Szigorú tempót diktál Chris Drifter

    Az immár egy éve Strictly!-tag Chris Drifter összeállt a legendás csapat egyik legrégebbi tagjával, MB Projecttel. A közös munka bőséges termése most kezd beérni: immár több együtt készített zenéjük is megjelent különböző kiadók égisze alatt.
    Bővebben
  • Szilveszter 2003.

    Boldog újévet kíván mindenkinek a Pulzár stábja.
    Bővebben
  • Szilveszteri időutazás az Akvárium Klubban

    [Friss] Hagyományteremtő szándékkal indítja útjára az Akvárium Szilveszter Happy 1998 eseményt a főváros legjobb nagy klubja, melynek keretében három tematikus teremben szólnak majd a '90-es évek legismertebb zenéi: érkezik Budapest legnagyobb házibulijával az ország egyik kedvenc DJ párosa, hogy egy felejthetetlen, szilveszteri Necc Party-val búcsúztassák az óévet, de lesz Black Music RnB & hip-hop party és Film Music Hits '90s buli is december 31-én, az Akvárium Klubban.
    Bővebben
  • Szilveszterkor ismét buli a mendei Club Prince – ben!

    Gyere el és ünnepeld velünk az év utolsó napját Mendén. A zenérol a club rezidensei (NEWL, Randall, Sm:)eJ), a Futurepunk DJ’k (Vajon, Benji), valamint K.Borisz és Nigel Snorter – a Pulzártól – gondoskodnak. Ez a line up garancia arra, hogy egy változatos zenei programban legyen részed, ami az extra klubdekorációval kiegészülve biztosítja a jó hangulatot.
    Bővebben
  • SZIN, a legjobb nyárzáró buli

    [Fesztivál hír] Újabb húsz névvel bővült a legnagyobb nyárzáró bulifolyam, a Tisza-parti SZIN, azaz a Szegedi Ifjúsági Napok, a legrégibb hagyományokkal bíró hazai fesztivál fellépőinek sora. A pop-rock ismert hazai előadói mellett ott lesznek a már korábban bejelentett nemzetközi sztárok: Jason Derulo, John Newman, Rudimental Dj és a Russkaja is.
    Bővebben
  • SZIN: „szeretnénk újra mi zárni a nyarat"

    [Fesztivál hír] A Facebookon már többször megjelent online (!) eseményként az idei SZIN, a szervezők letiltatták a „kalóz" hirdetéseket, a hivatalos bejelentéssel pedig május második feléig várnak. Arra azonban már minden készen áll, hogy a SZIN zárhassa az idei nyarat.
    Bővebben
  • SZIN: a legerősebb hazai

    [Fesztivál hír] A hazai zenekarok legnagyobb találkozója lesz idén a Szegedi Ifjúsági Napok. A szervezők eddig mintegy 100 magyar zenekart és előadót jelentettek be, de még van a tarsolyban. A SZIN idén egy napot még rá is húz, az így ötnapos buli augusztus 25-29 között lesz, a szegedi Partfürdőn.
    Bővebben
  • SZIN: buli, barátok, hangulat, zene

    [Fesztivál hír] Teltházas zárónappal, vasárnap hajnalban véget ért a legnagyobb hazai nyárzáró fesztivál, a Szegedi Ifjúsági Napok. A SZINen végzett kutatás alapján a látogatók szerint a fesztivál négy szóval jellemezhető: buli, barátok, hangulat, zene.
    Bővebben
  • SZIN: ötvenöt év, ötvenöt új név

    [Fesztivál hír] A legnagyobb nyárzáró fesztivál egyben a hazai fesztiváltörténelem úttörője is. A Szegedi Ifjúsági Napok idén 55 éves, most a szervezők 55 friss nevet dobtak a köztudatba, a korábban bejelentett nemzetközi sztárok mellé, mint Alok, Lukas Graham, Timmy Trumpet vagy Rita Ora. És alakulóban van egy virtuális csapat is, amit a SZIN és a zoojamNFT közössége hoz majd létre. Lássuk most azonban az új névsort és merüljünk el egy picit a SZIN történetében is, ami idén már Coca-Cola SZIN fesztiválként várja a látogatóit, augusztus 23-26 között!
    Bővebben
  • Színesebb, mint a Glastonbury

    [Fesztivál hír] Hétfő hajnalban végérvényesen véget ért a huszadik Sziget, amiről a világ legnagyobb fesztiváljának titulált Glastonbury Festival alapítója is azt mondta: színesebb és tisztább, mint a Glastonbury. Ezt rajta kívül még 379 ezren tapasztalhatták meg, köztük a kezdetektől számított hatmilliomodik látogató is.
    Bővebben
  • Színházi forgatag lépten-nyomon – “kis” utcaszínházak

    [Fesztivál hír] Látványos programelemek sokaságát vonultatja fel a Sziget Fesztiválköztársaság idén. Lesz “nagy” utcaszínház, cirkusz, vurstli bőven, s jönnek az izgalmasan szórakoztató, nevettető és olykor meghökkentő “sétáló” utcaszínházi produkciók is, melyek eddigi leggazdagabb tárháza mutatkozik be a fesztivál színes program-forgatagában. Chilétől Spanyolországig, Szlovéniától az Egyesült Királyságig, Franciaországtól Hollandián át Magyarországig mindenhonnan érkeznek és a fesztivál minden napjára jutnak zenés, táncos, bábos vagy óriás szerkezeteken tovaguruló látnivalók. Keresni se kell, járnak-kelnek és mulattatnak mindenfelé.
    Bővebben
  • Színházzal, slammel, inspiráló beszélgetésekkel erősít a Telekom VOLT

    [Fesztivál hír] A Telekom VOLTon - a zene mellett - mindig fontos szerepet kaptak az olyan nappali programok is, melyek során a fesztiválozók „lejjebb áshattak a lelkük bugyraiban", részesei lehettek ismert zenészekkel való beszélgetéseknek vagy éppen ismereteket szerezhettek a környezetvédelemről. Ezúttal azonban minden eddiginél szélesebb kínálattal, a színházat és az irodalmat is felölelő nem zenei programsorral várnak mindenkit. Itt lesz – mások mellett - Hevesi Kriszta és Zacher Gábor, Csernus Imre, Fábry Sándor, Janklovics Péter, a Táp színház és bemutatkozik a Szépírók társasága is.
    Bővebben
  • Színtiszta magyar!

    Egy merőben új kezdeményezés szem- illetve fültanúja lehet a kedves olvasó a
    szeptemberi FREEE Magazin CD mellékletén keresztül. De előbb egy kis
    előtörténet.
    Bővebben
  • Szivárványszínű rózsa és a zenekar fényképével készült műpénz

    [Fesztivál hír] Augusztus 7-én Ed Sheeran nyitja a sztársort a Sziget Nagyszínpadán, ahol 13-án egy két és fél órás Foo Fighters koncerttel zár a Sziget történetének eddigi legerősebb zenei felhozatala. A 7 nap alatt összesen 9 headliner, megannyi sztár és a Love Revolution jegyében olyan „valódi influencerek" is szólnak a közönséghez, mint Dr. Jane Goodall ENSZ békenagykövet és környezetvédő, Emi Mahmoud költő, aktivista, az UNHCR jószolgálati nagykövete, és videó-üzenetben közvetíti gondolatait AlGore, volt amerikai alelnök, a Climate Reality Project elnevezésű civil szervezet alapítója.
    Bővebben

© 2001–2026 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó