Ötödik alkalommal rendezték meg hazánkban Európa egyik legismertebb
elektronikus zenei rendezvényét, a Mayday-t.
A megaparti ezúttal új helyszínen, a Budapest Sportarénában várta
high-tech hang-, fény- és látványtechnikával, különleges beltéri designnal
és VIP terasszal az elektronikus zene kedvelőit.
Bővebben
Idén ünnepli 15. évfordulóját a csehek híres beltéri techno fesztiválja.
Sokak számára már nem kell bemutatnunk az Apokalypsa néven futó rendezvényt, de hátha vannak, akiknek újat mondunk vele. Eredendően Csehország és Szlovákia közös legrégebbi és leglátogatottabb techno partijának 1999-től 2007-ig a brno-i Bobycentrum, majd 2008-tól a BVV rendezvény központ egyik csarnoka ad helyet.
Bővebben
Augusztus 10-17. között ismert hazai művészeti iskolák, művészeti csoportosulások, galériák, elismert magyar művészek mellett francia és olasz alkotók ösztönözik az ArtZone-ba érkezőket egyedi gondolkodásra, újrahasznosításra és alkotásra.
Bővebben
A Mary PopKids zenekar Love Solution című száma lett a 25. Sziget himnusza. A zenekar szerint a Sziget egy olyan hét, amikor el lehet hinni, hogy szép a világ, és ezt próbálták dalban elmondani.
Bővebben
Az elmúlt évek barcelonai sikerei után és a nagyközönség örömére a DGTL fesztivál szervezői bejelentették, hogy egy új helyszínt vesznek fel a repertoárba, méghozzá Madridot.
Bővebben
Szabadság, Szerelem, SZIN
A hazai fesztiválpiac legnagyobb múltú bulikavalkádja, a Szegedi Ifjúsági Napok bejelentette, hogy augusztus végén a szegedi Partfürdő újra megtelhet fesztiválozókkal. Ráadásul a szervezők egy nappal meghosszabbítják a rendezvényt. Tehát lesz SZIN: idén öt napos, augusztus 25-29 között.
Bővebben
Állítsd fel az „álom állam” szimbólumát, tervezz szobrot, installációt, dekorációs elemet, mely színvonalas érdekessége lehet a Fesztiválköztársaságnak, pályázz egyedi projekttel, ami szép, kedves és figyelemfelkeltő! A Sziget Fesztiválköztársaság idén is kiemelt figyelmet fordít a látványvilágára, ezért egy nemzetközi pályázatot is meghirdetnek, aminek keretében várják a legjobb szabadtéri installációs ötleteket, és jelentős összegekkel támogatják azok megvalósítását.
Bővebben
Minden eddiginél színesebb zenei palettával és változatos programokkal tér vissza Kelet-Magyarország egyik legkedveltebb fesztiválja! A Borsodi Kingdom of Hegyalja szervezői azokra is gondoltak, akik a zenei élmények mellett másfajta, izgalmas, színes programokra is vágynak: szabadulós játék, vízitúra, ügyességi verseny a fenntarthatóság jegyében és színház is várja az érdeklődőket.
Bővebben
Az európai turné bejelentésével egy időben örömmel adhatunk hírt róla, hogy a 25. Telekom VOLT Fesztiválon headlinerként lép színpadra a Paramore!
Bővebben
Az eddig bejelentett nevek, így David Guetta, DJ Snake, Tyga, Robin Schulz, Asaf Avidan, Paul Van Dyk, Sheck Wes, Topic, Satori, Amira Medunjanin vagy a Laibach mellé több mint száz fellépő csatlakozott a jubileumi, 20. EXIT fellépőinek sorába.
