Pulzar

Művész

The Timewriter

The Timewriter

A német származású Jean Frank Cochois igazi muzikális család sarja. Tizenhárom éves volt, amikor édesapja egy bentlakásos zenei konzervatóriumba íratta. Itt szipkázta magába a klasszikus zene alapjait, és ugyanitt kötött mély barátságot az akusztikus instrumentális muzsikával.

 Az elektronikus dallamok robbanásszerű terjedése őt is megfertőzte, így 1994-ben előrukkolt első szerzői albumával, a Timerewinderrel...

Azonnal a kor legzseniálisabb művészei próbálták hálójukat kivetni Jeanra, aki végül 1995-ben Tom Wax éppen épülő birodalmához, a Plastic Cityhez szerződött le. Itt kötött mély barátságot a house zene egyik koronázatlan királyával, Terry Lee Brown Jr.-ral, akivel legfrissebb hanganyagának egyik dalán is közösen ügyködtek.

A The Timewriter néven ismertté vált muzsikus és producer a korai sikereket követően öt éven belül négy szerzői albumot dobott össze, emellett Sven Väth elitklubjában, a frankfurti Cocoonban kapott rezidensi státuszt, ahol havi rendszerességgel fellép. Karrierje során olyan hírességeknek remixelt, mint a Yello, a Faithless, Mike Oldfield, Boy George vagy a Rammstein. Utolsó szerzői korongja, az Electonique Love 2003-ban látott fényes napvilágot. A lemez az Elektrolux égisze alatt került forgalomba, piacra dobása óta azonban mélyen hallgatott a mester.

Egészen az idei évig, ugyanis 2007. május végén lázas munkát követően elkészült legújabb, szám szerint ötödik albuma. A Soulstickers a már szokásos intróval indít, majd a 2004 óta újra születési neve alatt zenélő Jean mit sem törődve az esetleges építkezéssel in medias res belecsap a lecsóba. Egy igazán energikus dallal, a Zeroval indít, ami az első hallgatásra egy pattogós, dinamikus lemezt helyez kilátásba, azonban a lendület fokozatosan csökken. A folytatásban a deep- és tech-house alapokon nyugvó ütemes dallamokat varázsolja elő Timewriter. A Handsome Machine és a Terry Lee Brown Junior közreműködésével összekalapált Is This Life egy percig sem hagyja nyugodni lábunkat. A zseniális elektronikus alappillérekre fantasztikus gitár és dob hangzásokat kevert az úriember, amit a gyönyörűen tiszta énekhang tesz teljes egésszé. A tizenöt dalból felépülő korong az utolsó harmadában kezd kissé megnyugodni. Addig azonban olyan zseniális felvételek hangzanak el, mint a Theresa Baltimore-ral közösen hegesztett Vintage Circuits vagy a Jimmie Wilsonnal karöltve megálmodott Sunshine In The Backyards. A folytatásban a soul és ambient szerelmesei találhatják meg számításukat. A hirtelen arcunkba kapott lüktető tempó fokozatosan leül, és a szerző már nem a lábunk táncra perdítését célozza meg, hanem lelkünk mélyére próbál hatolni, és azon keresztül szeretne hatni ránk. A végén a Blue Sky, az Euphoria Days, a Night Train és a címadó Soulstickers teszi egy masszív egységgé ezt a fantasztikus albumot.

Archív partyajánlók

Ajánlott lemezek

  • Plastic City, The Timewriter, Budai&Vic

    Három fogalom, egy nagyszerű remix.
  • Terry Lee Brown Jr.- Terrys Cafe 10

    A német deep house fenegyereke elérkezett legendás sorozatnának 10. darabjához. A kiadvány rendhagyó módon két korongot tartalmaz. Az első korong a megszokott terrys cafe hangulatában telik olyan előadók műveivel mint: Milton Jackson, The Timewriter, Phonique és természetesen a mestertől is találhatunk egy művet a lemezen.
  • Terry's Cafe Vol.7

    Megjelent a sorozat 7 -es darabja, a német house mestertől...

Biográfiák

  • Milanese

    Milanese (Planet Mu, Warp - UK) - Vissza az időben, úgy 2004-be. Idézet egy kritikából, a boncasztalon az akkor megismert Milanese első EP-je, a 1 Up: A WARP új fenegyereke, Milanese mini albuma a tánczenét erőszakolja meg.
  • Bizzy B

    A jungle, a breakcore és az drum and bass egyik legnagyobb klasszikusa.
  • Desyn Masiello

Kapcsolódó cikkek

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó