Művészek Miller

Miller
Weboldal
www.djmiller.hu
MySpace
profile.myspace.com
A dj ténykedést ő is (mint a legtöbben) suli bulikon kezdte el az általános iskola felső tagozatában, illetve a gimnáziumi évek alatt.

Ezt követően sikerült megismerkednie a szakma egyik nagy öregével, Cserhalmi Györggyel, aki sokat segített abban, hogy kisebb klubokban munkát tudjon vállalni, és ez által folyamatosan fejlődve megmérettesse magát. Állandó OSZKműködési engedéllyel (Lemezbemutatói Szakvizsga) 1994 óta rendelkezik. Budapesti, mégis úgy alakult, hogy legtöbbször vidéki klubokban játszott, persze azért pesti helyeken is megfordult.

1993-ban a szigetszentmiklósi Lilla Bárban kezdte önálló ténykedését, majd 1994-tol három éven át volt házigazda a komáromi Lui Dance Café-ban, amely a környék egyik legfelkapottabb szórakozóhelyének számított. Akkoriban az aktuális dance slágereken kívül, funky, soul, és rap korongokat pörgetett, valamint abban az idoben kezdett house muzsikákat nyomni (Jaydee - Plastic Dreams, La Tour - Blue stb.). Ezt követte a másik komáromi rezidencia, a Club Rómaikert, ahol eleinte csak szombatonként, utána pedig péntekenként is zenélt.

1996-ban a bicskei Blue Star-ban folytatta pályafutását, ahonnan még az év nyarán a Szelidi-tó partján üzemeltetett Éden Disco-ba került. Itt figyelt fel lendületes játékára és változatos zenei világára a környék legmeghatározóbb klubjának vezetősége, akik egy próbafellépést követően állandó szombati rezidenciát kínáltak neki. Így 1996 szeptemberétől hat éven át volt a miskei Galaxy Disco Club szombati rezidense, amely a maga 1600 négyzetméterével az ország egyik legnagyobb megaklubja volt, és ez által nem ritkán több ezer vendéget vonzott, a rendezvényekről pedig a zenei tv-k (M Sat, Viva +) is több alkalommal "cikkeztek ". Itt vendégül láthatta a magyar dj-élvonal jónéhány tagját (Junior, NewL, Sterbinszky, Szeifert, Kühl, Náksi & Brunner, Spigiboy stb), ezen kívül a teljes hazai poppalettát, és a Galaxy-ban dj-ként asszisztálhatott két világsztár dance csapat (Imperio, Brooklyn Bounce) fellépésén is. Eközben péntekenként több mint két évig szintén Bács-Kiskun megyében tolta a talpalávalót 600-800 fiatalnak a rémi Piramid Disco-ban, ahol rém jó bulik kerekedtek Bajától kb.20 km-re.

1997 nyarán a Freee Magazin által prezentált Rolling Rock Club Tour egyik lemezlovasa volt, és így az ország számos nagy klubjában (Hi-Tech - Nyíregyháza, Coca-Cola - Nagykanizsa, Boccaccio - Pécs, Művelődési Ház  - Újkígyós, M 47  -  Sáránd, Remix - Dunaújváros) vendégszerepelt, valamint ezzel párhuzamosan "vezényelte" a százhalombattai So-Ho Pub szerdai bulijait is. Az 1997-es őszi BNV-n pedig a Reflex Professional Sound System standján, a spanyol gyártmányú Ecler mixerek bemutató dj-je volt.

1998 és 1999 nyarán a Szelidi- tó partján a Galaxy Summer Beach házigazdája lett, amely a környék legnépszerűbb nyári szórakozóhelyének számított, és így gyakran 1000 fő feletti tömeg �verődött� össze.

A 2000-es nyár balatoni (Dreher Strand Party-k, nem ritkán több ezer fő részvételével) és egyéb haknikkal telt, illetve a budapesti E-Klub keddi habparty-jain és pénteki bulijain tett eleget Spigiboy meghívásainak, a nyár elteltével pedig a pénteki E-Klub-os szereplések Spigi jóvoltából kb. 3 havonta ismétlődtek.

Majd 2001 - 2002-ben a Fadd-Domboriban található El Palacio nyári rezidenseként dolgozott, ahol az Európa-szerte ismert dance-sztár, Alice Deejay fellépésén is zenélt. Emellett 2002-ben többször megfordult az igen nívós szlovákiai Castello Music & Dance Clubban, ahova azóta is rendszeresen visszajár, és ezen kívül játszott a Highlanderben (szintén Szlovákia) is.

2003 nyarán a Velencei-tó partján lévő Beach Boys Disco Club rezidense volt.

2002 februártól 2004 őszéig péntekenként ismét a komáromi Club Lui bulijait bonyolította. 2002 decemberétől pedig csaknem egy évig minden szombaton a kalocsai El Nino Dance Club állandó dj-je ként funkcionált.

Ezután felkérték a kisbéri Eldorado Dance Hall (amely a környék legszínvonalasabb klubjainak egyike) szombat estéinek házigazda szerepére, és napjainkban is ott dolgozik, immáron több mint három éve. Az Eldorado-s party-k fergeteges hangulatát a Viva Tv Club Rotation című műsorában Timo és Sári Évi már többször is bemutatta.

Szintén 2003 novemberétől a Juventus-os Suri Imre felkérésére fél éven át a budapesti Music Corner Mediterran Club csütörtöki party-jait is bonyolította.

Ezen kívül 2004 decemberétől havi rendszerességgel zenél a dunaújvárosi Havana-Bárban is, ahol 800 - 900 fő látogatja a bulikat.

2005 nyarán Dj Syl és Dj Bones társaságában a siófoki Retro Beach házigazdája volt. Ugyanezen a nyáron érte az a megtiszteltetés, hogy játszhatott a X. Bajai Halászléfőző Népünnepélyen, ahol a LG Party Aréna szombati házigazdájaként együtt zenélt Dj Tyson-al (Royal Gigolos), és a Náksi vs. Brunner párossal. Ősszel - rezidenciái mellett - meghívást kapott még a pécsi Sörház-ba, és a mezőfalvai Kék Lagúnába is. Majd 2006 első felében a kalocsai Vigadó Bárban,és a banai Club Orgazmusban is megfordult. Tavasszal a lemezjátszók mögé léphetett a budapesti Club Trendy-ben, ahol Szeifert és Krash vadonatúj live act-jéhez hozta kellőképpen hangulatba a közönséget, és készítette elő a terepet a színvonalas produkcióhoz, amelyben Bella Levente is közreműködött.

 Tizenöt évnyi aktív lemezlovasság, számos rezidencia, vendégszereplés, rádióműsor és turné után Dj. Miller 2006-ban a lemez piacot is meghódította. "ONLY VIGRIN" című debütáló maxija egyértelmű slágerként robbant be a köztudatba. A track - a lemezlovas zenei stílusához illeszkedve - house stílusban készült, funk elemekkel, fülbemászó vokállal, angol nyelven. A produceri feladatokat a Szeifert és Krash producer-páros látta el, valamint Dj Miller mellett zeneszerzőként is tevékenykednek a projektben. Az "ONLY VIGRIN"egy hosszú távú közös szerzői-produceri munka első darabja, melyet előreláthatólag több kislemez és végül egy szerzői album, illetve egy mixlemez is követhet majd.
A rádiós és club változat mellett számos kiváló remix is helyet kapott a maxi cd-n, illetve a bakeliten: Szeifert vs. Krash remix, Peat Jr. & Fernando Sweet Remix, Bones & N-Dee Remix, és Frost Galaghan Elektro Remix.

Itthon a Record Express gondozásában megjelent a dal az In Da House 13., és a Sunshine 2006. válogatásokon, valamint Szeifert Travelling To Happiness című mixsorozatának 3. részén, sőt még bakeliten is.

A sláger 11 héten át tanyázott a MAHASZ DANCE TOP 40-en, melyet a magyar dj-k játszási listái alapján állítanak össze, és itt az előkelő 7. helyig jutott, majd a 2006-os összesített MAHASZ DANCE TOP 100-ba is bekerült! Ám nem csak a hazai klubok voltak hangosak Dj. Miller szerzeményétől, hanem olyan nemzetközi kiadók is megvásárolták a dal jogait, amelyek többek között Tiesto, ATB, Sylver� kiadványait terjesztik (Toco, Kontor).

A hazai rádiók is üdvözölték az "ONLY VIRGIN-t". A dalt Kovács "Nagyember" László (a többszörös aranylemezes "Juventus Mix" sorozat készítője) a Juventus Rádió péntek esténként jelentkező műsorában is bemutatta, és hónapokon át előszeretettel pörgette. Az azóta már legendássá lett Radio Deejay játszási listáján 5 hét leforgása alatt az 50. helyről az 5. helyig jutott. Ezt követően a Roxy Rádió és számos regionális rádió is kiemelten játszotta. A dalhoz készült klip pedig a VIVA Tv második legerősebb rotációjában pörgött. A Dj NewL által vezetett Viva Club Chart-on meg sem állt a 4. helyig, és 17 héten át szerepelt a legjobb 20 között, majd a 2006-os összesítésben 109 dal közül a 18. helyen végzett. Felkerült a legjátszottabb klipeket felvonultató Viva Chart Show 40-es listájárais, ahol a 21. helyig tornázta fel magát. Dj.Miller gyakori vendége a Viva, a Cool, és a Fix Tv élő műsorainak, és előszeretettel interjúznak vele a regionális rádiók is.

A dal megjelenését és sikerét követően 2006. második felében egyre több meghívást kapott számára még ismeretlen klubokba, illetve rendezvényekre, és ezáltal újabb régiók ismerhették meg Dj. Miller lendületes játékát. Így már többször is eljuthatott a békéscsabai Babylonba, játszott a szelidi Club Fregattban, a Miskolci Party7 Parádén, majd az azt követő Mad Dance Hall-os after party-n, a bajai Family Disco Club-ban, a balmazújvárosi Casablanca Club-ban, a balatonfüredi Columbus Dance Club-ban, és még számos más helyen is felrakhatta kedvenc korongjait.

Dj Miller azonban 2007-ben sem dőlt hátra karosszékében, hanem - az amerikai illetőségű Karmatronic Records-al karöltve - világkörüli pályára állította a "Shining" című második slágerét is. A hazai maxi-cd megjelenését követően - a Miami-ban megrendezésre került Winter Music Conference-en - szerződést kötöttek a worldwide terjesztésről egy világszintű céggel, amelynek keretein belül, nagyjából egy időben került fel a dal közel 400 legális letöltő oldalra, köztük az iTunes-ra, a Beatport-ra, az Amazon-ra, és a Juno-ra is, hogy csak a legnagyobbakat említsük. Itthon a dal 20 hétig szerepelt a MAHASZ DANCE TOP 40-en, ahol egészen a dobogó harmadik helyéig jutott, és mindössze két világsláger előzte meg, a Sarah McLeod-féle He Doesn't Love You, és az Alex Gaudino által jegyzett Destination Calabria. A VIVA CLUB CHART-on pedig 19 héten át szerepelt a videó klip, amely szintén az előkelő harmadik pozícióig menetelt. Majd a "Shining" hazai sikereit 2007. végén megkoronázta, hogy a MAHASZ DANCE TOP 100-on a 38. lett.

Dj Miller 2007-től már nem csak a dalkészítés területén tevékenykedett, hanem a remixelés világában is kipróbálta magát.


Archív partyajánlók

[2010-05-23] WE LOVE HANDBALL @ Bed Beach, Budapest

[2010-05-23] WE LOVE HANDBALL
@ Bed Beach, Budapest

Egy rendezvény, ahol a kézilabdás társadalom vendégül látja az összes hazai sportolót, sportbarátot és szurkolót!
[2010-05-20] Thursday Session @ Dokk Cafe @ Dokk Café, Budapest

