Pulzar

Armin szerint siófoki volt az év legjobb bulija

2007 Augusztus 17-én a holland lemezlovas, Armin van Buuren egy fergeteges bulival kápráztatta el a Palace Dance Club közönségét. A világ 2. legjobb DJ-je nem először vendége a siófoki szórakozóhelynek, idén azonban közkívánatra Tiesto-hoz hasonlóan a Garden-ben játszott.

Az eredetileg három órára tervezett szettjét az óriási hangulatnak köszönhetően még háromnegyed órával megtoldotta, de állítása szerint legszívesebben zárásig zenélt volna. Kétségkívül az idei nyár legnagyobb buliját köszönhetik neki a trance zenét kedvelők, hiszen majdnem 4000 ember előtt egy hatalmas szettet játszott. Nagyrészt az idén nyáron megjelent A State Of Trance 2007-es mixlemezéről forgatta a dalokat, de nem maradhattak el saját nagy slágerei sem, mint a This World is Watching Me, a Shivers, vagy az új kislemez a Rush Hour. Az emberek tomboltak, énekeltek, és Armin is láthatóan nagyon jól érezte magát, együtt táncolt a tömeggel, majd a szett végén a DJ pultra állva köszönte meg az estét.

Armin bevallása szerint az idei év eddigi legjobb bulija a siófoki volt, köszönhetően a magyar közönségnek. Azt ígérte jövőre is biztosan ellátogat hozzánk, addig is kárpótolhatjuk magunkat új mixlemezével!


Armin is önfeledten bulizott...

Ajánlott videók

  • TECHNOKUNST BD-03 / DAVE CLARKE

    Vonatkozó partyajánló: http://www.pulzar.hu/partyajanlok/2013/12/14/technokunst-bd-03-dave-clarke.a38-budapest
  • A State Of Trance 500

    A State of Trance 500 élőben a Rise FM-en, a NiteRise műsorán Armin van Buuren rajongók figyelem! Kedvenc DJ-tek radio show-ja, az „A State of Trance” idén ünnepli 10 éves évfordulóját. Ebben az egy évtizedben 500 adás pörgött le a világ legkedveltebb trance lemezlovasának műsorából, ennek örömére pedig egy 5 helyszínből álló fergeteges turnét tartanak, melynek második állomásáról, Miami-ból, az Ultra Music Festival-ról élő közvetítést hallhattok Ti is a Rise FM műsorán 18:00 és 05:00 között, valamint a NiteRise-ban a Radio Ice-on (Makó FM 94.2), a Crazy FM-en (Miskolc FM 88.7) és a Rádió Weekend-en (Tótkomlós FM 89.9) 19:00-tól 05:00-ig. Hallhassátok online itt: www.risefm.hu
  • Armin Van Buuren Feat Gabriel And Dresden - Zocalo

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó