A kirobbanó sikerű székesfehérvári rajt és a szombathelyi folytatás után tovább pörög a LIVE! országos turné. A lemezbemutató partisorozat talán legfontosabb állomásához érkezünk május 4-én, amikor az óbudai Bed falai közt kel életre a zene! Ha a „The Trip” bemutatóján jól érezted magad 2005 januárjában a Home-ban, most sem fogsz csalódni, ezt garantáljuk!
A nyalokás srácok már egy jó ideje kacérkodtak a gondolattal, hogy heti rendszerességgel rukkoljanak elő, de mind idáig nem érezték biztosnak e gondolatot. Most, hogy az electro színtér egyre jobban pörög, úgy gondolták Budapest megérett erre a klubsorozatra, eljött az idő!
Mono, Mono, Mono!!! A töretlen sikereknek örvendő klub novemberben is helyszínül szolgál több hazai sikeres rendezvénynek is. Az alábbiakban az összes novebmberi mono programot szemügyre vehetitek.
A francia elektronikus előadók mindig is viccesen kúl nevet tudtak adni maguknak, de a Teenage Bad Girl még így is magasan kiemelkedik a mezőnyből, hiszen egyrészt ez egy ötven évvel ezelőtti angol trash film címe, amiben rossz útra tért lázadó fiatalok megállás nélkül buliznak, másrészt a fantáziát beindító név mögött kétes erkölcsű tinilány helyett - kiábrándító tény - két, ránézésre szolid, jól nevelt srác bújik meg...
A nyalokás srácok már egy jó ideje kacérkodtak a gondolattal, hogy heti rendszerességgel rukkoljanak elő, de mind idáig nem érezték biztosnak e gondolatot.
Habár áprilisi (4. születésnapi) buliját követően, elvileg "nyári szabadságra" ment a nyalókás társulat, a fiúk mégis úgy döntöttek, hogy június 8.-án megtörik a csendet, és a Hajógyári Szigeten található Mokka Cuka árnyas fái közt egy speciális party-val rukkolnak elő, az electro-t kedvelő közönség nagy örömére.
Steffen „Dixon" Berkhahn mindenekelőtt hamisítatlan house DJ-ként vált ismertté a német party-elitben a kilencvenes évek második fele táján. A hőskorszakból olyan klubok rezidensi posztját tudhatja maga mögött, mint a legendás E-Werk és a Tresor.