Pulzar

Új magyar üstökös! Jolly , John Dahlbäck után Tom Novy-val is dolgozik

Egyre több okunk van rá, hogy odafigyeljünk a fiatal magyar DJ/producerre, Jolly-ra. Nem elég, hogy a közelmúltban a house egyik legnagyobb császáraként aposztrofált John Dahlbäck készített remixet egy zenéjére, de a közeljövőben napvilágot lát Tom Novy - I Rock című muzsikájának Jolly & Eric Morph-féle átirata is a Kosmo Records-nál. Mondhatnánk, hogy más egyetlen ilyen akcióval is beérné karrierje során, ám Jolly tortájának ez jóformán csak a habja.

A fiatalember ugyanis a maga 22 évével már 9 év szakmai múltat tudhat maga mögött, és nem kisebb külföldi arcokkal dolgozott eddig együtt, mint például Exacta, Thomas Gold, Lissat & Voltaxx, Groovenatics, Muzikjunki vagy Paul Thomas, a zenéi pedig olyan kiadóknál jelentek meg, mint mondjuk a Ministry of Sound, Sneakerz Muzik, Kingdome Kome, Vendetta Records, Nervous Records, Lip, Interlabel Music. Azért a lemezpörgetést sem hanyagolta el a sok stúdiómunka ellenére, így nemcsak hazai klubokban játszott már, hanem Csehországban és Nagy-Britanniában is. A már említett Tom Novy remix mellett nemsokára napvilágot lát a Brooklyn Bounce-os Matty Menck és Jerry Ropero legújabb muzsikájára, a Club Bizarre-ra készített remixe, de az ebben a műfajban szintén retró sztárnak számító Sonique - Sky 2010 nótáját is újrarakta, ami ugyancsak a közeli jövőben jelenik majd meg. Ezen kívül küszöbön áll a megjelenése a Boogie Pimps friss szerzeményére, az All Daysre és a Syke n' Sugarstarr feat. Alexandra Prince - So Alive című zenéjének  Jolly remixe is.
 
Egy picit vegyük még górcső alá ezt a bizonyos Dahlbäck históriát, hiszen erről nemigen hallott még senki, mivel ez is nagyon friss történet! Minden azzal indult, hogy Jolly és Kid Massive pár hónappal ezelőtt megírta a Pride című zenéjét, amit aztán a Caballero Records vett gondozásba. Az eredeti felvétel mellett egy rádiós verzió és a svéd house-mágus, JOHN DAHLBACK remixe került fel a kiadványra, ami május 9-én meg is jelent. Így tulajdonképpen elmondhatjuk, hogy kis hazánkból Jolly az első producer, akinek sikerült a híres sztárral együtt dolgozni, ráadásul úgy, hogy John remixelt Jollynak. A nemzetközi színtér hangos ovációval fogadta a zenéket, számtalan rádió vette játszási listára az Egyesült Államoktól Ausztrálián át szinte az összes nyugat-európai országig (pl. a Kiss FM, Galaxy, Radio FG, Big City Beats, stb.).  
Csak néhány visszajelzést idézünk még a több százból (direkt eredeti nyelven, de elég a nevekre vetni egy pillantást, önmagukért beszélnek):  
Laidback Luke - Downloaded
Thomas Gold: Great mix from John, big on in my bag
Bad Boy Bill: Supporting
Michael Gray: Thanks for these... sounding good
Milk & Sugar: Great release. Full support from Milk & Sugar!
Andy Cato (Groove Armada): John's mix might be good for Andy Cato
Peter Gelderblom: Original for me, support in my sets & radio
Matt Caseli (Pacha Ibiza Resident): Thanks mate, John Dahlback mix is Great
Peter Brown: big hit!!!
John Jones (Hed Kandi) - Really great update, ill be supporting both mixes
Peter Luts - Played it on my show last week
Junior Vasquez - Nice Rework
Andy Warbuton (Hed Kandi) - Mate, played it sat at Pacha, Sharm on friday and it sounded BIG, proper rocked it
Nino Anthony - the original is dope and the Dahlback mix is MASSIVE, deffo a summer tune
Robert Owens - Great track and mixes
 
A történetnek azonban itt korán sincs vége… Folytatjuk!  
Web:

Készítette: a VAMP! (Various Artists Media Project, a MEDIALL-csoport tagja)  
http://www.mediall.org/vamp

 

Archív partyajánlók

  • [2007-10-26] Experience
    @ K2, Budapest

  • [2005-09-03] Experience Night
    @ Kashmir, Budapest

    Szeptember 3.-án ismét Experience. Az immáron 3. születésnapját ünneplő partyarcok.hu által szervezett bulin ezúttal a rezidenseké a főszerep. Ha az Experience több mint két éves múltjára visszatekintünk, rengeteg honi és külföldi lemezlovas fordult meg a partyn, öregbítve ezzel a sorozat hírnevét. Paul Mac, Dejan Milicevic, Thomas Krome, Patrik Skoog, Eric Sneo, Felipe, Johan Bacto, Paco Osuna, Mark Broom, Jay Cortez, NewL és Behnam is részese volt annak a sztorinak, amit Experience-nek nevezünk. Természetesen itt az idő, hogy a Rezidensek is teret kapjanak, ezért a buli ezen állomásán Benzol, Freezer és Deeroy kapja a főszerepet.
  • [2005-01-29] Experience szülinap!
    @ Kashmir, Budapest

    Az Experience partisorozat második szülinapi buliját ünnepli, Johan Bactoval vagy DJ Misjahval, de a magyar DJ-k sem maradtak le a line-upról!

Ajánlott videók

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó