Pulzar

Cikk

JOHN DIGWEED BIOGRÁFIA

Létrehozva 2006. június 14.
Stílus House, Progressive House
    0.00

JOHN DIGWEED BIOGRÁFIA

John Digweed-et még az is ismeri, aki nem kíséri különös figyelemmel a dance szcéna történéseit. Nem kell ahhoz megszállott elektronikus zene-imádónak lenni, hogy az ember fülének ismerősen csengjen a Bedrock alapító neve. A neves angol dj-producer ugyanis szó szerint egyike a legjobbaknak, sőt, sokak szerint ő maga a djk dj-je. Nos, akármit is gondolunk erről, egy dolog tény: Digweed alig tizenhárom év alatt annyi mindent csinált, ami másnak egy fél életre elég lenne. Teljesítménye szuperlatívuszokban mérhető.

Ha megpróbáljuk megragadni pályafutásának lényegét, akkor 1993-ig kell visszakanyarodnunk. Azóta gyártja szakadatlan lendülettel mesterfokon a jobbnál jobb mixeket, remixeket illetve saját zenéit. Alighogy ismertté vált, máris New Yorkban, a patinás Twilo lemezjátszói mögött találta magát – Sashával egyetemben. Nem véletlen ez az egybeesés, hiszen együtt készítették el a mára legendássá vált 1994-es Renaissance-mixet. Rajta Leftfield, Inner City, M People… Remek belépő a sztárvilágba. Digweed-re rögtön felfigyeltek a korszak legnagyobbjai: Danny Tenaglia, az Underworld és a New Order is örömmel kérte fel remixre az ifjú titánt.
S hogy miből lett a cserebogár? Erre valahol az angliai Hastings-ben kereshetjük a választ. Ott nőtt fel a kicsi John, akit már 15éves korában magával ragadott a korabeli világ acid-house őrülete. Ott és akkor olyannyira rabjává vált az egyedi hangzásvilágnak, hogy az általa felállított minőségi mérce a mai napig követendő példa valamennyi dj és producer számára. Szép teljesítmény egy tinitől, nemde? Persze tehetséggel születni kell. Ugyanakkor jól tudjuk, az isteni adottság nem minden. Azzal bánni tudni kell. Mint ahogy a hirtelen jött népszerűséggel is. John Digweed természetes szerénységgel viszonyult a sikerhez, és ez máig jellemző rá. Pedig van mire büszkének lennie: 2001ben az olvasók szavazata alapján első lett a DJ Mag top 100-as szavazásán. Elismertsége azóta sem ismer határokat, és bár több időt tölt dj-zéssel, producerként is hihetetlenül figyelemreméltó. Máig ő az az ember, aki mind populáris körökben, mind underground viszonylatokban elismert. Jó választás, bárhonnan is nézzük. Népszerűsége magánemberként is csodálatos, szakmai eredményei egyenesen páratlanok e szcénában. Az általa alapított Bedrock három különböző, mégis összefüggő kreativitást képvisel: zenei kiadó, reklámügynökség és produkciós stúdió egyben. A becsület kedvéért hozzá kell tennünk, a Bedrock mint védjegy, nem egyedül John Digweed-nek köszönhető: emberünk Nick Muirral jegyzi a sikereket. Érdemes tudni, hogy Bedrock arra érdemes 'ifjoncokat' pártoló hozzáállásának köszönhetően oly művészekkel lett gazdagabb az elektronikus zenei földkerekség, mint Danny Howels, Jimmy Van M, Chris Fortier vagy épp Phil Thompson. Digweed mindig is jó orral választotta ki az igazi értékeket. Az imént felsorolt úriemberek mellett többek közt Rui Da Silva-ra és POB-re is így talált rá. A Bedrock a mai napig arról híres, hogy széles köröknek mutatja be a vérbeli, valóban progresszív underground hangzást. Nagy köszi érte!

Minőség, kreativitás, feddhetetlenség. Hova fokozzuk még?! Renaissance, Bedrock, Northern Exposure, Global Underground.. -megannyi édes emlékű kiadvány vagy party, ami az ő nevéhez kötődik. No és a saját dalok: Heaven Scent, For What You Dream Of… - a hozzájuk kötődő Trend és Trainspotting filmekről nem is beszélve… de ugye nem akarunk elérzékenyülni véletlenül sem…
Vissza a tényekhez és fejezzük be gyorsan a Digweed-disszertációt.

Kiss FM. Na ugye, hogy mond valamit. Legalább oly nagy rajongótáborral rendelkezik szerte a planétán, mint a BBC Radio 1, csak míg ez utóbbit Pete Tong nevével fémjelzik, addig a Kiss FM egyértelműen John Digweed-et juttatja eszébe legelőször a hallgatónak.
Valóságos csoda – bár a Vatikánban ezt nem jegyzik -, hogy főszereplőnk mindezzel együtt, vagy épp az elhangzottak ellenére még mindig szerény alázattal áll a porondra.
Találékony, fantáziadús, időtálló, makacs, pontos, izgalmas, rejtélyes, óriási. Sorolhatnánk a jelzőket hosszasan. Nem tesszük.

Csak egyet mondunk: 2006. július 7-én a budapesti Events Hall színpadán egy egyenes és tiszta lelkű jellem; egy ötletdús és álmokkal teli hétköznapi ember áll rajongói elé. Bírálásra várva, őszintén. Varázslatos zenével, mégis diszkréten. Önfeláldozóan, de csábításra készen. Energikus, ámde fülbemászó dallamokkal, megragadó ritmusokkal. Álomszerű éjszakát varázsolva.

John Digweed a DJk DJ-je. A legszebb az egészben, hogy ő nem gondolja így. Július hetedikén csak nekünk játszik, úgy ahogy eddig soha; úgy ahogy, arra ki tudja, lesz-e több alkalom: Sasha-val közösen.
Itt a vége. Rajtad múlik, merre futsz.

Archív partyajánlók

  • [2006-04-30] TECHNOWAR CLUB
    @ Bonus Club, Budapest

    Egy családias hangulatú techno bulira invitál a hónap végi Technowar Club rendezvény, mellyel a szervezők célja azon techno zenekedvelők, a technoval még ismerkedők, és a zenével foglalkozók összehozása, akik valóban értékelik az igényességet, szeretnék megismerni egymást, a zenekészítőket, fiatal tehetségeket.

Ajánlott videók

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó