Pulzar

Cikk

Yonderboijal példálózott a holland kormányfő

Létrehozva 2007. március 28.
    0.00

Yonderboijal példálózott a holland kormányfő

Az Európai Uniót alapításának hágai évfordulós ünnepségén Jan Peter Balkenende egy magyar menekült történetével és egy magyar zenész produkciójával illusztrálta az unió szerepét.

Magyarország kiemelten

Kiemelten említette Magyarországot Jan Peter Balkenende holland kormányfő abban az ünnepi beszédében, amelyet az Európai Uniót alapító római szerződés aláírásának 50. évfordulójára rendezett hágai ünnepségen mondott mintegy ezer magas rangú személyiség jelenlétében, tájékoztatott Szentiványi Gábor hollandiai magyar nagykövet, aki maga is jelen volt a holland parlament dísztermében előző nap tartott rendezvényen.

Tehetségek keveréke

Balkenende hosszan idézett az 1956-ban gyerekként Hollandiába érkezett Illés Vera életrajzi könyvéből. A politikus az egykori menekült sikeres hollandiai beilleszkedését, újságírói karrierjét hozta fel példának, mint egy igazi európai történetet. "Most 480 millió ember él az Európai Unióban, mind a maga történetével. És ezek közé tartoznak a mi történeteink is, akik ma itt ülünk ebben a teremben." Tízperces beszéde végén a miniszterelnök visszatért a témára: "és ötven évvel azután, hogy Illés Vera elmenekült Magyarországról, az európai együttműködést ünnepeljük. A mai program során Yonderboi és Wende Snijders előadását élvezhetjük, mint a magyar és holland tehetség keverékét."


A hágai megemlékezésen jelen volt Beatrix királynő, a holland kormány tagjai, a parlament két házának tagjai, az államigazgatás vezetői, az EU-tagállamok helyi misszióvezetői, valamint a holland politikai és társadalmi szervezetek, egyetemek képviselői. Az ünnepi műsorban az említett holland sanzon/blues énekesnővel lépett fel a Hollandiában ismert és népszerű Yonderboi, polgári nevén Fogarasi László. (Forrás – www.index.hu )

Archív partyajánlók

  • [2005-12-30] Day 364 party
    @ Citadella, Budapest

    Kellemes elektronikus tobzódásban telik december 30-a a Citadellán, ahol Day364 címmel előszilveszterre szövetkezik Budapest három szervezőgárdája (Rewind, Bomb The Jazz, Hypnosis), hogy 3 teremben kedvenc stílusaik 3 vezéralakjával lephessék meg a nagyérdeműt.

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó