Pulzar

CikkInterjú

DUSTY KID INTERJÚ !

Létrehozva 2010. április 1.
Stílus Drum and Bass, Drum and Bass, Techno, Tech-house
    0.00

DUSTY KID INTERJÚ !

Az április 10-i HYPERSPACE 2.0.1.0. egyik fő attrakciója lesz az utóbbi évek egyik legnagyobb felfedezettjének tartott DUSTY KID fellépése.

Az éppen vakációját töltő zenészt végül sikerült egy rövid e-mail interjúra elkapnunk.

 

 

- Legelőször is elárulnád, hogy mit csinálsz, merre jársz éppen? Min dolgozol mostanság?

 

- Hogy min dolgozom jelenleg? Semmin! :) Épp most tértem vissza a Távol-keletről, az elmúlt heteket Japánban töltöttem, sokat pihentem, shoppingoltam és csavarogtam az ottani barátaimmal. Nagyon kellett már egy kis kikapcsolódás. De persze mostantól újra a munkáé a főszerep!

 

 

- Mesélj egy kicsit a gyerekkorodról, a kezdetekről. Mindig is zenészként képzelted el magad?

 

- Igen, sosem akartam mást, mint zenész lenni. Egész kis korom óta körülvett a zene. A szüleimnek köszönhetően rock, klasszikus vagy népzenék mellett sokszor hallottam otthon elektronikus zenéket is, Kraftwerket vagy Vangelist, és mindig is vonzottak ezek az akkor még furcsának számító hangzások. Ugyancsak a szüleim támogattak abban, hogy hangszereken tanulhattam, zeneiskolát végezhettem. Aztán ahogy elkeveredtem az első techno és house partikra, rögtön rájöttem, hogy ez az a zene, amit csinálni szeretnék.

 

 

- Mely zenészek vannak rád és a zenédre a legnagyobb hatással?

 

- Jelenleg például a Midlake, Michael Cretu, ha technóról van szó, akkor a Sleeparchive vagy Richie Hawtin. Fiatalabb koromban pedig a Chemical Brothers-ért voltam nagyon oda. Hú, estig sorolhatnám a neveket...

 

 

- Általában hogyan kezdesz neki egy új dal elkészítésének? Szükséged van extra motivációhoz, vagy az inspiráció csak úgy jön magától?

 

- Ez változó. Attól is függ például, hogy épp milyen tracken dolgozom. Van, hogy kevesebb, mint egy óra alatt megcsinálom amit szeretnék, de van, hogy évekig tart mire elérem azt, amit elgondoltam. : ) A viccet félretéve: általában úgy indulok, hogy csupán szórakozásból elkezdek mindenféle buta dallamokat játszani zongorán vagy szintin egészen addig, amíg valami érdekes ki nem alakul a dologból. Ha pedig megvan a főtéma, akkor keresek a dallamhoz valami hozzáillő ütemet. Van amikor már van valami pontos elképzelés a fejemben és megpróbálom megvalósítani, de ez számomra sokkal nehezebb módja a zenekészítésnek, mert nem mindig sikerül élőben is leutánozni azokat a hangokat, amiket lejátszok fejben.

 

 

- Jópár fotót lehetett már rólad látni, amelyeken a stúdiódban, tekintélyes mennyiségű hangszer között pózolsz. Ha nem titok, elárulnád milyen gépekkel és egyéb felszerelésekkel dolgozol mostanában? Mik a kedvenceid?

 

- Több mint 20 szintetizátorom van, legtöbbjük természetesen analóg cucc. Legjobban a Jupiter 6, Sh 101 és az Andromeda szintikkel szeretek dolgozni, de imádom a korai 80-as évek analóg szintijeit is, különösen a Roland gyártmányait. Aztán sokat használom az Abletont is, de nem szekvenszerként, hanem hangszerként, na és persze jó szemplerek nélkül sem tudnék élni.

 

 

- Épp újraindítottátok Andrea Ferlinnel a Duoteque formációt. Annak idején egy sor Duoteque megjelenést csináltatok a Boxer kiadónak, mindenki imádta őket, aztán hirtelen abbahagytátok. Várható most is folytatása a közös munkának?

 

- Igen, ezt határozottan megígérhetem. Az utóbbi években nem igazán jutott idő együtt dolgozni Andreával, minden időmet lekötötték Dusty Kid projektjei, a nagylemez elkészítése, fellépések, és a többi... Andrea is járta a maga útját, így aztán úgy döntöttünk, hogy egy ideig jegeljük a dolgokat. Azóta persze sokan kérdezgették, hogy mi lesz a Duoteque-vel, mikor lesznek már új megjelenések, így nem volt kérdés, hogy amint időnk engedte, újra felélesztettük a Duoteque-t.

 

 

- Pont egy év telt el a "Raver’s Diary" megjelenése óta, tervezel mostanság újabb Dusty Kid nagylemezt?

 

- Természetesen, de jelenleg úgy tevékenykedek a stúdióban, mint valami balfék. Több pihenésre lenne szükségem és szeretném is egy pár hónapra visszafogni a fellépéseim számát, hogy nyugodtabban gyűjthessem az ötleteket az új albumhoz.

 

 

- Mi az amit még mindenképp szeretnél elérni karriered során? Vannak olyan ambicióid, amelyeket érzésed szerint még nem teljesítettél?

 

- Igen, sikeres popzenéket szerezni és örökzölddé tenni őket! Mindig is vonzott a popzenék világa és persze szereztem is ilyen zenéket, így még mindig reménykedem és arról álmodozom, hogy egy nap majd dolgozhatom azokkal a művészekkel, akiknek a zenéit évek óta hallgatom. Például Madonnára vagy a Coldplay-re gondolok.

 

 

- Mi a legfontosabb lecke, amit eddig megtanultál a zeneiparban?

 

- Ne csinálj semmi szart! : )

 

 

- Legvégül pedig kérlek üzej pár sort a magyar rajongóidnak! Mire számíthad tőled a Hyperspace közönsége?

 

- Sok-sok kemény, de vidám hangulatú technóra és house-ra, és egy kis old school feelingre. Mindig izgatott vagyok, ha egy olyan országba vagy városba utazom, ahol addig még sosem jártam. Magyarország és Budapest egy ilyen hely, így kíváncsian tekintek a Hyperspace elé. Ott találkozunk!

 

 

DUSTY KID -et Magyarországon április 10-én láthatjátok és hallhatjátok a budapesti SYMA ’B’ arénában a HYPERSPACE 2.0.1.0. -en !

 

 

www.myspace.com/​dustylittlekid

www.dustykid.it

www.hyperspace.co.hu

 

 

HYPERSPACE 2.0.1.0. Official Trailer:

 

Archív partyajánlók

  • [2009-08-11] OZORA Festival 2009
    @ Ozora

    OZORA Festival 2009 - Aug 11-16,2009 (10th Anniversary special edition)
  • [2009-04-12] HYPERSPACE HIVATALOS AFTERPARTY AZ A38-ON
    @ A38, Budapest

    Az MTV Partyzone Szilveszter hivatalos after-megmozdulásának sikerén és pozitív visszhangjain felbuzdulva nem lehetett kérdés, hogy az április 11-i HYPERSPACE-t követően is jönni fog, aminek jönnie kell.
  • [2008-08-06] Ozora Fesztivál
    @ Ozora

    Ismet Ozora ,Aug 6-10,2008 !!!!! Sok ujdonsággal és még több odafigyelessel jövöre!! Ebben az évben uj mottoval : WHERE THE UNREAL BECOMES REALITY !!!
  • [2008-06-14] SHARAM / DEEP DISH
    @ Syma

    Kezdjük egy kis időutazással: emlékeztek Paul Van Dyk 2006-os budapesti fellépésére? Mélyvörösben pompázott a Syma csarnok és Magyarországon azelőtt sosem látott technikai elemekkel tették abszolút tökéletessé a party-t a szervezők. Az egész terület úgy festett, mint egy óriási luxusklub, ahol mindenki VIP-vendégnek érezhette magát. A kiszolgálás minden tekintetben hibátlan volt, a jegyek mégis normál áron kerültek értékesítésre. Aki akkor ott járt, hosszasan emlegette ezt a nem mindennapi rendezvényt.
  • [2008-05-17] Pete Tong
    @ Deáktér - metróállomás

