Pulzar

Cikksajtóközlemény

Péntektől dübörög a Hangfoglalás

Létrehozva 2013. október 2.
Stílus House
    0.00

Péntektől dübörög a Hangfoglalás

Elkezdődött az építkezés a 8. Hangfoglalás Kiállítás helyszínén, hogy a péntek délelőtti nyitásra minden készen álljon a budapesti SYMA csarnokban. Közép-Kelet-Európa legnagyobb zenei seregszemléjén október 4. és 6. között több száz ingyenes program, rockmúzeum és több tízezer hangszer várja a vendégeket. Koncertet ad például a Magna Cum Laude, Nagy Feró és a Beatrice, a Budapest Voices kórus. Idén a Hangfoglalás kiemelkedő programja a Zenélni Konferencia, Díjátadó és Klubfesztivál.

 Célegyenesbe érkeztek a 8. Hangfoglalás Hangszer-, Hang-, Fény-, Színpad- és Stúdiótechnikai Kiállítás előkészületei. A budapesti SYMA Rendezvény és Kongresszusi Központban kedd óta 800 szakember dolgozik azon, hogy a 12.000 négyzetméteres területen felállított színpadokat és standokat a legmodernebb hang- és fénytechnikával lássa el a péntek délelőtt 10 órai nyitásra. A hagyományokhoz híven az idei Hangfoglaláson, október 4. és 6. között több száz, teljesen ingyenes zenei program, koncert és közönségtalálkozó várja az érdeklődőket. Fellép egyebek mellett a Magna Cum Laude, a Póka Egon Experience, a Rudán Joe Akusztik, Nagy Feró és a Beatrice, Heincz Gábor Biga, a Zöld a Bíbor Band, a Roy & Ádám Trió, a Special Providence, Csemer Boggie és a Budapest Voices kórus. Hangszerbemutatót tart Lukács Peta, Szappanos György, Markó Ádám, Dandó Zoltán, Vörös Attila és Kékkői Zalán is, míg például a Hooligans, a Kowalsky meg a Vega, a Road, a Depresszió, a Grenma és az Ektomorf zenekarok közönségtalálkozóra és dedikálásra várják a rajongóikat. A kiállításon derül ki az is, hogy ki lesz a Sugarloaf új énekesnője. A zenekar Dér Heni távozása után versenyt hirdetett, amelynek döntőjét szombaton délután a Hangfoglaláson tartják.

 

A Hangfoglalás Kiállításon bemutatkozik a MagyaRock Hírességek Csarnoka, vagyis a RAM Colosseum gyűjteménye is. Az érdeklődők olyan ritkaságokat és relikviákat láthatnak, amelyek felidézik a magyar rockzene és a klubkoncertek gyökereit. Kiállítják egyebek mellett az Atlantis és a Sankó Zenekar hangszereit, Radics Béla gitáros erősítőjét, valamint az LGT erősítőjét, amit a zenekar 1975-ben a Tabánban használt. Emellett koncertbelépők, kézzel rajzolt, majd sokszorosított plakátokszórólapok és legendás zenekarok egykori tagjai idézik fel, hogy ki hova járt szórakozni a '60-as, '70-es években. Ugyancsak izgalmas látvány lesz a SYMA csarnok bejáratánál álló, 18,5 méter hosszú, 18,5 tonnás Gibson busz, amelynek belseje egy különleges hangszergyűjteményt rejt. Ezzel a busszal róják az utat azok a művészek, akik világszerte hangszeres workshopokat tartanak. Köztük van például a kanadai Annihilator gitárosa, Jeff Waters és a Hangfoglalás tavalyi vendége, Ryan Roxie, Alice Cooper gitárosa.

 

A Hangfoglalás a zenekedvelő családok számára is évek óta kiemelt esemény, hiszen a három nap alatt a gyerekek bármilyen hangszert kézbe vehetnek és kipróbálhatnak. Az idei rendezvény második napján, szombaton arra is lesz lehetőség, hogy Kovács Gábor muzsikus kézműves foglalkozásán saját hangszereket készítsenek szívószálból, PET-palackból vagy éppen biciklipumpából.

 

A SYMA csarnokban három napon át nemzetközi szaktekintélyek részvételével rendezik meg a Zenélni Konferenciát, melynek célja a közös pontok megtalálása a zenei kultúra elősegítése érdekében. A Hangfoglalást szervező Hangszeresek Országos Szövetsége (HANOSZ) idén nagy újdonsággal is készül, ugyanis díjazni kívánja a hazai szakma kimagasló szakembereit, zenészeit. Zenélni Díjat ad át 13 kategóriában: zenepedagógusnak, három zenésznek, énekesnek, zenekarnak, hangmérnöknek, hang- és látványtechnikusnak, zenei újságírónak, és egy olyan személynek, aki sokat tett a zeneiparért.

 

A programba az újdonságok mellett egy régi hagyomány is visszatér, hiszen a SYMA csarnokban zajló események mellett október 4-én egy klubfesztivál is része lesz a rendezvénynek a Dürer Kertben, ahol a legkülönbözőbb zenei stílusokban – köztük blues, dub, breakbeat – magyar, cseh, szlovén, francia és olasz csapatok adnak koncerteket. A Hangfoglalás minden programjára és a klubkoncertekre is ingyenes a belépés.

 

 

Részletek:

www.hangfoglalasonline.hu

www.zenelni.hu

https://www.facebook.com/hangfoglalas

Ajánlott lemezek

  • Depeche Mode újabb remix album

    A Depeche Mode újabb remix albumot jelentett meg ezúttal egy dupla cd formájában, ami 1981-töl egészen 2004-ig felöleli a DM munkáságát.

Még több sajtóközlemény

  • Világsztárok, nagy kedvencek, kurrens csemegék

    A Sziget idei zenei felhozataláról eddig nem érkezett hír, most azonban egyből majd' 40 zenekar zuhant le a Nagyszínpadra, az A38 színpadra és az Arénába. Köztük napjaink egyik legmenőbb rappere, Kendrick Lamar, az egyik legsikeresebb deep house/tropical house producer, Kygo, a folkosabb irányból az alteresebb rock felé forduló sztárzenekar, a Mumford & Sons, a szókimondó rock-fenegyerek, Liam Gallagher és még sokan mások. "Sziget – Love Revolution" augusztus 8-15 között.
  • Viszlát Kasino, ismét költözik a Cinema Hall

    Több éves működést követően bezárja kapuit a belváros legpompásabb klubja, a Kasino, mely egyben a Cinema Hall klub érájának is helyet adott az elmúlt években.
  • Zeneipari érdekszövetség alakult

    November 30-án az alapító okirat aláírásával életre kelt a zeneipar szereplőinek széles körét magába foglaló és azok érdekeit a döntéshozók felé képviselő Music Hungary Szövetség.
  • Ibizával támad a Debut őszi szezonja

    Az idén 16. éves fennállását ünneplő The Debut csapat Ibizát hozza el Budapestre a klubszezon minden egyes bulijára!
  • Indul az 5. MOL Nagyon Balaton!

    Nagyfesztiválokat, különleges programokat, világsztárok egész sorát és több száz hazai előadót, valamint jobbnál-jobb gasztronómiai élményeket ígér idén nyárra a MOL Nagyon Balaton. A gondozásukban megjelent és országszerte fellelhető Balaton Magazin és a Best of Summer kiadvány ugyancsak a legizgalmasabb balatoni eseményeket és a legjobb helyeket mutatja be, az online térben és a közmédia csatornáin pedig egyaránt kiemelt szerephez jut a Balaton. Idén először négy, balatoni esemény egy-egy gigantikus köztéri Balaton- felirattal gazdagodik, a MOL Nagyon Balaton "Check-In" játék fődíjaként pedig autót is nyerhetnek azok, akik több eseményt is meglátogatnak a tó körül. Májustól-októberig idén már ötödik alkalommal, 30 helyszínen egymilliónál is több vendéget várnak a MOL Nagyon Balaton eseményeire.
  • Világsztárok a Balaton körül

    Alig néhány napja zárult a Thievery Corporation közel teltházas koncertjével a VeszprémFest. Napokon belül pedig újabb „nagy nevek" érkeznek a Balaton legjobb fesztiváljaira, a MOL Nagyon Balaton programsorozat részeként.
  • A GELKA VÁLOGATTA A LEGÚJABB CAFÉ DEL MAR LEMEZT

    Hatalmas lépés a Gelka életében: José Padilla nyomdokába lépve ők válogatták a legújabb Café Del Mar - Chillhouse 9 lemezt.
  • Indul a STRAND – Nagyon Zene Fesztivál

    December 1-jén délután a hazai zenei élet krémje árulja a STRAND Fesztiválra a jegyeket a budapesti Erzsébet téren. Persze ekkor már országosan is indul kedvezményes jegyterjesztés a nyárzáró fesztiválra. STRAND – Nagyon Zene Fesztivál augusztus 24-27. között.
  • Megújulás előtt a Corvintető!

    Komoly munkálatok folynak a Blaha Lujza téren, december 12-én ráncfelvarrás után vehetünk részt a kultikus szórakozóhely „újranyitásán”.
  • Negyvenezer látogató a Budapest Music Expón

    Vasárnap este véget ért a tizedik Budapest Music Expo kiállítás. A rendezvényt mintegy 40 ezren látogatták meg, akik több tízezer hangszert is kipróbálhattak. Az eseményt szervező Hangszeresek Országos Szövetsége (HANOSZ) kiosztotta az Öröm a Zene Díjakat. Elismerésben részesült többek közt Both Miklós és Gotthard Mihály gitáros.

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó