Pulzar

CikkFesztivál hír

Indul a STRAND, a B.my.Lake és a siófoki FolkFeszt!

Létrehozva 2015. augusztus 18.
    0.00

Indul a STRAND, a B.my.Lake és a siófoki FolkFeszt!

Három évvel ezelőtt indult útjára a MOL Nagyon Balaton, amely a Balaton Régió legfontosabb, kisebb és nagyobb eseményeit gyűjti csokorba. A rendezvénysorozat indulásával egy időben két, ma már meghatározónak számító esemény is debütált. Zamárdiban szerdától indul a Strand és a B.My.Lake és jön a siófoki FolkFeszt is.

Szerda reggel újra fesztiválvárossá változik Zamárdi, ahol a MOL Nagyon Balaton programsorozat keretében, négy napon át, egyszerre két fesztivál várja közönségét. A STRAND – Nagyon Zene Fesztiválra és a B.my.Lake-re összesen százezernél is több vendéget várnak, a több száz hazai és világsztár között pedig színpadra lép mások mellett Fritz Kalkbrenner, a GusGus, Sven Väth, az All Time Low, Steve Aoki, a House of Pain, Ákos és a Punnany Massif is. Eközben a siófoki Kálmán Imre Szabadtéri Színpadon szerda délutántól a Kaláka, a Muzsikás és Lajkó Félix koncertezik.

B.my.Lake

Az “elektronikus zene Mekkájaként” is emlegetett B.my.Lake 2013-as indulásakor azonnal Magyarország egyik legnépszerűbb fesztiválja lett, és rögtön a hazai e-zene rajongók elsőszámú nyári célpontjává vált, emellett már az első évben elnyerte az „Európa Legjobb Új Fesztiválja” díjat a holland European Festival Awards-on.

Idén a B.y.Lake a káprázatos balatoni panorámával rendelkező Zamárdiban, a STRAND – Nagyon Zene Fesztivál szomszédjaként várja az érdeklődőket, minden eddiginél erősebb programmal és a MOL színpadával.

Érkezik Sven Väth, Richie Hawtin, Fritz Kalkbrenner, GusGus (Live), Tale of Us, Art Department, Joseph Capriati, The Advent, Spor, Matrix & Futurebound, Nicole Moudaber, Steve Lawler, Dusty Kid, Ben Sims, DC Breaks, Friction, Matador – és még sokan mások.

 

A Petőfi Rádió és a MOL bemutatja:

STRAND – Nagyon Zene Fesztivál

Harmadik alkalommal ad otthont Zamárdi szabadstrandja a Petőfi Rádió és a VOLT Produkció közös fesztiváljának. A STRANDon idén is jelen lesz a teljes hazai élvonal, Ákostól a Punnany Massifig, a Wellhello-tól a Halott Pénzig. A nívós világsztár-kínálatban olyan nevek kaptak helyet, mint az All Time Low, a Simple Plan, Steve Aoki, a New Found Glory, a Pendulum, vagy éppen a House of Pain és a Glass Animals.

A fő vonzerőt jelentő zenei programok mellett itt épül fel a Balaton legmagasabb vízparti kilátója, a MOL Torony, amelyről egy 200 méteres drótkötélpályán csúszhatnak végig a közönség feje fölött a vállalkozó kedvűek. A számos napközben zajló sportprogram mellett a Diákhitel Kávézóban egész nap beszélgetések és kvíz programok zajlanak, az OTP Junior Nagyszínpadon hajnalig tartanak a koncertek, a MOL Nagyon Balaton Arénában pedig DJ-k mellett Kis Grófo nyitja a fesztivált szerda délután. A Strand Art helyszínen a közönség bevonásával neves kortárs képzőművészek “Nekem a Balaton” címmel alkothatnak.

A STRAND Fesztivál két nagyszínpadának koncertjeit bárki otthonról is követheti, ezek nagy részét ugyanis a fesztivál honlapján és a Petőfilve.hu oldalon is élőben közvetítik, a Petőfi Rádió pedig négy napon át Zamárdiból közvetíti adását.

 

Lajkó Félix, Muzsikás és Kaláka Siófokon

Augusztus 19-én délutánjától a hazai zenei élet három legendája váltja egymást a siófoki Kálmán Imre Szabadtéri Színpadon. 17 órától a Kaláka, majd a Muzsikás, végül Lajkó Félix koncertezik.

 

Jegyek mindhárom eseményen a helyszínen, az ismert jegyirodákban és a www.nagyonbalaton.hu oldalon válthatók.

Ajánlott lemezek

  • Renaissance – The Masters Series: Satoshi Tomiie

    Satoshi Tomiie mixeli a Renaissance kiadó Masters Series-sorozatának a legújabb részét. A japán-amerikai lemezlovas az aktuális kedvencei mellett kiadója, a Saw Recordings hamarosan megjelenő felvételeiből is bemutat párat.

Még több fesztivál hír

  • Sziget Fesztivál 2024 - újabb 2 nagyszínpados név

    A Sziget Nagyszínpadára két új szuper név érkezett, akik nem mások, mint a platinalemezes idén BRIT Awards-on „Global Icon” különdíjjal elismert, tavaly pedig Grammy-díjat nyert Kylie Minogue és a „Loosing it” sláger atyja, Fisher.
  • Sziget Fesztivál 2024 - Colosseum

    Végre megérkezett az idei Sziget Fesztivál Colosseum színpadának Line-upja! Készülj a legmenőbb techno, house és tech house fellépőkre, akik a legvadabb bulikba repítenek a Colosseum Gladiátor-fején keresztül, dél és hajnali 5 között!
  • Cercle Moment 2024

    Az extravagáns helyszíneiről már jól ismert Cercle, az idei évre három izgalmas, több napos eseményt is felvett a naptárába.
  • Teljes a Sound zenei programja, jöhet a nyár!

    Féltucat zenei helyszín, köztük két nagyszínpad, délutántól pirkadatig tartó partidömping, összesen közel 200 fellépővel – összeállt a Heineken Balaton Sound teljes zenei programja az elektronikus zenei színtér változatos műfajainak széles skáláját felvonultatva, melyből mindenki bőven válogathat a saját ízlése szerint. A fesztiválbeach július 3-án, szerdán startol és tart vasárnap hajnalig, Zamárdiban.
  • Rita Ora is Debrecenbe jön!

    Az idei Campus Fesztivál első nemzetközi neveit februárban jelentették be: akkor derült ki, hogy Debrecenbe jön a Dimitri Vegas & Like Mike, Martin Solveig, a Mando Diao, a Danko Jones, Gayle és a trinidadi reggae-dancehall énekesnő Queen Omega is.
  • Electric Love 2024

    Az Electric Love Fesztivál immár tizenegyedik alkalommal hozza össze a rajongókat az elektronikus és hip-hop zenei szcénja nagyjaival július első hétvégéjén, a nem is olyan messzi Salzburgban.
  • Sound, ahol mindenki VIP vendég

    Az eddig ismert nemzetközi zenei felhozatalból is már biztos, hogy óriási partifolyam kavarog majd július 3-6. között a zamárdi szabadstrandon. Most abból is kapunk ízelítőt, hogy a hazai fronton milyen partybrand-ek robbantják majd be a négynapos bulit a Heineken Balaton Soundon. Közben megérkeztek a hírek az idei VIP helyszínekről és szolgáltatásaikról is.
  • Újabb Campus bejelentés: jön Martin Solveig és Gayle is

    Kilenc nemzetközi előadóval és hetven hazai kedvenccel bővült az idei Campus Fesztivál zenei felhozatala. A korábban már bejelentett Dimitri Vegas & Like Mike és Azahriah mellé Debrecenbe érkezik többek között a nyáron 20. születésnapját ünneplő amerikai Gayle, a francia világsztár dj Martin Solveig, a kanadai rock ’n’ roll banda Danko Jones és az indie-fellángolás legismertebb svéd zenekara, a Mando Diao is. Egy biztos, a 2024-es felhozatal nemzetközi előadók tekintetében rendkívül sokszínű lesz, akárcsak a hazai kínálat, amelyből már most több mint 140 név található a programkínálatban.
  • Balaton Sound 2024 - bővül a line-up

    Erősödik az underground vonal a Soundon Az elektronikus zenei színtér műfaji sokszínűségét ígéri idén is a Heineken Balaton Sound. A korábban bejelentett tucatnyi előadó – mint például Marshmello, Paul Kalkbrenner, James Hype, Purple Disco Machine vagy Timmy Trumpet – mellé majd 30 új név került fel a nemzetközi fellépőket soroló listára. A pazar névsor mellett az is kiderül, milyen újításokra számíthatunk az idei beach fesztiválon.
  • A Q-dance visszatér a Heineken Balaton Soundra!

    A fellépők 2. hullámának bejelentése előtt, a Balaton Sound szervezői hírül adták, hogy a tavalyi eszméletlen buli után a Q-dance idén is visszatér a Balaton partjára, hogy elhozza a legütősebb hardstyle szetteket.

© 2001–2024 Pulzar | Elérhetőségek | Médiaajánlat | Oldaltérkép | Logó