    Miért ne lehetne díjmentes, azaz zéró a belépődíj, és ráadásul miért ne játszhatna a világ egyik legjobb dj-je egy ilyen bulin?
  • [2008-04-19] HYPERSPACE 2008
    @ Syma

    Nincs mese, a visszaszámolás megkezdődött. Napról napra közeledik az április 19-i dátum és vele az idei év egyetlen HYPERSPACE-e is. A hetek óta tartó kampánynak köszönhetően a fellépőkről már mindent tudni lehet, a technikai körítésről azonban nem beszéltünk még. Pedig érdemes, hiszen a budapesti SYMA-csarnokban megrendezett Hyperspace minden tekintetben a maximumot hozza e téren is.
  • [2007-12-01] KNE' DEEP WORLD TOUR 2007
    @ Syma

    'Először a külsőd alapján döntenek rólad, csak ezt követően lesz a személyiséged is érdekes.' - jelentette ki DJ Rush egy webinterjúban pár évvel ezelőtt, s az idő őt igazolta. Isiah Major, Major Rush, Russian Roulette, mára a chicagoi dj-producer valamennyi alteregoját jól megjegyezte a világ. A szokatlan, gyakran polgárpukkasztóan meghökkentő imázzsal parádézó Rusht egyesek a techno Denis Rodman-jeként aposztrofálják, nem véletlenül. Feltűnő megjelenése, rendkívül magas termete, kaján vigyora és elementáris játéka vélhetően bajnoki posztra emelnék egy képzeletbeli techno NB1-ben. A közönség-díjat legalábbis biztosan bezsebelné.
  • [2007-11-24] HUNGARIAN ALL STARS 2007
    @ Syma

    DJ-k: BUDAI, CHRISS, DANDY, HOT X, KÜHL, NAGA, PALOTAI, PÖLI SLAM JR, STERBINSZKY
  • [2007-06-16] All Stars
    @ Hangár, Sopron

    DJ-k: Hot X, Igor Do'urden, Coyote, Junkie, Hawky
  • [2007-06-09] Electronic beats fesztivál
    @ Syma

    A nemzetközi hírű R&B/soul énekes, Kelis a június 9-ei budapesti „electronic beats” Fesztivál kiemelt sztárvendége olyan nagynevű előadók mellett, mint a chicagói Felix da Housecat, valamint a magyar NEO, Hot X és Coyote . Jegyek már kaphatók.
  • [2007-04-28] HYPERSPACE 2007
    @ Syma

    Chris Liebing, Advent live!, Adam Beyer, Monika Kruse, Dominik Eulberg – színtiszta nemzetközi sztárparádé avatja fel a Hyperspace új időszámítását április 28-án, a budapesti Syma csarnokban.
  • [2006-12-25] All Stars Karácsonyi különkiadás
    @ Hangár, Sopron

    A helyszín a soproni Hangár Music Garden, ahol a lányoknak egész este ingyenes, a fiúknak pedig 1000 HUF a belépő. A bulin Hot X, Igor Do'urden, Coyote és Stillhalter fogja pörgetni a jobbnál jobb techno, elektro és minimal bakeliteket.
  • [2006-06-03] James Holden
    @ Dokk, Budapest

    2006 nyarának első szombatján új fejezet kezdődik Budapest éjszakai életében. A szigorúan naprakész, újhullámos techno-t, illetve a legkorszerűbb elektronikus zenei hangzásvilágot bemutató Plastic a jövőben előreláthatólag havonta-kéthavonta várja majd közönségét.
  • [2006-02-18] Hyperspace
    @ Events Hall, Budapest

  • [2005-12-26] ALL STARS - Karácsonyi különkiadás
    @ Hangár, Sopron

    2005 . december 26 - án kerül megrendezésre a soproni Hangár Music Gardenben , a Deadcode Production és a Secret Fusion közös prezentálásában az ALL STARS parti karácsonyi különkiadása.
  • [2005-04-23] Hyperspace
    @ Events Hall, Budapest

