Pulzar

Hyperspace Seven 2003-04-19

Méghozzá nem kissebb nevekkel mint a Space Dj'z, Regis és Mike Vinyl és végül, de nem utolsó sorban az est rezidensei, névszerint Hot X, Igor Do'urden, Jay Cortez. A kisteremben Observer, Kühl, Geri Da Pig és Schön kapott helyet.
2003.04.19.
HYPERSPACE seven
7éves Magyarország legnagyobb technoparti-sorozata

Köztudottan misztikus szám a hetes, mi több, szerencsés. Misztikus és szerencsés az épp hetedik életévébe ért Hyperspace története is, hiszen a Deadcode Production által útnak indított techno-partisorozat az egyetlen hazai projekt, mely éveken keresztül állta a kihívásokat és nem merült a feledés homályába, mint megannyi más próbálkozás. Mi több, a Hyperspace már jó ideje a professzionalitás szintjére emelkedett, nevét határainkon túl is jegyzik.
A siker, sok egyéb tényezo mellett annak is köszönheto, hogy a Deadcode csak és kizárólag a legjobbak közül választja nemzetközi fellépoit. E hagyományt folytatva április 19-én a londoni SPACE DJ’Z (UK), valamint a birminghami REGIS (UK) egyedülálló live-produkciója teszi emlékezetessé a hetedik Hyperspace-szülinapot.

A négy lemezjátszón és két keveron egyszerre bravúroskodó Ben Long és Jamie Bissmire, azaz a Space DJ’z formációja arról nevezetes, hogy többekkel ellentétben ok jogosan mondhatják, saját stílust és hangzást joztak létre a modern techno-világban, ráadásul ezt senki sem vitatja. A duó a 90es évek elején kezdte pályafutását, és az a képesség, ahogy múlhatatlan hip hop szerelmüket összeolvasztották sajátosan rekedt techno-hangzásukkal, mindenki mástól elkülönítette oket. 95ben készítették el debütáló lemezüket, a Space DJ’z EP-t, ezt követte 96ban a Return to the Earth, melyrol a Side On track még ma is a lemezboltok egyik legkeresettebb példánya. Ben és Jamie hamar a Soma és a Novamute, vagyis a mérvadó techno-labelek megbecsült muvészeivé váltak. Néhány klasszikus kiadvány után 99ben a Novamute égisze alatt megjelent a On Patrol, a duó csillaga pedig még magasabbra emelkedett. A hip hop befolyásoktól sem mentes, ugyanakkor analóg technoban utazó, tudatosan kaotikus szerkezetu lemezt nem gyozték dícsérni a kritikusok. Ráadásul még ugyanebben az évben elkészült a mindmáig egyik legnagyobbnak tartott Space DJ’z ’sláger’, az AK-47 Ben Long Potential nevu kiadójánál, amit valójában már kiadott egyszer korábban a Novamute, de igazából csak átdolgozva lett siker. Az AK-47 tökéletesen megragadta a kor technojának lázadó szellemét; brutalitása oly zseniális producereket buzdított remixre, mint Umek, Gaetano Parisio, The Advent és Oliver Ho. 2001 a szóló projektek éve volt, Ben és Jamie együtt illetve külön-külön jelentette meg munkáit a saját tulajdonukat képezo Potential és Ground labeleknél, valamint a Primate, CLR és Advanced kiadóknál. Eközben Jamie karrierje a Bandulu triójával is fényesen haladt, felkerültek a Music Man egy kiadványára. 2002ben, csaknem két év szünet után készült el a duó újabb közös dupla-lemeze, a Faces of Pain, valamint a Primal Rhythm által gondozott dupla mix-cd, a Last DJ’z on Earth. A fiúk visszatértek és soha jobbak voltak, mint valaha! Mindez ido alatt és most is, a Space DJ’z folyamatosan elkápráztatja valamennyi techno-parti közönségét. Lélegzetelállító ügyességgel pörgetik a lemezeket, újra és újra meglepo produkciót nyújtva a pult mögött. A dj-zés számukra muvészet, élmény. Illusztris karrierjük során jóformán a világ összes techno-rendezvényén megfordultak már. 2003. április 19-én a hétéves Hyperspace-en landolnak majd, s hogy ez mit jelent, arról Ben Long egy frissen készült interjúban csak ennyit mondott: „Biztos vagyok benne, hogy legalább olyan eroteljes bulit csapunk, mint legutóbb, mikor a Deadcode szervezésében Budapesten játszottunk. Csak épp ez most a Hyperspace szülinapja miatt még sokkal ütosebb buli lesz, higgyétek el!!”
Ez már csak azért is 100%-ig biztos, mert Ben és Jamie mellett még valaki gépre száll Angliában: a birminghami live act-specialista, Karl O’Connor, aka REGIS (UK) ugyancsak Budapestre, a 7éves Hyperspace-évfordulóra érkezik.
Regis neve magában hordozza a klasszikus elemekkel vegyített, sötét, kegyetlen, indusztriális techno fogalmát. Karl O’Connor Birmigham gyártelepén nott fel Peter Suttonnal (Female) együtt, akivel 1993ban alapították meg Downwards nevu kiadójukat, ahol debütáló lemezük, a Hostage mellett rögtön piacra dobtak pár Surgeon-zenét is. Ahol pedig a djk felrakták Regis korai lemezeit, a Montreal, az Application of language, vagy a We said no címu korongokat, ott mágneses mennydörgés burkolta sötétségbe a partit; és véste be a fojtó bassline-nal, ipari elemekkel és loopokkal gonoszkodó O’Connor védjegyeit a jelenlévok emlékezetébe. A nyers tehetség friss kinyilatkoztatójaként a Downwards egy egészen új fókuszból közelítette meg az angol technot, és hamar kivívta a szakma tiszteletét. Az itt megjelent 96os Regis-Gymnastic dupla O’Connor egyedi hangzásának muremeke: mélyen elhelyezett, klasszikus birminghami techno-gyökerek és hard-minimal párosul igen kényes szerkezeti felépítéssel, érzékeny tónusokkal. Karl, Antonio Soares és Peter Sutton társaságában még ugyanebben az évben megalapította az Integrale Music terjeszto kiadót. Magára vállalta a cégvezetést, de közben folytatta híres live act-jeit Európában és az Államokban is. 98ban aztán megjelent a második Regis dupla, a Delivered into the hands of indifference; és az elso Regis által jegyzett Tresor-kiadvány, a The theme from streetwalker and guiltless. E két lemez még az elozo munkáknál is finomabb felépítéssel rendelkeztek, ugyanakkor továbbra is megmaradtak kompromisszummentes, félelmetes techno-nak. 99ben megint más arcát mutatta meg O’Connor a Divine ritual és a Blood into gold EP-vel, melyek egy törzsi varázsló rituális szertartásának zenéi is lehetnének akár. Aztán jött az ezredforduló és az Againstnature, az újabb Sutton-O’Connor produkció, mely ismét visszanyúlt az indusztriális gyökerekhez: a kaotikus szerkezetu lemezen szinte nagyobb szerephez jut a vasgyári hegesztofáklya hangja, mint a tradicionális elektronika.
Karl O’Connor és a Downwards azóta is elmozdíthatatlan oszlopként áll a rövid idore felbukkanó, és gyorsan eltuno zenei divatok, holtjáratok forgatagában. A Regis-hívok pedig afféle titkos társaság tagjaiként imádják megdöbbento, kompromisszummentes zenéit és live actjeit.
’A mítosz nagyobb, mint amit alkottam.’- véli Regis, ám hívei tántoríthatatlanok, és az elektronikus zene trónjának névtelenségbe burkolózó örököseként tisztelik ot. Anno, a mára legendává vált, Patex-korabeli Hyperspace-ek közönsége megtapasztalhatta Regis nagyságát, aki már csak ezért is méltó vendége a most 7éves technoparti-sorozatnak.
A Space DJ’z és Regis mellett, mintegy a korai évek felelevenítéseként, az osztrák techno-virtuóz MIKE VINYL (A) sem marad távol a születésnapról. A Complex techno-arénájának line up-ját az örök Deadcode-hármas: a Hyperspace alapítójaként is ismert HOT X, valamint IGOR DO’URDEN és JAY CORTEZ egészítik ki. A hosszú évek során velük nott fel a Hyperspace és egy új generáció; ok azok, akik eltéro stílusban ugyan, de mindig új utakon vezetik a közönséget a techno-világában; és akik nélkül a Hyperspace ma nem lenne az, ami.

Szólnunk kell még a kisteremrol, mely a tradíciókat folytatva ismét ’progressive room’-ként várja az ünneploket. DJ OBSERVER (A), KÜHL, SCHÖN, és GERI DA PIG lesznek itt a kétségkívül kellemes éjszaka kalauzai.

***

2003.04.19. Complex
HYPERSPACE seven
DJk: REGIS live! (UK) SPACE DJ’Z (UK) MIKE VINYL (A) HOT X IGOR DO’URDEN JAY CORTEZ
OBSERVER (A) KÜHL GERI DA PIG SCHÖN

Start: 22.00
End: 07.00
Elovételi jegyár: 4000HUF
Helyszíni jegyár: 4500HUF
Info & jegyrendelés: 06 209 367 719, info@deadcode.hu
www.deadcode.hu

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó