Úgy fest, végre minden összeáll, hogy ezen a nyáron is feledhetetlen nappalokat és éjszakákat tölthessünk a Plázson, immáron teljes fordulatszámon, ugyanis végre zöld utat kaptak a koncertek is. Június 5-én a Republic, a New Level Empire és Dj Dominique indítja a szezont a „Balaton nagyszínpadán", egy héttel később pedig Majka & Curtis, Horváth Tamás és a Necc Party hozza mozgásba a bulizókat.
Bővebben
Az áprilisi buli után újabb politikai lépésre szánta el magát a „Több Technót a Parlamentbe!” csapata: augusztus 20-án alkotmányozó népgyűlést tartanak az Erzsébet téren.
Bővebben
Live performansz saját zenékkel és egy kibontakozóban lévő új projekt elindítása köti le mostanában B.Craack idejének legnagyobb részét. A zenélést önkifejezésként éli meg, a szórakoztatóipari attitűd távol áll tőle. Ő adni akar a zenéjével, nem elvenni.
Bővebben
Újra itt az ősz, azaz indul a budapesti klubszezon. Az Akvárium Klub elképesztően erős nevekkel rukkolt elő az őszi-téli időszakra, mind elektronikus zenei vonalon, mind élőzenében világszínvonalú fellépők köveik majd egymást a színpadokon. Emellett idén is a klub ad otthont a CAFé Budapest egyes programjainak, köztük a Budapest Ritmo-nak, illetve itt tartják majd a BUSH záró buliját is.
Bővebben
Az országos Space Disco turné folytatódik szombaton a szombathelyi Romkert klubban.
Bővebben
Nincs megállás a Balaton „felüdülőközpontjában": ezerrel tombol a nyár, a hétvégéken pedig garantált az igazi fesztiválhangulat, koncerteken és azt követően fergeteges after partykon táncolhatjuk ki magunkat. Ezen a hétvégén pedig újra teljes fordulatra kapcsol a Plázs, hiszen ismét több helyszínen pörög majd a buli hajnalig. Érkezik az egykori Palace szellemiségét idéző Palace nyitóbuli, de jön még a Neoton, a Rakonczai Piano est, a Wannabe Beach és a Next Level Balaton Special is.
Bővebben
Ha azok közé a szerencsés fazonok közé tartozol, akik éppen Ibiza felé tartanak, akkor nem lenne szabad elhalasztanod az ibizai BoHo klub megnyitóját San Antonioban.
Bővebben
A Kurt Lewin Alapítvány "Önkéntességgel a roma integrációért" című videó-pályázatára beérkezett tíz pályamű a látogatók szavazatai alapján kerül díjazásra.
Bővebben
A Telenor online kutatásának eredményei szerint a mobilinternet elterjedése egyre inkább átalakítja a zenehallgatási szokásokat és a zenei piacot is. Rengeteg honfitársunk ma már leginkább okostelefonról hallgat zenét, a legtöbben pedig olyan régen vettek CD-t, hogy már nem is emlékeznek rá. Ezzel pedig még koránt sincs vége a zenei piac átrendeződésének.
Bővebben
Még lehet jelentkezni az Archtalent építészeti internetes platform - a Sziget Fesztivállal karöltve kiírt - nemzetközi pályázatán olyan létesítmény tervezésére, amely közösségi pihenő és találkozó térként működne a fesztiválozók számára.
Bővebben
Az eddigi legszínesebb programkínálattal várja az érdeklődőket október 5-től 7-ig a Budapest Music Expo a Hungexpo F és G csarnokában. A kiállításra 14 zenei oktatási intézmény települ ki, továbbá 93 ingyenes szakmai kurzust látogathatnak meg a jelenlévők. Rengeteg hangszerbemutatót és koncertet lehet megtekinteni. Fellép többek közt Petruska András, a Herrer Sára & The Mary Popkids Acoustic, a Belmondo és a Blahalouisiana. Az expo ingyenesen látogatható.
Bővebben
Paxahau bejelentette, hogy a Movement 2010 Festival új kreatív igazgatót kap, méghozzá nem más, mint Carl Craig személyében.
Bővebben
Lassan minden visszaáll a régi kerékvágásba a magyar tenger homokos partján, a Plázson is, ahol hétvégente ismét koncertek és bulik váltják egymást. Június 25-én, pénteken Metzker Viktória az Aréna rezidense is visszatér, hogy minden héten a legjobb zenéket hozza el a balatoni nyárba, míg a Truesounds Music és a Be Massive csapata egy egész hétvégés programmal készül külföldi dj-kel kiegészülve.
Bővebben
A Radiohead tagja, Colin Greenwood, megerősítette azon információkat, hogy a banda a 2007-es Rainbow kiadványukat követően új albumon dolgoznak.
Bővebben
MiniCoolBoyz interjú és a srácok egy egyórás mixe jelent meg a soundcloud-on.
A linkre kattintva nem csak jó zene vár Benneteket, de megtudhatjátok, hogyan találkoztak még tizennyolc évesen olasz underground bulikon; miért lett MiniCoolBoyz a nevük vagy, hogy Németországban előbb futottak be, mint odahaza…
Bővebben
Péntek éjjel eldőlt, melyik stílust kedveli leginkább a közönség. A Music Killers négy népszerű DJ-je közül Lotfi Begi szettjére tomboltak a legnagyobbat a rajongók a verseny záróbuliján, így végül ő zsebelhette be a legjobbnak járó elismerést.
Bővebben
Június 17-től újra Siófokra csábít a balatoni nyár, nyit a PLÁZS, ahonnan nem is érdemes kimozdulni egészen augusztus végéig. Napközben pihi, este buli, jön a hazai élvonal a Halott Pénztől, a Wellhellon át, a Punnanyig, és egy szép júliusi napra ide költözik majd Ibiza is...
Bővebben
A Plázson eltölteni pár napot lassan felér egy kisebb fesztivállal, annyi program közül válogathatunk. A nappali fürdőzés mellett ettől a héttől kezdve már szerdán elindulnak a bulik, péntek és szombat éjszaka pedig több helyszínen, párhuzamosan is zajlik majd a móka. A Balaton nagyszínpadán a Punnany Massif koncertezik, az Arénában Metzker Viktória rendel, az Octopus csapata pedig a techno buliért felel, szombaton ingyenes nappali beach party, BSW és Hősök koncert várja a nagyérdeműt a Balaton tengerpartjára, de itt is több party közül választhatunk az éjszaka.
Bővebben
Egyre több fesztivál, rendezvény különféle PR akciókat agyal ki,hogy minél nagyobb hypot érjen el.
Bővebben
Zenéket elemez Milkovics Mátyás az MR2-n.
Bővebben