[2010-05-20] Thursday Session @ Dokk Cafe
@ Dokk Café, Budapest

[2010-05-13] Thursday Session @ Dokk Cafe @ Dokk Café, Budapest

[2010-05-13] Thursday Session @ Dokk Cafe
@ Dokk Café, Budapest

[2010-05-06] Thursday Session @ Dokk Cafe @ Dokk Café, Budapest

[2010-05-06] Thursday Session @ Dokk Cafe
@ Dokk Café, Budapest

[2010-04-29] Thursday Session @ Dokk Cafe @ Dokk Café, Budapest

[2010-04-29] Thursday Session @ Dokk Cafe
@ Dokk Café, Budapest

[2010-04-22] Thursday Session @ Dokk Cafe @ Dokk Café, Budapest

[2010-04-22] Thursday Session @ Dokk Cafe
@ Dokk Café, Budapest

[2010-04-15] Thursday Session @ Dokk Cafe @ Dokk Café, Budapest

[2010-04-15] Thursday Session @ Dokk Cafe
@ Dokk Café, Budapest

[2010-04-08] Thursday Session @ Dokk Cafe @ Dokk Café, Budapest

[2010-04-08] Thursday Session @ Dokk Cafe
@ Dokk Café, Budapest

[2010-04-01] Thursday Session @ Dokk Cafe @ Dokk Café, Budapest

[2010-04-01] Thursday Session @ Dokk Cafe
@ Dokk Café, Budapest

[2010-03-25] Thursday Session @ Dokk Cafe @ Dokk Café, Budapest

[2010-03-25] Thursday Session @ Dokk Cafe
@ Dokk Café, Budapest

[2010-03-18] Thursday Session @ Dokk Cafe @ Dokk Café, Budapest

[2010-03-18] Thursday Session @ Dokk Cafe
@ Dokk Café, Budapest

[2010-03-11] Thursday Session @ Dokk Cafe @ Dokk Café, Budapest

[2010-03-11] Thursday Session @ Dokk Cafe
@ Dokk Café, Budapest

[2010-03-04] Thursday Session @ Dokk Cafe @ Dokk Café, Budapest

[2010-03-04] Thursday Session @ Dokk Cafe
@ Dokk Café, Budapest

[2010-02-26] Micro dj festival 2 @ Főnix Club, Hatvan

[2010-02-26] Micro dj festival 2
@ Főnix Club, Hatvan

[2010-02-25] Thursday Session @ Dokk Cafe @ Dokk Café, Budapest

[2010-02-25] Thursday Session @ Dokk Cafe
@ Dokk Café, Budapest

[2010-02-04] THURSDAY SESSION PARTY @ Dokk Café, Budapest

[2010-02-04] THURSDAY SESSION PARTY
@ Dokk Café, Budapest

A Thursday Session sorozat a már megszokott rezidensével DJ Miller-rel, valamint a legjobb rnb, funky és dance slágerekkel vár téged is!
[2009-11-26] Thursday Session @ Dokk Café, Budapest

[2009-11-26] Thursday Session
@ Dokk Café, Budapest

Miller, Ben Jr.
[2009-10-01] Miller a Dokkcaféban @ Dokk Café, Budapest

[2009-10-01] Miller a Dokkcaféban
@ Dokk Café, Budapest

Eljött végre a várva várt pillanat, a Buda központjában található gyöngyszem a Dokk Cafe ismét kinyitja kapuit!
[2009-10-01] Thursday Session @ Dokk Café, Budapest

[2009-10-01] Thursday Session
@ Dokk Café, Budapest

Eljött végre a várva várt pillanat , Buda központjában található gyöngyszem a Dokk Cafe ismét kinyitja kapuit!
[2009-09-24] Thursday Session @ Dokk Café, Budapest

[2009-09-24] Thursday Session
@ Dokk Café, Budapest

Eljött végre a várva várt pillanat, Buda központjában található gyöngyszem a Dokk Cafe ismét kinyitja kapuit!
[2009-08-20] ThursdaySession Summer Edition Season Opening @ Dokk Beach, Budapest

[2009-08-20] ThursdaySession Summer Edition Season Opening
@ Dokk Beach, Budapest

A Dokk Beachen minden csütörtökön átélheted a Dokk Cafe Thursday Session partyk hangulát nyári köntösbe bújtatva.
[2009-06-25] Thursday Session @ Dokk Beach, Budapest

[2009-06-25] Thursday Session
@ Dokk Beach, Budapest

[2009-06-18] Thursday Session @ Dokk Beach, Budapest

[2009-06-18] Thursday Session
@ Dokk Beach, Budapest

A Thursday Session nyári változata.
[2009-05-28] We Love Handball @ Dokk Café, Budapest

[2009-05-28] We Love Handball
@ Dokk Café, Budapest

A vége a bajnokságoknak, edzéseknek, végre mindenki a megérdemelet pihenését töltheti!
[2009-03-27] Disco's Shit @ Sing Sing

[2009-03-27] Disco's Shit
@ Sing Sing

Fellépők: Hamvai P.G., Miller, Kincses
[2009-02-26] Thursday Session @ Dokk Café, Budapest

[2009-02-26] Thursday Session
@ Dokk Café, Budapest

Februrár 26-án (csütörtökön) különleges éjszakára invitálnak titeket a szervezők a felújított DOKK Caféba.
[2009-01-30] Disco's Shit @ Sing Sing

[2009-01-30] Disco's Shit
@ Sing Sing

DJ-k: Hamvai P.G., Miller, Kincses
[2009-01-29] Thursday Session @ Dokk Café, Budapest

[2009-01-29] Thursday Session
@ Dokk Café, Budapest

Január 29-én (csütörtökön) Január utolsó Thursday Session Partyjára invitálunk!
[2009-01-15] Dokk Cafe - Thursday Session @ Dokk Café, Budapest

[2009-01-15] Dokk Cafe - Thursday Session
@ Dokk Café, Budapest

A Thursday Session sorozat ismét DJ Miller-rel.
[2008-12-31] NYE '09 a Dokkban @ Dokk, Budapest

[2008-12-31] NYE '09 a Dokkban
@ Dokk, Budapest

Bulizzunk együtt az Év utolsó napján is!

Zenei stílusok

Disco

Disco

Dance

Dance

A dance (az angol dance „tánc” szóból) a modern, többnyire elektronikus eszközökkel – szintetizátorokkal vagy számítógéppel – előállított tánczenei műfajok gyűjtőneve.
House

House

A diszkó,electro, funk, synthpop és az R&B stílus leszármazottja. Tipikus hangszerei a szintetizátor, dobgép, sequencer, sampler. Az első, kifejezetten house zenét játszó klub Chicagóban jelent meg Music Box néven.

Ajánlott letöltések

[2007-09-19] Sterbinszky interjú mix

[2007-09-19] Sterbinszky interjú mix

2007.09. pulzar.hu
Méret: 114 Mb
[2007-06-02] Madox- Radio mix

[2007-06-02] Madox- Radio mix

house 128kbps 60.41 perc 55.5 mega
[2008-02-26] Goodspeed- Mix for Pulzar

[2008-02-26] Goodspeed- Mix for Pulzar

63 perc, 121 Mb, 256 Kb/s- house
[2007-06-10] Beta- Promo mix június 2007

[2007-06-10] Beta- Promo mix június 2007

electro/minimal mix m4a kiterjestésű fájl!
[2008-12-07] Moonline - Night mix

[2008-12-07] Moonline - Night mix

80 perc, 110 Mb, 192 kb/s
[2007-11-15] Zee- Live mix

[2007-11-15] Zee- Live mix

192 kbps house 77 perc 106 Mb
[2008-11-14] Maxim Kuznyecov - mix

[2008-11-14] Maxim Kuznyecov - mix

70 perc, 162 Mb - tech-house / progressive
[2007-12-08] 10.31 The Debut @ Privé- Live Mix

[2007-12-08] 10.31 The Debut @ Privé- Live Mix

2007.10.31 Live Mix- The Debut @ Prive
[2005-10-17] cyberci - 2 knight

[2005-10-17] cyberci - 2 knight

4 perc, 6 Mb- house
[2008-01-26] 2008.01.12- I Love Deep pres. Big Love

[2008-01-26] 2008.01.12- I Love Deep pres. Big Love

A buli teljes hanganyaga! line up: 22:30-00:30 Nova 00:30:-02:30 Budai&Vic 02:30-04:30 Pete Heller 04:30-06:00 Lank 440 Mb / 444 perc
[2008-11-14] AdrewJM mix

[2008-11-14] AdrewJM mix

154 perc, 211Mb - house
[2008-10-10] Rony Breaker- Pulzar mix

[2008-10-10] Rony Breaker- Pulzar mix

88 Mb, 64 perc, 192 kbps- house
[2008-11-30] Collins & Behnam - mix for pulzar.hu

[2008-11-30] Collins & Behnam - mix for pulzar.hu

205 Mb, 256 kb/s, 108 perc
[2008-03-15] Shabaam live mix

[2008-03-15] Shabaam live mix

Badgirls vs. Bodytalk Farsang @ Club Prince- 2008.02.23
[2007-07-11] Nigel Snorter- Pulzar mix 2007 Julius

[2007-07-11] Nigel Snorter- Pulzar mix 2007 Julius

2007.07.11
[2008-08-28] Chriss & Dandy B2B Live mix @ Monitor 2008.08.02

[2008-08-28] Chriss & Dandy B2B Live mix @ Monitor 2008.08.02

Chriss and Dandy- Monitor Live Party B2B live set Open Air Gödöllő, Arborétum 2008.08.02 208 perc, 286 Mb, 192 kb/s
[2008-07-25] Perényi- Return of The Jedi

