Lemezajánlók Soliquid új lemezére Quivver is remixelt!

Soliquid új lemezére Quivver is remixelt!
Érdekes dolgok történtek Soliquid háza táján az utóbbi időben. Miután albuma tavasszal napvilágot látott a Baroque Records gondozásában, új lemezzel készült visszatérni a kiadóhoz.

Az új szerzemény, amely a Taipei Pocok Salata névre hallgat és több, mint két hónapos munka után végre elkészült, sok szerencsés dolgot élt meg az elmúlt hónapokban. Már célegyenesben volt a lemez, amikor egyik nap a stúdió háza táján járt John Graham aka. Quivver. John, miután meghallotta a keleties hangzású dalt, röviden így fogalmazott: „annyira megfogott az új Soliquid darab, hogy mindenképp szeretnék egy remixet készíteni belőle én is.” A lemez október 5-én kerül a boltokba és az Original, illetve Quivver verziója mellett még találhatunk majd a korongon egy Dub mixet, egy keményebb átiratot Jason Taylor-tól, és az ugyancsak magyar tehetségtől, Daniel Mehes-től egy mélyebb, sötétebb remixet. Akik pedig már a lemezeik közt hordozzák a dalokat, azok nem mások, mint: John Digweed, Desyn Masiello, Hernan Cattaneo, Dave Seaman, Quivver, Markus Schulz…

 

http://www.myspace.com/soliquid

 

Zenei stílusok

House

House

A diszkó,electro, funk, synthpop és az R&B stílus leszármazottja. Tipikus hangszerei a szintetizátor, dobgép, sequencer, sampler. Az első, kifejezetten house zenét játszó klub Chicagóban jelent meg Music Box néven.

Biográfiák

Soliquid

Soliquid

Ajánlott letöltések

[2009-05-28] Duel - Exclusive mix for pulzar

[2009-05-28] Duel - Exclusive mix for pulzar

58 perc, 133 Mb, 320 kb/stracklist:01.     Soultrippin ’ (Duel ’s jubilee extended /Foundation rec. )02.     Gotta Move (original /Foundation rec.)03.     High Water (original /Cre8tion rec.)04.     A long Buzz (original /Cre8tion rec.)05.     Starchaser      (Cre8tion rec.)06.    The Quasar - Over Gravity (Duel rmx / Foundation rec.)07.    The Quasar - Funkytown (Duel rmx/ Foundation rec.)08.    Gotta move     (Tretau rmx/Foundation rec.)09.    Christal Fake -Fermented era (Duel rmx /C-Audio )10.    Duel & Gasper - Put the beat in (original / Dublife)
[2009-06-10] Madox - Exclusive Summer Vibes

[2009-06-10] Madox - Exclusive Summer Vibes

61 perc, 84 Mb, 192 kb/s
[2009-05-20] Dandy - Exclusive mix for pulzar.hu

[2009-05-20] Dandy - Exclusive mix for pulzar.hu

75 perc, 103 Mb, 192 kb/s
[2009-05-08] Amethyst - mix for pulzar

[2009-05-08] Amethyst - mix for pulzar

58 perc, 80 Mb, 192 kb/s
[2009-07-21] Silky - Exclusive mix for Pulzar

[2009-07-21] Silky - Exclusive mix for Pulzar

79 perc, 146 Mb, 256 kb/s
[2009-05-14] Dale Anderson - Promo Mix for Pulzar.hu

[2009-05-14] Dale Anderson - Promo Mix for Pulzar.hu

64 perc, 148 Mb, 320 kb/s
[2009-11-04] Garami - Be Progressive

[2009-11-04] Garami - Be Progressive

58 perc, 133 Mb, 320 Kb/s
[2009-09-08] Snake Sedrick  - Az Én Világom

[2009-09-08] Snake Sedrick - Az Én Világom

60 perc, 81 Mb, 192 kb/s
[2009-04-21] Jámbor - Sunday Evening

[2009-04-21] Jámbor - Sunday Evening

70 perc, 95 Mb, 192 kb/s
[2009-09-16] Balakrishnan - This Is Hauz

[2009-09-16] Balakrishnan - This Is Hauz

61 perc, 84 Mb, 192kb/s
[2009-06-30] Mannel - Summer Promo 2oo9

[2009-06-30] Mannel - Summer Promo 2oo9

63 perc, 145 Mb, 320 kb/s
[2009-05-28] Vicda - Four of a Kind

[2009-05-28] Vicda - Four of a Kind

64 perc, 88  Mb, 192 kb/s
[2009-04-21] Kormix & Rizkid - Exclusive Mix For Pulzar

[2009-04-21] Kormix & Rizkid - Exclusive Mix For Pulzar

73 perc, 100 Mb, 192 kb/s
[2009-07-29] Canard - mix for pulzar

[2009-07-29] Canard - mix for pulzar

57 perc, 130 Mb, 320 kb/s
[2009-09-03] D_22 - exclusive mix for pulzar

[2009-09-03] D_22 - exclusive mix for pulzar

60 perc, 139 Mb, 320 kb/s
[2009-08-31] Maxim Kuznyecov - Special Mix for Pulzar

[2009-08-31] Maxim Kuznyecov - Special Mix for Pulzar

60 perc, 138 Mb, 320 kb/s
[2009-05-04] Danny Swenton - Promo Mix For Pulzar

[2009-05-04] Danny Swenton - Promo Mix For Pulzar

73 perc, 134 Mb, 256 kb/s
[2009-10-26] Kincses - tunbridge Inc.

[2009-10-26] Kincses - tunbridge Inc.

63 perc, 87 Mb, 192 kb/s
[2009-05-04] C.J. Wega - Euphoria Dance

[2009-05-04] C.J. Wega - Euphoria Dance

64 perc, 84 Mb, 192 kb/s
[2009-08-07] Beta & Duel - Live @ Mokka Cuka Season Opening

[2009-08-07] Beta & Duel - Live @ Mokka Cuka Season Opening

137 perc, 315 Mb, 320 kb/s
[2009-05-08] Rony Breaker- Soul Designer

[2009-05-08] Rony Breaker- Soul Designer

62 perc, 85 Mb, 192 kb/s
[2009-06-30] Del Sol - Xclusive mix for pulzar

[2009-06-30] Del Sol - Xclusive mix for pulzar

70 perc, 96 Mb, 192 kb/s
[2009-08-17] Chobee - Aftersound

[2009-08-17] Chobee - Aftersound

66 perc, 152 Mb, 320 kb/s
[2009-08-17] Arnou - Just Feel It

[2009-08-17] Arnou - Just Feel It

77 perc, 142 Mb, 256 kb/s
[2009-06-07] Benji - Carp is in the Air

[2009-06-07] Benji - Carp is in the Air

64 perc, 94 Mb, 192 kb/s
[2009-07-02] Da-Niel - Xclusive mix for pulzar.hu

[2009-07-02] Da-Niel - Xclusive mix for pulzar.hu

60 perc, 60 Mb, 192 kb/s
[2009-10-19] Madox live @ Club Escape 2009.10.10

[2009-10-19] Madox live @ Club Escape 2009.10.10

61 perc, 140 Mb, 320 kb/s
[2009-05-20] Invoice - Pulzar mix

[2009-05-20] Invoice - Pulzar mix

63 perc, 116 Mb, 256 kb/s
[2009-07-29] Daesmith - mix for pulzar

[2009-07-29] Daesmith - mix for pulzar

75 perc, 171 Mb, 320 kb/s
[2009-09-03] Dalkloid Sound - Promo Mix 2009

[2009-09-03] Dalkloid Sound - Promo Mix 2009

Ajánlott videók

James Zabiela & DJM 800

James Zabiela & DJM 800

Akár a dj-k legfontosabb kellékének, a bakelit lemezjátszójának az egyeduralmát leváltó cd lejátszójának a promojaként is megélhetjük e videót, viszont ami biztos, a technika mellet James Zabiela kézmozdulatai és fantáziája által ismerhetjük meg a DjCd lemezjátszók ezen elérhető változatát.
Jimpster @ 360 Audiotonic sunset sessions - Dubai

Jimpster @ 360 Audiotonic sunset sessions - Dubai

James Cole @ Flört Siofok Truesounds Night 2008

James Cole @ Flört Siofok Truesounds Night 2008

Paul Oakenfold - Hypnotised (Original Mix)

Paul Oakenfold - Hypnotised (Original Mix)

Naga, Beta, Nigel Snorter @ Balatonsound 2008

Naga, Beta, Nigel Snorter @ Balatonsound 2008

Tiefschwarz LIVE @ LoveParade 2006 - Berlin

Tiefschwarz LIVE @ LoveParade 2006 - Berlin

Daft Punk - Revolution 909

Daft Punk - Revolution 909

Laurent Wolf - No Stress (OFFICIAL VIDEO HQ)

Laurent Wolf - No Stress (OFFICIAL VIDEO HQ)

deadmau5

deadmau5

Pöli, Dave Van N @ SZIGET 2007

Pöli, Dave Van N @ SZIGET 2007

Bob Sinclar - Love Generation

Bob Sinclar - Love Generation

Paul Oakenfold - Southern Sun (UMF 2004)

Paul Oakenfold - Southern Sun (UMF 2004)

Booka Shade -Iin white rooms

Booka Shade -Iin white rooms

Carl Cox @ Tomorrow'land 2008

Carl Cox @ Tomorrow'land 2008

Neo Aranylemez

Neo Aranylemez

A Neo legújabb lemeze - amint már emílettük - végre aranylemez lett, mely igazán nagyszerű dicsőség a zenekar számára. Az EFOTT fesztiválon történt díjátadóról egy rövid video interjú is készült, amit az alábbi linken meg tudsz nézni.
oliver koletzki @ melt 2006

oliver koletzki @ melt 2006

Akufen @ Preparty Klubbers Day 2007

Akufen @ Preparty Klubbers Day 2007

swayzak - smile and receive

swayzak - smile and receive

Habersham - Follow The White Rabbit

Habersham - Follow The White Rabbit

BT (Brian Transeau) - Flaming June

BT (Brian Transeau) - Flaming June

Rui Da Silva- Touch Me (TIESTO REMIX)

Rui Da Silva- Touch Me (TIESTO REMIX)

Paul Oakenfold - Southern Sun (DJ Tiësto remix)

Paul Oakenfold - Southern Sun (DJ Tiësto remix)

Slam Jr vs. Sanfranciscobeat feat Váczi Eszter - My Sky

Slam Jr vs. Sanfranciscobeat feat Váczi Eszter - My Sky

Daft Punk - Da Funk

Daft Punk - Da Funk

Luomo - Tessio

Luomo - Tessio

Steve Lawler Interview

Steve Lawler Interview

Sensation White - The Ocean Of White trailer

Sensation White - The Ocean Of White trailer

Chris Fortier @ Villa, 2 Sept 2006 - Dj Sessions

Chris Fortier @ Villa, 2 Sept 2006 - Dj Sessions

Basement Jaxx - Red Alert

Basement Jaxx - Red Alert

Ajánlott rádiók

Ibiza Global Radio

Ibiza Global Radio

Ibiza online
Frekvencia 97.6 FM
Hot Mix Radio

Hot Mix Radio

La radio House Dance & Djs (Paris France)
TRAFFIC RADIO STATION

TRAFFIC RADIO STATION

Bolgár elektronikus rádióadó
BeatFM - Sydney

BeatFM - Sydney

"Not just music, it's a lifestyle"
VIRUS FM

VIRUS FM

non-stop friss dj mixek Oroszországból
Sense.FM

Sense.FM

Trance, Progressive, Techno, & Breaks Web Radio 24/7/365
FG DJ RADIO

FG DJ RADIO

Francia
Mellesleg.FM

Mellesleg.FM

Progressive, Trance, House, Breakbeat & DJ Mixek
Radioseven

Radioseven

a svéd rádió
RiseFM

RiseFM

ha a zene nem elég Budapest: FM 88.1 Balaton: FM 98.9
Frekvencia 88.1
HarderRadio.FM

HarderRadio.FM

Revolution Trance, House
PulsRadio

PulsRadio

Live from France
E L E C T R I Q U E

E L E C T R I Q U E

Wicked Beats from NETMUSIQUE.com
HouseTime

HouseTime

24h Electro, House & More
D E E P I N S I D E

D E E P I N S I D E

SOULFUL HOUSE STATION
FreshHouse.FM

FreshHouse.FM

24h House, Electro and More
MUSIK.CLUB

MUSIK.CLUB

24H MIXED HANDS UP TRANCE DANCE TECHNO HARDSTYLE HOUSE AND MORE!
Music One

Music One

Todays Dance
DIGITALLY-IMPORTED - Progressive

DIGITALLY-IMPORTED - Progressive

House, techno, and trance beats for your mind!
Radio Flogger

Radio Flogger

Somos como vos!
DIGITALLY-IMPORTED - Breaks

DIGITALLY-IMPORTED - Breaks

a fine assortment of trance and house breaks
Frisky Radio

Frisky Radio

feelin' frisky since 2001
1Club.FM

1Club.FM

Élőben Miamiból
DeepFM

DeepFM

the best in House & Dance - Straight from Amsterdam
JustMusic

JustMusic

© 2001–2010 Pulzar / oldaltérkép / elérhetőségek / médiaajánlat / logó