Bővebben
Június 25. és 28. között óriási fesztiválhelyszínné változik Budapest: indul a Vodafone 4G Budapest Essentials. Négy napig a főváros gasztro- és kulturális életének legjava biztosít ingyen belépőket, jelentős kedvezményeket és egyedi, csak a fesztivál idején elérhető tartalmakat: a programtervben a zenei, kulturális és gasztronómiai élmények között rooftop mozielőadás, zsibvásár, brunch és rendhagyó városi séta is akad. A szervezők igazi Budapest-élményt ígérnek: La Roux, Katy B, Solomun, Carl Craig és a többi sztárfellépő olyan különleges helyszíneken ad koncertet, mint az egykori Vidámpark, a Vasúttörténeti Park, a Zwack Unicum Gyárudvar, a Vásárcsarnok vagy éppen a Várkert Bazár. A nagy érdeklődésre való tekintettel a margitszigeti főszínpadot is a nagyobb befogadóképességgel bíró Palatinus Strandfürdőre költöztették a szervezők.
Bővebben
Már elérhetőek a B My Lake és a Strand fesztiválra a kombinált bérletek.
Bővebben
Lehullt a lepel: immár nem titok, hogy a popvilág talán legaktuálisabb sztárja, Ed Sheeran elfogadta a Sziget meghívását, ezzel megvan a 2019-es fesztivál első napjának headlinere. Érdemes beírni a naptárba: Sziget, 2019. augusztus 7-13.
Bővebben
A korábban bejelentett – köztük több friss Grammy-díjas – előadók mellé a napokban állt a fellépők sorába az idei Grammy-gála sztárja, a négy kategóriában is nyertes Macklemore, aki Ryan Lewisszal érkezik. Jön a korábban három dance Grammyt is bezsebelő Skrillex is. A most bejelentett nevek közt ott van továbbá a kivételes tehetségnek kikiáltott Jake Bugg, Németország legnépszerűbb zenekara, az új lemezével nemsoká’ megjelenő Die Fantastischen Vier, a kiváló angol electro-trip-hop trió, a London Grammar a - tavalyi lemondása után - Michael Kiwanuka is. És jön Tom Odell, a Darkside, a The Big Pink, Borgore és Brody Dalle is. A Sziget idén augusztus 11-én indít, s tart augusztus 18-ig.
Bővebben
A hazai zenekarok legnagyobb találkozója lesz idén a Szegedi Ifjúsági Napok. A szervezők eddig mintegy 100 magyar zenekart és előadót jelentettek be, de még van a tarsolyban. A SZIN idén egy napot még rá is húz, az így ötnapos buli augusztus 25-29 között lesz, a szegedi Partfürdőn.
Bővebben
Csaknem 50 fellépőt jelentettek be a B my Lake Fesztivál szervezői (Deadcode – és VOLT Produkció).
Bővebben
Kevesebb mint 1 hónap múlva, 2015. július 16án startol a 7. Bánkitó Fesztivál.
Egy fesztivál, ahol a fellépők, a műfajok, a stílusok is üzenetet hordoznak. Állítanak, reagálnak, hullámokat keltenek, ellenállnak, előre vetítenek. Az, hogy mekkora hullámokat vetnek és mit vetítenek előre, az már rajtatok is áll.
Bővebben
Október 13-án debütál Düsseldorfban az Awakenings és a Time Warp fesztiválok közös gyermeke, a Connect.
Bővebben
A sikergyáros Jonas Blue is fellép az idei újvidéki fesztiválon
Újabb világsztárt jelentett be az újvidéki EXIT fesztivál. A korábbi sztársor mellé a napokban csatlakozott a brit slágergyáros Jonas Blue. A szervezők azt is bejelentették, hogy az EXIT most már nem csak a környező országokban van jelen, de átlépi a kontinens határait is, így Miamiban, Kínában valamint Bulgáriában is bővítik a márkához kötődő rendezvények és helyszínek sorát. Az idei EXIT fesztivál július 8-11 között várja a fesztiválozókat.
Bővebben
Az idén 20. születésnapját ünneplő mannheimi Time Warp fesztivál fellépőinek listáját nyilvánosságra hozták.
Bővebben