[2008-07-25] Perényi- Return of The Jedi

70 perc, 160 Mb- house, minimal
[2007-05-24] Nigel Snorter- Pulzár mix 2007 Június

[2007-05-24] Nigel Snorter- Pulzár mix 2007 Június

79.30 perc house 145.5 mega 256 kbps
[2008-01-09] Snake Sedrick Promo Mix

[2008-01-09] Snake Sedrick Promo Mix

60 perc, 85 Mb
[2007-06-02] Garay mix for Pulzar

[2007-06-02] Garay mix for Pulzar

mp3
[2007-12-16] Szmut mix for Pulzar

[2007-12-16] Szmut mix for Pulzar

minimal/house mix- mixed by Suszt Daniel info: intrik@freemail.hu
[2007-08-23] Chriss & Dandy Live at Silver 2007.08.17

[2007-08-23] Chriss & Dandy Live at Silver 2007.08.17

306 perc, 307 Mb
[2008-01-29] Nigel Snorter- Pulzar mix 2008 Január

[2008-01-29] Nigel Snorter- Pulzar mix 2008 Január

73perc, 135 Mb- house
[2007-04-13] Budai & Vic Mix

[2007-04-13] Budai & Vic Mix

Budai & Vic- Mix for Pulzár mp3
[2008-02-09] Nigel Snorter- Pulzar mix 2008 Február

[2008-02-09] Nigel Snorter- Pulzar mix 2008 Február

114 Mb, 62 perc, 256 kbps- house
[2008-01-29] Nigel Snorter- The Funky Disko Situation

[2008-01-29] Nigel Snorter- The Funky Disko Situation

74 perc, 135 Mb- house, space disco :)
[2008-06-02] Josh Kay- Progressive Session vol1

[2008-06-02] Josh Kay- Progressive Session vol1

64 perc, 90 Mb, 192 kb/s- electro house
[2008-03-23] Szmut- ad hoc

[2008-03-23] Szmut- ad hoc

55 perc, 76 Mb, 192 kbps- tech-minimal mixed by: Suszt Daniel info: ezittacimem@vipmail.hu
[2007-02-07] Kühl Mix- 2007 Február

[2007-02-07] Kühl Mix- 2007 Február

Dj Kühl Mix

Ajánlott rádiók

PureDJ Radio

PureDJ Radio

24 Hours a day the finest in DANCE music - Tuned For Life !
JustMusic

JustMusic

DIGITALLY-IMPORTED - Vocal Trance

DIGITALLY-IMPORTED - Vocal Trance

a fusion of dance, trance, vocal trance
Mellesleg.FM

Mellesleg.FM

Progressive, Trance, House, Breakbeat & DJ Mixek
BigBeats

BigBeats

THE BEST current and classic dance tracks
E L E C T R I Q U E

E L E C T R I Q U E

Wicked Beats from NETMUSIQUE.com
BeatFM - Sydney

BeatFM - Sydney

"Not just music, it's a lifestyle"
Music One

Music One

Todays Dance
D E E P I N S I D E

D E E P I N S I D E

SOULFUL HOUSE STATION
DeepFM

DeepFM

the best in House & Dance - Straight from Amsterdam
KIFradio

KIFradio

Funk House Disco & DJs Live From Paris France
MUSIK.CLUB

MUSIK.CLUB

24H MIXED HANDS UP TRANCE DANCE TECHNO HARDSTYLE HOUSE AND MORE!
Radio Flogger

Radio Flogger

Somos como vos!
HarderRadio.FM

HarderRadio.FM

Revolution Trance, House
TRAFFIC RADIO STATION

TRAFFIC RADIO STATION

Bolgár elektronikus rádióadó
PulsRadio

PulsRadio

Live from France
1Club.FM

1Club.FM

Élőben Miamiból
Trancetream.FM

Trancetream.FM

az első magyar trance internetrádió ...
Hot Mix Radio

Hot Mix Radio

La radio House Dance & Djs (Paris France)
RiseFM

RiseFM

ha a zene nem elég Budapest: FM 88.1 Balaton: FM 98.9
Frekvencia 88.1
FG DJ RADIO

FG DJ RADIO

Francia
TranceBase.FM

TranceBase.FM

24h Vocal-, Progressive-, Uplifting-, Hard-Trance, Techno & more

© 2001–2010 Pulzar / oldaltérkép / elérhetőségek / médiaajánlat / logó