Pulzar

Deepimpression Masquarade 2009

Fellépők

  • Skiz

    1980-ban született Budapesten. 16 éves kora óta gyűjti megszállottan a fekete korongokat.
  • Karányi

    Karányi Dani zenei karrierje, 2001-ben indult, amikor az akkor még 18 éves budapesti diák elkészítette a debütáló albumát, az Oktogon-t.
  • Luky Lawley

    1987. július 17-én születtem Szikszón. A DJ szakma 15 éves koromban keltette fel az érdeklődésemet egy iskolai farsangon.
  • Beta

    Beta (Csillag Béla) ’75 októberében látta meg a napvilágot, majd a zene egész gyerekkorát végig kísérte, ugyanis édesapja nagy bakelitgyűjtő hírében állt. A ’92-es DMC Hungary bajnokságon látottak, hallottak hatására ’93 januárjában két barátjával (Cuki és Nuon) megalapították a MCG Studiot.
  • Naga

    Polgári nevén Fejér Balázs. A nyolcvanas évek végén került szorosabb kapcsolatba a zenével, Iván Lendül nevű zenekarával a Nap-Nap fesztiválon mutatkozott be. Egyik alapítója volt a Tilos Rádiónak, és a Törökfürdő magazin techno oldalait szerkesztette.
  • Delejla

  • Sabe

  • Tobri

  • Robin

  • Sabre

  • Tobi

Party stílusa

  • Progressive House

    A progressive-house eredetileg Nagy-Britanniából indult hódító útjára a korai 90-es években az amerikai és az európai house stílusok keveredésével, olyan születendő alirányzatok mellett, mint az italo house, az experimentális techno, vagy az ambient house. Jelenleg a legsikeresebb elektronikus tánczenei kiadványok e stílusból kerülnek ki, ha mindenképpen címkézni szeretnénk, bár ez egyre nagyobb kihívást jelent.
  • Tech-house

  • Minimal

    A klasszikus techno mellett egyre nagyobb teret hódított magának a minimal hangzás, a minimal techno.
  • House

    A diszkó,electro, funk, synthpop és az R&B stílus leszármazottja. Tipikus hangszerei a szintetizátor, dobgép, sequencer, sampler. Az első, kifejezetten house zenét játszó klub Chicagóban jelent meg Music Box néven.

Kapcsolódó cikkek

  • Ünnepelj a VOLTon!

    A megszokottnál majd’ egy teljes nappal korábban kezdődik az idei VOLT Fesztivál! A nyitónap a 20. VOLT Fesztivál ünnepi gálaműsorának ad otthont. “We Love VOLT!” címmel két színpadon egy monstre koncertfolyam formájában 20 zenekar és tucatnyi DJ lép fel, a legnépszerűbb dalaikkal, a legerősebb szettekkel. A bérletvásárlók számára ez a nap ajándék, napijegyesek pedig mindössze 5000 Forintért vehetnek részt a programokon.
  • A Cadenza üdvöskéje, Lee Van Dowski Budapesten – 2012.02.18 @ A38

    Figyelem Hölgyek, Urak, leendő űrturisták!! Az Astronautmusic, Magyarország "legszpészesebb" kiadója nagy dobásra készül. Az évad leggalaktikusabb partyjára 2012 február 18.-án Budapesten az A38 állóhajón kerül sor.
  • Mappa Club: Lelke van!

    Barkochbázzunk egy kicsit! Itt kezdte pályafutását a Kollektiva, a Rewind és a Death Disco is. A fővárosi klubélet egyik legnagyobb túlélője. Budapest legkirályabb atombunkere. Trafó Bár Tangóként lopta be magát a szívünkbe. Lassan 10 éve bizonyítja, hogy mindig képes a megújálásra. Rákérdezhetek?
  • T-MOBILE BÓNUSZ FESZTIVÁL 2010 LINE UP

    A 2010-es T-MOBILE BÓNUSZ FESZTIVÁL line up-ja órára lebontva.
  • Hairy - segítség az árvízkárosultaknak!

    Az elmúlt hetekben mindannyian szomorúan hallgattuk és figyeltük az országban zajló természeti katasztrófát, mely rengeteg ember életében okoz nehézségeket.
  • Hairy interjú - Secret Island show 2008

    Hellgert kis csapatának a Secret Island video stúdiónak legújabb remeke.
  • Karányi műsorvezető az MTV-n!

