A sötét ködben bújkáló amszterdami tehetség finom tapintással érinti meg mindannyiunk lelkét. A szürke melankóliából lassan húz fel a kedélyeket a végtelenségig csigázó harsány mámorba, majd taszít vissza a mélybe. A várakozásnak vége, messzebb sem kell mennünk ezért a nem evilági élményért mint az Akácfa 51-be, mindannyiunk szíve csücskébe.