Nem mindennapi kooperációval zárjuk az idei évet: Az óév legsikeresebb hétvégéit bemutató szervezői közösen tető alá hozott estjével ünnepeljük meg az újév kezdetét a Merlin utódjaként emlegetett Dürlinben!
Előre hozott karácsonyi Casino Bangkok Karányi Dani és külföldre szakadt Tempo barátainkkal!
3 óra Ellen Allien, majd 3 óra James Holden december 3-án a Millenáris Teátrumban az NVC és az Electronic Beats jóvoltából.
Minimal, Techno és Tech House stílusban tevékenykedik mint dj, producer, remixer . Jelenleg 126 megjelenése van a Beatporton különböző külföldi kiadóknál,melyek közül rengeteg bekerült a Beatport Minimal Top 100 letöltési listájába.
A Tassilo Ippenberger és Thomas Benedix kettőse által alkotott Pan-Pot az utóbbi néhány évben rekordsebességgel küzdötte fel magát az elektronikus tánczene legprominensebb képviselői közé.
A felvidéki PLUSplus két, stílusban különböző, de jól összeforrott elektronikus zenei előadó párosa. Okash és Ferque a 2000-es évek elejétől külön-külön tevékenykedtek kisebb eseményeken, zenei esteken majd 2009 decemberében megalakították a PLUSplus formációt. A bemutatkozásra 2010 márciusában került sor, ahol az előadó párosnak sikerült bemutatni az addig összerakott kombinációikat különböző zenei stílusukból. Hangzásukra leginkább jellemző a techno minden változta, house és minimal. Néha tört ritmusokkal, indie-vel és electróval színesítik szettjeiket. Másfél év alatt körülbelül 70 fellépésen vannak túl Dunaszerdahelyen és környékén. 2010 novembere óta rezidensei egy jónevű pozsonyi underground klubnak. 2011 nyarán felléptek Szlovákia legnagyobb elektronikus zenei rendezvényén.
Egyszerre nagyon intenzív és megkapóan dallamos elektronikus zene a legjavából, amely világszerte hódít egyrészt az elképesztően fiatal Ricardo Tobar jóvoltából, másrészt a felkavaróan gyönyörű Margot szolgáltatásában a remek honi nagymesterek, Subotage és Tempo tudásával és sármjával kiegészülve.
MŰSORVÁLTOZÁS! Sajnálattal értesítünk titeket, hogy a Mount Kimbie ügynöksége néhány órával ezelőtt tudatta velünk, hogy ellopták Kai útlevelét és bár mostanra pótolni kellett volna, ez egy adminisztrációs hiba miatt nem történt meg. Az elmúlt órákban lázasan próbáltunk megoldást keresni, de sem az ügynökség, sem a nagykövetség nem tudott bíztató választ adni, mivel Nagy-Britannia állampolgárai nem hagyhatják el országukat útlevél nélkül. Sajnos a páros másik tagja egyedül nem tudja előadni az élő produkciót.
Elérkezett a pillanat, hogy az Electronic Beats Online hazai verziójának megjelenése és a berlini Electronic Beats Magazine első budapesti terjesztése után legyen végre egy újabb Electronic Beats buli! A május 19-i Electronic Beats Live Special lesz a márka széleskörű magyarországi hivatalos nyitóbulija a Kreatív magazin által szervezett Brand & Music konferencia után. Berlinből érkezik az őrült bulijairól híres Bonaparte, magya...r részről pedig a Demon Superior, c0p és Crimson diktálják a tempót.
Hosszú hánykolódás után úgy tűnik, a Casino Bangkok megtalálta új otthonát. Két teltházas Corvintetős buli után a csikidamtekno hadsereg folytatja a menetelést, ezúttal szintén a stílus egyik legaktuálisabb, legrelevánsabb előadóját hozzuk el nektek, az olasz [e]rik_MnMl-t, aki folyamatosan jelenteti meg szigorúbbnál szigorúbb, megalkuvást nem tűrő zenéit. Ne elégedj meg a tucatbulikkal, légy ott te is mindig az elsők közt nálunk!
Február 12-én újabb special kiadással jelentkezik a Casino Bangkok, méghozza a Merlin falai közül, egy Snowattack After bulival.
Szilveszterkor mulatni már lejárt lemez. A komoly hagyományokkal rendelkező december 30-ai citadellás előszilveszter ezért idén sem maradhat el: az NVC jóvoltából a magyar közönség repetázhat az év egyik legexkluzívabb és legnagyszabásúbb budapesti rendezvényén, a metrós bulin már bizonyított francia Popof szettjéből. Az egyik legaktívabb elektro/techno producer azóta is ontja magából a jobbnál jobb megjelenéseket, így biztosan állíthatjuk, a 30-a idén is nagyobbat fog szólni, mint a szilveszter!
Az NVC története a kezdetek óta összefonódott az elektronikus zenei színtér megalkuvást nem tűrő kiadója, a Border Community nevével. Csapatunk évek óta szállítja a label csodagyerekeit, Nathan Fake, Ricardo Tobar, Fairmont, Petter és az Extrawelt mellett a kiadó alapítóját, James Holdent is vendégül láttuk már. A szakmai kapcsolat és barátságok kialakulása egyenesen vezetett a Border Community label night sorozat beindításához, melynek első felvonására november 26-án kerül sor.
2007 nyara óta jelentkezik rendszeresen a Casino Bangkok, a budapesti éjszaka egyik legszerethetőbb klubsorozata, mely teljesen új hangzásvilágot vezetett be a hazai elektronikus zenei életbe.
A vegytiszta elektronika most megnyitja kapuit. Az áramköröket technóval, téged pedig akciós italokkal töltünk fel! A Faderek hátán 5 kiemelkedő Dj lovagol, majd a falakon pedig a Chaos Vrouw utópiái reteszelnek majd. Mentsd el a koordinátákat, és riaszd a transzport droidokat mert ott a helyed 2010.10.14-én a CLUB49-ben.
Negyedik szezonját kezdi a Coke Club, több mint bulihely.
Ezen a nyáron kedvenc klubest-sorozatunk a hajós bulik mellett július-augusztusban 2 hetente csütörtökön a siófoki Coke Clubból jelentkezik!
Május 7-én indul a nyári szezon, ismét az *A38 terasz*on. Nyár végéig minden hónap első péntekén itt találkozhattok a *Casino Bangkok* rezidenseivel és vendégeikkel.
Az elmúlt években James Holden olyan hírnévre tett szert az elektronikus zenei szcénában, hogy arról a legtöbb producer és dj csak álmodhat.
A Shitkatapultot 1997-ben alapította Marco Haas (ismertebb nevén T. Raumschmiere) azzal az elgondolással, hogy itt jelenteti meg Stormbrow nevű hardcore zenekarának és más berlini hardcore és improvizatív zaj-közeli projektjeinek zenéit.
Március 12.-én, több mint egy év elteltével ismét külföldi vendég játszik LavaLava bulin. Nagy-Britanniából érkezik a Corvintetőre Max Cooper.
Régi nagy kedvencünk, 2008-as, első magyarországi fellépése óta sem tétlenkedett - pedig két felejthetetlen albumával, a hivatalos Depeche Mode, Chemical Brothers és Underworld remixekkel, vagy a Stephan Bodzinnal közös Rekorder projecttel a háta mögött akár még ezt is elnéztük volna neki.