Oliver Huntemann egyike azon lelkes aktivistáknak, akiknek a techno zene folyamatos megújulását köszönhetjük. Szerencsénkre a német légi erőknél folytatott tanulmányai helyett inkább a zenére fókuszált, ezért a '80-as évek végén, az acidhouse hullám alatt belefogott a buliszervezésbe, valamint Gerret Frerichs-el és H.G. Schmidt Jazz zenésszel elkezdte a Humate projectet.
Oliver Koletzki (D) a 80-as években, 12 évesen, egy Commodore 64-es számítógépen kezdett el zenekészítéssel foglalkozni.
Eleinte a hip-hop vonzotta, de gyorsan elfordult a breakdance és a szinti-pop felé, amikkel már az első Amiga gépeken foglalkozott. Az érettségi után Berlinbe költözött, ahol a neves Humboldt Egyetemen tanult zenekészítést és kisebb klubokban kezdett el dj-ként fellépni.
2005-ben robbant be igazán a köztudatba Der Mückenschwarm c. számával, ami Sven Väth kiadójánál, a Cocoon Recordings-nál jelent meg, Dominik Eulberg készített belőle remixet, feltűnt Pete Tong - Essential Selection c. valogatáslemezén, valamint 2005 legjobb számává választották a német Groove magazin olvasói.
Ugyanebben az évben alapította meg saját kiadóját, a Stil vor Talent-et, amely elsősorban addig ismeretlen, tehetséges zenészeknek adott lehetőséget a megjelenésre, az elektronikus zenei stílusok széles skáláján. Később olyan slágerek jelentek meg itt, mint a Format B "Vivian Wheeler"-e vagy Lützenkirchen - 3 Tage Wach c. megaslágere.
Ekkor fedezte fel későbbi jóbarátját, Florian Meindl-t. 2006-ban megalapították a Flash Records-t, ahol leginkább közös számaikat jelentetik meg, de több Lützenkirchen vagy Kellerkind kiadvány is ide köthető. 2007 májusában Oliver kiadta első studio albumát a Get Wasted-et, amit a partiközönség és a szakma is az egekig magasztalt.
Oliver MacGregor London elsĹ számú dj-i közé tartozik, közöttük pedig az újabb nemzedéket képviseli. Éppen mostanában kísérhetjük figyelemmel elsĹ szárnypróbálgatásait mint producer.
Oliver Trigger már kölyökkorában eljegyezte magát a törtütemekkel és töretlenül gyűjteni kezdte azokat fekete korongokon. Nem sokkal később saját számok fabrikálásába is kezdett, hogy csillapítsa zene iránti éhségét. DJ-ként az elmúlt 13 évben több ikonikus budapesti helyen is fellépett, valamint lemeztáskájával rendszeresen megfordul Pécsett és Egerben is. Több kisebb-nagyobb formációt és bulisorozatot indított útjára már, jelenleg az Uprising Beats-et építi Kashim-al és Mr. Mouse-al, melynek a célkitűzése az underground, törtütemű zenéket kedvelő szcéna erősítése hazánkban. Színes zenei munkásságába itt fülelhettek bele: https://soundcloud.com/oliver-trigger