Január 29-ig lehet leadni a voksokat a legnagyobb hazai DJ megmérettetés, a DJ Szövetség és a Ballantine’s szakmai versenyének döntőseire. Az Év DJ-je verseny 20 döntőse között a 89.5 Music FM rezidensei idén is szép számmal képviseltetik magukat: a különböző kategóriákban hat Music Killers DJ várja a végeredményt.
Bővebben
Megosztott Pro Urbe díjat kapott Fülöp Zoltán és Lobenwein Norbert, a Telekom VOLT Fesztivál két alapító-főszervezője. A díjat Sopronban, a Hűség Napja alkalmából vehették át.
Bővebben
Jay Lumen ezúttal egy gyors turné keretein belül látogatott Amerikába, mely két várost érintett.
Játszott Los Angeles első számú klubjában az Exchange-ben, ahol Pan-Pot albumturnéjának invitált vendégművésze volt és a texasi El Paso szintén nem véletlenül legismertebb helyszínén a 301-ben, ahol egyedüli meghívottként prezentálta az estét.
Bővebben
Sárdi Gergely, művésznevén Gregory S nyerte a burn Residency nemzetközi DJ tehetségkutató program egyik ibizai rezidensi pozícióját. A hazánkban már sikeres DJ és producer Ibizát is meghódította az ott töltött közel három hónap alatt. A verseny eredménye most került nyilvánosságra, a programot bemutató websorozat hatodik részében.
Bővebben
Sound design, live act, zeneírás és mixelés alapjai és gyakorlata egy könyvben, magyarul!
Bővebben
Gregory S a back to back kihívás nyerteseként mutatkozik be a nézőknek.
A világ 20 országából érkeztek fiatal, feltörekvő DJ-k Ibizára a nyár elején, hogy a legendás Carl Cox mentortáborában folytassák a burn energiaital által életre keltett nemzetközi DJ versenyt. A tíznapos - kihívásokkal teli - tábor végén, csak hárman kapták meg a lehetőséget, hogy az elektronikus zene mekkájában éljenek és zenéljenek egészen őszig. Közülük egy pedig a Superstar DJ titulust, és az azzal járó 100.000 euró értékű DJ szerződést is megnyerte.
Bővebben
Nemrég Loco Dice volt a BBC Radio 1 Essential Mix című műsorának visszatérő vendége, aki ezúttal számos exkluzív zene mellett világpremiert is tartott a szettjében, hiszen az új albumán szereplő ’Like in the Movies’ című számát korábban még soha nem játszotta egyetlen rádió sem.
Bővebben
A BBC Radio 1 legendás Essential Mix című műsorának legutóbbi vendége Dave Clarke volt, aki egy-egy elképesztő szettel jelentkezett a műsorban.
Bővebben
Az év utolsó két hónapjában még egy hatalmas bulihajrá vár minket Budapest szívében, az Erzsébet téri Akvárium Klubban. Lesz születésnapi buli, évzáró nagykoncert, lemezbemutató a hazai zenei élet legjavával és nemzetközi sztárokkal.
Bővebben
Titkok, a burn Residency DJ tehetségkutató websorozatának második epizódjában.
Bővebben
A budapesti Grooves and Beats idén nyáron ünnepelte négy éves fennállását.
Bővebben
Megérkezett a burn Residency DJ tehetségkutató websorozatának első epizódja.
Bővebben
Az idei szezon kifejezetten erősen indult a Casino Bangkok rajongók számára. Ø [Phase] és Alex.do vendégszereplése után nyílvánvalóvá vált, hogy a sorozat az eddigieknél sokkal hangsúlyosabban fordult a sötétebb techno zenék irányába, mindezt olyan vendégek segítségével, akik korábban még nem mutatkoztak be a budapesti klubközegben.
Bővebben
A burn Residency nemzetközi elektronikus zenei tehetségkutatóban 20 feltörekvő, fiatal DJ jutott el nyáron Ibizára, ahol a világhírű DJ és producer, Carl Cox kezei alá kerültek. A 10 napos mentortábor végén a versenyzők közül mindössze hárman kapták meg a lehetőséget, hogy őszig a legendás party szigeten zenéljenek. A verseny ibizai kalandjait egy most induló, kilenc részes websorozat mutatja be.
Bővebben
Jay Lumen egyazon hétvégén játszott Párizs napjaink legjelentősebb techno klubjában a Zig Zag-ben, majd Szerbiában a Green Love Festival fő fellépőjeként közel 5.000 embernek. Majd végül az idén fennállásának 20-adik esztendejét ünneplő legendás Amsterdam Dance Event (ADE 2015) zárónapján mutatta be, újonnan induló kiadóját egy remekbe szabott DJ szett keretében. Arról nem is beszélve, hogy LondON című No.1 track-je is felcsendült a háromból két helyszínen.
Bővebben
Ismét a legjobbak közt várja a végső megmérettetést négy szigetes fesztivál, a Sziget, a Telekom VOLT, a MasterCard Balaton Sound és a B.My.Lake a legnagyobb presztízsű nemzetközi fesztiválelismerés, a European Festival Awards versenyében.
Bővebben
December 5-én ismét klubfellépéssel tér vissza The Advent, mégpedig a Black Mamba által szervezett PLASTIC keretében, ezúttal az Akvárium Klubba.
Bővebben
Október 10-én ismét hazánkba látogat Hernan Cattaneo, akinek óriási érdeklődés előzte meg az Akváriumban Klubban megrendezésre kerülő all night long fellépését.
Bővebben
Óriási sikerrel indult a DEADCODE országos klubturnéja, a DEADCODE & FRIENDS, amelynek eddig mindkét állomása teltházzal zajlott.
Bővebben
Tizedik alkalommal várja a zene szerelmeseit a Budapest Music Expo, egykori nevén Hangfoglalás a SYMA Rendezvény és Kongresszusi Központban október 2-től 4-ig. A megszokott hangszer- és hangtechnikai kiállítást, illetve koncerteket felvonultató megarendezvényen idén Öröm a Zene Díjakat osztanak ki a szervezők. A három nap alatt minden program ingyenesen látogatható.
Bővebben