Újra itt a nagy csapat! Immár egy hónapja, hogy elindult egy új online rádió Magyarországon, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni. Nemcsak a fülnek, de a szemnek is megadja, ami jár neki… A PrimeFM a hazai house nagy úttörőiből és fiatal ízlésformálóiból verbuvált egy olyan ütőképes kollektívát, amivel felül kívánja írni a régió e-zenei rajongótáborának igényeit, szórakoztatva nevel, és persze nevelve szórakoztat.
Budapest Groove – egy új formula négy régi, kedves ismerőssel. Rich, Rizkid, Kormix és Kornél – még a nevül is szimmetrikus, nem csak a gondolataik, a zenéik és a habitusuk. Mind a négyen elszántak, sokat dolgoznak a közönségért, és bármennyi akadályt is gördít eléjük e nagy mókamester, a Sors, ők szinte már olimpikonokként ugorják át ezeket a kisebb-nagyobb akadályokat. Hogy miért és hogyan? Erre válaszoljanak ők! De nem csak erről, másról is szót ejtettünk az alábbi csevejen… Egy hallatlanul érdekesnek ígérkező szilveszteri partiról… Lapozzátok át most velük együtt a 2010-es naptárat, hogy aztán együttakasszátok le a szögről a Cinema Szilveszteren!
Jay Lumen világjáró körútja ezúttal Tel Avivval folytatódott. A legendás Supermarket, melynek neve a föld minden szegletében jól cseng, ezúttal Jayt hívta meg falai közé, hogy lenyűgözhesse exkluzív közönségét.
Világjáró DJ exportcikkünk Jay Lumen, a földkerekség szinte minden pontján megfordult már turnéjával. A londoni Ministry Of Sound után ezúttal Lengyelország volt a célpont, ahol egy fergeteges partit prezentált a helyi arcoknak, a neve alapján sem finomkodó Boom Bar nevezetu klubban.
Amikor egy külföldi klublegenda lát vendégül egy DJt, pláne ha az hazánk fia, akkor igazi szenzációról beszélhetünk.
Jay Lumen „Morning Cocktail” című trackje immár a legtöbb nemzetközi DJ lemezestáskáját erősíti.
Jay Lumen ezúttal is legendás helyen pörgette a talpalávalót. A londoni Ministry Of Sound talán a világ leghíresebb klubja, mely a nemzetközi partiturizmus egyik közkedvelt célpontja is. Nem is csoda, hiszen a klub hírnevét az azonos nevű kiadó is méltán öregbíti. Hazánk üstökösét, Jay Lumen-t ez a klublegenda látta vendégül egy 2 órás DJ szett erejéig.
Nos, immár nyíltan kimondhatjuk… Jay Lumen büszkélkedhet a legtöbb toplistás szerzeménnyel hazánk DJ/Producerei közül. Mindannyiunk üstököse ezúttal a JUNO bakelitlemez eladási listáján ért el a csúcsra, begyűjtve ezzel egy újabb No 1 pozíciót.
A legendás Roxy Matic műsor újra jelentkezik minden szombaton este 22:00 - 24:00 között a Roxy Rádióban.
Mindannyiunk Jay Lumen-je immár harmadszor kapott meghívást Oroszországba. Szentpétervár és Moszkva után ezúttal Ekatyerinburg legfrissebb underground clubjában, a hangulatáról rövid idő alatt népszerűvé vált MDM-ben pörgethetett.
Egy kellemes ebédet követően beszélgettem az egyik „nagy öreggel”. Ismét csak azt írhatom és mondhatom, hogy egy mélyinterjú lett belőle hisz eddig még sehol el nem mondott történeteket mesélt el. Olvassátok szeretettel.
A jelenlegi első számú elektronikus zenei mp3 store a Beatport, összeállította azon legtehetségesebb, új generációs és feltörekvő művészek listáját, akikre a 2009-es esztendőben mindenképpen oda kell figyelnünk.
A Dave Seaman tulajdonában lévő Audio Therapy új művésszel bővítette már eddig is jól csengő listáját. A kiadó csapatának legfrissebb tagja nem kis büszkeségünkre hazánk örökmozgó Jay Lumen-je lett!
Múlt, jelen, jövő és ami két legendát övez, most pénteken a Privében.
Nemzetközi duplaalbum⌠Jay Lumen óriási repülőrajttal kezdi a 2008-as évet. Nemzetközi duplaalbummal jelentkezik, melyet az angol top kiadó, a Baroque Records jelentet meg világszerte.
Május 21-én jelent meg a Housesexy mixalbum-sorozat Summer in the City című darabja a Ministry of Sound gondozásában. Az igazi örömhír, hogy Ministry albumon most először hallható olyan felvétel, amelynek szerzője és remixere is magyar: ez a Supaflava - Time In Motion című trackje!
"
Pezsgő íze a számban...egy szexbomba édes teste..." Ez sem egy rossz összeállítás, és ez még fokozható! Március 8-án újra a House Matic-é és a forró vérű lányoké a terep Budapest legnépszerűbb klubjában a Home-ban!