  • [2004-12-04] A Hyperspace mégis költözik!
    @ Events Hall, Budapest

    A Deadcode Produkció ezúton értesít minden techno rajongót, hogy Hyperspace rendezvénysorozatuk ez év decemberétől új helyszínen, a budapesti Hajógyári szigeten, az Events Hallban kerül megrendezésre.
  • [2005-10-15] HYPERSPACE sound of 2005.10.15
    @ Events Hall, Budapest

    2005 nyarának buli dömpingje után, október 15-én kerül megrendezésre az első számottevő technoparty Magyarországon. Az őszi HYPERSPACE helyszíne a már jól bevált budapesti Events Hall lesz. A rendezvény fellépői között - a DEADCODE DJ-k mellett -, olyan elektronikus zenei szupersztárok szerepelnek, mint az új albumával világkörüli turnén lévő, chichagoi DJ / Producer GREEN VELVET, valamint a 100% élő produkciót bemutató frankfurti Datapunk label tulajdonosa, ANTHONY ROTHER .

Szervező

  • Deadcode

    A legnagyobb elektronikus zenei partyszervező Magyarországon, nevéhez fűződik a Hyperspace és a Bónusz rendezvénysorozat.

Még több interjú

  • „Irány a csúcsok csúcsa!” – egy 20 éves barátság igaz története

    Mostanában felbolydult a legendás Strictly! csapat körül az élet, s a két régi jó barát, Slam Jr. és Borbély Gyula újra együtt dolgozik. A barátságuk két évtizede alatt kaptak hideget és meleget, de ez mit sem változtatott a hozzáállásukon, a zene és a közönség iránti szeretetükön, tiszteletükön. A két örökifjú mára azonban nemhogy lenyugodott, inkább még nagyobb vehemenciával néz a jövő elé. Kulisszatitkokról, barátságukról és a jelen legfontosabb történéseiről is sok minden kiderül most a hétvégi Akváriumos bulijuk kapcsán.
  • „Már nem zavarnak a változások” – Interjú Dave Clarke-kal

    November 21-én ismét felcsendülnek a Bónusz Fesztivál techno ütemei a Hungexpo falai között. Ezúttal a techno báró, Dave Clarke is a meghívott headlinerek között szerepel, melynek apropóján egy rövid interjút készítettek vele.
  • 5 years of Move

    A szerdai május 20-át biztosan péntekre kereszteljük majd, hiszen nem kisebb meglepetéssel jelentkezik a MOVE, mint Romániából hozzánk látogató BARAC. Az ötödik éves fennállását ünneplő sorozat rezidensei, minden idők legütősebb szerda esti partijára készülnek, ahol a buli végének csak Ti szabhattok határt. Még nem késő szabadságot intézni csütörtökre!
  • SNILLOC: „A legfontosabb dolog a kitartás”

    Hazánk egyik produceri büszkeségét, Snillocot faggatták ki az Elektra klubest szervezői, csehországi fellépése előtt. Gábort korábban a Collins & Behnam duóból ismerhetjük sokan, de Snillocként is olyan neves lemezlovasok rendszeres támogatását élvezi manapság, mint Loco Dice, Marco Carola, Oliver Koletzki vagy Hot Since 82. Gabi nem először zenélt e neves külföldi rendezvényen, de az interjúban a kezdő producereknek is adott pár értékes tanácsot. Kellemes olvasást!
  • Hyperspace: Pan-Pot interjú

    Az április 26-án megrendezésre kerülő Hyperspace egyik fellépőjével, pontosabban fellépő párosával, azaz Pan-Pot-tal készült interjút olvashatjátok.
  • Björn Torwellen interjú

    A szeptemberi debütáló buliról már ismert MUTE csapat, november 2-án ismét techno őrületet tervez elszabadítani a Corvintető falai között, melynek egyik prominens résztvevője Björn Torwellen lesz. Ennek apropóján igyekeztünk kifaggatni egy-két dologról a német származású extrém úriembert.
  • CRISTIAN VARELA interjú

    Az október 12-i BÓNUSZ ELECTRONIC MUSIC FESTIVAL egyik kiemelt sztárvendége lesz a spanyol Cristian Varela. A friss DJ Awards győztes lemezlovassal készült interjúnkat olvashatjátok!
  • Goodspeed interjú

    Épp, hogy csak elkezdted produceri munkádat már olyan műsorokban játsszák a felvételed, mint a John Digweed nevével fémjelzett Transitions. A Diablo EP az eddigi legjobb munkád?
  • MUTE, avagy Musical Temptation

    A frissen alakult rendezvényszervező brigád debütáló partyjának szeptember 7-én lehettünk szem és fültanúi a Corvintetőn. Azon szerencsések, akik részt vettek eme eseményen, talán egyetértenek abban, hogy ez a kísértés – temptation – dolog bejött… hiszen nagyon sokan elcsábultak, és nem kis sikerrel zárult a buli mindenki örömére. Ennek apropóján ültünk le kicsit beszélgetni a rendezvény magyar főszervezőjével, Ágoston Dániellel, hogy megtudjuk, pontosan mivel is igyekeznek frissíteni Budapest elektronikus zenei „vérkeringését”.
  • IAN Autorun - Interjú

    A hazai drum’n’bass szcénában egyre többször hallani IAN Autoron nevét. Ez köszönhető annak, hogy egy nagyon tehetséges fiatalembert tisztelhetünk személyében, amelyet bizonyít az is, hogy a 2012-es IPC Közönségszavazás Drum & Bass – Legjobb hazai DJ kategóriájának harmadik helyezését kaparintotta meg. Ezen felbuzdulva vettük a bátorságot, és kicsit kifaggattuk a múltról és a jövőben várható eseményekről.
  • Hot X @ HYPERSPACE 2011 Dj szett és Anima Sound System remix!

    Hot X hivatalos Soundcloud oldalán meghallgatható és letölthető az április 16 -i HYPERSPACE 2011 - 15 Anniversary rendezvényen rögzített HOT X szett.  Érdemes tovább böngészni az oldalt, hiszen a hamarosan megjelenő Anima Sound System - Tedd a napfényt…Hot X remixből is meghallgatható egy kis ízelítő. Kellemes zenehallgatást!
  • Above and Beyond interjú

    Az október 16-i T-Mobile Bónusz Fesztivál egyik legnagyobb dobásának a brit trance-sztáralakulat, az Above & Beyond fellépése ígérkezik. A csapatból Tony McGuiness állt rendelkezésünkre egy rövid telefonos csevej erejéig!
  • Richie Hawtin

    Richie Hawtin az elmúlt húsz év folyamán minden kétséget kizáróan az elektronikus-zenei szcéna egyik legmeghatározóbb egyénisége lett.
  • T-MOBILE BÓNUSZ FESZTIVÁL 2010

    Idén megváltozott időpontban és új helyszínen jelentkezik a DEADCODE PRODUCTION megarendezvénye, a T-MOBILE BÓNUSZ FESZTIVÁL 2010.
  • BÓNUSZ Fesztivál 2010 – újabb nevek !

    Az idei év legnagyobb magyar elektronikus zenei fesztiválján RICHIE HAWTIN , ABOVE & BEYOND és PETE TONG mellett a fellépők névsorát tovább színesíti még az angol THE ADVENT és NIC FANCIULLI, a francia PAUL RICTH, valamint a németek legújabb felfedezettje REBOOT is.
  • EXKLUZÍV INTERJÚ PAUL VAN DYK-KAL !

    Bár megkeresésünkkor Paul épp egy kilenc napos távol-keleti utazás előtt állt, mégis boldogan vállalta interjúfelkérésünket.
  • HYPERSPACE 2009 DJ szettek a ROXY RÁDIÓban!

    2009. május 15. éjféltől hallhatjátok a ROXY radió „ROXY NIGHTMIX „ című műsorában az első két DJ szettet a 2009-es HYPERSPACE –en rögzített mixek közül .

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó