|  | - Létrehozva
- 2006-02-09
Richard Bartz 1976-ban, Münchenben született. Egészen fiatal korában a rock zenéért rajongott. 15 évesen véletlenszerűen betévedt egy illegális techno buliba, amely óriási hatással volt rá, ettől kezdve a legendás Ultraworld parti sorozat rendszeres látogatója lett. A techno hangzás annyira megfogta, hogy hamarosan próbára tette magát bátyja hangstúdiójában, aki amúgy másodosztályú horror filmekhez készített „zenéket”. Néhány próbálkozást követően Richard egy demo szalaggal és a kezdők önbizalmával felszerelkezve besétált egy közeli lemezboltba, az Optimalba. Az Optimal tulajdonosa egyben a Disko B kiadó vezetője is volt, a felvételek tetszettek neki, így Richard hamarosan már ennek a híres labelnek készíthetett remixeket.
1993 mérföldkő volt Richard zenei karrierében, közreműködött ugyanis DJ Hell debütáló albumán, a "Geteert und Gefedert"-en. Egy évvel később Acid Scout néven elkészítette első szóló projektjeit. Ezen a művésznéven adta ki első két albumát, a "Safari"-t és a "Sci-Fi"-t, valamint olyan techno klasszikusokat, mint például a "4 degree" és a "Balance. Megjelenései sikerén felbuzdulva elkezdett live act-ként szerepelni, ugyanis a dj-zés soha nem állt közel hozzá.. 1995-ben megalapította saját kiadóját, a "Kurbel"-t, hogy elég tere legyen saját műveinek, illetve olyan barátai munkáinak a megjelentetéséhez, mint DJ Hell, Heiko Laux vagy Savas Pascalidis. A stílusok háborújáról elhíresült Kurbel az egyik legjelentősebb német techno kiadók egyike lett az idők folyamán. Richard emellett saját nevén egy mélyebb, minimal jellegű és érettebb hangzást is kialakított. Saját kiadója mellett más labeleknek is készített zenéket, mint például a Music for Millions" című albumát és az 'Evolution Revolution EP"-t a Disko B-nek, vagy a Kanzleramt-nál megjelent nagysikerű Subway"-t, ami abszolút saját stílust, sőt, később kultuszt alakított ki. A zene mellett más kihívások felé nézve Richard a multimédia reklámok készítésére kezdett koncentrálni. Ez a tevékenysége azonban nem gátolta meg abban, hogy továbbra is nemzetközileg elismert live act legyen, olyan emlékezetes fellépésekkel, melyek közül az egyik Sven Väth Cocoon labelének gondozásában "Live at Cocoon Club" néven látott napvilágot. Richard hosszas produceri szünetét a 2004-es Midnight Man törte meg ami a Gigolo-nál jelent meg. Nemcsak megfelelt a magas elvárásoknak, de kifejezetten meglepő, újszerű, vibráló, életteli albumnak bizonyult. Sikere arra ösztönözte, hogy újra stúdióba vonuljon, hogy végre saját kiadójánál is egy nagyobb munkával jelentkezzen. A 14 track-et tartalmazó "Big" névre keresztelt mestermű 2006 január végén látott napvilágot a Kurbel-nél és egy igazi visszatekintés azokra a pillanatokra amikor 15 évesen kezdetleges, de meghatározó techno rendezvényeken koptatta cipőjének talpát, de megtalálható benne a mai napig megtett hosszú útjának összes emlékezetes tényezője. A zenék harcolnak egymással, mégis hihetetlen harmóniát képeznek és bemutatják, hogy honnan indult és hova is tart a techno 2006-ban. Az album megjelenését követően Richard Bartz lemezbemutató világturnéra indul és ennek keretében látogat el szeretett hazánkba február 18-án a budapesti Events Hall-ba, hogy a 10. évét taposó Hyperspace-en is megmutassa, hogy mi is számára a modern tánczene. Richard Bartz Discography: 4 Degrees 12" - Disko B Balance 12" - Disko B Safari CD/12" - Disko B Musik für Millionen CD/12" - Disko B Pot / Junkyard 12" - Disko B Sci-Fi CD - Disko B Style Wars EP 12" - Kurbel Ghettoblaster 12" - Kurbel (The Endless Tales of) Saug 27 12" - Kurbel Take A Shot / Break The Rulez (w/ DJ Hell) 12" - Kurbel Subway 12" - Kanzleramt Ghettoblaster II 12" - Kurbel The Traveller 12" - Kurbel Holographic EP 12" - Kurbel Rock My Body To The Beat 12" - Gigolo Rec. Live at Cocoon Ibiza CD - Cocoon Rec. Navigator EP 12" - Kurbel Spiralistic 12" - Kurbel Sexy Robot - The Remixes 12" - Kurbel Don't Stop! (w/ Johannes Heil) 12" - Kurbel Everybody Knows 12" - Kurbel Midnight Man CD/12" - Gigolo Rec. 1000 Styles (Part 1) 12" - Kurbel Ghettoblaster III 12" - Kurbel Munich Motorcity - BaVarious Artists Part 1 12" - Kurbel Big CD/12" - Kurbel www.kurbel.com Kapcsolódó cikkek - SENSOR BASE most szombaton különleges látványelemekkel és holland sztárokkal!
 - The Advent-al készítettünk exkluzív interjút a Szilveszteri MTV party kapcsán. The Advent hosszú évek óta visszajáró vendég hazánkba, aki a magyar közönséggel kifejezetten jó kapcsolatot ápol.
 - Örült egy fazon Bill. Magyar nők híre New Yorkba is eljutott, Ő is hallott már erről a nem mindennapi természeti jelenségről.
David Hasselhoffal tervez közös albumot, de közben Richie Hawtinnal játszik a tengerparton.
 - Az alábbiakban HOT X -szel olvashattok egy interjút a hétvégén megrendezésre kerülő HYPERSPACE -el és az új mixalbumával kapcsolatban.
 - A The Advent után itt az újabb interjú a Deadcode jóvoltából.
Az angyalarcú Mónikával készítettünk egy interjút. „Magyar Lovers” -ek figyelem Monika singli : )
 - Hamarosan a Hypesrspace vendége lesz Advent, így most megtudhattok pár érdekes infót a vele készített interjúból.
 - Felix Kröcher 1983. december 1-jén született a frankfurti Mainben.
Miután befejezte az iskolát, "élesben" is ki akarta próbálni tudását, így szakmai gyakorlatra a Sunshine rádióhoz jelentkezett.
 - Chris azon DJ-k egyike akivel igencsak nehéz interjú időpontot egyeztetni. Most számunkra mégis szívesen mesélt született gyermekéről és a jövőbeni elképzeléseiről.
 - Hawtin turnézik. Ez talán még nem is bírna akkora jelentőséggel, de ha már itt tartunk kanadai illetőségű barátunk nem akármilyen turnéra készül.
 - Egy merĹben új kezdeményezés szem- illetve fültanúja lehet a kedves olvasó a
szeptemberi FREEE Magazin CD mellékletén keresztül. De elĹbb egy kis
elĹtörténet.
Ajánlott letöltések![[2009-08-17] Simon - Clockwork [2009-08-17] Simon - Clockwork](kepek/letoltesek/simon-clockwork.jpg) - 77 perc, 107 Mb, 192 kb/s
![[2009-06-03] Slave - promo mix for pulzar [2009-06-03] Slave - promo mix for pulzar](kepek/letoltesek/slave-promo-mix-for-pulzar.jpg) - 67 perc, 123 Mb, 256 kb/s
![[2010-05-19] Simon – Pulzar Promo mix [2010-05-19] Simon – Pulzar Promo mix](kepek/letoltesek/simon-pulzar-promo-mix.jpg) - Méret 70 MbHossz 48:46
![[2010-03-09] Domyan - Exclusive Mix for Pulzar [2010-03-09] Domyan - Exclusive Mix for Pulzar](kepek/letoltesek/domyan-exclusive-mix-for-pulzar.jpg) - 71 perc, 130 Mb, 256 kb/s
![[2004-01-20] 2003.05.09. Beszélgetés #3 [2004-01-20] 2003.05.09. Beszélgetés #3](kepek/pulzar.jpg) - 23 perc, 14 Mb
![[2008-02-14] Benzol- Strip Light Mix [2008-02-14] Benzol- Strip Light Mix](kepek/pulzar.jpg) - 177 perc, 243 Mb, 192 kb/s- techno, minimal, electro
![[2003-07-17] Begi- 2002-04-12 [2003-07-17] Begi- 2002-04-12](kepek/pulzar.jpg) - 85 perc 117 Mb.
![[2010-08-12] DJ Banyesz - Eight Night Radio show 7. [2010-08-12] DJ Banyesz - Eight Night Radio show 7.](kepek/pulzar.jpg)
|  | |