    Idén indult a nemzetközileg ismert Party Zone című klub magazin a Magyar MTV-n. Az elektronikus zenével foglalkozó tévéműsor heti rendszerességgel számol be a dance újdonságokról, bulikról, valamint interjúkat láthat az ember a hazai és nemzetközi dj-kkel.
  • Hairy interjú

    A Hairys arcok tárják fel előttünk lelkük legféltettebb titkait (mármint ami az elektronikus zenei világot illeti) Átírni készülnek a pesti „éccakát”, de lássuk is, hogy és mily módon…
  • Minilogue (Live/DJ) helyszínváltozás!!!

    Hairy közlemény: "Hittünk, bíztunk és tettünk is azért, hogy az év utolsó Hairy buliját Budapest legújabb klubjának falai között éljük meg VELETEK. Az idő azonban csak nem akart megállni, sőt egyre jobban sie-tett. Ellenünk dolgozott. Félkész vagy (el)kész? Merült fel a kérdés, ami mára választ is talált magának. Pici türelmet kérünk még, higyjétek el megéri. A legújabb Minilogue live természetesen nálunk fog debütálni, csupán a hely változtat színt. A december 29-i rendezvény, a Corinthia Grand Hotel Royal ***** Royal Clubjában kerül meg-rendezésre. A maximális audio élmény érdekében mindkét teremben a francia L'ACOUSTICS - napjaink egyik, ha nem a legjobb - hangrendszere teljesít majd szolgálatot, a vizuális hatá-sokról pedig a Monkey Presso gondoskodik."
  • Foundation Press hírek: Budai - ILD 01

    Egy olyan lemezlovas, mint dj Budai, aki 15 éve van a pályán, az nem szorul oldalas terjedelmű bemutatásra.
  • Hairy Records

    A kedves kis Szimpla kert adott otthont legújabb interjúnknak, amelyet a Hairy rec. csapatával követtünk el. Felejtsd el kedves olvasó, hogy tartani lehet a srácokkal az előre elgondolt menetet. Volt kedvük mesélni hát had meséljenek.
  • Értelmezd újra Karányit!-2.online remixverseny

    Tavaly ilyenkor hirdették meg Karányi Daniék az 'I May Be Your Star' című daluk online remixversenyét, amire egy hónapig várták a műveket. A dalra akkor összesen 42 remix készült, ami azt mutatja, nagy volt az érdeklődés a remixverseny körül, aminek akkori első helyezettje Andro lett, második pedig Soliquid.
  • Ezrek buliztak a budapesti Nokia Trends-en

    A zene és a mobilitás partiján tomboló tömeg fogadta a fellépőket. Sikeres volt az első budapesti Nokia Trends, bulizó fiataloktól dübörgött a budapesti Műcsarnok, mely nemcsak a zene, hanem a mobilitás estéje is volt. A 110 éves Műcsarnokban megrendezett különleges partin több zenei stílust képviselő művész is színpadra lépett, tomboló közönség fogadta Roisin Murphy-t, Tiga-t, Timo Maas-t, és a hazai előadókat: az Anima Sound System-et, Karányit, Varga Zsuzsát és a Stopsonic-ot, valamint a CH.I.P -et.
  • Idei VIVA COMET-jelöltjek

    Karányi, Sterbinszky, Yonderboi és Varga Zsuzsa... Kedden hozták nyilvánosságra az egyetlen hazai zenecsatorna, a VIVA TV COMET díjainak idei jelöltjeit, melyek közül több kategóriában is számos művésszel képviselteti magát a CLS Records.
  • Karányi zenéje már tv reklámban is hallható

    Karányi Dani "I May Be Your Star" című dalára, nem csak az olasz Sound4Group Kiadó figyelt fel - akik több országban is megjelentetik a dalt - hanem a hazánkban nemrég működését megkezdő új műholdas műsorszóró cég is.
  • Hernan Cattaneo Karányi zenéjét játsza!

    Nagy örömünkre nemcsak a hazai zenei színtér ismeri Karányi Dani nevét.

Archív partyajánlók

Ajánlott rádiók

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó